Tátra III.3: Breznó - Tátracsorba - Breznó

Kellemes, vakációs hangulatban váltunk el az Alacsony-Tátrától, nagy reményekkel, gyönyörű napsütésben indultunk Csorba-tó alatti új szálláshelyünk irányába. Következő állomásunk Apartmanovy byt pri Zubačke, Štúrova 13, Štrba kellett volna legyen. A sors azonban nem így akarta.

Breznótól 35 kilométerre, még fenn a hegyen, egy parkolóból próbáltam felfelé, balra fordított kerekekkel kiugrani... Bár ne tettem volna. A jobb oldali féltengely kiakadt és tönkrement. Átültünk barátaink autójába és bementünk Breznóbányára megbeszélni a teendőket. 50 euróért bevontatták egy breznóbányai szervízbe, majd három nap után visszajöttünk a Loganért K.-val, ezúttal 230 euróval lett könnyebb a pénztárcám. A nyaralásunkat mégsem hagytuk elrontani. Három napig Zubácskával és Elektricskával mentünk túrázni :).

Wie geht's, Wartburger?

M. vette észre a Reál parkolójában. Amikor megláttam, a hideg végigfutott a hátamon és lábaim elgyengültek. Nem mondhatom, hogy első szerelem volt akkor, amikor 1800 német márkáért megvettem, inkább "ha nincs ló jó a szamár is" alapon került hozzánk, de hát ő volt az első szamarunk. És igazán jó szamár volt mindvégig, amíg divat és nagyzolás miatt el nem prédáltam. El lehet képzelni milyen autó lehetett, ha huszonkét évesen még vásárolni viszi jelenlegi tulajdonosát. A festés rajta az a gyári festés most is, amivel eladtam, rozsda is alig van rajta. Isten látja lelkem: nem sajnálom hogy eladtam - hisz azt szeretném, hogy a jelenlegi tulajdonosa használja és becsülje meg minél tovább - de azért kicsit mégis felkavart ez a találkozás. Végülis ez volt az első autónk...

.

Olyan emberek tanítottak meg örvendeni ennek a keletnémet autógyártás gyöngyszemének, akik sajnos már rég nincsenek köztünk. Nem is emlékszem mindegyikükre, viszont nem felejtem el Kiss bácsit a Maxim Gorkij utcából, sem a zilahi Osváth Laji bátyámat, sem Marcel Aronescu szomszédomat. Mindannyiuk bátorított és gratulált ahhoz, hogy jó vásárt csináltam, mindannyiuk olyan tanácsokkal látott el, amiknek éveken át hasznát vettem. Így utólag is köszönöm nekik. Osváth Lajosról el kell még mondanom, hogy huszonvalahány éven át olyan Trabant-tulajdonos volt, aki két karosszériával és négy motorral másfélmillió kilométert tett meg. Ő mondta ezt nekem, és semmi okom sincs kételkedni benne. Ő mutatta meg nekem, hogyan kell a három platinát állítani villanykörtével. Apám unokatestvérét, Ilut vette feleségül, így került még annakidején apámmal rokonságba, rendszerváltás után néhány évvel kiköltöztek Magyarországra, de ott nem találta a helyét és hazajött a Meszesre (ott volt hétvégi házuk) meghalni. Egyszerre temettük anyósával, Ilonka nénivel (Manci nagyanyám nővérével). Isten nyugtassa őket, és Isten éltesse a Wartburgert.

Új családtag: Logan 1.6 MPI

Hát igen. Jól sejtitek. Elérkezett ez a pillanat is. Hosszas érdeklődés, készülődés és tépelődés után felmentem a Feleki-útra. Eddig vettem már autót piacon, utcán, falun, de soha showroomban. Rengeteg pro- és kontravélemény hangzott el két hónap alatt - amióta eladtam a fekete Daciát - az új Dacia mellett és ellen. Persze mondanom sem kell, hogy a Dacia Logan legfontosabb aduja az ár volt. Új autót ennyi pénzért csak kis koreait vagy kínait lehet venni, olyanhoz pedig volt szerencsém ez alatt a két hónap alatt (cég-Matiz) és NO THANX. Ugyanakkor vehettem volna drágább autót (újat), hiszen a bankok már házhozszállítják a kölcsönpénzt, de több pénzt visszafizetni még fájdalmasabb. Szóval ennyi fért be a keretbe (ez is szűkösen).

Másik opció használt Volkswagen, Opel, vagy valami egyéb lett volna, sokan esküsznek rá, hogy egy négy-ötéves Golf felülmúlja az új Dáciát. Ezzel nem is vitatkoznék, de négyéves autóm már volt (persze nem Golf), új autóm pedig... Szóval ezért mentem fel. Internetről úgy ismertem már a Loganokat, mintha vizsgára készültem volna belőlük. LOVE AT FIRST SIGHT. Ott állt kiállítva az a modell, az a szín, az az ár amit kinéztünk interneten, és amelyikről én feljöttem megkérdezni, hogy ha megrendelem, mennyit kell rá várni meg ilyenek. SEMENNYIT. Rendeljem meg, fizessem ki, vagy legalább előleget fizessek s másnap jöhetek utána, addig ők kitolják a showroomból és még egyszer átnézik.

Akkor nézzük át még egyszer: "A Logan általános célú, családi autó, melyet korszerű megjelenést nyújtó, strukturális dizájn jellemez. Határozott vonalai, a motorháztetőtől a faráig, dinamikus megjelenést kölcsönöznek, nagyvonalú méretei pedig tágas utasteret biztosítanak. Rendkívüli tágassága lehetővé teszi, hogy akár három, magas utas is kényelmesen foglalhasson helyet a hátsó ülésen. Csomagtartójának 510 literes térfogata, valamint geometriai kialakítása a legkülönbözőbb formájú és méretű csomagok berakodását is egyszerűvé teszi. A Logan megfelel az európai biztonsági előírásoknak. A legkeményebb biztonsági teszteknek vetették alá a Renault tesztközpontjában, de számtalan próbát végeztek független tesztelők és az európai szaksajtó képviselői is. A gépkocsi sikeresen kiállta a különböző fék- és kikerülési teszteket, valamint jó eredményt ért el az Euro NCAP törésteszten is (3 csillag). A Logan megjelenése óta a különböző európai magazinokban megjelent számos cikk szerint: a Logan biztonságos autó." (dacia.hu)

A magyarországi fórumokon úgy is emlegetik: NAGYSEGGŰ. :) Most ez csúfság vagy dicséret, nem tudom. Itt van egy példa: "Román dögös: Hát igen, az 1,6 os motor kemény, a 90 le nagyon hasít, elég jól megy, de azért lehetne kicsit erősebb is. Kőkorszaki elavult rendszer ehhez képest sok extrával megpakolt német kocsi. 5 utas, horvátországi nyaralás, átlagsebesség 130, s fújt a szél!!! De elég nyüszitő hangja volt már 160-nál ezért nem is gyilkoltam jobban! Mégiscsak túl volt terhelve. Aztán pesten piros lámpa, 3 sávos út, baloldalon Nissan Almera 1,5, jobbon Suzuki Ignis 1,3, ezek padlógázon, nem semmi 1-2 autóhosszal vezetek! Csomagtartója elég jó, nagy, 510l!!!!! Belül tágas, és szép, de nagyon magas és ezért elég instabilnak gondolnánk (rénszarvas teszt felborulással kapcsolatos csalás kiderült) és mégsem nagy a fogyasztása! Hibalista: Első héten elfolyt a pénzem benzinre, annyira imádtam vele menni. És fékezés nem volt, csak nyomtam neki, aztán kiégtek a szemeim, s leállítottam! Kipróbáltam, egy napig nem állítottam le, csak mentem vele, közben ettem, s csak WC-re álltam meg, de a motort nem állítottam le." (totalcar) Na jó' van na.

Szóval másnap visszamentem. Dacia Logan Preferance 1,6 MPI, ABS Plus 7600 Eurós alapár. Metál fényezés +255 euro. Blaupunkt CD lejátszó +180 euro. (Auchhh). Összesen 8.o35 euro + kb. 300 beiratás, + kb. 300 euro/év Casco. Megvettük, használjuk szerencsével és sok egészséggel. A többi, ha a Jóisten is úgy akarja, majd jön magától.

S így jöttem le vele a Feleki útról. A kettes a lenti képen látható műszerfalon az összes megtett kilométer számát jelöli. Amikor a képviselet előtt beindítottam a kocsit, NULLÁT mutatott, fogalmam sem volt akkor, hogy mi az és hogy soha többé nem lesz ilyen rajta. Egyedülálló élmény.

Autóim...

Egy ehhez hasonló (szürkés-) világoskék autót vett Péter '93 környékén, ha jól emlékszem kettőezerháromszáz német márkáért. Akkoriban éppen együtt jártunk Törökországba mindenféle csencselő utakra, azért emlékszem arra, hogy nagyon sok pénznek tűnt ez az összeg. Összehasonlításként kb. ugyanakkor feleannyit fizettünk a lakásért amiben most is lakunk. (Persze ez csupán azért, mert éppen akkor prédálták a posztkommunisták az állami lakásokat szavazatok fejében, de 2.3oo MÁRKA (!) mégis sok pénz volt magunkfajta becsületes polgárnak). Egyszóval a Péter 1987-es évjáratú, 131o köbcentis, gri-petrol színű, CJ-??-WUB rendszámú Dácsiája volt az az autó amit életemben először vezettem a Pányiki-szoros előtti letérőnél balra fordulva a Ritka-erdőnél. Gondolom jól eshetett, mert következő évben jogosítványért vizsgáztam és megvettük első autónkat is:

Hát igen, következő évre sem gyűlt annyi pénzünk mint Péteréknek, így csupán ezernyolcszáz márkás autót engedhettünk meg magunknak, ez volt a keletnémet kommunista tehnológia csúspontja, egy gyönyörű Wartburg 353 DeLuxe Limousine (amint pedigrés nevét az utólag Pesten méregdrágán vásárolt karbantartási könyve is mutatta.) Még azt sem mondhatom, hogy szerelem volt első látásra. Annyit értettem az autókhoz, hogy kéne valami amit megengedhetek magamnak, de ne is legyen túl "banger" (magyarul budi). Na ez a Wartburg akkor lett 4 éves és állítólag egy szőke (tele volt a kocsi hajjal) keletnémet (wow) nőé volt, aki alig 25.ooo kilométert járt vele.

El kell még mondjam a CJ-o3-DFF Wartburgról, hogy unokatestvérem, Kóci erőltetései nélkül nekem nemhogy autóm, de autóval kapcsolatos álmaim sem lettek volna soha, hiszen engem otthon úgy neveltek, (persze ezt itt kimondottan autóra értem) mint az Amish-okat: az én apám mai napig is legnagyobb ellensége a személygépkocsiknak (főleg azoknak amit kollégái annakidején "zsíroskenyéren vettek"), s én most már (főleg egészségi okokból) egyre inkább igazat adok neki. Tehát Kóci volt az, aki harmincévesen azt mondta nekem, hogy mai világban nem lehet autó illetve jogosítvány nélkül érvényesülni, s én az évek során meggyőződtem, hogy ha nem is 1oo%-osan értek ezzel egyet, de bizony sokszor jól fogott az autó is meg a jogosítvány is a háznál.

A Wartburg még megvolt, de '97 környékén nagyon felvitte Isten dolgomat. Valahogy összegyűjtöttem (keserűséggel húzom el most is a számat, amikor ezt leírom: összegyűjtöttem) négyezer német márkát. Na itt jön most a MEA CULPA: Melinda nem szerette volna, ha az összes félretett pénzünket autóra költöm (vagy bármi másra, hiszen az összesről beszélünk), de én akkor azt mondtam neki, hogy az az ÉN pénzem, s azt csinálok vele, amit akarok. Hm. Az autó három évig volt nálam de soha nagy örömem nem volt benne: rengeteget fogyasztott, és a javítása is átlagban "egy vagyonba" került ...

Amúgy egy jóképű autó volt (mai napig is az, szoktam látni a görögkatolikus templom előtt a Deák Ferenc utcában), de nekem nem volt szerencsém hozzá. Amiatt, hogy rengeteg benzint fogyasztott (kb. 18-2o l.) kicseréltettem Janival (azóta sem járok hozzá) a karburátort egy Daciáéval. Ugyanabban az évben, 2ooo-ben lementünk a tengerre az új karburátorral: az pesze nem bírta táplálni az 1.9-es motort, így az autó 5o kilométerenként leállt. Olyankor (ha mezőn voltunk éppen) vártunk, amíg a plutitor feltelik, máskor pedig (ha városközelben voltunk) begurultunk egy szervízbe. A sok szervízelés során mindegyik szerelő azt kérdezte, benzin van? Volt, de ők lehúzták a benzinvezetéket és a motorházat telespriccelték benzinnel, hogy saját szemükkel is lássák. Na mindegy, hazaértünk azt hittük vége a rémálomnak. Másnap piacra vagy valahova kellett menni és az első kulcsnál a motorház lángragyúlt mint egy benzinnel teleitatott rongy. Ha nem éppen akkor festik a szomszédos iskolát, s ha a festők le nem szaladnak az állványról két veder vízzel, a híres Ford Escort GL 1.9 CJ-o2-YJP leég, mint a gyertya ... Másnap eladtam egy bicikli áráért ... A keserűséget amikor ez az autó eszembe jut csak amiatt érzem, mert megbántottam érte a feleségemet annakidején.

A CJ-o2-CPX rendszámú Oltcitet közösen vettük Kócival 1998-99-ben. Az akkor létesített asztalosműhelyünkbe kellett volna szolgálati autónak a leendő műhelyvezetőnek. Hamarosan kiderült, hogy a dolgok nem is állnak olyan rózsásan, lassan én lettem a műhelyvezető, majd az asztalos, végül a takarítónő is, így az Oltcitot is átörököltem. Előszöris arra emlékszem, hogy nagyon drágán vettük. Ezer márka sok pénz volt már ahhoz képest is, hogy az asztalosműhely többi ingósága szerszámokkal együtt sem tette ki ezt az összeget. Még arra emlékszem, hogy Wartburgos fülemnek nagyon csendesnek tűnt, amikor első nap beültem, nyomtam a gázt, mint a süket mert nem hallottam a motort. Nahát nem sokáig kellett bőgessem, néhány hónap után elszakadt a disztribúciós szíj és (nem értettem hozzá) tolva-vontatva próbáltuk elindítani. Az erőltetéstől elgörbült a főtengely és a "szelepek fejbe verték egymást". A javítás árából vehettem volna egy másikat. (Meg is tettem egy évre rá: egy íróasztal fejében kaptam egy pirosat Fenesről alkatrésznek, de olyat, hogy a kerekein hoztuk be Kolozsvárra.) Végül lemondtam a javíttatásáról, mindig olyasmi romlott el benne, ami a másodikban is hibás volt, úgyhogy 2oo2 környékén a pirosat odaadtam a postásnak ajándékba, a kéket pedig kb. 1oo márkáért eladtam egy szomszédnak [alkatrésznek :) ...]. Nem hiába mondják, hogy az ember kétszer örvend az autójának: egyszer amikor megveszi, másodszor, amikor eladja.

A CJ-o8-EKB Daciát akkor vettem a krasznai Kiss Lajostól (a kolozsvári piacon harminchárom millió lejért), amiután a Ford beadta a kulcsot, kimondottan műhely-meggondolásból. Azért választottam Daciát, mert karbantartása-javítása nem kerül sokba, nem fogyaszt sokkal többet, mint más autók és sokat lehet bele pakolni. Nahát pakoltunk is főleg, hogy ez kombi volt. Hogy ez az autó mi anyagot elhozott a Woodenből és mi bútort kihordott a műhelyből azt elmondani nem lehet. Meg is voltam elégedve vele amennyire lehetett, volt baj ezzel is de semmi olyan, amit nem lehetett megoldani. Nemrég szerzett nekem egy nagy örömet: november végén eladtam Popa Mariának húsz millió lejért. Ahhoz képest, hogy öt-hat évig hurboltam, még elég jól adtam el. Amióta a josítványomat megkaptam ez most az első alkalom, hogy nincs autóm. Mindig úgy adtam el az autóimat, hogy a másik már megvolt. Ezért mindig elprédáltam a régit, mert már terhemre volt két autó költségeit fizetni. Most megfogadtam, hogy addig nem veszek másikat, amíg a Daciát el nem adom. Hát eladtam. Az új gazdája használja egészséggel. Isten segedelmével veszek majd másikat. Ámen.