2008. június 9., hétfő

Drupa 9: Ausztria, Bécs

.

Drupa-turnénk utolsó napját Bécsben töltöttük, kora délután érkeztünk Bonnból és éjszaka a főnök rokonainál aludtunk a Margaréta utcában. Nyugat felől közeledve a városközpont felé, persze hogy az első látványosság a Schönbrunni kastély volt. Mária Terézia uralkodásának kezdetével, 1740-ben vált Schönbrunn az udvari élet központjává. 1744 és 1765 között Nicolò Pacassival rokokó stílusban bővítette és alakította át a régi, I. Lipót által épített vadászkastélyt. A kastély és kertje nagyjából 1780-ra, Mária Terézia halálára nyerte el a végleges formáját, amely sokáig érintetlen maradt, sőt ma is nagyban őrzi jellegét. A 19. században I. Ferenc József uralkodása alatt változott valamit a Schönbrunn. A császár, aki itt töltötte ifjúságát, később rezidenciájává választotta a kastélyt, és itt is halt meg 1916. november 21-én. Az ő nevéhez kisebb belső átalakítások fűződnek, amelyeket az ifjú Erzsébet császárné fogadása értekében hajtott végre. 1918-ban, a monarchia bukása után az újonnan alakult Osztrák Köztársaság lett a kastély tulajdonosa, és a gyönyörű szobákat múzeummá alakították át.
.

.
Óriási szerencsénk volt azzal, hogy a Margaretenstrasse-ban voltunk megszállva, ugyanis ennek az utcának a folytatása az Operngasse ami a Ringbe torkollik. A Ring ugyanis a belvárost övező, egyenes szakaszokból összeálló körút, 1859-től kezdve a hetvenes évekig a lebontott régi városfal helyén alakították ki. (Ennek mintájára épült Pesten a belső körút, majd később azzal koncentrikusan a Nagykörút.) Szerencsénk volt, mondom mert annak ellenére, hogy kevés időnk volt, nyugodtan, gyalogosan végigsétálhattuk a belvárost, ahol sok érdekes dolgot láttunk. Íme egy olyan tanács, amit én csak utólag olvastam: szálljunk villamosra (1-es, 2-es járat - az ún. Ring-Linien) és tegyünk egy kört az Óváros körül! Otto Wagner Postatakarékpénztára, az Iparművészeti Múzeum, a Városi park (Stadtpark), az Operaház, a Hofburg, a Szépművészeti és a Természetrajzi Múzeum, a Parlament, a Várszínház, az Egyetem és a Tőzsde mind-mind a Ringen található...
.

.

Idegenvezető szerepet bevállaló kollégánk, aki már többször járt itt, feltétlenül az Operát akarta előbb megmutatni, így miután csomagjainktól megszabadultunk és ettünk egy kiadós és nagyon finom paszulylevest, egyenesen oda mentünk. Az Opera épületét 1863 és 1869 között emelték az akkoriban kiépülő Ringen. Különböző nemzetiségű művészek, rendezők és díszlettervezők mutatják itt be tudásukat a szakértő és kritikus bécsi közönségnek. A köztiszteletnek örvendő ház igazgatói székében is mindig jelentős személyiségek foglaltak helyet: Gustav Mahler, Richard Strauss, Herbert von Karajan, és Claudio Abbado. Az operaház repertoárján az operairodalom remekei szerepelnek - többek között a Carmen, a Nabucco, a Cosi fan tutte, Fidelio és a Lohrengin. Azonban legyen szó operáról, balettről, musicalről, operettről vagy gyermekelőadásról, a sok évtizedes hagyományokra visszatekintő Bécsi Operaház mindig egyedülállóan magas színvonalú előadásoknak ad otthont.
.

.

Bécs többek közt mint a "zene városa" vált világhírűvé. A már említett Staatsoper zenekarának tagjai alkotják az újévi koncertjeiről nálunk is közismert Wiener Philharmoniker-t is azaz a Bécsi Filharmonikusokat. Kétség sem férhet hozzá, hogy Bécsben és világszerte a legnépszerűbb és legelismertebb operazenekar. A Volksoper (Népszínház) a klasszikus bécsi operett hagyományait őrzi. Koncerteket tartanak még a Konzerthaus (Konzerthausgesellschaft) és a Musikverein (Gesellschaft der Musikfreunde) intézményeiben. A művészek utánpótlásának neveléséről olyan oktatási intézmény gondoskodik, mint a Konzervatórium, vagy a Wiener Sängerknaben iskolája, ahol a világhírű bécsi fiúkórus tanul. A színházi, zenei élet csúcspontja a Bécsi Ünnepi Hetek rendezvénysorozata amit minden évben május végén, június elején rendeznek. Tilgner Viktor szobrászművész (1844-1894) alkotása, a Burggarten-ben felállított (fenti képen látható) Mozart-szobor is annak a jele, hogy Bécs mindig nagy hangsúlyt fektetett és fektet a zenei életre és annak szimbólumaira.

.

.
Így aztán, a Ringen sétálva eljutottunk a Burg-ba, a Habsburg császárok egykoron hatalmas birodalmának központjába. A Hofburg Bécsben a Heldenplatzon álló épületegyüttes, a néhai császári palota. Egyszerűen csak Burgnak szokás nevezni. A mai épületegyüttes 800 év folyamán épült, 1215–1913 között és ez tükröződik egyes részeinek eltérő építészeti stílusában is. A sok helyen átjárható épületegyüttesben 18 épületrész, 54 lépcsőház, 19 udvar és 2600 helyiség található. („A jó császár tulajdonképpen átjáróházban lakik” – mondta egy alkalommal I. Ferenc József.) Az eredeti, gótikus periódusból csak a Várkápolna részletei maradtak fenn, a Svájci-kapu, a Követ lépcső, az Amáliavár és az Istállósvár már a reneszánsz korból vannak, míg a Lipót-szárny például, vagy a VI. Károly által építtetett szárny (Nemzeti Könyvtár, Lovarda, Birodalmi kancellária) már barokk építmények.
.
.
Bécs nemcsak Ausztria fővárosa hanem annak egyik szövetségi tartománya. Területe 415 négyzetkilométer, lakossága több mint másfél millió. Ausztria politikai, gazdasági, kulturális és szellemi központja, ugyanakkor nemzetközi rangú kongresszusi és vásárváros, az ENSZ harmadik székhelye (New York és Genf mellett). Itt székel a szövetségi kormány, az államfő, a parlament két háza (a Szövetségi Tanács és a Nemzeti Tanács), a Legfelső Bíróság és az Alkotmánybíróság. Az ENSZ intézményei közül itt van többek között az Iparfejlesztési Szervezet, az Atomenergia Ügynökség) és a Kábítószerügyi és Bűnözésmegelőzési Hivatal központi irodája. Bécs a központja az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek, az Olajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) és számos egyéb nemzetközi szervezetnek. Történelmének, kulturális és művészeti értékeinek köszönhetően egyike Európa legkedveltebb turistacélpontjainak.
.
.
Bécs a Duna két partján, a Bécsi-medence északnyugati végében fekszik. Nyugati peremén kezdődik az Alpok vonulatához tartozó Bécsi-erdő. A város ősi kereskedelmi utak találkozásánál épült: itt keresztezte egymást a Duna mentén futó kelet-nyugati út, mely a Kárpát-medencét kötötte össze Bajorországgal és az észak-déli Borostyánút, amely kapocs volt a Baltikum és az Adria közt. Bécs mindössze 40 km-re fekszik a szlovák, 60 km-re a magyar és 90 km-re a cseh határtól, ennek jelentősége különösen az 1989-es változások után növekedett meg.
.

.


Ezt viszont nem tehetem, hogy meg ne említsem: amikor a Ringen sétálva az Operához érünk, akkor érdemes megnézni az operaház előtti aluljáróban található nyilvános illemhelyet. Nem, ezt nem heccből mondom. Az Opera Toilet az elmúlt években állítólag igazi látványossággá nőtte ki magát, miután néhány utazási iroda felvette prospektusaiban a „bécsi látványosságok” kategóriába. Az idegenforgalmi nevezetességek, mint a Hofburg vagy a Szépművészeti Múzeum mellett szerepelt ez az illemhely. Sőt, a Wien ist anders nevű állami kampány internetes tájékoztatójában is benne van. A képen látható helyiség természetesen a férfi részleget ábrázolja (akkor nagyon furcsán éreztem magam, vécében még sosem fényképeztem, csak utólag láttam az interneten, hogy mindenki ezt csinálja). Be­lül aranyo­zott fal­dí­szek, ko­ra­be­li pla­ká­tok eme­lik a han­gu­la­tot. A leg­jobb, hogy köz­ben klas­­szi­kus operaáriák szól­nak a sa­rok­ba sze­relt hang­fa­lak­ból, hogy min­den­ki kel­le­mes kö­rül­mé­nyek kö­zött vé­gez­ze a dol­gát.

.

Grüss Gott!

2008. június 8., vasárnap

Drupa 8: Rajna-vidék, Bonn


.

Nahát itt most kiderül az is, hogy Bonnba tulajdonképpen csak aludni és vacsorázni jártunk, lévén, hogy a düsseldorfi nyomdaipari kiállításra mentünk, de Düsseldorfban a szállodákat egy évvel (!) azelőtt már lefoglalták mások. Persze, egy ilyen utazni szerető társaság, mint a miénk ezt egyáltalán nem bánta, sőt, hiszen Bonn egy sokkal kisebb és nyugodtabb város, mint Düsseldorf. Egy baj volt csak, éspedig az, hogy mindennap navétáztunk: egy órát oda reggel, egy órát vissza este. Bonnban a Vorgebirgsstrasse-i Ibis szállodában voltunk megszállva. Az Ibis - a Holiday Innhez hasonlóan - egy multinacionális szállodahálózat amelynek minden nagyobb városban van egy-két olyan szállodája ami nem fapados, de nem is luxusszálló.

.




.

Bonn-ról tehát el lehet mondani, hogy Németországnak az a tizenkilencedik (!) legnagyobb városa, amely Észak-Rajna-Vesztfália tartományban, Kölntől körülbelül 20 kilométerre délre, a Rajna partján helyezkedik el. 1949 és 1990 között a Német Szövetségi Köztársaság fővárosa és a német kormány központja egészen 1999-ig (az új Reichstag átadása); időközben a német parlament házai, a Bundestag és a Bundesrat is elköltöztek Bonnból, sőt a német államfő, a Bundespräsident is áttette székhelyét az ősi fővárosba, Berlinbe. Ennek ellenére Bonn továbbra is fontos politikai központ maradt, számos közintézménnyel. Mindezek ellenére, körülbelül fele a kormányhivataloknak megőrizte bonni székhelyét, ezért Bonnt még ma is sokan szövetségi városnak nevezik (Bundesstadt).

.


.

Bonn története persze hogy a római időkig nyúlik vissza. A római kor emlékei még ma is megtalálhatóak az óvárosban - a város akkor "Bonna" néven légióstáborként létezett. Később a Frank Birodalom, majd a Német-római Birodalom része lett, ekkor Bonnburg volt a neve. A XII. századtól a kölni választófejedelem székhelye, ezért (is) a XIII. században falat emeltek a város köré. Több középkori királyt koronáztak meg itt, köztük Szép Frigyest 1314-ben és IV. Károlyt 1346-ban. 1815-től Poroszország, majd később Németország része. Bonn híres egyetemmel rendelkezik, melynek főépülete barokk stílusban épült. Különösen érdekes a főtéren elhelyezkedő barokk sítlusú bazilika és - a közelében található - városháza is. Bonn belvárosában található még Ludwig van Beethoven szülőháza is.

.

.

Ez a csodálatos észak-rajna vesztfáliai város, mely Kölntől alig húsz kilométerre, a Rajna partján fekszik, olyan sok látnivalót kínál az ide látogatóknak, hogy azt még felsorolni is nehéz. Nem is lehet ezek után meglepő, hogy évente hatszázezer turista látogat Bonnba, és átlagosan két napot töltenek el itt, s a vendéglátók kihasználtsága több mint negyven százalék. A város szívében fekszik a régi városháza, melynek alapkövét maga a választófejedelem, Clemens August tette le 1737-ben. Megválasztásának éjszakáján itt lépett a bonniak elé az NSZK első elnöke Theodor Hauss, de tartott itt ünnepi beszédet Charles de Gaulle és John Fitzgerald Kennedy is. A város komolyzenei vonatkozásban is fontossággal bír, ugyanis itt látta meg a napvilágot 1770-ben minden idők egyik legnagyobb zeneszerzője, Ludwig van Beethoven. Szülőháza a mai napig áll, múzeumként működik.
.

.

Beethovennek a Főposta épülete előtt álló bronzszobrát 1845-ben emelték. Bonn leghíresebb szülöttének nevét viseli a város nevezetes konferencia- és hangversenyterme, az 1959 szeptember 8-án felavatott Beethovenhalle. Leveillynek, a városháza tervezőjének mérnöki tudását dicséri a Koblenzer Tor (Koblenzi kapu) is, mely 1751-57 között épült. A tetején Mihály arkangyal szobra látható, vagyis a szobor hiteles mása, ugyanis az eredeti áldozatul esett a háborúnak. Az eredeti figura, a Hendrik Rottermondt keze formázta aranyozott ólomöntvény ma a bonni egyetem 8-as számú előadójában látható, egyébként maga a kapu is az egyetem épületének a része.

.

.

Az igazság az, hogy azalatt a négy este alatt, amit Bonnban töltöttem, igazán jól éreztem magam. Nem éreztem magam sem auslander-nek (külföldinek), sem ungeladener-nek (hívatlannak), hiszen Bonn annyira kedves kis város, hogy az éppen zajló EB focimeccsek alkalmából a kerthelyiségekbe felállított tévéket együtt nézték a németek az ellenfél színeibe öltözött szurkolókkal. Ja és a másik a Bönnsch. A Bönnsch egy sörmárka, egy vendéglő és egy fogalom. Általában minden német városnak megvan a saját söre (mi így kértük mindenfelé: lokal bier) és több helyen is ittam házilag főzött sört, mégis szerintem a Bönnsch volt a legjobb, ráadásul az a Bönnsch amit itt, a Bönnsch-ben főznek. És még valami: minden vasár- és ünnepnapon 11 euróért all the schnitzel you can eat - nap van a Bönnschben. Szerintem érdemes legalább egyszer az életben jóllakni itt rántott hússal (köret nélkül, hogy több férjen!) és bonni házisörrel (2,5 euró/0,5 liter). Mahlzeit, azaz jó étvágyat!
.

2008. június 7., szombat

Drupa 7: Messe Düsseldorf

.

Európa több németajkú országát átfogó turnénk ötödik napján végre elérkeztünk igazi célpontunkhoz: a düsseldorfi nyomdaipari kiállításra, a DRUPA-ra. A drupa szakvásár több mint fél évszázaddal ezelőtt vette kezdetét tíz országból érkezett 527 kiállítóval és 190.000 szakmai látogatóval. Az előző alkalommal, 2004-ben 82 országból 1865 kiállító, 3350 újságíró, 122 országból több mint 394.000 szakmai látogató vett részt a drupá-n. 2008-ban tovább nőtt a nyomdaipari szakvásár világméretű jelentősége: 138 országból mintegy 391.000 látogató érkezett és az üzletkötések összesített volumene meghaladta a 10 milliárd eurót.
.


.

A több mint 1800 kiállítóval, a 170 000 négyzetméter feletti kiállítási területével, a világ minden tájáról várt 400 000 látogatóval és a mintegy 3500 újságíróval 2008. május 29-e és június 11-e között minden idők legnagyobb drupa szakvására zajlott le Düsseldorfban. „Ezzel a drupa ismét bizonyítja, hogy a nyomda- és médiaipar vezető nemzetközi szakvására” – hangsúlyozta Werner M. Dornscheidt, a Messe Düsseldorf vásártársaság ügyvezetésének elnöke a nyomtatott média seregszemle jelentőségét. „Egyetlen más szakvásár sem rendelkezik olyan mélyreható befolyással gazdasági és technológiai tekintetben, mint a nyomtatott média düsseldorfi seregszemléje. Ami a sportolóknak az olimpiai játékok, az a nyomtatott médiában a drupa” – szögezte le Dornscheidt úr. (Magyar Grafika)

.

.


Düsseldorf
-ból a Messén, azaz az impozáns vásárcsarnokon és az állomáson kívül nem sokat láttunk, de azt megtudtuk, hogy Németország legnagyobb nagyvárosi régiójának, a Rajna-Ruhr vidéknek szerves része, sőt, egyik fő gazdasági motorja. Jelentőségét jól mutatja, hogy a düsseldorfi nemzetközi repülőtér az ország harmadik legnagyobb utasforgalmat lebonyolító repülőtere, illetve, hogy a Düsseldorfi Vásár évről évre számos fontos nemzetközi rendezvénynek ad otthont. Düsseldorf Frankfurt am Main után Németország második legnagyobb pénzügyi központja. Számos nemzetközi szinten tevékenykedő nagyvállalat székel itt, mint például Metro AG, ThyssenKrupp, E.ON, Rheinmetall, Henkel, Degussa, NRW.Bank, WestLB, E-Plus, Vodafone Deutschland vagy az ERGO Versicherungsgruppe. A város nemzetköziségét érzékelteti az is, hogy itt található kontinetális Európa legnépesebb (kb. 8.000 fős) japán kolóniája.

.


.


Düsseldorf-ot először 1159-ben említik a források. 1288-ban Düsseldorf megkapja Berg grófjától a városi rangot és később, 1511-től már Düsseldorf a Berg és Jülich hercegség székhelye. 1609-ben pedig a Pfalz-Neuburg család birtoka lett. A várost sok csapás érte: mind a harmincéves háború, mind pedig a spanyol örökösödési háború megtette hatását, de II. János Vilmos fejedelem alatt újjáépült. 1805-1813-ig a Napóleon által létrehozott Berg nagyhercegség székhelye volt és 1815-ben Poroszországhoz csatolták. Itt volt zeneigazgató Robert Schumann és Düsseldorfban született Heinrich Heine. Az 1870-es években egyre fontosabbá vált a vas- és acélipar és ez a városban gyors kereskedelmi és gazdasági fellendülést hozott a városnak. A II. világháború is érzékenyen érintette a várost, ugyanis ekkor leromboltak rengeteg épületet köztük régi és értékes műemlékeket is, de a város hamar új erőre kapott és újraépítette, illetve felújította magát. 1946-tól Észak-Rajna-Vesztfália szövetségi tartomány fővárosa. Itt ömlik a Rajnába a Düssel folyó, erről kapta nevét a város: Düssel-falu.

.

.

Az ICE (InterCityExpress) a Német Vasutak (Deutsche Bahn) nagy sebességű villamos motorvonatcsaládja, egyben márkaneve a német nagysebességű vonatoknak. Ez a DB Fernverkehr legmagasabb termékkategóriája és DB vezérhajója. Az ICE védjegy Németország legismertebb márkái között van. A nagysebességű járművek fejlesztése Németországban 1985-ben kezdődött, a menetrendszerinti közlekedésük 1991-ben indult meg. A jelenlegi ICE-hálózat ma már hatféle szerelvénnyel lefedi szinte az egész országot, illetve onnan Svájcba, Ausztriába, Hollandiába, Belgiumba is utazhatunk ICE-vel. 2007. június 10-én Párizs és Frankfurt - Stuttgart között új vasútvonalat nyitottak, melyet a Deutsche Bahn és SNCF üzemeltet együtt. Párizs-Frankfurt között a DB ICE vonatai közlekednek, de Párizs-Stuttgart között SNCF TGV szerelvények száguldanak. Mindkettő járaton vegyes francia-német személyzet dolgozik. A spanyol vasúti üzemeltető (RENFE) szintén ICE 3 vonatokat alkalmaz (Siemens Velaro). Szélesebb verziókat rendelt Kína a Peking-Tianjin nagysebességű vasútvonalra (CRH 3) és Oroszország a Moszkva-Szentpétervár és a Moszkva-Nyizsnyij Novgorod vonalakra (Velaro RUS).

.

2008. június 6., péntek

Drupa 6: Württemberg, Stuttgart

.

Következő reggel Nonnenhornból Bonnba indultunk, de mivel a két város "alig" 565 kilométerre fekszik egymástól, úgy döntöttünk hogy néhány órára megállunk abban a városban, ahol anno a motorbiciklit, illetve a négykerekű autót feltalálta Gottlieb Daimler şi Wilhelm Maybach. Azért van idézőjelben az alig szó, mert ezt itt az autópályák miatt tényleg szó szerint lehet érteni: 565 kilométert - amit mi itthon 11-12 óra alatt teszünk meg (ld. Kolozsvár-Fekete tenger) - a német Autobahn-on 5-5,5 óra alatt le lehet vezetni. Stuttgart-ban álltunk meg tehát, Baden-Württemberg tartomány fővárosában. A Fekete-erdő közelében, a Neckar folyó partján fekvő város lakossága majdnem 600.000 fő, tehát körülbelül egy kolozsvári lakosra két stuttgarti jut :).
.

.

Az első hely ahol elidőztünk néhány percet a Stuttgarter Staatsgalerie előtt található Wilhelm nevű valaki első számú szobra volt. (Ezt onnan tudom, hogy rá volt írva: Wilhelm I.) Namost erről a szoborról utólag tudtam meg, hogy nem azt az I. Vilmost ábrázolja, hanem egy másikat. Annak is van, de az egy másik szobor, ugyancsak Stuttgartban. Ez itt Wilhelm Friedrich Karl von Württemberg-nek (1781-1864) Württemberg királyának lovasszobra (!). Mivel úgy gondolom, nem sokan tudják mifelénk, hogy létezett egy ilyen nevű királyság, hát elmondanám, hogy történt. A szoborral is ábrázolt I. Vilmos apja, I. Friedrich ex-württembergi gróf grófságát Napóleon elfoglalta 1800-ban, majd az ex-gróf lepaktált az ex-káplárral és ezért a császárkáplár 1806-ban királyt csinált a grófból és grófságából királyságot. Így lett Stuttgartból főváros három-négy király erejéig és hatvan évig, amíg a porosz - osztrák háborúban Württemberg királyság az osztrákok pártjára állt és naná hogy a poroszok győztek Königgratznál :).

.

.

Itt még el kellene mondani azt, hogy a Stuttgart-övezetben mintegy 150.000 cég székhelye található és hogy ez a régió leginkább a magas szintű technológiát alkalmazó iparáról híres. A Daimler-Chrysler, a Porsche, a Bosch, a Hewlett-Packard és az IBM a legismertebb cégek, amelyeknek Stuttgartban van (egyik) főhadiszállása. Stuttgart nemcsak az autóipar szülővárosa, hanem mai napig is annak fellegvára: maga Ferdinand Porsche is itt tervezte és itt készítette el annakidején az első Volkswagen Beetle gépkocsit. Németország kutatásra és fejlesztésre szánt alapjának 11%-át, azaz mintegy 4,3 milliárd eurót fektetnek be a németek a stuttgarti régióban, hiszen itt van az ország legtöbb tudományos- és kutatóintézete. Ami a magas technológiát alkalmazó iparágakban való foglalkoztatást illeti, Stuttgart még az Európai Unió szintjén is első helyen áll: az alkalmazottak 21 százaléka hi-tech iparágakban dolgozik. Itt található még Németország második legnagyobb börzéje (a frankfurti után). A város a német bortermelésben is fontos szerepet játszik, a stuttgarti borászat több évszázados múltra tekint vissza, hisz a 13 német borvidék (Weinanbaugebiet) egyikének központja. Ezt én régóta sejtem, hisz egyetlen Stuttgartban élő barátom, F. Sanyi sokáig a borászatban dolgozott, nem írom ide a cég nevét mert nem akarom őket reklámozni, lévén, hogy már nem dolgozik ott.

.

.

Ez itt a Schlossplatz, Stuttgart legtágasabb tere, a tér a város központjában található és egyik oldalát a barokk stílusban - 1746 és 1807 között épített - Neue Schloss (Új Palota) épülete övezi. 1977-ben az egész teret teljesen felújították, ugyanis itt rendezték akkor a Bundesgartenschau-t, vagyis az "Országos Kertészeti Előadást". A fű- és a virágdíszítést újrarendezték 2006-ban az itt rendezett futball VB-döntő tiszteletére. Nahát és akkor megint itt van I. Vilmos. A király. A tér középpontján található oszlopot lelkes alattvalói még életében, huszonötéves uralkodása alkalmából emelték örök hálául. (Akkor nem tudták, hogy még huszonhárom évig eszi majd az életüket, és fia, Károly kétévvel trónralépése után porosz kézre viszi az alig létesített országot).

.

.


A sétálóutcának kialakított Königsstrasse-ról a Stiftstrasse-ra bepillantva a fenti képen látható látvány tárul elénk. Az itt látható épület Stuttgart egyik szimbólumának, a Stiftkirche-nek az egyik tornya. A Stiftkirche nem más mint egy ezeréves templom helyén álló - a háború után, a lebombázott épület mintájára újjáépített - evangélikus templom. Különben a stuttgartiak igazán büszkék lehetnek arra, ahogy a város központját és sétálóutcáját sikerült berendezniük. A Königsstrasse mindkét oldalán csupa bevásárlóközpont, szuvenírüzlet, ruhabolt látható, mégis jól megfér itt a Baden-Württenberg tartomány parlamentjének az épülete, a Szépművészeti Múzeum és az állomás, sőt még a Stiftkirche is büszkén húzódik meg a H&M, New Yorker, C&A háta mögött. Mindent összevetve, amit egy négyórás - japán turistákat is meghazudtoló - látogatás következtetéseképpen elmondhatok, hogy Stuttgart szép város, határozottan tetszett tisztasága és rendezettsége, sőt németsége ellenére sem tűnt ridegnek. Habár, ha kénytelen lennék külföldön otthont választani, nem hiszem, hogy Württemberg fővárosában szeretnék leginkább auszlender lenni ...

.


2008. június 5., csütörtök

Drupa 5: Bodeni-tó, Nonnenhorn



Németországi körutunk harmadik éjszakáját a bodeni-tó partján fekvő üdülővárosban, Nonnenhornban töltöttük a Seehalde utcai Seehalde szállodában. A Bodeni-tó (másként Konstanzi-tó, németül Bodensee, franciául Lac de Constance, latinul Lacus Brigantinus) édesvizű tó Ausztria, Németország és Svájc határán az Alpok északi lábánál. Latin nevét a briganti nevű törzsről kapta, amely a Pallas szerint a vindelik-ek nyugati törzse volt és a tó partján Bregenz (akkor Brigantium) körül lakott. A Bodeni-tó Közép-Európa harmadik legnagyobb tava a Balaton és a Genfi-tó után. A tó a svájci és sváb-bajor fennsíkok között fekszik. Németország Baden-Württemberg és Bajorország tartománya, Ausztria Vorarlberg tartománya és Svájc St.-Gallen, Thurgau és Schaffhausen kantonja határolja. Hosszabb (69 km) tengelye délkeletről északnyugat felé halad. Északi ujj-alakú nyúlványa az Überlingeni-tó (Überlinger See). Északnyugati részén egy 4 km hosszú Rajna-meder csatolja hozzá a kisebb Zelli- vagy másként Alsó-tavat (Zellersee avagy Untersee).


A Bodeni-tó vizét főleg a Rajnából kapja, amely egykor Rheinecknél torkollott bele, most azonban 4 és fél kilométerrel távolabb ömlik a tóba, mert iszapja a partot feltöltötte, és mintegy 4 km hosszú és ugyanolyan széles, részben mocsaras és nádas lapályt alkotott. A tó lefolyása valamikor a Duna felé volt, később azonban az Überlingeni-tavon át a Rajnába nyitott utat magának. A víz színe világos-zöldes és hóolvadáskor gyakran hirtelen 2-3 méternyit árad. A Genfi-tavon tapasztalt seiches-hez hasonlóan a Bodeni-tavon is látszólagos ok nélkül emelkedik és száll alább a víz felülete: a környék lakói ezt Rinnen vagy Ruhss-nak hivják. A légnyomás aránytalan elosztása okozza őket; a légnyomás a partokon erősebb mint a tó közepén. Főn idején felszíne erősen hullámzik. A nagy tó felülete ritkán, északnyugati nyúlványai gyakrabban befagynak. Legnagyobb mélysége Arbon és Friedrichshafen között van (254 m).

A tó és vízgyűjtő területe értékes természeti táj, jelentős gazdasági térség és üdülőterület, 1,6 millió ember él körülötte. Mióta a 19. században a Bodeni-tóhoz vezető vasutak kiépültek, rendkívül élénk a forgalom rajta. Idegenforgalma kiemelkedő: évente kb. 6 millió vendégéjszakát töltenek itt el. A tó vizéből 4 millió embert látnak el még messze Baden-Württembergben is. A tavat környező dombokat szőlők, rétek, gyümölcsösök, szántóföldek tarkítják. 26 féle hal él benne: legfontosabbak a nagy harcsák (nem ritka közöttük az 50-60 kg súlyúak). Nonnenhorn egyike annak a három bajor városkának ami a bodeni-tó partján fekszik, Lindau tartományban.


Az üdülő- illetve bortermőváros Wasserburg és Kressborn között fekszik, és az egyik legszebb kisváros amit életemben láttam. A tó egyáltalán nem hatott meg, valószínűleg a piszkoszöld színe is hozzájárult meg az őszies időjárás, viszont a város az gyönyörűnek tűnt még így is. Persze a legtöbb ház egyúttal panzió és kisvendéglő is, tehát minden okuk megvan rá, hogy szépek legyenek, és azok is. Ami még látszik ezen a városon, az a jólét. Rengeteg a virág, gyönyörűek a kertek és minden ház egy építészeti remekmű. Ez az ami Nonnenhornról megmaradt bennem.


Itt láttam életemben először igazi sequoia-fenyőt. Az örökzöld mamutfenyő (Sequoia sempervirens) a Sequoia nemzetség egyetlen élő képviselője. Az USA nyugati partjainál, Oregon állam délnyugati csücskében és Kaliforniában élnek őshonos állományai, ma már főképp nemzeti parkokban. A ma ismert legmagasabb növény, a Humboldt Redwoods Állami Parkban élő Sztratoszféraóriás ehhez a fajhoz tartozik. Az angol redwood nevet – amit az óriás mamutfenyőre is használnak és amit olykor tévesen vörösfenyőnek fordítanak – vöröses színű, rostosan foszló kérgéről kapta. A növényt először Juan Crespi írta le – ő 1796-ban látta meg e hatalmas fákat. Tudományos leírására 1824-ig kellett várni, ekkor az első indián ábécét kifejlesztő, az irokéz törzshöz tartozó Se–Quo–Yahról a Sequoia nevet kapta. Az összes fenyőfaj közül a mamutfenyők toboza a legapróbb. Szaporodásához elengedhetetlenek a mókusok, az apró fenyőrágó szúk és az erdőtüzek. Az örökzöld mamutfenyő ugyanis nem tudja ledobni a tobozait – ehhez kell a mókus és a bogár. A lepottyant tobozból a magok nem tudnak kijutni, amíg a tűz fel nem robbantja őket. A fák tövén végigsöprő avartűz a nagy törzseket szinte egyáltalán nem károsítja.


A Seehalde szállodát egy Stopp nevezetű család vezeti, Nonnenhorn központjában található, alig száz méterre fekszik a Bodeni-tótól és annak kikötőjétől. Ideális helyen van azok számára, akik a tavon szeretnék tölteni szabadidejüket. Csendes és tiszta, mint tulajdonképpen az egész város és nagyon családias. A konyhája este fél hattól üzemel, nagyon finom schnitzel-t, azaz bécsi szeletet vacsoráztunk itt. Tizenkilenc kiadó szobája van a szállodának, és én melegen ajánlom mindenkinek aki a Bodeni-tavat szeretné megnézni és nem sajnál 80 eurót éjszakánként egy kétágyas szobáért (igaz, hogy svédasztalos reggelivel együtt).


Drupa 4: Liechtenstein, Vaduz

.
Harmadik napon Salzburgnak fájó szívvel búcsút intve Liechtensteinba indultunk. Az út fantasztikus volt, hiszen végig az Alpok északi lábánánál vezetett, a táj gyönyörű volt és az idő is mintha kezdett volna helyrejönni. Útközben Innsbruck felett megálltunk tízóraizni, nem álltam meg, hogy ne készítsek erről a gyönyörű városról néhány felvételt. Mint tudjuk, 1964-ben Tirol tartomány fővárosa Innsbruck rendezte az olimpiai játékokat. A rendkívül enyhe időjárás és a hóhiány miatt a hadsereg mozgósításával hozták sportolásra alkalmas állapotba a helyszíneket, a katonák 20 ezer jégtéglát vágtak ki gleccserekből, a bobpálya részére, ill. 40 ezer köbméter havat szállítottak a magasabban fekvő területekről a sípályákra, amelyet kézzel és lábbal tapostak keményre, hogy ne olvadjon el a versenyek idejére. 1976-ban a téli olimpia rendezési jogát az amerikai Denver városa nyerte el, azonban Colorado állam környezetvédőinek bojkottja miatt a város kénytelen volt lemondani a rendezés jogáról. Innsbruck már meglévő olimpiai infrastruktúrájának köszönhetően kapta második helyszínként a rendezési jogot, mindössze 12 évvel az első itt rendezett olimpia után.
.

.


Salzburgtól számítva kb. négyórányi autózás után megérkeztünk az osztrák Feldkirchbe, ez egy csendes osztrák város, ahol a gyanútlan turista a Liechtensteiner Strasse közepén egyszer csak nekimegy egy határátkelőhelynek. 1924 óta a Liechtensteini Nagyhercegség Vám- és Pénzügyi Unióban van Svájccal, illetve tagja az Európai Gazdasági Térségnek. (Az Európai Gazdasági Térség kiterjeszti az Európai Közösség egységes közös piacát azoknak az országoknak a piacgazdaságával, amelyek nem kívánnak az Európai Unió politikai közösségében tagként részt venni. Az Európai Gazdasági Térség tagjai jelenleg az Európai Unió tagállamai, Izland, Norvégia és Liechtenstein.) A hercegségnek 1868-ban megszűnt a hadserege, elméletileg, akárcsak Vatikánnak, ennek is Svájc garantálja szuverenitását, így az említett határátkelőhelyen is svájci katonák teljesítenek szolgálatot.
.

.

Már majdnem úgy volt, hogy nem engednek be a törpeországba, habár innen a határról is már belátható volt a hercegség nagy része :). Persze amiatt, hogy román útlevéllel utaztunk, félreállítottak és elkezdtek az autóban kutatni, mindaddig amíg megtalálták a kesztyűtartóban a radardetektort. Na erre nem akartak beengedni, mivel a 'svájci' törvények tiltják. Mondtuk, hogy csak ide likkenstájnba megyünk, erre azt válszolták, az mindegy. Na úgyhogy bedobtuk egy szemétládába, s amikor visszafele jöttünk jó román szokás szerint kiszedtük a kukából. Így nagy nehezen beengedtek, mintha legalábbis szívességet tettek volna nekünk.
.

.

Hát mit mondjak, nem estem hasra. Előszöris az egész ország akkora mint Kolozsvár és szűk környéke, ha nagyon megtaposod a gázt, biztos elütsz egy svájci határőrt. Mindez nem is lenne baj, de azon kívül, hogy messziről látszik rajta a jólét, semmivel sem különb mondjuk egy magyarországi kisvárosnál. Talán az egyetlen látványosság a hercegi palota fenn a hegyen, de oda sem lehet bemenni, hiszen őfelsége ott lakik. Mindezek ellenére rengeteg a turista, gondolom nagy részük ugyanezzel a véleménnyel távozik onnan: Liechtenstein kipipálva, itt is voltam.

.


.

A Liechtensteini Nagyhercegség Európa központjában, Svájc és Ausztria között, a Rajna partján fekszik. Az államforma demokratikus-parlamentáris alapokra épülő alkotmányos örökletes monarchia. Az állami vezető a kormányzó Liechtensteini Nagyherceg, II. Hans-Adam akinek a fia, Alois Nagyherceg 2004. augusztus 15. óta látja el a kormányzási feladatokat. A 160 négyzetkilométer területen fekvő 11 közösségnek 35.000 lakosa van, amelynek 34%-a külföldi. A hivatalos nyelv a német, a pénznem svájci frank. Csupán összehasonlításképpen: Kolozsvár 180 négyzetkilométeren fekszik és itt, Kolozsváron csak magyar kétszer annyi él, mint az összes likkenstájner együtt :D.

.

.

Azt mondják, hogy az Ausztria és Svájc között elhelyezkedő hercegség magva az 1342. május 3-án alakult Vaduzi Grófság volt. Jelenlegi határait 1434-ben nyerte el, amikor egyesült Vaduz és Schellenberg. Az előbbi 1699-ben, az utóbbi 1712-ben lett a Liechtenstein-ház birtoka. János Ádám herceg a Schellenberg-uradalomért 115 ezer forintot, a Vaduz-uradalomért 290 ezer forintot fizetett a régi tulajdonosának. A Liechtensteini Fejedelemséget, mint önálló államot 1709. január 23-án VI. Károly német-római császár alapította meg a Német-római Birodalom keretében. Tartozott Németországhoz, Ausztriához, és sokáig volt független ország. Az első világháború után Svájc felé közeledett. 1921-ben kikiáltották az alkotmányos monarchiát Liechtensteinben. 1923-ban gazdasági és vámunió jött létre Svájccal, azóta Liechtenstein hivatalos pénzneme a svájci frank.

.


.
A második világháború során Liechtenstein semleges maradt, a háborúban érintett csehszlovákiai és lengyelországi birtokaikról vagyonuk nagy részét kimentették. Azonban még így is jelentős anyagi kárt szenved a Liechtenstein család, akik 1600 km²-nyi földjét (10x Liechtenstein) államosították, főleg Csehszlovákiában. Emiatt Csehország és Liechtenstein közötti diplomáciai kapcsolatok mindmáig elég rosszak. 1990-ben csatlakozott az ENSZ-hez, 1991-től az EFTA (Európai Szabadkereskedelmi Övezet) tagja. 2003-ban új alkotmányt fogadtak el, amely az uralkodói jogkört bővítette. 2004. augusztus 15-én II. János Ádam fejedelem helyettesévé (Stellvertreter des Fürsten – a.m. fejedelem-helyettes) nevezte ki elsőszülött fiát, Liechtenstein Lajos trónörököst. A Liechtenstein fejedelmi család jelenleg a világ leggazdagabb családjai közé tartozik. A fejedelem magánvagyona mintegy 2 milliárd dollárra tehető.
.



.

Liechtenstein alkotmányos monarchia, élén II. János Ádám herceg áll apja 1989-es halála óta. A parlament, a Landtag 25 választott képviselőből áll. Az öttagú kormány felelős a mindennapi kérdésekben. A hercegség területe két választókerületre oszlik: északon Unterland, délen Oberland. 1984 óta az országban a nők is szavazhatnak, kivéve az önkormányzati választásokat(!). 2003. március 16-án megreformálták a demokratikus alkotmánylevelet is, amely kibővítette, illetve megerősítette az uralkodó jogköreit. Ezenkívül amelyik község megszavazza, az kiléphet az államból. A kormányfő jelenleg Otmar Hasler, akinek az elnökség mellett a pénzügy és az építésügy is a felügyelete alá tartozik. A kormányfőhelyettes a gazdasági, a jogi és a sportminisztérium első embere is. Még van nekik kulturális-külügyi-családi-esélyegyenlőségi tárcájuk, oktatási-szociális miniszterük és belügyi-egészségügyi-közlekedési-kommunikációs minisztériumuk is. (wiki).

.



.

A Spiegel című német újság a német hírszerzésre hivatkozva azt írta a tavaly ősszel, hogy 200 milliárd svájci franknyi gyanús pénz mosódik tisztára a sok tízezer liechtensteini alapítvány kezelésében. A hercegségben tűnnek el a kolumbiai kábítószerkartell, az orosz maffia milliói. II. János Ádám erre azt válaszolta, hogy kis országának bankjai összesen nem kezelnek többet, mint ennek az összegnek a felét, százmilliárd frankot. A német hírszerzés úgy bukkant a titkos üzletek nyomára, hogy Liechtenstein közelében, a Fekete-erdő szélén hatalmas antennákkal a műholdakról lehallgatják a liechtensteini bankok adatforgalmát. De a jelek szerint nincs könnyű dolguk, ha bizonyítani akarják a vádakat. Liechtenstein önálló, független ország, Svájchoz hasonlóan nem tagja az Európai Uniónak, és a független országon belül a bíróságok pláne függetlenek. A hercegség a Csatorna-szigetek és Monaco mellett az egyik európai adóparadicsom. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a személyi jövedelemadó legmagasabb kulcsa például alig 19 százalék. De nem kell rohanni, az állampolgárságot nagyon nehéz megszerezni. Évente 64 új tartozkódási engedélyt adnak ki, ebből 56-ot munkavállaláshoz. Liechtenstein az egyetlen európai ország amely megengedheti magának azt a luxust, hogy svájci vendégmunkásokat foglalkoztasson :).

.

.

II. János Ádám, a mostani herceg nem pusztán reprezentál, hanem igazi uralkodó: "A liechtensteini alkotmány meglehetősen egyedülálló képzodmény az alkotmánytörténetben. Két szuverént ismerünk. Az egyik a herceg, az uralkodó, a másik a nép. A nép vagy közvetlenül dönthet, mint Svájcban, sőt a mi közvetlen demokráciánk talán még erősebben épült ki, mint a svájci. A népképviselet másik eszköze a parlament. A két szuverénnek, a népnek és az uralkodónak a fontosabb döntésekben egyet kell érteniük. Igaz, a herceg pozíciója legalábbis elméletben viszonylag erős. Ez talán annak is köszönhető, hogy a monarchia kiadásait a hercegi ház maga fizeti, tehát nem kell a parlamenthez mennünk és pénzt kérnünk, ha valamire szükségünk van, hanem a magánvagyonunkból fedezzük a monarchia költségeit."

.

2008. június 4., szerda

Drupa 3: Festung Hohensalzburg



Ausztriai látogatásunk második napját is Salzburgban, Mozart szülővárosában töltöttük. Salzburg a német határtól nem messze, csodálatos hegyekkel övezve, a Salzach folyó völgyében terül el. Az óváros a barokk művészet igazi remeke, csodaszép templomaival, házaival, szökőkútjaival. A város felett, egy 120 méteres szikláról néz le a Hohensalzburg Kastély. Ezt a napot eleve úgy terveztük, hogy a Festung Hohensalzburg meglátogatására szánjuk. A várat, legkönnyebben a háromkabinos sikló segítségével lehet megközelíteni, ez egyben technikai érdekesség is. Annak idején vízi energiával hajtották, ma már csak a külseje olyan, mint régen, szerkezetét korszerűsítették, elektromos motorokkal működik. Az ún. Festungsbahn 10 percenként indul és a 7 eurós belépőjegyhez hozzáadódik 3 euró fuvardíj. A 120 méter magas sziklát viszont gyalog is meg lehet mászni, elég meredek, de azért kellemes félórás sétány is vezet a várhoz, mi ezt a módszert választottuk és nem bántuk meg. Gyönyörű kilátás nyílik útközben a városra.



A hegyet, amelyre felérünk, Festungsbergnek hívják, s tulajdonképpen a Mönchsberg egyik része. A salzburgi vár 542 méter magasságban fekszik a tenger szintje fölött. Gebhard érsek alapította 1077-ben, a császárok és a papság között folyó ún. "investitura-harcok" idején. Természetesen ezzel is az egyház ügyét akarták megvédelmezni, hiszen a meredek sziklára épített vár létrehozása nagy teljesítmény volt, erkölcsi és fizikai értelemben egyaránt. Mai, végleges formáját, 1500 körül kapta a vár. Története folyamán természetesen többször átépítették: részint a törököktől védte lakóit, részint a parasztoktól, néha a polgároktól is a vallásháborúk idején. 1816-ban, amikor Salzburg városa osztrák fennhatóság alá került, a várat elvették az érsekségtől, állami kezelésbe került és laktanyának használták, 1861-ben pedig már erődítmény státusát is megszüntették. A huszadik század ötvenes éveinek elején a vár nagyszabású rekonstrukciója kezdődött el, ma pedig múzeumként látogatható.



Három fordulóval, négy kapun keresztül vezet fel az út a várba, hatalmas bástyák, tornyok mellett. Az alsó udvarban a ciszternánál folytatódik az út. A felső udvarban egy szép, gótikus Szent György kápolnát láthatunk, itt áll az 1515-ben készült emlékmű, amely Leonard salzburgi érsek alakját örökíti meg. Elhaladunk a vár legerősebb bástyája, az 1523-ban emelt Bürgermeisterturm mellett, majd egy 30 méteres falat látunk, az 1681-ben felhúzott Kuenburgbastei nevű bástyafalat, továbbhaladva a Harsonások tornyát (Trompetenturm, 1465) és a Harangtornyot (Glockenturm, 1465). Ha már kifáradtunk a hadakozást szolgáló sok-sok komor bástyafal látványában, akkor megnézhetünk néhány békésebb célú építményt, például az Arbeitshausot. Azután újabb komor épületek következnek, az egykori börtönépület, az Arrestantensturm, vagy a fegyverraktárnak használt Zeughaus.




Ha a felső udvar megtekintésével végeztünk, akkor egy várfalon keresztül a belső várudvarba jutunk, ahol a hercegi szobákat és a vár múzeumait vehetjük szemügyre. A történelem sötét oldalától még itt sem lehet megszabadulni: a termek sorrendje előbb a kínzókamrákat mutatja meg a látványra éhes turistáknak, s csak ezután nyílik meg az út a gazdag papfejedelmek pompásan berendezett szobáihoz. Ezek a termek azonban oly gyönyörűek, hogy arra gondoltunk, mindenképp megérte a fáradságot, amivel borzongva végégnéztük előbb a kínzóeszközök sokaságát. A legszédítőbb látvány az arany teremben fogad bennünket: ez a művészi tökéllyel megépített szoba nevét a kék mennyezetre erősített arany csillagocskákról és gombokról kapta, melyek csak úgy sziporkáznak a beeső napfényben. Gyönyörű tapétákat, falborításokat, a remekmívű intarziás ajtókat, bútorokat, középkori porcelánkályhákat láthat itt a mindenféle nemzetiségű, öt világrészről idesereglett turista.





A látogatók figyelmét mindenképpen megérdemli még a gótikus kép- és szoborgyűjteményt. Ezt egy ingyenes audio-guided-tour során lehet meglátogatni, ami azt jelenti, hogy kb. 10 percenként indul egy csoport, amelyben mindenki kap egy walkie-talkiet amelyen 4 nyelv közül kiválaszthatja a hozzá legközelebb állót, a füléhez teszi és hallgatja a magyarázatokat, illetve követi az utasításokat amelyek elárulják, hogy merre kell menni. Az első megálló, a képgyűjtemény egy olyan szobában van, amelyet Wolf Dietrich érsek emlékének szenteltek, ugyanis ő itt raboskodott, lévén, hogy utódja, Markus Sittikus politikai okokból haláláig "házi őrizetben" tartotta.




Továbbmenve, ha jól értettem valahol a várfalon belül, egy keskeny folyósón keresztül újabb és újabb kínzókamrák és börtöncellák megtekintése után feljutunk a vár legmagasabb pontjára, egy teraszra ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a városra, az Alpokra és a Salzbach kanyarulataira. Valószínűleg ezt a helyet eleve lelátónak építették, csakhogy annak idején nem a tájat nézték innen, hanem az ellenséget figyelték. Olyan nagyon sok bajuk a törökökkel nemigazán lehetett, hiszen azokat általában feltartották a székelyek s a magyarok :), szerintem inkább a saját népüktől féltek a másokat megkínzó, egymást börtönbe záró, borivó de vizet prédikáló papfejedelmek.




Ennek a tárgynak a láttára az emberek reakciója nagyjából háromféle: vagy zavartan vihorászni kezdenek, vagy pisszegve hívják fel egymás figyelmét a különös tárgyra, majd cinkosan körbepillantva, sandán sutyorognak, vagy pedig egyszerűen csak dermedten merednek rá, mint a sült hal. Avatatlan szemnek nehéz egyből ráismerni: igen, ez az erényöv. Erről jut eszembe: Liefering, a salzburgi lovag többéves keresztes hadjáratba indul. Előbb azonban szépséges, fiatal feleségére, Siezenhelgére erényövet csatol, hogy megóvja minden kísértéstől. A kulcsot átadja legjobb barátjának, Maxglannak, hogy gondosan őrizze meg. Felnyergeli lovát, s elindul. Fél órával később, vágtató lovon, barátja, Maxglan utoléri és a sietségtől elfúló hangon mondja:- Állj meg, Liefering! Rossz kulcsot adtál!




Hohensalzburg várában végülis, ha jól számolom három állandó kiállítás működik, mindegyik ingyenes, illetve benne van a várba való belépőjegy árában. Az első tehát a fejedelmi palota termeiben beredezett múzeum a hercegérseki képtárral és butorokkal, használati tárgyakkal. Erről a kiállításról már beszéltem, csak egy szóra térek még vissza. A fenti képen a fejedelmi vécéfülke látható, a falon látható alkóvos beugrásban inkább a gyertyatartó helyét saccolom, mint a vécépapírét. Mindenesetre, ha valaki ezelőtt megkérdezett volna, sokkal inkább fejedelmi bilire gondoltam volna az 1500-as évek vécézési szokásaival kapcsolatban, mint egy ilyen helyiségre. Hozzátenném még, hogy a szóbanforgó fülke a hálószobából nyílik, és nemigazán van szellőztetése, dehát mégiscsak vécéfülke...



A második múzeum a Marionett-múzeum. Zárójelben elmondanám, hogy Salzburgban található egy egyedülálló bábszínház, a Marionett Színház, amely nem más, mint egyfajta kis operaház és elsősorban öt nagy Mozart operát játszik. Emellett azonban Rossini, Offenbach, egy balett, valamint Strauss Denevér című operettje is szerepel a repertoárban. A belépőjegyek árai kategóriák szerint 22 és 35 euró között vannak. Nahát ennek a Marionett Színháznak egykor használt bábfiguráit láthatjuk kiállítva a Hohensalzburgi vár állandó kiállításán. Érdekességképpen megemlíteném még, hogy a marionett csupán egy fajtája a bábjászásban használt báboknak, zsinórbáboknak is nevezik őket és mozgatásához két kéz és nagy hozzáértés kell. A bábművész olyan farudak segítségével irányítja a marionettet, amelyekre zsinórokat függesztettek. Van olyan zsinór is mellyel egyszerre két mozdulat is elvégezhető, béldául a báb az egyik lábát felemeli, a másikat leereszti. Más bábfigura kategóriák: ujjbábok, kesztyűbábok és testbábok.



A harmadik múzeum amit mi meglátogattunk, a fegyvermúzeum volt. Az úgynevezett Rainer Museum a Hohensalzburgi vár legfelső emeletén helyezkedik el. Itt vannak kiállítva az egykori salzburgi ezred hadieszközei. Tudni kell ehhez, hogy Rainer főherceg 59 sz. ezrede 1871 és 1918 között volt a salzburgi várban állomásozó regiment. Hadianyag és felszerelés volt elég, legalábbis a múzeumi tárgyakból következtetve, csak politizálni nem tudtak az osztrákok a huszadik század elején, ezért szűnt meg 1918-ban az 59. ezreddel együtt a szalzburgi erődítmény, a regiment és a monarchia. Nem akartak leszállni a magas lóról, aztán leszállították őket. Nahát erre való egy hadimúzeum, hogy harcias emlékeket keltsen a látogatóban.
.