1975 szeptember 17-én a Kiskó község területén található márványbányában szokványos dinamitos robbantást hajtották végre. A robbanás nyomán egy üreg nyílt meg, melybe a helyi Curta Traian robbantómester kíváncsiságból bemerészkedett.
Az egyedülálló látványnak, melyben része lehetett, hamarosan elterjedt a híre az egész környéken, erre a Vaskohsziklási barlangászklub tagjai, Nicolae Brijan vezetésével feltárták a barlangot.
A tudományos feltárások eredményei, valamint a hasonló módon feltárt és nagyon rövid idő alatt lepusztított Fagului-barlang rossz emléke ráébresztették az akkori megyei pártvezetést, hogy különleges, Romániában addig egyedülálló intézkedéseket kell hozni a barlang védelmére.
Ezt meg is tették, majd 1980. július 14-én átadták az elektromos világítással ellátott turisztikai hasznosításra szánt barlangszakaszt, "így kisiskolásoktól a nyugdíjasokig bármely korosztály belepillanthatott a föld alatti világ rejtelmeibe.
Egyben biztosították azt is, hogy a barlang alsó szakasza tudományos rezervációként érintetlen maradjon". (A barlang honlapjáról).
Igy lett a Medve-barlang Románia leglátogatottabb barlangja.
Ez a barlang nem méreteivel, hanem a cseppkőképződmények sokaságával és változatosságával, mondhatni tútzsúfoltságával válik egyedülállóvá. A 15.000 éve kihalt barlangi medve (Ursus Spelaeus) maradványai persze csak fokozzák a barlang vonzerejét.
A járdákkal, kapaszkodókkal kiépített felső rész összhossza 847 m, a látogató csoportokat pedig turistavezető kalauzolja végig a 3 egymásba nyíló járaton: a Medvék-járata a felhalmozódott medvecsontokról kapta a nevét, az Emil Racovita-járat méltóképpen hirdeti és népszerűsíti a román barlangkutatás megalapítójának nevét, míg a Gyertyás-járat a gyertyaszerűen kiemelkedő sztalagmitokkal ejti ámulatba a látogatót.
A kijárati szakasz jelképesen a Vének Tanácsa nevet viseli. A barlangoknak és a bennük lakó misztikus lényeknek sokszor tulajdonítottak mágikus erőt: hogy ez most sincs másképp, arról a mindenfelé szétszórt aprópénzek árulkodnak, ezeket a látogatók szerencsehozó szándékkal dobálnak szét. A kb. 45 percet tartó látogatás, a Medvék folyosóján kezdődik, ahol több barlangi medve csontvázát találták. A barlangot évente több mint 200.000 látogató keresi fel (le).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése