2018. július 26., csütörtök

Tátra V.4: Csorba-tó - Poprádi-tó - Csorba-tó



Szerdán átköltöztünk az Alacsony-Tátrából a Magas-Tátrába. Ugyanoda, ahol tavaly is megszálltunk: Tatragolf Apartmany Veľká Lomnica (Kakaslomnic). Kényelmes, tiszta apartman napi 50 euróért. Maga a komplexum nem igazán tetszett nekünk, de sehol a Magas Tátrában nem találtam már két apartmant ugyanabban az épületben. Nem teszett a tíz épületből álló 'reszort' állandó zsivaja, a promenádszerű jövés-menés és a hegytől való távolság (20-30 km.) Ráadásul K.-éknak másnap reggel váratlanul haza kellett menniük és az időjárás-jelzők sem ígértek száraz napot csütörtökre.


Így a túrabeosztásokon is változtatni kellett, mire elindultunk M.-val majdnem 12 óra lett. Rövid túrát választottunk, Csorbató állomástól a Poprádi-tóhoz és vissza. Tátracsorbától Csorbatóig nosztalgia-vonatoztunk: a híres zubácskával, vagyis a tátrai fogaskerekűvel utaztunk. A Riggenbach-rendszerű fogaskerekű vasutat Várnai Emil tervezte meg, amely a csorbai vasútállomást kötötte össze a csorbatói üdülőhellyel. A magyar hatóságok 1895-ben engedélyezték az építkezést, és egy évvel később, 1896. július 30-án megindult a forgalom.


A csehszlovákká vált magyar fogaskerekűt 1934-ben megszüntették, a járműveket selejtezték, a pályát elbontották. Majd a Csorbatón 1970-ben megrendezendő sívilágbajnokság kapcsán merült fel a fogaskerekű vasút újjáépítésének gondolata. A korábbi nyomvonal kétharmada megmaradt a régi, egyharmadát viszont újratervezték. A csorbai végállomáson új csarnokot építettek, amely egyúttal a járművek tárolására is szolgál. A három motorvonatot Svájcban gyártották, az időközben szlovákká vált fogaskerekűt kiválóan karbantartják: a lassan 50 éves vonatok még ma is jó állapotban vannak.


A Csorba-tó és a Poprádi tó közötti 4 kilométert a piros vonal (magisztrálé) jelzésen tettük meg, vissza is ugyanott jöttünk. A Csorba-tó (1346 m) a legismertebb és a leglátogatottabb tátrai tengerszem. A Csorba-tavat és környékét a szénégetők, vadászok, favágók és gyógynövénygyűjtők már a turizmus fellendülése előtt is jól ismerték. Csorba község lakosai 1860-ban megpróbálták leereszteni a tó vizét, hogy helyén értékes legelőt nyerjenek. 1901-ig a Szentiványi család tulajdona volt, akkor a kincstár felvásárolta tőlük. A tóba a XIX. szádad végéig mesterségesen halakat telepítettek és télen a jegét kitermelték (a tó vize különösen tiszta volt, ezért nagy volt iránta az igény: innen Budapestre, Berlinbe és Bécsbe hordták).


A piros vonal jelzésű Felső-turistaút (tátrai magisztrálé) egy hatalmas, kb. 55 km hosszú, jól kiépített és karbantartott, összefüggő út, amely önálló túracélként is végigjárható. 1931 és 1937 között épült azon útszakaszok felhasználásával, amelyeket még 1877 és 1883 között épített a Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE). A Magas-Tátra déli oldalán kanyargó úton járva állandóan változik a táj képe, kilátás nemcsak dél felé nyílik, hanem a völgyek keresztezésekor a főgerincig belátunk a hegység belsejébe. Nagy része sétaútnak van kiépítve és végig aránylag kényelmesen járható.



A Poprádi-tó (szlovákul Popradské pleso) a Magas-Tátra déli oldalán, a Menguszfalvi-völgyben, az Omladék-völgy torkolata előtt, 1494 méteres tengerszint feletti magasságban található . Az ötödik legnagyobb tátrai tó, területe 6,88 hektár, mélysége 17 m. Kedvelt tátrai pihenőhely, 1879-ben építették meg a tó mellett az első menedékházat, ekkor kezdett a turistaforgalom megélénkülni. A tó partján található a 2011-ben felújított Majláth-menedékház.Itt ettük a valaha készített legfinomabb tátrai savanyúkáposztalevest, a kapusztnyicát. Nemcsak ezért fogunk visszajönni ide, de ez is egy jó ok lesz:




A kapustnica nem más, mint a szlovák korhelyleves, náluk is klasszikus újévi étel, mely a másnapos gyomornak szolgál gyógyírként. A szlovák síterepek éttermeiben azonban szinte mindig megtaláljuk az étlapon. Tápláló, ízletes leves, sokak kedvence, jómagamat is beleértve. Számos változata létezik: van aki szárított vargányával, más húsgombóccal készíti, de az alaprecept mindig savanyú káposztából indul kolbásszal, füstölt hússal.Amiben gomba is van, azt így kell kérni: Kapustnica s klobásou a hubami, prosím.
Dobrú chut'!


Nincsenek megjegyzések: