Múzeum, fakürt és vízesés

Harmadik aranyosvölgyi tartózkodásunk során úgy döntöttünk, hogy felmegyünk egy Patrahaitesti nevű tanyára, ahol hallomásból tudtuk meg, hogy van egy gyönyörű vízesés is, meg hogy általában a hely is nagyon szép. Szóval elindultunk autóval azon az úton felfelé, amerre a Nagy-Bihar csúcsra lehet felmenni, aztán olyan két kilométer után az út elválik ott, ahol egy jelzőtábla is ki van téve: PATRAHAITESTI-CASCADA-MUZEU. Ott mi eltértünk a nyíl irányába, vagyis balra. Ezzel a kezdetlegesen összehevenyészett felirattal még néhányszor találkoztuk útközben, majd olyan öt kilométer után egy útkereszteződésnél a jelzés jobbra-fel irányított, míg az addigi gidres-gödrös szekérút folytatódott előre. Egyes fokozatban felkaptattam harminc-negyven métert mire egy szűk kanyar következett balra és - láss csodát - bent is voltunk egy falusi ház keskeny és hosszú udvarán :D.

Egy jóltáplált parasztasszony kedvesen integetett nekünk az ajtóból: hájdác, hájdác. Hát nem tudom eléggé hűen ecsetelni meglepetésünket, ahogy ott ültünk az autóban és azt sem tudtuk, hol vagyunk. Kiszálltam az autóból, M. még habozott egy kicsit, aztán végül megtudtuk, hogy a Patrahaitesti-i múzeum udvarán vagyunk, s ha már itt vagyunk menjünk be nyugodtan... Hát be is mentünk, aztán az minden volt csak múzeum nem. A saját házukat nevezték ki múzeumnak, a kályhán rotyogott az ebéd, a nagymama az ágy szélén üldögélt és a megterített asztalon áfonyapálinkás flaskó és poharak várták a kultúrára kiéhezett múzeumlátogatókat. Az egyik szoba szuvenírüzletnek volt berendezve, tele gyenge minőségű "népművészeti" lommal. Nagyon furcsán éreztük magunkat ebben a múzeumban.

IGENÁM, DE:

Rövid múzeumlátogatás után vendéglátónk kivitt a hátsó ajtón egy gyönyörű dűlőre, elővette tulnik (más helyeken bucsum) nevű kétméteres fakürtjét és elkezdte fújni. Hát nagyon kellemes meglepetés volt, csak ennyit mondhatok. Sokáig fújta nekünk a különböző jelentésű dallamokat (gyülekezőket, riadókat, legényhívogatókat, stb.) mi pedig mindezek ellenére remekül éreztük magunkat, hiszen eddig senki semmilyen hangszeren nem tartott magánszólót nekünk. A múzeumlátogatás és a kürtölés is ingyen volt, csak éppen pofánk nem volt anélkül eljönni, hogy valaamennyi pénzt otthagyjunk. Így vásároltunk két méregdrága fakanalat és elindultunk a vízeséshez. Arról lesz egy másik bejegyzésem.