Tátra V.6: Barlangliget - Gyopár menedékház - Bélai Tátra

 Idei Tátra-kalandunk utolsó kirándulása volt ez. Már tavaly benne volt a műsorfüzetben, de a Nagy-Morgás-túrán túlságosan elfáradt túratársaim kérésére akkor lerövidítettem egy csupasz Késmárki itató - Barlangliget túrára. Most azonban nem volt kifogás, felmentünk tehát a Gyopár menedékházhoz, és még M. is azt mondta hogy jól tettük. Barlangligetről indultunk felfelé a zöld jelzésen, az út hossza a menedékházig 6 kilométer volt.

A Bélai-havasok az eltérő földtani szerkezet, s az ebből adódó domborzati képe miatt különül el a Magas-Tátrától. Az egyes részek páratlan volta főként földtani szerkezetüknek és domborzati formáiknak köszönhető. Feltűnőek az eljegesedések nyomai. A Lengyel-Tátrának a Bialka-patak völgyén túl való folytatásaként, délkelet-északnyugati irányban, 14 km hosszúságban és 4-5 km szélességben terül el. Területe lényegesen kisebb, mint a Magas-Tátráé, csupán 67,5 km².

A Bélai-Tátra turistaszempontból kissé felemás jellegű. Délkeleti, Szepesbélának néző felét a Magyarországi Kárpát Egyesület főleg Szepesbéla városának segítségével bekapcsolta a turistaforgalomba, a város pedig feltárta a Bélai-cseppkőbarlangot, megalapította és kifejlesztette Barlangligetet; a Holló-kő és Muran szikláin kőszáli kecskék találtak új otthonra, a Jávor-völgyben bölények éltek a 19. század végéig. A Bélai-havasok nem nyújtanak a hegymászóknak olyan élményeket, mint a Magas-Tátra. Mindezért azonban kárpótol a hegység páratlan virágpompája, a gondtalan gerincséta varázsa és érdekes barlangjai.

A Bélai-havasok egyetlen menedékháza a Gyopár-menedékház (Chata Plesnivec), a Hét-forrás völgyében 1290 m-es magasságban található. A völgy nevét adó Hét-forrás (Sedem Prameňov, 1252 m) közelében, a zöld jelzésű turistaúton érhető el a menedékház, amelyet a Rókusi-Fekete-víz völgyében (Čierna dolina), az egykori Drechsler-házikó helyére épített 1932-ben a szepesbélai Gresch Tibor. Az Edelweisshütte (magyarul Gyopár kunyhó) névre keresztelt házikó, amely 1953 és 1993 között a TANAP kutatóhelyeként működött, 1997-től ismét egész évben (elő- és utószezonban csak hét végén) várja az erre járó turistákat.

A menedékházban nagyszerű szlovák parasztlevest ettünk, utána ittunk egy kofolát majd remek hangulatban indultunk lefelé, ezúttal a sárga jelzésen. Itt volt alkalmunk először kipróbálni az új androidos applikációt, a Zazi Tatry-t (Éld meg a Tátrát). Az alkalmazás segítségével 3D-s térképeken nézhetjük meg a tervezett túraútvonalakat, tájékozódhatunk a felvonók működéséről, megkereshetjük és beazonosíthatunk csúcsokat, völgyeket, tavakat és menedékházakat. Az app segítségével olyan módon ismerhetjük meg a Tátrát, ahogy korábban még sosem:

A madarak szemszögéből, ráadásul internet kapcsolat nélkül azonosíthatunk be 180 csúcsot, 70 tavat, 16 vízesést, 21 menedékházat és hegyi szállót, mindezeket 67 völgyben. Az alkalmazás segítségével kiválaszthatjuk a számunkra leginkább megfelelőt a 205 túraútvonal közül, melyek teljes hossza 407 km. Az alkalmazás azonnal megmutatja a felhasználó pontos helyét, és az adott hely tengerszint feletti magasságát. Én csak gratulálni tudok a fejlesztőknek és szívből ajánlom a Zazy Tatry-t minden Tátra-túrázónak. A Gyopár-menedékház szakácsának pedig köszönjük a parasztlevest. Vďaka za rolnickú polievku, Chata Plesnivec!

Tátra V.5: Tátraszéplak - Felkai-tó - Sziléziai menedékház

Ötödik napon is csak ketten gyalogoltunk fel M.-val a Sziléziai házhoz. Indulás Tátraszéplakról. Tatranska Polianka a Magas-Tátrában Ótátrafüredtől 3 km-re délnyugatra, a Nagyszalóki-csúcs déli lejtőjén fekszik. Időbeosztásunkat a következőképp terveztük: Tátraszéplak (Tatranská Polianka) - Razcestie na Velickom moste (Nagy-híd elágazás) (50 perc) - Velicka Pol'ana (Nagy-rét) (40 perc) - Silezsky dom (30 perc) - Velicka Pol'ana (30 perc) - Razcestie na Velickom moste - (40 perc) - Tátraszéplak (40 perc). Teljes menetidő: 4 óra, előrelátható időtartam: 6 óra.

Az aszfaltozott út szerpentinjei között zöld jelzésű hegyi ösvény vezet egyenesen fel a Felkai-tóhoz, de idén az esőzések miatt csak kevés helyen volt járható az ösvény. Így utunk legnagyobb részét a műúton tettük meg, de M. ezt egyáltalán nem bánta. Újabban még a Tátrában is medvefóbiánk van, pedig itt van a Kárpátok legkisebb medvepopulációja. Sajnos ők (a medvék) nem ismerik ezeket a statisztikákat, és bizony nyáron bocsos medvével találkozni nem lenne kellemes, még akkor is, ha frekventált, jelzett turistaösvényeken ez teljesen kizárt.

Az útvonal leírása: közepes nehézségű, 12 kilométeres túra + - 670 m szintkülönbséggel, a műút szerpentineken fokozatosan emelkedik a Nagy-tisztásig (Velicka Pol'ana), onnan az utolsó kilométert már majdnem vízszintben tesszük meg. A Sziléziai-háznál tetszés szerinti fogyasztás lehetséges, mi nem győztük kivárni a sorbanállás miatt. Visszafelé ugyanazon az úton ereszkedtünk Tátraszéplakra.

A Felkai-völgy (szlovákul: Velická dolina) a Magas-Tátra egyik észak-déli irányú völgye, amelyben a hegység botanikailag egyik legértékesebb területe található, az úgynevezett Virágoskert. A völgy neve a ma Poprád részét képező Felka (Vel’ká) település nevéből származik. A völgy ritka természeti szépségekkel rendelkezik, mely nagyrészt összefügg a jégárak alakította domborzati formákkal. Kivételesen lenyűgöző közülük a Virágoskert (Kvetnyica). A Felkai-tótól az Örökös-eső (Večny dážd’) alatt az évezredek során jó feltételek alakultak ki egy sajátos növényvilág számára. A völgy e részének havasi rétjei jellemző nevet kaptak. A Virágoskertről az első említés 1644-ből való, a késmárki Frölich Dávid „fűszerek kertjének” nevezte. A Virágoskert a természetvédők figyelmét is felkeltette, s az ő érdemük, hogy megóvásáért, már igen korán, meglepően sokat tettek (wiki).

 

Sziléziai menedékház vagy más néven Sziléziai ház (1676 m) (Sliezsky dom): 1895-ben a Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE) sziléziai szekciója, a Wrocław felépíttette a tó nyugati partján az első Sziléziai házat, először mint földszintes faépületet. 1962 november 29-ről 30-ára virradó éjszakán egy autogén-hegesztőkészülék elővigyázatlan használata miatt az épület a lángok martaléka lett. Három év múlva kezdték építeni az új 9.200 köbméter térfogatú, városi szállodai berendezéssel ellátott, sok férőhelyes „Gerlach alatti palotát” ahogy az akkori lapok nevezték. 1968-tól fogadja mai formájában a látogatókat. A szállodai részben 40 ágy 1-, 2- és 3-ágyas szobákban, a menedékházi részben 80 ágy 4- és 6-ágyas szobákban. A Sziléziai ház közvetlen közelében az utóbbi ötven évben tíz ember vesztette életét, közülük néhányan csak pár méterre voltak a bejárattól.

Tátra V.4: Csorba-tó - Poprádi-tó - Csorba-tó

Szerdán átköltöztünk az Alacsony-Tátrából a Magas-Tátrába. Ugyanoda, ahol tavaly is megszálltunk: Tatragolf Apartmany Veľká Lomnica (Kakaslomnic). Kényelmes, tiszta apartman napi 50 euróért. Maga a komplexum nem igazán tetszett nekünk, de sehol a Magas Tátrában nem találtam már két apartmant ugyanabban az épületben. Nem teszett a tíz épületből álló 'reszort' állandó zsivaja, a promenádszerű jövés-menés és a hegytől való távolság (20-30 km.) Ráadásul K.-éknak másnap reggel váratlanul haza kellett menniük és az időjárás-jelzők sem ígértek száraz napot csütörtökre.

Így a túrabeosztásokon is változtatni kellett, mire elindultunk M.-val majdnem 12 óra lett. Rövid túrát választottunk, Csorbató állomástól a Poprádi-tóhoz és vissza. Tátracsorbától Csorbatóig nosztalgia-vonatoztunk: a híres zubácskával, vagyis a tátrai fogaskerekűvel utaztunk. A Riggenbach-rendszerű fogaskerekű vasutat Várnai Emil tervezte meg, amely a csorbai vasútállomást kötötte össze a csorbatói üdülőhellyel. A magyar hatóságok 1895-ben engedélyezték az építkezést, és egy évvel később, 1896. július 30-án megindult a forgalom.

A csehszlovákká vált magyar fogaskerekűt 1934-ben megszüntették, a járműveket selejtezték, a pályát elbontották. Majd a Csorbatón 1970-ben megrendezendő sívilágbajnokság kapcsán merült fel a fogaskerekű vasút újjáépítésének gondolata. A korábbi nyomvonal kétharmada megmaradt a régi, egyharmadát viszont újratervezték. A csorbai végállomáson új csarnokot építettek, amely egyúttal a járművek tárolására is szolgál. A három motorvonatot Svájcban gyártották, az időközben szlovákká vált fogaskerekűt kiválóan karbantartják: a lassan 50 éves vonatok még ma is jó állapotban vannak.

A Csorba-tó és a Poprádi tó közötti 4 kilométert a piros vonal (magisztrálé) jelzésen tettük meg, vissza is ugyanott jöttünk. A Csorba-tó (1346 m) a legismertebb és a leglátogatottabb tátrai tengerszem. A Csorba-tavat és környékét a szénégetők, vadászok, favágók és gyógynövénygyűjtők már a turizmus fellendülése előtt is jól ismerték. Csorba község lakosai 1860-ban megpróbálták leereszteni a tó vizét, hogy helyén értékes legelőt nyerjenek. 1901-ig a Szentiványi család tulajdona volt, akkor a kincstár felvásárolta tőlük. A tóba a XIX. szádad végéig mesterségesen halakat telepítettek és télen a jegét kitermelték (a tó vize különösen tiszta volt, ezért nagy volt iránta az igény: innen Budapestre, Berlinbe és Bécsbe hordták).

A piros vonal jelzésű Felső-turistaút (tátrai magisztrálé) egy hatalmas, kb. 55 km hosszú, jól kiépített és karbantartott, összefüggő út, amely önálló túracélként is végigjárható. 1931 és 1937 között épült azon útszakaszok felhasználásával, amelyeket még 1877 és 1883 között épített a Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE). A Magas-Tátra déli oldalán kanyargó úton járva állandóan változik a táj képe, kilátás nemcsak dél felé nyílik, hanem a völgyek keresztezésekor a főgerincig belátunk a hegység belsejébe. Nagy része sétaútnak van kiépítve és végig aránylag kényelmesen járható.

A Poprádi-tó (szlovákul Popradské pleso) a Magas-Tátra déli oldalán, a Menguszfalvi-völgyben, az Omladék-völgy torkolata előtt, 1494 méteres tengerszint feletti magasságban található . Az ötödik legnagyobb tátrai tó, területe 6,88 hektár, mélysége 17 m. Kedvelt tátrai pihenőhely, 1879-ben építették meg a tó mellett az első menedékházat, ekkor kezdett a turistaforgalom megélénkülni. A tó partján található a 2011-ben felújított Majláth-menedékház.Itt ettük a valaha készített legfinomabb tátrai savanyúkáposztalevest, a kapusztnyicát. Nemcsak ezért fogunk visszajönni ide, de ez is egy jó ok lesz:

A kapustnica nem más, mint a szlovák korhelyleves, náluk is klasszikus újévi étel, mely a másnapos gyomornak szolgál gyógyírként. A szlovák síterepek éttermeiben azonban szinte mindig megtaláljuk az étlapon. Tápláló, ízletes leves, sokak kedvence, jómagamat is beleértve. Számos változata létezik: van aki szárított vargányával, más húsgombóccal készíti, de az alaprecept mindig savanyú káposztából indul kolbásszal, füstölt hússal.Amiben gomba is van, azt így kell kérni: Kapustnica s klobásou a hubami, prosím.
Dobrú chut'!

Tátra V.3: Zergék nyomában (a Chopokról lefelé)

Harmadik napunk az Alacsony-Tátrában: ekkor már mindenki nagyon várta a csúcs-attrakciót, a Chopok-csúcshoz való kirándulást. Jó, lehet hogy nem éppen mindenki. A túra első fele motorizált segítséggel történt: gyalog mentünk fel (mint mindennap) a Biela Pút-ig, onnan pedig a csúcsra négyszemélyes libegővel, siklóval és kabinos lifttel. A teljes szintkülönbség majdnem 1000 méter volt és a három felvonó ára összesen 19 euróba került fejenként. (Csak felfelé, a jegy ára oda-vissza 22 euro).

Az első, Biela Pút és Jasná közötti libegő 816 m hosszan 103 métert emelkedik, a második, a sikló 1225 méterről indul, és 1349 méterre érkezik, ennek egyetlen kabinjában ötvenen férnek el. Az utolsó szakaszon lévő kabinos felvonó a leghosszabb: Priehyba állomástól 2130 m hosszan 655 métert emelkedik 2004 méteres magasságig, a Kő-menedékházig. S ha már itt tartunk Priehyba állomáson van a legmodernebb és legtisztább WC amit valaha hegyen láttam.

A Chopok-csúcs az Alacsony-Tátra második legmagasabb csúcsa (2024 m), a Deres (Dereše) és a Konszke (Konské) csúcsa között helyezkedik el az Alacsony-Tátra gránitmagján, a hegység főgerincén a Gyömbér-csoportban. A csúcs közelében található a Kő-menedékház (Kamenná chata), ide érkezik a felvonó és van itt egy televízió-adó és egy meteorológiai állomás is. A hegy lábánál 27 °C volt a hőmérséklet, 2000 méteren ez 12 fokra csökkent, így hamar előkerültek hátizsákjainkból a melegebb ruhák. 
 

A Chopok-csúcstól gyalog jöttünk le Biela Púthoz, első fázisban kb. 4 kilométeren a gerinc ormán mentünk a Déres-csúcs mellett a Polana-hágóig, a piros vonallal jelzett ösvényen. Az alacsony hőmérséklet és a rendkívül erős szél nem sok időt engedélyezett nézelődésre a gerincen, de annyit láttunk, hogy a déli oldala (Tálé) viszonylag mérsékelt lejtésű, kőtömbökkel tele; északi oldala (Deménvölgy) pedig vad, meredek, szakadékokkal barázdált falakkal szakad le a gleccserkatlanokba.

Ezen a szakaszon találkoztunk első tátrai zergénkkel. Nem tudnám megmondani, hogy igazi tátrai zerge volt-e, ugyanis a wiki szerint a Rupicapra rupicapra tatrica, a Magas-Tátrában, a lengyel-szlovák határon élő alfaj, melynek kevesebb mint 250 vadon élő egyede ismert, ezért a Természetvédelmi Világszövetség a kihalással közvetlenül veszélyeztetett kategóriába sorolta. Fő veszélyeztetője az alfajnak az élőhelyén túlzásba vitt turizmus. A zergék élőhelyének magvát a törpefenyők zónája képezi. Nyáron innen vonulnak a meredek hegyoldalakra és a hegyi legelőkre, télen pedig a völgy felé, az erdőzóna felső részébe vándorolnak. 

Túránk második szakasza a Polana-hágótól meredeken, törpefenyők között kanyargó szép kilátású ösvényen vezetett a Tri Vody útkereszteződésig. A jelzés ezen a szakaszon már sárga vonal volt és egy része beért az erdőbe. A harmadik szakasz ugyancsak a sárga vonalon ment, főleg erdőben Tri Vodytól a Biela Pút állomásig. A túra így utólag közepes nehézségűnek tűnik, meglehetősen nagy szintkülönbséggel. Félnapos túra, délután még befért volna egy kiruccanás, vendéglős vacsora, de mi inkább Sequence-t játszottunk...

Tátra V.2: Séta a deménvölgyi Ostredok-gerincen

 Mivel előző nap úgymond közepes nehézségű túrán jártunk, mára már csak könnyebb kirándulást kértek a résztvevők. Így esett a választásom egy fél-túrára, vagyis a Biela Pút parkolótól végig az Ostredok-gerincen, a szimbolikus temető mellett és leereszkedés a Szabadság-barlanghoz a főútra. M.-val négy évvel ezelőtt vissza is jöttünk a Hátsó-patak (Zadná Voda) völgyén a Verbici-tóhoz, majd onnan haza a Jasná 96-ba, de akkor ő nagyon elfáradt és hevesen tiltakozott amikor felvetettem hogy idén is úgy menjünk.

Végül úgy döntöttünk hogy "kétautós" kirándulás lesz, vagyis K.-val mindkét autóval lementünk a Szabadság-barlanghoz, egyiket otthagytuk, másikkal mindketten visszajöttünk és négyen elindultunk gyalog a Biela Pút parkolóhoz. Onnan mentunk fel, a sárga vonal jelzésen a Szent Hubertusz kegyhelye mellett a második világháborús partizánharcok emlékművéhez, ott tartottuk első rövid pihenőnket. Tavaly az emlékmű és a Hubertusz-kegyhely között egy kilátó is volt, ezt valamilyen okból kifolyólag lebontották.

Az Alacsony-Tátra egyetlen szimbolikus temetője itt található, az Ostredok-gerincen, 2008-ban lett felújítva. A temető melletti kápolna falán és a kis szimbolikus temetőben rengeteg emléktábla áll a Tátrában balesetben elhunyt hegymászók, turisták emlékére. Szomorú de ugyanakkor elgondolkoztató hely ez, az emberi erő határait jelképezi a természet hatalmasságával szemben. A természet kegyetlen tanító, és csak két osztályzatot ismer. Az egyik az élet, a másik a halál. (Fekete István).

A szimbolikus temetőnél tartott pihenő után tovább folytattuk utunkat a sárga jelzés mentén, a gerinc végén, a hegy legmagasabb pontja alatt egy nagyon szép kilátónál tartottunk újabb szünetet. Innen komoly, helyenként meredek ereszkedővel értünk le a Demén-völgybe, innen már csak párszáz méterre volt a Hátsópatak-völgyben reggel leparkolt autónk. A túra jellemzői: könnyű, félnapos túra helyenként szép kilátással, végén elég meredek ereszkedővel. Teljes hossz 6.5 km, szintkülönbség ↗ 450 m ↘ 450 m.

Tátra V.1: Luková - Chopok alatti körút

Ötödik nyaralásunk a Tátrában! Négy évvel ezelőtt az Alacsony-Tátrában itt laktunk ketten M.-val: Apartmany Jasná 96. Akkor nagyon szerettük, közel volt az attrakciókhoz és a lakás tiszta, kényelmes kétszobás apartman volt. Sajnos 4 személynek szűkös lett volna, így amióta K.ék is jönnek, nem is kerestem rá erre a szálláshelyre. Idén tavasszal meglepődve láttam, hogy a booking-on még van 2 apartman ugyanazzal a névvel, Jasná 96/1 és 96/2. Rögtön le is foglaltam őket.

A három Jasná 96 ugyanabban az épületegyüttesben van, a Deménfalvi-völgy felső végében, a Biela Pút tó alatt, kb. 800 méterre a felvonóktól. Mindháromnak ugyanaz a Bohuslava nevű hölgy a tulajdonosa, aki meglepően jól beszél angolul, és Mr. Stodola a gondnoka, aki nagyon barátságos és beszédes ember, sajnos mindezt kizárólag szlovákul teszi. Booking-on foglaltam és legnagyobb örömömre saját weboldalukon, bankkártyával sikerült a kirótt előleget kifizetnem. Így elkerültem a banki átutalással járó bosszankodást és jutalékot. (Egy bolgár tengerparti foglaláshoz néhány évvel ezelőtt 50 eurónyi előleget kellett fizetnem és erre a banki jutalék 25 euro volt). Persze még jobban örültem volna ha egyáltalán nem kérnek előleget, dehát megértem őket is.

Három napot túráztunk idén (is) az Alacsony-Tátrában, s mivel ilyen úri helyen szálltunk meg, majdnem pontosan megismételtük a 4 évvel ezelőtti túráinkat. Első napon egy úgynevezett Chopok-alatti körtúrán voltunk. A Chopok-gerinc 2000 méter magasságban uralja a Deménvölgyet, így nehéz lenne figyelmen kívül hagyni amikor az ember túrázni indul. A Biela Pút-tó környékéről számtalan (sí)felvonó indul a Chopok irányába, mindegyik állomásnak neve van, nyáron általában csak egy működik: a Biela Pút - Jasná - Priehybá, az felvisz a Chopok-csúcs mellé.

A felvonók végállomásainak ismert GPS pozícióját kihasználva úgy állítottam össze a túratervet, hogy minél többet érintsünk belőlük, így eső esetén lett volna hová behúzódni. Ugyanis az előrejelzések egész napra esőt jövendöltek. A túra első szakasza az Otupné - Brhliska pálya vonalán, a kék vonal jelzésű ösvényen húzódott, első pihenőnk a Pod Orlou Skalou kereszteződésnél volt. Innen két lehetőségünk nyílt: tovább felfelé a kék vonalon Luková állomáshoz, vagy jobbra a piros vonalon a Brhliska állomást érintve le a Try Vody kereszteződéshez, onnan pedig vissza Biela Púthoz.   

Rövid tanácskozás után a Luková felé vettük utunkat, pedig nagyon meredeknek tűnt az emelkedő és messzinek a cél. Végülis törpefenyők között vezető szerpentineken vitt az út, nem volt nagyon meredek, viszont eléggé kifárasztott így is. A Luková állomásnál meguzsonnáztunk és elindultunk a Rovná Hola állomás irányába, ezúttal a piros vonal jelzésen. A Rovná Holánál K. már felült volna a (véletlenül éppen működő) felvonóra, de lebeszéltem, mivel annak nem Biela Pút, hanem Záhradky a végállomása.

Végül mégis elkapott az eső, szerencsére nem lett vihar belőle, csak egy félórás, kiadós hegyi eső. Rovná Holától esőben sétáltunk le Jasná állomásig (K. legszívesebben erre is felült volna), onnan már a Biela Pút alig 1 kilométernyi séta volt, amíg leértünk, az eső is elállt. A túra teljes hossza Garmin szerint 10 kilométer volt, szintkülönbség ↗ 750 m, ↘ 750 m. Következtetés: Közepes nehézségű, félnapos túra meglehetősen nagy szintkülönbséggel, melynek útvonala Luková környékén egy rövid részen az erdőhatár fölé emelkedik. A túra a Chopok-csúcs alatti felvonóállomásokat érinti. Túrázás után rövid pihenővel még lehet aznapra programot szervezni. (Mi esetünkben ez Sequence társasjáték volt).

 

Dömös: Vadálló-kövek - Prédikálószék körút

 Mivel idén a tengerparti nyaralás különböző okok miatt elmaradt, ragaszkodtam hozzá, hogy valamilyen fürdőhelyre mégis elmenjünk. Így esett választásunk Bükkfürdőre, de M. szerint 8 nap túl sok fürdőzni, elunjuk az életünket. Hát akkor útközben megháltunk két éjszakát Dömösön, a minden tekintetben nagyszerű Dunazug Apartmanházban és vasárnap gyönyörű tájakon túráztunk a Visegrádi-hegységben, a Dunakanyar fölött.

A túránk célja, a Prédikálószék és a Vadálló-kövek a Duna-Ipoly Nemzeti Park fokozottan védett része. Dömösről kb. 3 óra alatt értünk fel a Prédikálószékre, itt állítólag Magyarország egyik legszebb kilátása tárult szemünk elé. Útközben megcsodáltuk a Vadálló-kövek sziklabirodalmát, melyhez hasonlót (ugyancsak állítólag) sehol máshol nem lehet látni. De tényleg különleges hely volt, olyannyira hogy M. kicsit rosszul is lett a szikláktól.

A Vadálló-kövek tulajdonképpen Dömös területén találhatóak, s mivel Dömösön szálltunk meg, nem volt szükség autózásra. A faluközpontból a Királykúti úton indultunk, majd a Szőke-forrás-völgyén a sárga jelzésű turistaút vitt ki a Szentfa-kápolnáig. Innen a piros háromszög jelölés vezet a sziklákhoz, ahonnan tovább haladtunk felfelé a Prédikálószék irányába. A Vadálló-kövek anyaga vulkanikus eredetű andezit. A különleges alakú formációk mintegy 12 millió évvel ezelőtti vulkanikus működés eredményeként jöttek létre.

A Prédikálószék-csúcsra érve (639 m), a mai Magyarország egyik legszebb panorámája tárult elénk a Dunakanyarral, a Börzsöny látványával, Nagymarossal és Visegráddal valamint a távolabbi Vác fölé magasuló Naszály képével. Utólag tudtuk meg, hogy a Dunakanyar kultúrtáj szerepel a világörökségi jelöltlistán. Valószínűleg a visegrádi középkori királyi központtal és az esztergomi középkori vár helyszíneivel együtt lesz majd valamikor a világörökség része. Azt is megtudtuk még, hogy a Dunakanyar védőszentje Szent Hedvig, lengyel királynő.

A hegytetőn felállított kereszt és a szikla közelében pihenésre és piknikezésre alkalmas padok és asztalok állnak a kirándulók rendelkezésére, kipróbáltuk, nagyon jól meg lehet enni rajtuk az otthonról hozott szendvicset. 2016-ban 12 méter magas kilátó épült, melynek átadására október 22-én került sor. A kilátóban 2017 májusa óta látogatottság-számláló működik; ez alapján a 2017. novemberig tartó fél évben majdnem 20.000-en mentek fel a kilátóba, ezen belül közel 8.000-en szombati, több mint 6.000-en pedig vasárnapi napokon.

A Prédikálószék után a piros háromszög jelzésen folytattuk utunkat körülbelül 2 kilométeren, a Visegrádról balról feljövő piros kereszttel való találkozásig, innen mindkét jelzés a Varga-lószhoz vezet. A Varga-lósz kereszeződésnél jobbra tértünk tovább a piros háromszög jelzésen a Király-kúthoz, majd onnan a Kolacskovszky-forrás mellett vissza Dömösre. Az út teljes hossza Garmin szerint 17 km volt, szintkülönbség +- 450. A szuper szállás, a barátságos vidék, a gyönyörű látvány és a jól követhető jelzések miatt szívből ajánlom mindenkinek ezt a túrát. Többnapos dömösi tartózkodás esetén még a Rám-szakadékot és a Dobogókő vidékét érdemes meglátogatni.

Szórványsági műemlékeink: Nádasmenti körút

Mint gyakorta szoktuk borús vasárnapon, ma is autóskirándulásra indultunk, falunézni és geoládázni, kettő az egyben. Legközelebbi ládánk Magyarsárdon lett volna, de elnéztem a letérőt, így csak Magyargorbón tértünk le a főútról a Kék-Lagúna irányába. Első megállónk Türe nevű falu volt. A Magyargorbó községhez tartozó, többségben ma is magyar lakosságú település Kalotaszeg hagyományokban gazdag kistelepülése. Néhény ház ma is őrzi jellegzetes kalotaszegi építészeti stílusát. A falu első temploma a XIII. században épült, és el is tűnt a történelem süllyesztőjében. A második templom alapjait, egy megmaradt mennyezetkazetta tanúsága szerint 1587-ben rakták le. A templom körül római köveket de a templomot körülvevő falban több régi sírkövet is lehet látni.

Türe 2018: a Bánffy-udvarház szomorú jelenkora. Mi nem láthattuk, de állítólag a bejárat feletti tábla tanúsága szerint 1774-ben épült, építője GBM, feltételezhetően gróf Bánffy Miklós. Sajnos a Bánffy család távozásával az épület elindult a biztos pusztulás felé. Az egykori csinos, barokkos kúriát mindenki lakta, ameddig bírta, de javítani nem javított rajta. Először Wilburg Aladár ezredesnek adták oda, aki laktanyát alakított ki benne, de ő meghalt a háborúban. Aztán volt itt bíróság, polgármesteri hivatal, községháza és termelőszövetkezet. Az udvart mára birtokba vette a természet, a kapu zárva van, az udvaron kutyák őrzik a semmit. Az épület tetőszerkezete megroggyant, az ajtók tárva nyitva állnak, a kúria szó szoros értelemben haldoklik. 

Szomorú szívvel hagytuk el Türét, de a Kék-Lagúnánál talált 5 kilogramm gomba kissé javított kedélyállapotunkon. (Az Egeres melletti Kék-Lagúna egy hajdani kaolin kitermelés helyén áll. A kivájt gödörben felgyülemlett az esővíz, a környező homokos talajt pedig az esővíz patakocskák formálták. Azt mondják, hogy ebben, a kaolin kitermelés során visszamaradt anyagoknak köszönhetően kékre festett vízben a 90-es években még halak éltek, aztán valamilyen munkálatok során a tó kiapadt. Szerencsére a víz újra összegyűlt és a tó vizében ismét van hal, a partján pedig megjelent a nádas.) 

A Kék-Lagúna és Egeres után, a nádasdaróci temető és templom mellett befordultunk Bogártelkére. Gondolom minden látogató első benyomása az, hogy Bogártelke "gazdag" falu. A főúton (majdnem) minden ház kétszintes, szép nagy kapukkal, ahol hatalmas szekerek behordhatják a majdani bőséges termést... Valójában én nem hiszem, hogy a bogártelkiek annyira gazdagok lennének, inkább a szokásos kalotaszegi versengés és virtus építtette velük ezeket a kissé túlméretezett házakat. Általában nem hiszem, hogy élnek jelenleg bárhol falun "gazdag" emberek. Becsületes munkával mezőgazdaságból ma éppen hogy meg lehet élni, meggazdagodni már csak ügyeskedéssel és politikával lehet.

Bogártelke temploma a reformáció előtt, a katolikus korban épült, 1509-ben. A reformáció idején a középkori katolikus lakosság református lett, a templommal együtt, és övék volt a templom zavartalanul sokáig. A XVIII. században ezen a címen követelték vissza a katolikusok, mint egykori katolikus templomot, és 1741-től 45 éven át használták is, amikor II. József visszaítéli a reformátusoknak. A falu birtokosa, Bojár János által, Szent László tiszteletére 1509-ben építtetett templom egykori gótikus stílusára ma már csak a szentély félköríves diadalíve emlékeztet. Olvasom, hogy a 79 festett táblából álló mennyezet készítőjének neve és készítésének ideje nem maradt fenn, de a feltételezések szerint Umling Lőrinc és Simon György munkája 1794-ből.

Szinte hihetetlen, de a 19. század első felében a kalotaszegi házaknál nem volt homlokzatdíszítés. Gondolom, ez alól Bogártelke sem volt kivétel. A díszítések a 19. század második felében, előbb a faelemeknél jelentek meg, faragott tornácoszlopok, díszített záródások formájában. Ezt követte a sík fafelületek, azaz a tornácmellvédek, majd tetőoromfalak díszítése. Kalotaszegen a fafelületek díszítése azóta is magasabb színvonalú, mint a homlokzatok vakolatdíszeinek kialakítása.

Városi hatásra a 19. században Kalotaszegen is megjelentek az első nyeregtetős házak, melyeknek oromfala a díszítések fő kialakítási területe lett. Az oromfallal párhuzamos, fűrészelt díszítés (kötény) nemcsak a sarkokat, hanem a tető élét teljes hosszában szegélyezi és a belső széle félkörös kiképzést kap. Nádasmenti falvakban gyakori (volt) a fenti képen is látható sugárirányban elhelyezett pávafarkos díszítés. Nem jártuk be az egész falut, de a túlzás nélkül állíthatom, hogy ez ma Bogártelke egyik legszebb háza.

Bogártelkét Inaktelkétől egy Magyargorbó-Egeres-országút és egy kis falu választ el: Nádasdaróc. A temetővel övezett XIV. századi templom a falutól kissé távolabb esik, az út túlsó oldalára, csak a templom fából készült, zsindelytetős haranglába található a faluban (ez látható a képen). A történelmi Magyarországon csak helynevekben maradt fenn a "darócok" emléke, leginkább Erdélyben; ezek vadásztak a király számára. E vadászok között közt épp úgy lehettek szlávok, mint magyarok. A daróc szó jelentése mindenesetre délszláv eredetű, és vadbőröket, nyúzót jelent.

Szerintem Erdélyszerte ritkaságszámba megy ez a fajta kőbeépített kapu: Újvári Samuék faragott kapuja 1913-ból. Érdekességként elmondanám még, hogy 100 évvel a kapu készítése után, 2013-ban A Kárpát-medencei Darócok Találkozóján a "legelismertebb helyi néptáncos-díj Újvári Samu nádasdaróci gondnoknak jutott". A hagyományőrzés tehát nemcsak a népművészetben, hanem az építészetben is nagyrabecsült életforma lett Kalotaszegen.

A képen egy 1948-ban épült csűr látható, mely ma Jakab Ferkő János és testvére, Pista tulajdona. Nádasdaróc  megcsappant létszámú, de élő és élni akaró kis református faluközösség. A gyülekezet csupán 11o tagot számlál, akik közül a többséget idős korosztály képezi, de (a falu honlapja szerint) a középgeneráció és annál fiatalabb családok is szép számban vannak. Isten segítse őket, hogy ne idegen földön kelljen megélhetést keressenenek.

Daróc után megérkeztünk kirándulásunk utolsó állomására egy újabb zsákfaluba. Inaktelke a szomszéd falvakhoz képest a leghomogénebb magyar település, lakosainak száz százaléka magyar nemzetiségű és a református gyülekezet tagja. Templomát 1867-ben kezdték építeni. Az eredeti templomból megmaradt XV. századi gótikus stílusú keresztelőmedence a 21 méter magas torony aljában látható.

 

Inaktelke, más kalotaszegi falvakhoz képest igen gazdag népi építészeti emlékekben. Sok az öreg, pávás kalotaszegi stílusban épült ház, melyeket napjainkban főleg hollandok vásárolnak meg és újítanak fel, szerencsére meghagyva a házak eredeti formáját. A Nádas menti falvak házainak szinte mindegyikében még megtalálható a "tiszta szoba", melyben a család nőtagjainak hozománya - cifra vetett ágy, üvegezett almárium, pad, asztal, székek, ládák, szőttesek stb. - találhatók. A faluban tájház is működik, ez a templom mellett látogatható meg.

Mai nádasmenti látogatásunk tehát ezúttal is élményekben gazdagra sikerült. És ez a fajta gazdagság számunkra fontosabb, mint egyes bogártelkiek kétszintű-házas gazdagsága. Ha a kilónkénti molyhos tinorút, az érdesszárú tinorút a nyári vargányát és a trombitagombát is beleszámoljuk, akkor még anyagilag is jól alakult ez a nap. Egyre inkább úgy gondolom, hogy gyakrabban kellene meglátogassuk a környékbeli falvakat, addig, amíg még van mit látni bennük. Az évek során magam készítette fényképeken látom, hogyan mennek tönkre a falusi Erdély egykori építészeti büszkeségei és velük együtt egy olyan ősi életforma, amely ma már jóformán egyedülálló Európában.