Segesvári kiruccanásunk alkalmából meglátogattuk a legcsendesebb falut, amit valaha láttunk: Bese falut, ami románul Stejarenii, németül Peschendorf. Először azt hittük, hogy a falu teljesen elhagyott, de aztán találkoztunk két-három gyerekkel és a házakon is eléggé jól látszott, hogy mégiscsak lakják őket. Azonkívül semmi: sem kutyaugatás, sem tehénbőgés, sem szekérzörgés, még ólálkodó cigányok sem, pedig ezek mind hozzátartoznak a falusi élethez.
Bese egy nem mindennapi falu Romániában, Maros megyében. Dános község része, a trianoni békeszerződésig Nagy-Küküllő vármegye Segesvári járásához tartozott. Első írásos említése 1305-ben történt "Villa Besse" néven. Akkoriban került a falu az Apafi család birtokába. 1340-ben a Nagyszebeni tartományi képviselőház elismeri és megerősíti az Apafiak tulajdonjogát. 1493-ban Bese község átkerül a Bethlen család tulajdonába.
Mivel fontos útvonal mentén feküdt, a 16–17. században a falut a törökök többször elpusztították. Ezután még erőre kapott, de az 1800-as években már újabb pusztítás érte, ezután románokkal és szászokkal népesítették be újból. A betelepült románok megkapták a szász lakosok szabadparaszti státuszát, ezzel párhuzamosan a határt is újraosztották. A képen látható épület az egykori impozáns, ma düledező iskola és a templomkert közötti telken lévő kultúrház.
A szász telepesek első hulláma 1150 körül érkezett Erdélybe, amikor II. Géza magyar király a 12. század közepén a keleti országrész nagyobb arányú betelepítésébe kezdett. Nyolcszáz évi becsületes munka és adófizetés után a 248.000 főnyi erdélyi szász lakosság elkezdett rohamosan apadni. A 2002-es népszámlálás adataiból kiderül, hogy 44.000 román állampolgár vallotta magát német anyanyelvűnek. Hogy ebből hány szász és hány román származású, nem tudom kideríteni, ugyanis most újra "divat" errefelé németnek lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése