Deep Purple Kolozsváron :)

     A Deep Purple az  angliai Hertfordsire tartomány mintegy 20.000 lakosú Hertford városában alakult negyvenöt évvel ezelőtt (!) 1968-ban. Az eredeti felállásban Ritchie Blackmore (gitár), Rod Evans (ének), Nick Simper (basszusgitár), Jon Lord (billentyűk) és Ian Paice (dob) szerepelt.

 

A zenekar első nagylemeze, a "Shades of Deep Purple" 1968 júliusában jelent meg, de nem aratott túl nagy sikert az Egyesült Királyságban. Az amerikaiak viszont rögtön lecsaptak rá és a  "Hush" című alkotás bekerült a slágerlisták első öt helyezettje közé. A "The Book of Taliesyn" (1968) és a "Deep Purple" (1969) című lemezek nem döntötték meg az akkori rekordokat, ekkor az amerikai sikereken felbuzdulva Evans és Simper elhagyta a zenekart: Ian Gillan és Roger Glover léptek helyükbe, ám ez sem lett a végleges lista: a zenekar felállítása  negyvenőt év alatt sokszor és sokat változott.

Az "In Rock" című nagylemez (1970) jelentette a csapat első piaci sikerét: olyan dalokat tartalmazott, mint a "Speed ​​King", "Into The Fire" és a "Child In Time". Következő év júniusában kiadták a "Black Night" dalt  tartalmazó kislemezt, ami végre bekerült a Királyság slágerlistáin is a legjobb tíz dal közé. Az "In Rock" sikere után a "Fireball" (1971) piacra dobása után a zenekar úgy döntött, hogy a szárazföldön fogja rögzíteni a következő albumot.
 

         

 

           A svájci Genfi-tó partján fekvő Grand Hotel parkolóját választották a Rolling Stones-tól bérelt négykerekű stúdió helyszínéül, itt látták aztán a Montreux-i fesztivál színpadját leégni egy Frank Zappa koncert során, akkor született egyik legismertebb daluk, a "Smoke on the Water".  Az egész "Machine Head" albumot itt vették fel, ennek 1972-ben több alkotása is feljutott az angol Top Five-ba.

 

 

          Ezt az albumot négy észak-amerikai turné követte, majd 1972-ben Japánban koncerteztek, ennek a koncertsorozatnak az eredménye a "Made In Japan" duplalemez. 1973-ban kiadták a "Who Do You Think You Are", ezen jelent meg az egyik legnagyobb sikerük, a "Woman in Tokyo".  A belső feszültségek és a kimerültség lassan nyilvánvalóvá vált, ami egy újabb felállásjoz vezetett. Gillan és Glover elhagyta a zenekart, helyüket David Coverdale és Glenn Hughes vették át az 1974-es "Burn" lemez kiadása előtt.

 

 1974-ben elkészült a  "Stormbringer" című lemez, amelyen olyan "ütős" produkciók láttak napvilágot, mint a "The Gipsy ", a " Lady Double Dealer "és persze a "Soldier of Fortune ". Azonban Ritchie Blackmore elégedetlen volt a lemezzel, több összetűzése is volt időközben Jon Lorddal, így a lemez kiadása után elhagyja a zenekart és 1975-ben új bandát alakít, ennek neve Rainbow.

A zenekar 1976-ban felbomlott és 1986-ig nem létezett, ekkor a klasszikus felállás Blackmore, Gillan, Lord, Glover és Paice újra összeállt  a "Perfect Strangers" platinalemez erejéig.  Az összeállást egy nagysikerű koncertsorozat követte 1985-ben,  többek között Bruce Springsteen is részt vett ezen a turnén.

          1987-ben kiadták a "The House of Blue Light" című albumot, ezt ismét teltházas turnék követték. Ezután megjelent a "Nobody's Perfect" nevű album 1988-ban.

          A 90-es években a zenekar folytatta felvételeit és koncertjeit annak ellenére, hogy Blackmore 1993-ban végleg elhagyta a zenekart.  Később több arhív felvételt és gyűjteményt kiadtak, ezáltal sikerült megtartaniuk a rajongók népes táborát. 1996-ban megjelent a "Purpendicular" majd 1998-ban az "Abandon" című lemez.

 

          A következő néhány év kimondottan turnékról szólt. A banda egyik utolsó alapító tagja, Jon Lord 2002-ben nyugdíjba vonult, utólag derült ki, hogy egészségi okok miatt... Tavaly, több Európában készített felvétel után a Deep Purple zenekar úgy döntött, hogy a felvételeket 2013-ban egy új nagylemezen fogja kiadni, melynek címe Now What?! 2013 június 7-én a lemez bemutatóturnéjának egyik (szerény, de lelkes) állomása Kolozsvár!!!  

 

R.I.O.T. - a legújabb kolozsvári rockzenekar

l

Péntek este Áron zenekarát meghívta Laci, a Jokerman gitárosa előzenekarnak az Exit klub megnyitóestjére. Ez volt az első fellépésük amióta új énekesük, Hanna csatlakozott a csapathoz. Amikor először hallottam, hogy Áronéknak lány énekesük lesz, nagyon meglepődtem, hiszen meggyőződésem, hogy néhány kivétellel a női énekesek mindig a soft-rock felé viszik a fiúcsapatokat, már csak női hangjuk miatt is. Én személy szerint nem is hallgattam soha nőnemű énekesek zenéjét, mindig úgy gondoltam, hogy Janis a rockzene női hangját magával vitte - hamvaival együtt - a tengerbe. Nagyon kiváncsi voltam hát, mire költöttük a pénzt hangszerrel, próbateremmel, stb., mert Áron soha egy próbára nem akart minket elhívni. Nehezen kiharcoltam magamnak hogy elmehessek, még abba is belementem, hogy ha belépődíjat kell fizetni, kifizetem, csak vigyen magával :).

l

l

Andráskát, motoros barátomat a cégtől is meghívtam magammal, hogy ne legyek ott feltűnően egyedül a sok fiatal között. A koncert szervezésével volt egy kis probléma, már rég meg kellett volna kezdjék, amikor szólt Áron, hogy nem tudnék segíteni a kocsival lehozni a Jokerman kombóit a próbatermükből, mert aki a cuccokat kellett volna hozza, eltűnt. Persze, hogy segítettem, sőt utána hazamentem áramhosszabbítókért és T.-t is vittem magammal a keverőpultjáért. Mire visszajöttem, már ott volt a rádiós Zilcsi barátom a Tomi apjával (azt mondja, együtt szerveztek gitártáborokat valamikor). Tomi a zenekar ritmusgitárosa, Norbi basszusozik, Vilmos dobol és, mint már említettem, a tizanhatéves Hanna énekel, Áron fiam szólógitáros. Az együttes neve R.I.O.T. (csak nem Rock & Improvisational Orchestra of Transylvania ???). Zilcsivel elbeszélgettünk kicsit a régi átkos-szép időkről (valamikor mindketten szemeztünk a rockzenével, neki még koncertjei is voltak). Végre tíz óra körül (nyolc helyett) megkezdték.

l

l

Őszintén mondom, hogy kellemesen csalódtam. A fiúk is határozottan ügyesek voltak, de a lány az minden várakozásomat felülmúlta. Egyáltalán nem vagyok szakértő, de kívülállóként annyit mondhatok, hogy ezt a lányt egy igazán különleges hanggal áldotta meg a fennvaló. Persze rengeteget kellene még tanuljon és gyakoroljon, hogy ebből karriert csináljon, de a legfontosabb hozzávalója talán meglenne. Azt hiszem tizenegy számot játszottak, hogy őszinte legyek, nem is tudom milyen zenék voltak, talán egy vagy két ACDC is volt és egy Four Non Blondes, de nem is az volt a lényeg, egyszerűen jól éreztük magunkat, (bulizott a közönség, ahogy Áron mondja) és végülis ez a lényeg. A hangkeverés lehetett volna jobb is (lett is a Jokermannál), dehát mire való egy előzenekar, ha nem arra, hogy néha besípoljon :). Mindenesetre első koncerthez képest aránylag nyugodtak és magabiztosak voltak, ha egy-két helyen el is rontották, ügyesen folytatták.

l

l

A közönség pedig... Hát a közönség az 90 százalék barátokból, 5 százalék ismerősökből és 5 százalék rokonokból állt, úgyhogy tombolt volna akkor is, ha öten ötfelé zenélnek, hiszen mindenki tudja, hogy egy rockkoncerthez egyenlő arányban kell a hozzáállás és a tehetség. Tehát a közönség tombolt és pogózott. Na itt elkaptalak benneteket. Nem tudjátok mi a pogózás. A wikipédia szerint a Pogo vagy pogózás egy tánc, melyet általában punk vagy metál zenére táncolnak. Legegyszerűbb formájában a táncoló körülbelül ugyanazon a helyen maradva fel-le ugrál. Gyökere a 70-es évek brit punkmozgalmába vezet, neve egy német cégnek köszönhető. Állítólag Sid Vicious, a Sex Pistols későbbi basszusgitárosa amikor még csak a nézőtérről nézte a koncerteket, rendszeresen fel-le ugrált, hogy a tömegből jobban lássa a színpadot. Egy alkalommal droghatás alatt az ugrálás hevesebbre sikerült és más nézőket is magával ragadott. Jelenlévő újságírók nevezték el az új és hirtelen népszerű táncot pogónak, mert a fel-le ugráló alakok úgy tűntek, mintha pogo stick-en (pogo rugós boton) ugrálnának. A "pogo rugós bot" egy népszerű gyerekjáték: a botra felállva, annak felső végébe kapaszkodva kell a bot aljára erősített rugón ugrálni. A játék (és így a tánc) neve a német gyártó cég nevéből, Pohlmann und Goppel, ered.

l

l

A pogózásnak számos variációja van, módja nagyban függ zenei irányzattól. Az alkalmankénti ütközések és a tánc első látásra szabálytalan volta miatt külső szemlélőnek úgy tűnhet, hogy a táncolók egymást lökdösik, illetve verekednek, de ez nem így van. A pogózás célja a a zenére való közös ugrálás, tánc öröme és nem a lökdösődés. Esetleges sérülések történhetnek, de ritkák. A pogo durvább fajtái is előfordulhatnak (pl. pig-pogo, slamdance), ahol a táncolók többet ütköznek, de szándékos ütések és rúgások itt is tabunak számítanak és a komoly sérülések itt is ritkák. A pogó íratlan szabályai szerint a gyengébbekre tekintettel kell lenni, azokat a pogózókat, akik elestek, fel kell segíteni. Nagyobb koncerteken megfigyelhető, hogy baleset során azonnal védelmi kör alakul ki a földön fekvő körül és az elesettet felsegítik. Az arc vagy más érzékenyebb testrészek véletlen megütése után a két fél rövid szemkontaktussal vagy hasonló gesztussal jelzi, hogy „minden rendben”. Ezeknek a gesztusoknak az elmaradása gyakran durvább pogózásra való kihívást jelent.

l

John Bonham: Moby Dick

Áron tegnap koncerten volt: a kolozsvári Knock Out koncertjén. Az együttes vezetője, Lénárd Yogi velem egyidős, valamikor azt hiszem Raressel vagy Cencivel zenélt, onnan ismerem. Ha Áron elment a kilencedikes barátnőjével akkor ezek szerint még mindig sikere van a fiatalok körében annak a rockzenének amit Yogi játszik. Ma én is megnéztem a jútúbon őket, nem estem hasra. Ha a kolozsvári magyar színház betört az élvonalba és most egyik lokálpatrióta büszkeségünk, sajnos a kolozsvári magyar rockzene nem. Nem Yogi miatt, hanem inkább a konjunktúra miatt nincs Kolozsvárnak egy valamirevaló magyar rockzenekara. Azonban ami kellemes emlékeket keltett bennem: az egyik videójukon a Led Zeppelin Moby Dick-jét játszották, vagy legalábbis próbálták játszani. Ezt nem rosszindulatból mondom: minden idők legnagyobb dobszolóját még a nagyok is csak próbálják úgy lejátszani mint John Bonham.

A Led Zeppelin 1968 szeptemberében alakult brit rockzenekar. Az együttes négy tagja Jimmy Page, Robert Plant, John Paul Jones és John Bonham volt. Kemény, gitárközpontú hangzása miatt a Led Zeppelint az egyik első heavy metalt játszó együttesnek tartják. Zenéjükre a kemény rock mellett nagy hatást gyakorolt nagyon sok más zenei műfaj. Az Egyesült Királyságban egyetlen kislemezt sem adtak ki albumaikról, mert azokat sérthetetlen egésznek tartották. Az USA-ban kiadójuk a tagok beleegyezése nélkül jelentetett meg kislemezeket. Több mint 25 évvel azután, hogy Bonzo 1980-ban bekövetkezett halála miatt az együttes feloszlott, még mindig sok rajongója van, elsősorban tagjainak művészi teljesítménye, anyagi sikere és a későbbi előadókra gyakorolt hatása miatt. A Led Zeppelin albumaiból napjainkig több mint 300 millió darabot adtak el világszerte, ebből több mint 100 milliót az Egyesült Államokban. Máig a Led Zeppelin az egyetlen együttes, melynek az összes albuma felkerült a Billboard Top 10 listájára. A VH1 zenecsatorna 100 Greatest Artists of Hard Rock listáján a Led Zeppelint sorolta az első helyre.

John Bonham - ahogyan a zenekar többi tagja is - ugyanúgy élt a színpadon, ahogyan a civil életben is. Önmaguk voltak ott is, pózok nélküli emberek. Bonzó ugyanolyan gyorsan és vadul élt, ahogyan dobolt. Lenyugodni a farmján tudott, traktorral dolgozva a földeken, vagy lovas kocsin korzóztatva családját. A harsány, bolondos, nagyivó Bonzót azonban a család sem tudta lassúbb, szolidabb tempóra szorítani. Míg Page, Plant és Jones a turnék végeztével felvették a hétköznapi ritmust, elvonultak pihenni, regenerálódni, addig Bonzó tovább pörgött. Vagy felpörgött már jó előre. Mint például 1980. szeptember végén, amikor 3 év után ismét amerikai turnéra készültek. Szeptember 24-én az utolsó próbát tartották Jimmy windsori házában. Bonzó egy pub-ban indított, majd a próbák alatt is ivott, végül az esti búcsú partin ugyanezt folytatta. Mint később rekonstruálták, a nap során körülbelül 40 vodkát ivott meg, evett 3 pizzát és curryt. Éjfél után a teljesen elázott dobost Page titkára lefektette, s Bonzó elaludt. Örökre.

A vizsgálat lezárása után, október 10-én Rushockban eltemették a dobosok istenének hamvait. A többiek nélküle nem akarták folytatni a közös zenélést, ezért Jimmy Page december 4-én bejelentette a zenekar megszűnését. S bár időről időre szárnyra kaptak hírek arról, ki kerül helyére az újrainduló zenekarba, azok inkább a vágyálmok kinyilvánításai voltak, semmint a zenekar háza tájáról származó hírek. 1980 óta öt alkalommal zenélt együtt a három életben lévő zenész, s négyszer Bonzo fia, Jason ült apja helyén a doboknál. Page egyszer azt nyilatkozta: a fiú már a LIVE AID-en is szeretett volna velük játszani, de akkor olyan kutyafuttában kellett összeállniuk, hogy nem is gondoltak rá. Ám 1988-ban, az Atlantic Records alapításának 40. évfordulójára rendezett koncerten már ő dobolt. Minden nyilatkozatuknál többet mond azonban a zenekarban uralkodó szellemiségről, egymáshoz fűződő érzelmeikről, emberi minőségükről az a tény, hogy Bonzó családját a tragédia után sem hagyták magára. Kapcsolatuk olyan bensőséges maradt, hogy a fiú fontosnak tartotta apja társainak jelenlétét lakodalmán, így az öt kivételes összeállás egyikeként itt fogtak hangszert.

A Moby Dick egy insztrumentális dal, ami a Led Zeppelin második, Led Zeppelin II című albumán jelent meg 1969. október 22-én. A címnek nincs köze Herman Melville azonos című regényéhez. John Bonham dobos felesége, Pat szerint azért Moby Dick a dal címe, mert fiuk, Jason mindig „a hosszú dalt” akarta hallani. Amikor John megkérdezte, miért, a fiú azt válaszolta: „Mert olyan hosszú, mint Moby”.
Jimmy Page többször hallotta Bonhamet egyedül zenélni a stúdióban; a dalt több ilyen „gyakorlás” darabjaiból rakta össze. A dal elején és végén hallható bluesos riffet Page, John Paul Jones és Bonham játssza, a kettő közötti részt Bonham dobszólója tölti ki. Robert Plant egyáltalán nem szerepel a felvételen, a koncerteken is csak Bonham bemutatására szorítkozott.
Különösen erős Joe Morello "Castilian Drums" és Ginger Baker "Toad" című dalának hatása. Bonham dobverővel és puszta kézzel is dobol, a tripletteket felváltva játssza kézzel és lábbal, a lábdobon pedig dupla ütéseket is használ. Az előbb említett két dalban szintén van egy hosszabb dobszóló, melyekben hallhatóak ezek a technikák. 1968 és 1977 között Bonham dobszólója a koncertek állandó része volt. Bonham szokása volt, hogy a dobverőket eltette, vagy a közönség közé dobta, és a játékot puszta kézzel folytatta (előfordult, hogy a keze vérezni kezdett). Néha csak azután kezdett kézzel dobolni, hogy az erőteljes játék következtében eltörtek az ütők. (Forrás: zep.hu, wiki, internet).

Áron a Diótörőben

Hétfőn, január 28-án különleges élményben volt részünk. Áronék szokásos januári zeneiskola-koncertjét a Magyar Színházban rendezték a balettiskolával közösen. Szerintem nagyon ügyesek voltak. Persze a szokásos tapsorkánok sem maradtak el, hiszen a teltház-közönség nagyrésze zenesuli-társ volt, akik minden alkalommal kitesznek magukért. Akárcsak a karnagy, Francisc "Franco" Mureșan.

A műsorra tűzött Diótörőnél jobb választásuk nem is lehetett volna, hiszen a darab főleg ennek vagymég náluk is fiatalabb korosztálynak szól, persze még érdekesebb lett volna ha idejében felkészülnek rá és még decemberben előadják ezt a karácsonyi hangvételű mesebalettet. Dehát sajnos ezt elbaltázták: a két iskola vezetősége nem tudott megegyezni idejében, így kissé elkésett és elfuserált volt (főleg a rendezés). Dicséretre méltó a Magyar Színház (?) - Magyar Opera (?) vezetőségének azon gesztusa, hogy rendelkezésükre bocsátotta a színházat, a technikát és a személyzetet.

A Diótörő története, Csajkovszkij zenéje szinte elválaszthatatlan a karácsonytól. Az ütött-kopott bábfigura mesés kalandjaival legtöbben még gyerekként találkoztunk, sőt, sokunknak talán első operaházi élményét jelentette, például nekem is. A gyerekektől a felnőttekig mindenki tudja, hogy a kedves mesedarab zenéjét Csajkovszkij szerezte, ám a történet megálmodójának személyével már jóval kevesebben vannak tisztában. Az orosz komponistát a német romantika legolvasottabb és legsokoldalúbb meseírójának, E. T. A. Hoffmannak a története ihlette meg, amelyet az az alapgondolat hívott életre, hogy a világ tele van csodákkal, csak nem mindenki látja őket. Az eredetileg a Diótörő és egérkirály (Nußknacker und Mäusekönig) címet viselő 1816-ban megjelent rövidke regény rövid idő alatt rendkívül népszerű gyermekolvasmánnyá vált Németországban. Világhírre azonban csak a Csajkovszkij által hozzáálmodott dallamok, illetve a nagy sikerű balettelőadások révén tett szert.

A történet a következő: Stohlbaum tanácsos és családja a meghívott vendégekkel együtt izgatottan várja karácsony estéjén, hogy a feldíszített fenyőfa és az ajándékok közé vethesse magát. Megjelenik a család barátja, Drosselmayer bácsi és unokaöccse, aki egy különleges bábot, egy Diótörő figurát hoz ajándékba Marikának. A kislány a játék után boldogan fekszik le aludni, a bábot egy székbe ülteti és mély álomba merül. Álmában megelevenednek a bábok és a karácsonyfadíszek, ám a gonosz Egérkirály egérkatonáival háborút indít ellenük. Győzelmüket a bátor Diótörő hiúsítja meg, aki gyönyörű herceggé válva magával viszi Marikát mesebeli birodalmába. A mesés világban csodálatos látvány tárul a kislány szeme elé, tátva marad a szája a hópelyhek táncának és a csodapalotának a látványától. Örömét és csodálatát a denevérek támadása zavarja meg, de Diótörő és alattvalói hősi küzdelemben legyőzik őket. A győzelem után Diótörő birodalma ismét teljes fényében ragyoghat, Marika pedig álmából ébredve boldogan öleli magához a hős bábfigurát. (sulinet)

Bravó!

In memoriam Florian Pittis

Elment közülünk Florian Pittis, az univerzális rockzene leglelkesebb és egyben legbecsületesebb román képviselője. Szinész (hol a hosszú i-m?), rádióbemondó, a teleenciklopédia jellegzetes hangja, rockzenész, 'audició'-szervező (nem is tudjátok, mi az), de számomra leginkább az, akitől ADI szomszédom a középső lépcsőházból a zenét szerezte, és tőle én. Úgy volt ez, hogy 1981 körül Adi levelet irt Pittisnek Bukarestbe (soha nem ismerték egymást), aki akkor a rádiónál (is) dolgozott, és megkérdezte, nem tudna-e neki valamilyen formában zenét felvenni. Igy lett aztán, hogy Adi évekig küldte postán Kolozsvárról az üres ORWO magnószalagokat és Pittis küldte a felvett zenét vissza. Adi fizette a postaköltséget. Igy jutott hozzám is el, akkori mércével kiváló minőségben Genesis, Phil Collins, Peter Gabriel (Adi kedvencei), illetve Deep Purple, Rolling Stones, Al DiMeola, John McLaughlin, Yes, Led Zeppelin és sokáig sorolhatnám.

Bob Dylan - Death is Not The End cimű számát Pittis forditotta románra és a Pasarea Colibri nevű együttesével utolsó percig hitte és hirdette, hogy nem a halál a legrosszabb dolog ami egy emberrel történhet.

When you're sad and when you're lonely and you haven't got a friend
Just remember that death is not the end
And all that you've held sacred, falls down and does not mend
Just remember that death is not the end
Not the end, not the end
Just remember that death is not the end
When you're standing at the crossroads that you cannot comprehend
Just remember that death is not the end
And all your dreams have vanished and you don't know what's up the bend
Just remember that death is not the end
Not the end, not the end
Just remember that death is not the end
When the storm clouds gather 'round you, and heavy rains descend
Just remember that death is not the end
And there's no one there to comfort you, with a helpin' hand to lend
Just remember that death is not the end
Not the end, not the end
Just remember that death is not the end
Oh, the tree of life is growing
Where the spirit never dies
And the bright light of salvation shines
In dark and empty skies
When the cities are on fire with the burning flesh of men
Just remember that death is not the end
And you search in vain to find just one law abiding citizen
Just remember that death is not the end
Not the end, not the end
Just remember that death is not the end.

Isten nyugtassa békében!

Füst a vizen, bíbor a mélyben

Áron fiam ma megkérdezte tőlem, hogy tudom-e azt, hogy a Smoke On The Water-ben a Deep Purple Zappáról énekel, és hogy lehet az, meg vajon miért. Tudtam, hogy benne van a szövegben a "Frank Zappa and the Mothers", csak éppen azt nem tudtam, hogy mit énekelnek róluk és miért. Arra gondoltam, hogy biztos magasztalják benne Zappát, akit nagy zenésznek tekintett mindenki már akkoriban is. Lévén, hogy engem is érdekelt a dolog, megpróbáltam utánanézni, és láss csodát:

Hát akkor először is lássuk a dal szövegét:

We all came out to Montreux

On the Lake Geneva shoreline

To make records with a mobile

We didnt have much time

Frank Zappa and the Mothers

Were at the best place around

But some stupid with a flare gun

Burned the place to the ground

.

Smoke on the water, fire in the sky

.

They burned down the gambling house

It died with an awful sound

Funky Claude was running in and out

Pulling kids out the ground

When it all was over

We had to find another place

But swiss time was running out

It seemed that we would lose the race

.

Smoke on the water, fire in the sky

.

We ended up at the grand hotel

It was empty cold and bare

But with the rolling truck

Stones thing just outside

Making our music there

We make a place to sweat

No matter what we get out of this

I know we'll never forget

.

Smoke on the water, fire in the sky

.

A helyzet az, hogy a dalban felidézett történet valóban megtörtént: 1971 december 4-én a Deep Purple a svájci Montreux-ben lemezfelvételre készült a Rolling Stones Mobile Studio néven ismert négykerekű mozgó stúdióval. Az együttes felállása abban az évben az úgynevezett Mark II: Ian Gillan ének, Ritchie Blackmore gitár, Jon Lord billentyűs hangszerek, Roger Glover basszusgitár, Ian Paice dob, ütőhangszerek. Ez a felállás a leghíresebb, az általuk felvett albumokat tartják a Deep Purple legjobb munkáinak.

A hordozható stúdiót a Rolling Stones zenekartól bérelték, a szövegben így említik, "Rolling truck Stones thing". A Stones akkoriban adta ki a Sticky Fingers-t. A lemeznek nagy sikere volt, vezette az eladási listákat, és az album egyik dala, a Brown Sugar első volt a slágerlistákon. Itt még el lehetne mondani azt is, hogy amíg a Smoke On The Water a Rolling Stone magazin minden idők legjobb 500 dala között a 426-ik helyen van, a Rolling Stones 1965-ös I Can't Get No Satisfaction-je a másodikon. (Bob Dylan Like A Rolling Stone-ja után).

A főhadiszállásuk a Montreux Casino szórakoztató komplexumában volt, a kaszinó meg az egész komplexum a Genfi tó partján feküdt, a kaszinót a szövegben "the gambling house" néven említik. A Genfi-tó (franciául Lac Leman) Közép-Európa második legnagyobb édes vízű tava a Balaton után. 580 km²-es vízfelülete csak 14 négyzetkilométerrel kisebb, mint a Balatoné. A tó 60%-a Svájchoz, 40%-a Franciaországhoz tartozik. Átfolyik rajta az Alpokból a Földközi-tengerbe igyekvő Rhone.

A felvételek megkezdése előtti estén a kaszinó koncerttermében fellépett Frank Zappa a Mothers of Invention nevű együttesével. Itt megemlíteném, hogy Zappa zenekarát eredetileg csak Mothers-nak hívták, a lemezkiadó kérésére biggyesztették hozzá az Inventiont, talán azért, hogy nehogy az anyák megsértődjenek :-). Tehát ment a koncert, amikor egy felhevült néző egy római gyertya nevű tűzijáték-rakétát lőtt ki a mennyezetbe ("some stupid with a flare gun"), amitől tűz ütött ki és leégett az egész kaszinó komplexum Zappáék összes felszerelésével. 1971 nem bizonyult boldog évnek Zappa számára: aznap leégett az együttes teljes felszerelése, hat nappal később pedig Zappát a londoni Rainbow színházban adott koncertjük során a színpadról a zenekari árokba lökte egy zavarodott hallgatója, minek következtében megsérült a gégéje (s így hangja egy tercet mélyült) és a gerince is, ezért majd egy évre tolószékbe kényszerült.

A "füst a vizen" kifejezés ami a szám címe lett Roger Glover-nak köszönhető, néhány nappal később - amint ő maga mindenkinek mesélte - álmából hirtelen ezzel ébredt. Maga a kép pedig amit a cím meg a refrén ábrázol az a genfi tavon elterülő füst, amelyet a Deep Purple tagjai csodálkozva néztek a szállodájuk ablakából. Glover 1969-ben az Episode Six nevű együttesből igazolt át Ian Gillan énelkessel együtt. Ezzel létrejött a híres "Mark II" felállás, mely a Deep Purple aranykorát jelentette.

A harmadik (számomra eddig) rejtélyes szereplő "Funky Claude" aki ki-be rohangál tulajdonképpen Claude Nobs, a Montreux Jazz Festival igazgatója, aki valóban segített a közönséget kimenekíteni az égő teremből.

Mivel ottmaradtak egy drága mozgó stúdióval (swiss time was running out), de terem nélkül, elindultak más helyet keresni a városban. Claude Nobs segítségével megállapodnak a The Pavilon nevű színháznál, de nem sokkal miután behordták a cuccokat és elkezdtek dolgozni, a szomszédok a zaj miatt feljelentették őket. Egyetlen számnak a háttérzenéjét tudták itt felvenni (akkor csak Title 1-nek nevezték, utólag lett belőle a Smoke On The Water) mielőtt a rendőrség leállíttatta a felvételeket. Végül, egy hét keresés után a banda kibérelte a majdnem kihalt Montreux Grand Hotelt, annak folyosóit és halljait átalakították improvizált stúdiókká, itt vették fel a nagy sikert arató Machine Head című lemezük anyagának nagy részét.

Érdekes: 1994-ben Vancouver, Kanadában 1.322 gitáros gyűlt össze, hogy egyszerre eljátsszák a Smoke on the Water riffjét és ezzel bekerüljenek a Guinness Book-ba. Idén, június 3-án, egy vasárnapra eső napon, egy Kansas City-i rádióállomás, a 99.7 KY szervezésében megdönteni készülnek ezt a rekordot.

Áron Spanyol Szimfónia koncert

Kedden, március 20-án Áronnak koncertje volt a Diakművelődési Házban.

Melinda meghívta az osztályát is, összesen vagy hét fiú jött el, gondolom jót marhultak. Lalo Spanyol Szimfóniáját is játszották. Ezért a mai bejegyzés róla szól:

Édouard Lalo (1823—1892)

.

Lille-ben született, spanyol származású francia családból. A lille-i konzervatóriumban hegedűt és gordonkát tanult, majd 1839-ben a párizsi Conservatoire növendéke lett. Első kompozícióival 1845-ben jelentkezett. A hetvenes évek derekán Pablo Sarasate (világhírű spanyol hegedűművész) számára írt két reprezentatív művet: az F-dúr hegedűversenyt és a Spanyol szimfóniát: mindkettő messze hangzó sikert aratott, és megalapozta Lalo hírnevét. 1880-ban a Becsületrend kitüntetésében részesült. Párizsban hunyt el, 69 éves korában. Műveinek közvetlen inspirációját Beethoven, Schubert és Schumann zenéjéből merítette, a Conservatoire tanárai csak másodsorban hatottak rá. Sikereit mindenekelőtt ragyogó hangszerelésével érdemelte ki.

Laura is elhozta az osztályát, az övéi miért ne marhuljanak egy jót?

.

.

Spanyol Szimfónia, OP. 21

(I. Allegro non troppo; II. Scherzando. Allegro molto; III. Intermezzo. Allegretto non troppo; IV. Andante; V. Rondo. Allegro)

Az 1873-ban komponált Spanyol szimfónia népszerűsége túlszárnyalja Lalo egy évvel korábban írt hegedűversenyét. Ezt a népszerűséget nyilván a spanyol koloritnak köszönheti, amely a francia zenében egyébként is otthonos, és amelyet a zeneszerző családjának spanyol származása inspirálhatott. A versenyművek hagyományos háromtételes formáját ezúttal további két tétellel bővítette ki a komponista, ezek a tételek azonban nem terjedelmesek. Az első a méltóságteljes, komoly spanyol zenék műfajába tartozik, súlyos veretű tematikájával; a második helyen scherzo áll, ez briliáns hegedűdarab; a harmadik tétel címe Intermezzo, ebben ismét a lefojtott szenvedély dominál. A negyedik tétel lassú zene, ebben hallható a darab egyetlen — bár rövid — hegedűkadenciája; mint valamennyi tétel, ez is egyetlen ostinato ritmusképletre épül. A záró Rondo a mű legismertebb részlete, bár hatásosságát nem kis részben szalonzenei elemeinek is köszönheti. (fidelio.hu)

.

Francisc "Franco" Muresan volt a karnagy. Rendkívül népszerű a diákok között, óriási tapsvihart arat minden fellépése. Néha az az érzésem, hogy heccből csinálják ezt vele. Francisc Muresan a partitúra biztos ismeretében, felszabadultan, biztos beintésekkel dirigált. (Kulcsár Gabriella írja a Szabadságban egy másik előadás alkalmával). Szép volt, Áron szerint a szólisták lehettek volna jobbak, sajnos én ehhez nem tudok hozzászólni.