2013. június 7., péntek
Deep Purple Kolozsváron :)
2008. május 9., péntek
R.I.O.T. - a legújabb kolozsvári rockzenekar

l
Péntek este Áron zenekarát meghívta Laci, a Jokerman gitárosa előzenekarnak az Exit klub megnyitóestjére. Ez volt az első fellépésük amióta új énekesük, Hanna csatlakozott a csapathoz. Amikor először hallottam, hogy Áronéknak lány énekesük lesz, nagyon meglepődtem, hiszen meggyőződésem, hogy néhány kivétellel a női énekesek mindig a soft-rock felé viszik a fiúcsapatokat, már csak női hangjuk miatt is. Én személy szerint nem is hallgattam soha nőnemű énekesek zenéjét, mindig úgy gondoltam, hogy Janis a rockzene női hangját magával vitte - hamvaival együtt - a tengerbe. Nagyon kiváncsi voltam hát, mire költöttük a pénzt hangszerrel, próbateremmel, stb., mert Áron soha egy próbára nem akart minket elhívni. Nehezen kiharcoltam magamnak hogy elmehessek, még abba is belementem, hogy ha belépődíjat kell fizetni, kifizetem, csak vigyen magával :).
l
l
Andráskát, motoros barátomat a cégtől is meghívtam magammal, hogy ne legyek ott feltűnően egyedül a sok fiatal között. A koncert szervezésével volt egy kis probléma, már rég meg kellett volna kezdjék, amikor szólt Áron, hogy nem tudnék segíteni a kocsival lehozni a Jokerman kombóit a próbatermükből, mert aki a cuccokat kellett volna hozza, eltűnt. Persze, hogy segítettem, sőt utána hazamentem áramhosszabbítókért és T.-t is vittem magammal a keverőpultjáért. Mire visszajöttem, már ott volt a rádiós Zilcsi barátom a Tomi apjával (azt mondja, együtt szerveztek gitártáborokat valamikor). Tomi a zenekar ritmusgitárosa, Norbi basszusozik, Vilmos dobol és, mint már említettem, a tizanhatéves Hanna énekel, Áron fiam szólógitáros. Az együttes neve R.I.O.T. (csak nem Rock & Improvisational Orchestra of Transylvania ???). Zilcsivel elbeszélgettünk kicsit a régi átkos-szép időkről (valamikor mindketten szemeztünk a rockzenével, neki még koncertjei is voltak). Végre tíz óra körül (nyolc helyett) megkezdték.
l

l
Őszintén mondom, hogy kellemesen csalódtam. A fiúk is határozottan ügyesek voltak, de a lány az minden várakozásomat felülmúlta. Egyáltalán nem vagyok szakértő, de kívülállóként annyit mondhatok, hogy ezt a lányt egy igazán különleges hanggal áldotta meg a fennvaló. Persze rengeteget kellene még tanuljon és gyakoroljon, hogy ebből karriert csináljon, de a legfontosabb hozzávalója talán meglenne. Azt hiszem tizenegy számot játszottak, hogy őszinte legyek, nem is tudom milyen zenék voltak, talán egy vagy két ACDC is volt és egy Four Non Blondes, de nem is az volt a lényeg, egyszerűen jól éreztük magunkat, (bulizott a közönség, ahogy Áron mondja) és végülis ez a lényeg. A hangkeverés lehetett volna jobb is (lett is a Jokermannál), dehát mire való egy előzenekar, ha nem arra, hogy néha besípoljon :). Mindenesetre első koncerthez képest aránylag nyugodtak és magabiztosak voltak, ha egy-két helyen el is rontották, ügyesen folytatták.
l
l
A közönség pedig... Hát a közönség az 90 százalék barátokból, 5 százalék ismerősökből és 5 százalék rokonokból állt, úgyhogy tombolt volna akkor is, ha öten ötfelé zenélnek, hiszen mindenki tudja, hogy egy rockkoncerthez egyenlő arányban kell a hozzáállás és a tehetség. Tehát a közönség tombolt és pogózott. Na itt elkaptalak benneteket. Nem tudjátok mi a pogózás. A wikipédia szerint a Pogo vagy pogózás egy tánc, melyet általában punk vagy metál zenére táncolnak. Legegyszerűbb formájában a táncoló körülbelül ugyanazon a helyen maradva fel-le ugrál. Gyökere a 70-es évek brit punkmozgalmába vezet, neve egy német cégnek köszönhető. Állítólag Sid Vicious, a Sex Pistols későbbi basszusgitárosa amikor még csak a nézőtérről nézte a koncerteket, rendszeresen fel-le ugrált, hogy a tömegből jobban lássa a színpadot. Egy alkalommal droghatás alatt az ugrálás hevesebbre sikerült és más nézőket is magával ragadott. Jelenlévő újságírók nevezték el az új és hirtelen népszerű táncot pogónak, mert a fel-le ugráló alakok úgy tűntek, mintha pogo stick-en (pogo rugós boton) ugrálnának. A "pogo rugós bot" egy népszerű gyerekjáték: a botra felállva, annak felső végébe kapaszkodva kell a bot aljára erősített rugón ugrálni. A játék (és így a tánc) neve a német gyártó cég nevéből, Pohlmann und Goppel, ered.
l

l
A pogózásnak számos variációja van, módja nagyban függ zenei irányzattól. Az alkalmankénti ütközések és a tánc első látásra szabálytalan volta miatt külső szemlélőnek úgy tűnhet, hogy a táncolók egymást lökdösik, illetve verekednek, de ez nem így van. A pogózás célja a a zenére való közös ugrálás, tánc öröme és nem a lökdösődés. Esetleges sérülések történhetnek, de ritkák. A pogo durvább fajtái is előfordulhatnak (pl. pig-pogo, slamdance), ahol a táncolók többet ütköznek, de szándékos ütések és rúgások itt is tabunak számítanak és a komoly sérülések itt is ritkák. A pogó íratlan szabályai szerint a gyengébbekre tekintettel kell lenni, azokat a pogózókat, akik elestek, fel kell segíteni. Nagyobb koncerteken megfigyelhető, hogy baleset során azonnal védelmi kör alakul ki a földön fekvő körül és az elesettet felsegítik. Az arc vagy más érzékenyebb testrészek véletlen megütése után a két fél rövid szemkontaktussal vagy hasonló gesztussal jelzi, hogy „minden rendben”. Ezeknek a gesztusoknak az elmaradása gyakran durvább pogózásra való kihívást jelent.
l
2008. február 15., péntek
John Bonham: Moby Dick




Jimmy Page többször hallotta Bonhamet egyedül zenélni a stúdióban; a dalt több ilyen „gyakorlás” darabjaiból rakta össze. A dal elején és végén hallható bluesos riffet Page, John Paul Jones és Bonham játssza, a kettő közötti részt Bonham dobszólója tölti ki. Robert Plant egyáltalán nem szerepel a felvételen, a koncerteken is csak Bonham bemutatására szorítkozott.
Különösen erős Joe Morello "Castilian Drums" és Ginger Baker "Toad" című dalának hatása. Bonham dobverővel és puszta kézzel is dobol, a tripletteket felváltva játssza kézzel és lábbal, a lábdobon pedig dupla ütéseket is használ. Az előbb említett két dalban szintén van egy hosszabb dobszóló, melyekben hallhatóak ezek a technikák. 1968 és 1977 között Bonham dobszólója a koncertek állandó része volt. Bonham szokása volt, hogy a dobverőket eltette, vagy a közönség közé dobta, és a játékot puszta kézzel folytatta (előfordult, hogy a keze vérezni kezdett). Néha csak azután kezdett kézzel dobolni, hogy az erőteljes játék következtében eltörtek az ütők. (Forrás: zep.hu, wiki, internet).
2008. január 29., kedd
Áron a Diótörőben

Hétfőn, január 28-án különleges élményben volt részünk. Áronék szokásos januári zeneiskola-koncertjét a Magyar Színházban rendezték a balettiskolával közösen. Szerintem nagyon ügyesek voltak. Persze a szokásos tapsorkánok sem maradtak el, hiszen a teltház-közönség nagyrésze zenesuli-társ volt, akik minden alkalommal kitesznek magukért. Akárcsak a karnagy, Francisc "Franco" Mureșan.
A műsorra tűzött Diótörőnél jobb választásuk nem is lehetett volna, hiszen a darab főleg ennek vagymég náluk is fiatalabb korosztálynak szól, persze még érdekesebb lett volna ha idejében felkészülnek rá és még decemberben előadják ezt a karácsonyi hangvételű mesebalettet. Dehát sajnos ezt elbaltázták: a két iskola vezetősége nem tudott megegyezni idejében, így kissé elkésett és elfuserált volt (főleg a rendezés). Dicséretre méltó a Magyar Színház (?) - Magyar Opera (?) vezetőségének azon gesztusa, hogy rendelkezésükre bocsátotta a színházat, a technikát és a személyzetet.
A Diótörő története, Csajkovszkij zenéje szinte elválaszthatatlan a karácsonytól. Az ütött-kopott bábfigura mesés kalandjaival legtöbben még gyerekként találkoztunk, sőt, sokunknak talán első operaházi élményét jelentette, például nekem is. A gyerekektől a felnőttekig mindenki tudja, hogy a kedves mesedarab zenéjét Csajkovszkij szerezte, ám a történet megálmodójának személyével már jóval kevesebben vannak tisztában. Az orosz komponistát a német romantika legolvasottabb és legsokoldalúbb meseírójának, E. T. A. Hoffmannak a története ihlette meg, amelyet az az alapgondolat hívott életre, hogy a világ tele van csodákkal, csak nem mindenki látja őket. Az eredetileg a Diótörő és egérkirály (Nußknacker und Mäusekönig) címet viselő 1816-ban megjelent rövidke regény rövid idő alatt rendkívül népszerű gyermekolvasmánnyá vált Németországban. Világhírre azonban csak a Csajkovszkij által hozzáálmodott dallamok, illetve a nagy sikerű balettelőadások révén tett szert.
A történet a következő: Stohlbaum tanácsos és családja a meghívott vendégekkel együtt izgatottan várja karácsony estéjén, hogy a feldíszített fenyőfa és az ajándékok közé vethesse magát. Megjelenik a család barátja, Drosselmayer bácsi és unokaöccse, aki egy különleges bábot, egy Diótörő figurát hoz ajándékba Marikának. A kislány a játék után boldogan fekszik le aludni, a bábot egy székbe ülteti és mély álomba merül. Álmában megelevenednek a bábok és a karácsonyfadíszek, ám a gonosz Egérkirály egérkatonáival háborút indít ellenük. Győzelmüket a bátor Diótörő hiúsítja meg, aki gyönyörű herceggé válva magával viszi Marikát mesebeli birodalmába. A mesés világban csodálatos látvány tárul a kislány szeme elé, tátva marad a szája a hópelyhek táncának és a csodapalotának a látványától. Örömét és csodálatát a denevérek támadása zavarja meg, de Diótörő és alattvalói hősi küzdelemben legyőzik őket. A győzelem után Diótörő birodalma ismét teljes fényében ragyoghat, Marika pedig álmából ébredve boldogan öleli magához a hős bábfigurát. (sulinet)
2007. augusztus 5., vasárnap
In memoriam Florian Pittis

Elment közülünk Florian Pittis, az univerzális rockzene leglelkesebb és egyben legbecsületesebb román képviselője. Szinész (hol a hosszú i-m?), rádióbemondó, a teleenciklopédia jellegzetes hangja, rockzenész, 'audició'-szervező (nem is tudjátok, mi az), de számomra leginkább az, akitől ADI szomszédom a középső lépcsőházból a zenét szerezte, és tőle én. Úgy volt ez, hogy 1981 körül Adi levelet irt Pittisnek Bukarestbe (soha nem ismerték egymást), aki akkor a rádiónál (is) dolgozott, és megkérdezte, nem tudna-e neki valamilyen formában zenét felvenni. Igy lett aztán, hogy Adi évekig küldte postán Kolozsvárról az üres ORWO magnószalagokat és Pittis küldte a felvett zenét vissza. Adi fizette a postaköltséget. Igy jutott hozzám is el, akkori mércével kiváló minőségben Genesis, Phil Collins, Peter Gabriel (Adi kedvencei), illetve Deep Purple, Rolling Stones, Al DiMeola, John McLaughlin, Yes, Led Zeppelin és sokáig sorolhatnám.
Bob Dylan - Death is Not The End cimű számát Pittis forditotta románra és a Pasarea Colibri nevű együttesével utolsó percig hitte és hirdette, hogy nem a halál a legrosszabb dolog ami egy emberrel történhet.
When you're sad and when you're lonely and you haven't got a friend
Just remember that death is not the end
And all that you've held sacred, falls down and does not mend
Just remember that death is not the end
Not the end, not the end
Just remember that death is not the end
When you're standing at the crossroads that you cannot comprehend
Just remember that death is not the end
And all your dreams have vanished and you don't know what's up the bend
Just remember that death is not the end
Not the end, not the end
Just remember that death is not the end
When the storm clouds gather 'round you, and heavy rains descend
Just remember that death is not the end
And there's no one there to comfort you, with a helpin' hand to lend
Just remember that death is not the end
Not the end, not the end
Just remember that death is not the end
Oh, the tree of life is growing
Where the spirit never dies
And the bright light of salvation shines
In dark and empty skies
When the cities are on fire with the burning flesh of men
Just remember that death is not the end
And you search in vain to find just one law abiding citizen
Just remember that death is not the end
Not the end, not the end
Just remember that death is not the end.
Isten nyugtassa békében!
2007. május 5., szombat
Füst a vizen, bíbor a mélyben

Hát akkor először is lássuk a dal szövegét:



A "füst a vizen" kifejezés ami a szám címe lett Roger Glover-nak köszönhető, néhány nappal később - amint ő maga mindenkinek mesélte - álmából hirtelen ezzel ébredt. Maga a kép pedig amit a cím meg a refrén ábrázol az a genfi tavon elterülő füst, amelyet a Deep Purple tagjai csodálkozva néztek a szállodájuk ablakából. Glover 1969-ben az Episode Six nevű együttesből igazolt át Ian Gillan énelkessel együtt. Ezzel létrejött a híres "Mark II" felállás, mely a Deep Purple aranykorát jelentette.

A harmadik (számomra eddig) rejtélyes szereplő "Funky Claude" aki ki-be rohangál tulajdonképpen Claude Nobs, a Montreux Jazz Festival igazgatója, aki valóban segített a közönséget kimenekíteni az égő teremből.
Mivel ottmaradtak egy drága mozgó stúdióval (swiss time was running out), de terem nélkül, elindultak más helyet keresni a városban. Claude Nobs segítségével megállapodnak a The Pavilon nevű színháznál, de nem sokkal miután behordták a cuccokat és elkezdtek dolgozni, a szomszédok a zaj miatt feljelentették őket. Egyetlen számnak a háttérzenéjét tudták itt felvenni (akkor csak Title 1-nek nevezték, utólag lett belőle a Smoke On The Water) mielőtt a rendőrség leállíttatta a felvételeket. Végül, egy hét keresés után a banda kibérelte a majdnem kihalt Montreux Grand Hotelt, annak folyosóit és halljait átalakították improvizált stúdiókká, itt vették fel a nagy sikert arató Machine Head című lemezük anyagának nagy részét.
Érdekes: 1994-ben Vancouver, Kanadában 1.322 gitáros gyűlt össze, hogy egyszerre eljátsszák a Smoke on the Water riffjét és ezzel bekerüljenek a Guinness Book-ba. Idén, június 3-án, egy vasárnapra eső napon, egy Kansas City-i rádióállomás, a 99.7 KY szervezésében megdönteni készülnek ezt a rekordot.
2007. március 20., kedd
Áron Spanyol Szimfónia koncert

Laura is elhozta az osztályát, az övéi miért ne marhuljanak egy jót?
.
(I. Allegro non troppo; II. Scherzando. Allegro molto; III. Intermezzo. Allegretto non troppo; IV. Andante; V. Rondo. Allegro)
Az 1873-ban komponált Spanyol szimfónia népszerűsége túlszárnyalja Lalo egy évvel korábban írt hegedűversenyét. Ezt a népszerűséget nyilván a spanyol koloritnak köszönheti, amely a francia zenében egyébként is otthonos, és amelyet a zeneszerző családjának spanyol származása inspirálhatott. A versenyművek hagyományos háromtételes formáját ezúttal további két tétellel bővítette ki a komponista, ezek a tételek azonban nem terjedelmesek. Az első a méltóságteljes, komoly spanyol zenék műfajába tartozik, súlyos veretű tematikájával; a második helyen scherzo áll, ez briliáns hegedűdarab; a harmadik tétel címe Intermezzo, ebben ismét a lefojtott szenvedély dominál. A negyedik tétel lassú zene, ebben hallható a darab egyetlen — bár rövid — hegedűkadenciája; mint valamennyi tétel, ez is egyetlen ostinato ritmusképletre épül. A záró Rondo a mű legismertebb részlete, bár hatásosságát nem kis részben szalonzenei elemeinek is köszönheti. (fidelio.hu)
Francisc "Franco" Muresan volt a karnagy. Rendkívül népszerű a diákok között, óriási tapsvihart arat minden fellépése. Néha az az érzésem, hogy heccből csinálják ezt vele. Francisc Muresan a partitúra biztos ismeretében, felszabadultan, biztos beintésekkel dirigált. (Kulcsár Gabriella írja a Szabadságban egy másik előadás alkalmával). Szép volt, Áron szerint a szólisták lehettek volna jobbak, sajnos én ehhez nem tudok hozzászólni.
