2018. június 24., vasárnap

Szórványsági műemlékeink: Nádasmenti körút


Mint gyakorta szoktuk borús vasárnapon, ma is autóskirándulásra indultunk, falunézni és geoládázni, kettő az egyben. Legközelebbi ládánk Magyarsárdon lett volna, de elnéztem a letérőt, így csak Magyargorbón tértünk le a főútról a Kék-Lagúna irányába. Első megállónk Türe nevű falu volt. A Magyargorbó községhez tartozó, többségben ma is magyar lakosságú település Kalotaszeg hagyományokban gazdag kistelepülése. Néhény ház ma is őrzi jellegzetes kalotaszegi építészeti stílusát. A falu első temploma a XIII. században épült, és el is tűnt a történelem süllyesztőjében. A második templom alapjait, egy megmaradt mennyezetkazetta tanúsága szerint 1587-ben rakták le. A templom körül római köveket de a templomot körülvevő falban több régi sírkövet is lehet látni.


Türe 2018: a Bánffy-udvarház szomorú jelenkora. Mi nem láthattuk, de állítólag a bejárat feletti tábla tanúsága szerint 1774-ben épült, építője GBM, feltételezhetően gróf Bánffy Miklós. Sajnos a Bánffy család távozásával az épület elindult a biztos pusztulás felé. Az egykori csinos, barokkos kúriát mindenki lakta, ameddig bírta, de javítani nem javított rajta. Először Wilburg Aladár ezredesnek adták oda, aki laktanyát alakított ki benne, de ő meghalt a háborúban. Aztán volt itt bíróság, polgármesteri hivatal, községháza és termelőszövetkezet. Az udvart mára birtokba vette a természet, a kapu zárva van, az udvaron kutyák őrzik a semmit. Az épület tetőszerkezete megroggyant, az ajtók tárva nyitva állnak, a kúria szó szoros értelemben haldoklik. 


Szomorú szívvel hagytuk el Türét, de a Kék-Lagúnánál talált 5 kilogramm gomba kissé javított kedélyállapotunkon. (Az Egeres melletti Kék-Lagúna egy hajdani kaolin kitermelés helyén áll. A kivájt gödörben felgyülemlett az esővíz, a környező homokos talajt pedig az esővíz patakocskák formálták. Azt mondják, hogy ebben, a kaolin kitermelés során visszamaradt anyagoknak köszönhetően kékre festett vízben a 90-es években még halak éltek, aztán valamilyen munkálatok során a tó kiapadt. Szerencsére a víz újra összegyűlt és a tó vizében ismét van hal, a partján pedig megjelent a nádas.) 


A Kék-Lagúna és Egeres után, a nádasdaróci temető és templom mellett befordultunk Bogártelkére. Gondolom minden látogató első benyomása az, hogy Bogártelke "gazdag" falu. A főúton (majdnem) minden ház kétszintes, szép nagy kapukkal, ahol hatalmas szekerek behordhatják a majdani bőséges termést... Valójában én nem hiszem, hogy a bogártelkiek annyira gazdagok lennének, inkább a szokásos kalotaszegi versengés és virtus építtette velük ezeket a kissé túlméretezett házakat. Általában nem hiszem, hogy élnek jelenleg bárhol falun "gazdag" emberek. Becsületes munkával mezőgazdaságból ma éppen hogy meg lehet élni, meggazdagodni már csak ügyeskedéssel és politikával lehet.


Bogártelke temploma a reformáció előtt, a katolikus korban épült, 1509-ben. A reformáció idején a középkori katolikus lakosság református lett, a templommal együtt, és övék volt a templom zavartalanul sokáig. A XVIII. században ezen a címen követelték vissza a katolikusok, mint egykori katolikus templomot, és 1741-től 45 éven át használták is, amikor II. József visszaítéli a reformátusoknak. A falu birtokosa, Bojár János által, Szent László tiszteletére 1509-ben építtetett templom egykori gótikus stílusára ma már csak a szentély félköríves diadalíve emlékeztet. Olvasom, hogy a 79 festett táblából álló mennyezet készítőjének neve és készítésének ideje nem maradt fenn, de a feltételezések szerint Umling Lőrinc és Simon György munkája 1794-ből.


Szinte hihetetlen, de a 19. század első felében a kalotaszegi házaknál nem volt homlokzatdíszítés. Gondolom, ez alól Bogártelke sem volt kivétel. A díszítések a 19. század második felében, előbb a faelemeknél jelentek meg, faragott tornácoszlopok, díszített záródások formájában. Ezt követte a sík fafelületek, azaz a tornácmellvédek, majd tetőoromfalak díszítése. Kalotaszegen a fafelületek díszítése azóta is magasabb színvonalú, mint a homlokzatok vakolatdíszeinek kialakítása.


Városi hatásra a 19. században Kalotaszegen is megjelentek az első nyeregtetős házak, melyeknek oromfala a díszítések fő kialakítási területe lett. Az oromfallal párhuzamos, fűrészelt díszítés (kötény) nemcsak a sarkokat, hanem a tető élét teljes hosszában szegélyezi és a belső széle félkörös kiképzést kap. Nádasmenti falvakban gyakori (volt) a fenti képen is látható sugárirányban elhelyezett pávafarkos díszítés. Nem jártuk be az egész falut, de a túlzás nélkül állíthatom, hogy ez ma Bogártelke egyik legszebb háza.


Bogártelkét Inaktelkétől egy Magyargorbó-Egeres-országút és egy kis falu választ el: Nádasdaróc. A temetővel övezett XIV. századi templom a falutól kissé távolabb esik, az út túlsó oldalára, csak a templom fából készült, zsindelytetős haranglába található a faluban (ez látható a képen). A történelmi Magyarországon csak helynevekben maradt fenn a "darócok" emléke, leginkább Erdélyben; ezek vadásztak a király számára. E vadászok között közt épp úgy lehettek szlávok, mint magyarok. A daróc szó jelentése mindenesetre délszláv eredetű, és vadbőröket, nyúzót jelent.


Szerintem Erdélyszerte ritkaságszámba megy ez a fajta kőbeépített kapu: Újvári Samuék faragott kapuja 1913-ból. Érdekességként elmondanám még, hogy 100 évvel a kapu készítése után, 2013-ban A Kárpát-medencei Darócok Találkozóján a "legelismertebb helyi néptáncos-díj Újvári Samu nádasdaróci gondnoknak jutott". A hagyományőrzés tehát nemcsak a népművészetben, hanem az építészetben is nagyrabecsült életforma lett Kalotaszegen.


A képen egy 1948-ban épült csűr látható, mely ma Jakab Ferkő János és testvére, Pista tulajdona. Nádasdaróc  megcsappant létszámú, de élő és élni akaró kis református faluközösség. A gyülekezet csupán 11o tagot számlál, akik közül a többséget idős korosztály képezi, de (a falu honlapja szerint) a középgeneráció és annál fiatalabb családok is szép számban vannak. Isten segítse őket, hogy ne idegen földön kelljen megélhetést keressenenek.


Daróc után megérkeztünk kirándulásunk utolsó állomására egy újabb zsákfaluba. Inaktelke a szomszéd falvakhoz képest a leghomogénebb magyar település, lakosainak száz százaléka magyar nemzetiségű és a református gyülekezet tagja. Templomát 1867-ben kezdték építeni. Az eredeti templomból megmaradt XV. századi gótikus stílusú keresztelőmedence a 21 méter magas torony aljában látható.

 

Inaktelke, más kalotaszegi falvakhoz képest igen gazdag népi építészeti emlékekben. Sok az öreg, pávás kalotaszegi stílusban épült ház, melyeket napjainkban főleg hollandok vásárolnak meg és újítanak fel, szerencsére meghagyva a házak eredeti formáját. A Nádas menti falvak házainak szinte mindegyikében még megtalálható a "tiszta szoba", melyben a család nőtagjainak hozománya - cifra vetett ágy, üvegezett almárium, pad, asztal, székek, ládák, szőttesek stb. - találhatók. A faluban tájház is működik, ez a templom mellett látogatható meg.


Mai nádasmenti látogatásunk tehát ezúttal is élményekben gazdagra sikerült. És ez a fajta gazdagság számunkra fontosabb, mint egyes bogártelkiek kétszintű-házas gazdagsága. Ha a kilónkénti molyhos tinorút, az érdesszárú tinorút a nyári vargányát és a trombitagombát is beleszámoljuk, akkor még anyagilag is jól alakult ez a nap. Egyre inkább úgy gondolom, hogy gyakrabban kellene meglátogassuk a környékbeli falvakat, addig, amíg még van mit látni bennük. Az évek során magam készítette fényképeken látom, hogyan mennek tönkre a falusi Erdély egykori építészeti büszkeségei és velük együtt egy olyan ősi életforma, amely ma már jóformán egyedülálló Európában.