
A Felek községhez tartozó Mikesi-házak nevű tanya lassan faluvá növi ki magát. Egyre több az újonnan épült hétvégi ház, sőt már családi házak is kezdenek itt-ott feltűnni. A fenti képen látható vályogház sem sokáig lesz már itt. 2005-ben egy rádióamatőr érdekes leírást közöl a tanyáról és az ottani rádióamatőr aktivitásról itt. "A statisztikák szerint Kolozs megyében öt olyan település található, melynek állandó lakossága 12 fő alatt van. Ezek: Mortesti, Starcu, Falca, Casele Micesti (Mikesi-házak) és Valea Ciresoii. Közigazgatásilag a Mikesi-házak tanya Erdőfelek községhez tartozik."...
..."Erdőfelek község a maga 1395 lakosával 61,7 négyzetkilométert tesz ki és Kolozsvártól kb. 7 km-re fekszik a DN1-es Torda felé vezető főúton. Az egykori négyosztályos elemi iskola romos épületét felújítás és használat céljára átadták az Unirea YO5KAS rádióklubnak. Itt, a rádióamatőrök önkéntes munkája eredményeként született meg a kolozsvári Unirea Sportegyesület rádióamatőr verseny- és gyakorlóállomása."

Erről volt híres eddig a Mikesi-házak tanya. Ki tudja mit hoz majd a kozeljövő ide is? Visszafelé a Sáros-Bükkön keresztül a Rajka-forrás mellett jöttünk, átsiettünk Bunkófalván és gyorsan bevágódtunk az erdőbe a kék-fehér jelzésen, hogy ne kelljen sokáig nézzük a beszármazott újgazdagok grandomániás építészeti megnyilvánulásait. A jelzés - amint reméltem - visszahozott a kemping feletti újmenedékház-útra. A túra teljes hossza a RussaMap szerint 10,35 kilométer volt és 4 óra 12 percet vett igénybe kolbászsütéssel együtt :).

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése