Ausztriai látogatásunk második napját is Salzburgban, Mozart szülővárosában töltöttük. Salzburg a német határtól nem messze, csodálatos hegyekkel övezve, a Salzach folyó völgyében terül el. Az óváros a barokk művészet igazi remeke, csodaszép templomaival, házaival, szökőkútjaival. A város felett, egy 120 méteres szikláról néz le a Hohensalzburg Kastély. Ezt a napot eleve úgy terveztük, hogy a Festung Hohensalzburg meglátogatására szánjuk. A várat, legkönnyebben a háromkabinos sikló segítségével lehet megközelíteni, ez egyben technikai érdekesség is. Annak idején vízi energiával hajtották, ma már csak a külseje olyan, mint régen, szerkezetét korszerűsítették, elektromos motorokkal működik. Az ún. Festungsbahn 10 percenként indul és a 7 eurós belépőjegyhez hozzáadódik 3 euró fuvardíj. A 120 méter magas sziklát viszont gyalog is meg lehet mászni, elég meredek, de azért kellemes félórás sétány is vezet a várhoz, mi ezt a módszert választottuk és nem bántuk meg. Gyönyörű kilátás nyílik útközben a városra.
A hegyet, amelyre felérünk, Festungsbergnek hívják, s tulajdonképpen a Mönchsberg egyik része. A salzburgi vár 542 méter magasságban fekszik a tenger szintje fölött. Gebhard érsek alapította 1077-ben, a császárok és a papság között folyó ún. "investitura-harcok" idején. Természetesen ezzel is az egyház ügyét akarták megvédelmezni, hiszen a meredek sziklára épített vár létrehozása nagy teljesítmény volt, erkölcsi és fizikai értelemben egyaránt. Mai, végleges formáját, 1500 körül kapta a vár. Története folyamán természetesen többször átépítették: részint a törököktől védte lakóit, részint a parasztoktól, néha a polgároktól is a vallásháborúk idején. 1816-ban, amikor Salzburg városa osztrák fennhatóság alá került, a várat elvették az érsekségtől, állami kezelésbe került és laktanyának használták, 1861-ben pedig már erődítmény státusát is megszüntették. A huszadik század ötvenes éveinek elején a vár nagyszabású rekonstrukciója kezdődött el, ma pedig múzeumként látogatható.
Három fordulóval, négy kapun keresztül vezet fel az út a várba, hatalmas bástyák, tornyok mellett. Az alsó udvarban a ciszternánál folytatódik az út. A felső udvarban egy szép, gótikus Szent György kápolnát láthatunk, itt áll az 1515-ben készült emlékmű, amely Leonard salzburgi érsek alakját örökíti meg. Elhaladunk a vár legerősebb bástyája, az 1523-ban emelt Bürgermeisterturm mellett, majd egy 30 méteres falat látunk, az 1681-ben felhúzott Kuenburgbastei nevű bástyafalat, továbbhaladva a Harsonások tornyát (Trompetenturm, 1465) és a Harangtornyot (Glockenturm, 1465). Ha már kifáradtunk a hadakozást szolgáló sok-sok komor bástyafal látványában, akkor megnézhetünk néhány békésebb célú építményt, például az Arbeitshausot. Azután újabb komor épületek következnek, az egykori börtönépület, az Arrestantensturm, vagy a fegyverraktárnak használt Zeughaus.
Ha a felső udvar megtekintésével végeztünk, akkor egy várfalon keresztül a belső várudvarba jutunk, ahol a hercegi szobákat és a vár múzeumait vehetjük szemügyre. A történelem sötét oldalától még itt sem lehet megszabadulni: a termek sorrendje előbb a kínzókamrákat mutatja meg a látványra éhes turistáknak, s csak ezután nyílik meg az út a gazdag papfejedelmek pompásan berendezett szobáihoz. Ezek a termek azonban oly gyönyörűek, hogy arra gondoltunk, mindenképp megérte a fáradságot, amivel borzongva végégnéztük előbb a kínzóeszközök sokaságát. A legszédítőbb látvány az arany teremben fogad bennünket: ez a művészi tökéllyel megépített szoba nevét a kék mennyezetre erősített arany csillagocskákról és gombokról kapta, melyek csak úgy sziporkáznak a beeső napfényben. Gyönyörű tapétákat, falborításokat, a remekmívű intarziás ajtókat, bútorokat, középkori porcelánkályhákat láthat itt a mindenféle nemzetiségű, öt világrészről idesereglett turista.
A látogatók figyelmét mindenképpen megérdemli még a gótikus kép- és szoborgyűjteményt. Ezt egy ingyenes audio-guided-tour során lehet meglátogatni, ami azt jelenti, hogy kb. 10 percenként indul egy csoport, amelyben mindenki kap egy walkie-talkiet amelyen 4 nyelv közül kiválaszthatja a hozzá legközelebb állót, a füléhez teszi és hallgatja a magyarázatokat, illetve követi az utasításokat amelyek elárulják, hogy merre kell menni. Az első megálló, a képgyűjtemény egy olyan szobában van, amelyet Wolf Dietrich érsek emlékének szenteltek, ugyanis ő itt raboskodott, lévén, hogy utódja, Markus Sittikus politikai okokból haláláig "házi őrizetben" tartotta.
Továbbmenve, ha jól értettem valahol a várfalon belül, egy keskeny folyósón keresztül újabb és újabb kínzókamrák és börtöncellák megtekintése után feljutunk a vár legmagasabb pontjára, egy teraszra ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a városra, az Alpokra és a Salzbach kanyarulataira. Valószínűleg ezt a helyet eleve lelátónak építették, csakhogy annak idején nem a tájat nézték innen, hanem az ellenséget figyelték. Olyan nagyon sok bajuk a törökökkel nemigazán lehetett, hiszen azokat általában feltartották a székelyek s a magyarok :), szerintem inkább a saját népüktől féltek a másokat megkínzó, egymást börtönbe záró, borivó de vizet prédikáló papfejedelmek.
Ennek a tárgynak a láttára az emberek reakciója nagyjából háromféle: vagy zavartan vihorászni kezdenek, vagy pisszegve hívják fel egymás figyelmét a különös tárgyra, majd cinkosan körbepillantva, sandán sutyorognak, vagy pedig egyszerűen csak dermedten merednek rá, mint a sült hal. Avatatlan szemnek nehéz egyből ráismerni: igen, ez az erényöv. Erről jut eszembe: Liefering, a salzburgi lovag többéves keresztes hadjáratba indul. Előbb azonban szépséges, fiatal feleségére, Siezenhelgére erényövet csatol, hogy megóvja minden kísértéstől. A kulcsot átadja legjobb barátjának, Maxglannak, hogy gondosan őrizze meg. Felnyergeli lovát, s elindul. Fél órával később, vágtató lovon, barátja, Maxglan utoléri és a sietségtől elfúló hangon mondja:- Állj meg, Liefering! Rossz kulcsot adtál!
Hohensalzburg várában végülis, ha jól számolom három állandó kiállítás működik, mindegyik ingyenes, illetve benne van a várba való belépőjegy árában. Az első tehát a fejedelmi palota termeiben beredezett múzeum a hercegérseki képtárral és butorokkal, használati tárgyakkal. Erről a kiállításról már beszéltem, csak egy szóra térek még vissza. A fenti képen a fejedelmi vécéfülke látható, a falon látható alkóvos beugrásban inkább a gyertyatartó helyét saccolom, mint a vécépapírét. Mindenesetre, ha valaki ezelőtt megkérdezett volna, sokkal inkább fejedelmi bilire gondoltam volna az 1500-as évek vécézési szokásaival kapcsolatban, mint egy ilyen helyiségre. Hozzátenném még, hogy a szóbanforgó fülke a hálószobából nyílik, és nemigazán van szellőztetése, dehát mégiscsak vécéfülke...
A második múzeum a Marionett-múzeum. Zárójelben elmondanám, hogy Salzburgban található egy egyedülálló bábszínház, a Marionett Színház, amely nem más, mint egyfajta kis operaház és elsősorban öt nagy Mozart operát játszik. Emellett azonban Rossini, Offenbach, egy balett, valamint Strauss Denevér című operettje is szerepel a repertoárban. A belépőjegyek árai kategóriák szerint 22 és 35 euró között vannak. Nahát ennek a Marionett Színháznak egykor használt bábfiguráit láthatjuk kiállítva a Hohensalzburgi vár állandó kiállításán. Érdekességképpen megemlíteném még, hogy a marionett csupán egy fajtája a bábjászásban használt báboknak, zsinórbáboknak is nevezik őket és mozgatásához két kéz és nagy hozzáértés kell. A bábművész olyan farudak segítségével irányítja a marionettet, amelyekre zsinórokat függesztettek. Van olyan zsinór is mellyel egyszerre két mozdulat is elvégezhető, béldául a báb az egyik lábát felemeli, a másikat leereszti. Más bábfigura kategóriák: ujjbábok, kesztyűbábok és testbábok.
A harmadik múzeum amit mi meglátogattunk, a fegyvermúzeum volt. Az úgynevezett Rainer Museum a Hohensalzburgi vár legfelső emeletén helyezkedik el. Itt vannak kiállítva az egykori salzburgi ezred hadieszközei. Tudni kell ehhez, hogy Rainer főherceg 59 sz. ezrede 1871 és 1918 között volt a salzburgi várban állomásozó regiment. Hadianyag és felszerelés volt elég, legalábbis a múzeumi tárgyakból következtetve, csak politizálni nem tudtak az osztrákok a huszadik század elején, ezért szűnt meg 1918-ban az 59. ezreddel együtt a szalzburgi erődítmény, a regiment és a monarchia. Nem akartak leszállni a magas lóról, aztán leszállították őket. Nahát erre való egy hadimúzeum, hogy harcias emlékeket keltsen a látogatóban.
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése