2007. május 30., szerda

Álmaim Amerikája

Metró-dal

(Drága barátomnak, Raleighnek)




Hallom, ahogy alattam csattog a metró
Csitt-csatt, csatt el

Metróval álmodom
Megállunk és megyünk
Kiszállok Hobokenben
A partról nézem a várost
Álmaim tele vannak ilyen
Magas épületekkel utcákkal vonatokkal
A nyakam belefájdul

Szerelmes lettem New Yorkba

Szerelmes lettem beléd
A betonpalotába
Amely szétmarcangolna
Ugyanakkor átölelne

Nem, a vadság az nem hiányzott
Bár próbáltad takarni

Hallom ahogy alattam csattog a metró
Csitt-csatt, csatt-csatt

Érzem a kocsik szagát
Fém és műanyag és szenny
Az ingázó életek szaga
Oda és vissza
Életek melyek aligha többek
Mint az árnyék

Mert ilyen a város, ugye?
Összefonódik élet és halál
Keringőznek a neonlámpák alatt
A Broadwayen
S egyéb rongyosabb,
Koszosabb,
Rémítőbb helyen

Hallom ahogy alattam csattog a metró

Csitt-csatt, csatt...

Csatt

Hallom és hiányzik.
Hiányzol.
Leginkább hiányzol.



Tegnap találtam a blogspoton ezt a verset. Megtetszett. Kicsit Hobós-Ginsbergesnek tűnt egy olyan jellegzetes amerikaiassággal amilyet kamaszkoromban reménytelenül elérhetetlennek képzeltem és valószínűleg ezért szerettem. Lefordítottam a szavakat. Nem a verset, ahhoz nincs elég tehetségem. A verscímbe be van linkelve az eredeti szöveg.

2007. május 28., hétfő

Mononukleózis ???


A mai napot szívesen magamra vállaltam volna az egészet, úgy ahogy van. Hogy mindez csak velem történjen meg. Áron fiunk lassan egy hónapja meg van hűlve, vagy legalábbis mi így gondoltuk, a tünetek: előbb orrdugulás, aztán torokfájás, láz, stb. Tipikus hűlés (így gondoltuk mi). De hosszabb távon, ha nem múlik, mint kiderült, lehet más is. Ha egy hűlés egy gyereknél, serdülőnél (s miért is ne felnőttnél) nem múlik el egy-kettőre, akkor jobban oda KELL figyelni. Arra gondolva, hogy tizenhét évesen elmehet egyedül az orvoshoz, kb. egy hónappal ezelőtt el is küldtük egymagában ahhoz a háziorvosához, aki csecsemőkorától kezeli. Hát, Paracetamol, Aspirin, stb. ... a szokásos. A gyerek nem igazán lett jobban, sőt. Tehát: ha egy lehetőség van rá, az ember ne küldje a kiskorú gyerekét (akármilyen nagy legyen) egyedül orvoshoz, mert NEM VESZIK KOMOLYAN !!!

Szóval ma, hétfőn reggel, háromnapi lappangó láz után ki lettem nevezve elintézendő az Áron hűlését, mint végülis apa. Hát őszintén, eleve nam nagy hozzáállással indultam. De elmentünk. Az orvosnő programja nyolctól van, tehát lehetett választani:
1: Héttől odaállítani, s ott várni haptákban amíg megérkezik nyolcra a doktornő, vagy
2: Kilenc körül menni, mire lejár a sok koránkelő páciens, aki esetleg fél hétre ment a biztonság kedvéért.
Na hányra mentünk? Igen, kettes variáns. Öt perccel korábban értünk oda, mint a doamna doktor. A félhetes nyugdíjasok, amikor kilenc óra öt perckor besétált, azt mondták, szörumüna doamna doktor. Mi kijöttünk. Akkor úgy tűnt, hogy talán aznap nem is kerülünk sorra. Elmentünk a sürgősségi gyerekellátásra, a Mócok utjára, ahol (láss csodát) senki nem állt sorban, rögtön beinvitáltak, és minden várakozásomat felülmúlták úgy orvosi, mint emberi hozzáállásban. Hosszas kivizsgálás után (és miután személyesen átvitt minket ekográfiára is) közölte velem gyanúját egy fiatal UPU (?) orvosnő, amely szerint lehet, hogy Mononucleosis Infectiosa-val nézünk szembe.



Járványkórház ambulancia, bejárat. Kolozsvár, 2007


Megkérdezte, hogy akarunk-e a járványkórházba kivizsgálásra menni, mondtam, ha lehet inkább vizsgálák ki itt, hisz láttam, hogy műszerileg elég jól el vannak látva. Beleegyezett, rögtön vért vettek Árontól, (állítása szerint hat flakonnal :) -?-), majd receptet adott antibiotikumra, igazolást az iskolából való hiányzásra meg az ekográf eredményt. Harmadnapra lesznek kész az eredmények, addig pihenés, gyógyszer, menjek vissza. Apropó, a gyógyszer nem támogatott, elég drága, menjünk el a háziorvoshoz írja ki ingyenesre, hisz ő az egyetlen, aki ezt megteheti.

Na itt jön a kettes számú hiba: miután a fiam elmondja, hogy őt háziorvos ÚGYSEM VESZI FIGYELEMBE, megkérem, a lehető legfelnőttiesebb módon, hogy azért ennyit csak megtehet, menjen el egyedül, nekem ideje bemenni dolgozni... Megvan recept, diagnózis, stb., csak át kell írni. Nasztán.

Egy óra múlva felhívom, én már rég bent vagyok a cégnél, ő akkor ér haza, mi van fiam, semmi csak a doktornő elvette a receptet és nem akarta visszaadni mert nem hiszi hogy az a bajom, amit ott ír és azok a gyógyszerek túl erősek ... de adott trimiterét újabb kivizsgálásra a járványkórházba. Paff. A konfliktushelyzetek nem kimondottan a kedvenceim. Ha a háziorvos nem bízik a sürgősségi orvos diagnózisában, azért mért kell az én gyermekem kezelés nélkül maradjon? De megoldást nem tudok találni, a háziorvoshoz visszamenni nem igazán van időm és főleg idegem.
Ezt mind elmondom telefonon az anyjának amikor hív, erre ő felháborodik, majd ő elintézi, elmegy a háziorvoshoz, végül mégis telefonon egyeztetünk és felvisszük (felviszem) Áront a járványkórházba. Kivizsgálásra. A kivizsgálás: ránézés, amiből megállapítják, hogy be kell utalni igazi kivizsgálásra hozzájuk, de a beutaló papíron a diagnózis már megint Mononucleosis Infectiosa. Na paff. Ezt már hallottam a reggel, sőt már gyógyszerre is volt receptem, amit aztán elvett a háziorvos. Hát belátom, hogy én nem vagyok eléggé okos ehhez, de hogy bennük sem nőtt a bizalmam a mai nap során, az is biztos.


Járványkórház ambulancia, váróterem. Kolozsvár, 2007

Most Áron bent van a járványkórházban, reggelre várja az újabb vérvételeket, az egyetlen, aki ezért hibás az én vagyok, merthogy nem vagyok orvosprofesszor és nem vagyok szupermen, de ha hazajön segítek neki távirányitót szerkeszteni a számítógéphez (még ha nem is tudom, hogy kell) mert hát az apja vagyok.

Mindenesetre utánanéztem és ezt írja Dr. Székely Éva erről a betegségről itt: egy csókbetegség amire Áron pár nap múlva már kacagva fog visszagondolni:

MONONUCLEOSIS INFECTIOSA

A mononucleosis infectiosa leggyakrabban serdülőkorban előforduló akut megbetegedés, melynek jellemző tünetei a láz, a pharyngitis és a nyirokcsomó-megnagyobbodás. Hematológiailag az abszolút lymphocytosis, szerológiailag a heterofil antitestek megjelenése kíséri a tüneteket. Az Epstein-Barr vírus (EBV) a kórokozó csaknem minden esetben. A vírus csaknem minden szervet, szövetet érint, ezért az atípusos formák megjelenése nehezítheti a diagnózist. A monoucleosis infectiosának nincs specifikus terápiája, tüneti kezelést kell folytatni, és bár szövődmények előfordulhatnak, a betegség igen ritka kivételektől eltekintve spontán gyógyul. (Dr. Székely Éva Szent László Kórház.)

2007. május 25., péntek

Alfo Tele 118, a titokzatos

.

Ez (egyelőre) az egyetlen fényképezőgépem aminek gyártási történetéről nem sikerült semmit kiderítenem. Még azt sem tudtam meg - bár sokat kerestem -, hogy ki gyártotta. Amit viszont biztosan lehet tudni ezzel a géppel kapcsolatban: létezik egy Ringfoto GmbH & Alfo Marketing KG amely a németországi Fuerth városban a Benno-Strauss utca 39 sz. alatt van bejegyezve, ez minden valószínőség szerint a nyolcvanas évek új divatja szerint előrendeléssel felvásárolt egy adag érdekes fényképezőgépet Japánban (akkor még nem a kínaiak ölték a japán piacot, hanem a japánok az európait) és saját 'márkanév' alapján forgalmazta azt Európában. (Akkoriban találták ki az OEM eljárást). Ez most már bevett szokás, ma háztartási gépektől játékokig így árulják egész Euróbában a 'márkásabb' kínai árut.



Különben ez az Alfo Tele egy nagyon érdekes kis gép. Persze csak így kívülről, hiszen soha nem használtam "élesben", sajnos akkor került hozzám amikor régi gazdája már (valószínűleg digitálisra) lecserélte. Nem tudtam megállapítani melyik japán gyártótól származik, de a maga idejében különleges és ugyanakkor könnyen kezelhető gép lehetett. A nevében szereplő tele jelző egy külön lencsét jelent amely egy fölötte lévő tolókar segítségével aktiválható és valószínűleg valamivel közelebb hozza a képet. A kar tologatásával a felirat normal, illetve tele-re változik. A kioldózár gombja a lefektetve használandó gép tetején található, a felhúzója pedig (ami ugyanakkor a filmet továbbviszi) a gép alján van. A gép 16 vagy 17 mm-es úgynevezett keskenyfilmet használ kétkazettás rendszerrel. Talán valamilyen vakut is lehetett szerelni rá, de semmiképpen a nálunk elterjedt standardot.

2007. május 20., vasárnap

Taxidermia

Komoly meggyőződésem volt máig, hogy engem már filmmel nem lehet sokkolni. Ha egy év háromszázvalahány napból minden harmadikon láttam filmet, az minimum száz egy évben, tehát utóbbi kb. harminc év alatt háromezer fimet biztos láttam. Ebből a háromezerből talán harminc olyan, ami említésre méltó. Pálfi György filmje a harmincegyedik. Nem azért mert jó film. Nem jó, nem szép és nem rossz. Vagy talán mindez együtt. De mindenképpen egy olyan film ami sokkol.
Már ahogy peregni kezdenek a kockák, rögtön érzékelni lehet, hogy ez nem mindennapi film lesz. Második világháborús, vagy rögtön azutáni Isten háta mögötti helyszín, semmi különleges a harmadik percig és az első maszturbációig, amikoris a tettes pénisze tüzet okád. Hát ilyen egy film ez. Szerencsére egyedül néztem, kissé kellemetlen lett volna például hármasban megnézni a feleségemmel meg a fiammal a Glory Hole jelenetet, amikor ugyanaz az alak kidugja a farkát egy lyukon és a külvilággal szeretkezik amíg egy kakas meg nem csípi. Nem kimondottan hollywoodi látvány.


A Parti Nagy Lajos elbeszélései alapján készült film három generációhoz tartozó három férfi tragédiájának a története. A nagyapa, az apa és a fiú. Több kritikát elovastam miután láttam a filmet és egy dologgal nem értek egyet: szerintem a nyúlszájú tisztiszolga tényleg összebújt a gazdasszonnyal és ő az igazi nagyapa. Ugyanis van egy jelenet, amelyben nem igazán lehet rájönni hogy az állandó voyeur, a maszturbáns szolgáló-katona Morosgoványi Vendel álmodik, képzelődik vagy tényleg viszonya volt a hadnagy nagydarab feleségével. Szerintem igen, a hadnagy rögtön szétlövi az agyát, de akkor ő már egy levágott disznóval szeretkezik. Itt kezdődik az akkor még meg nem született leendő apa, Balathony Kálmán tragédiája. Mert ki másból lehet olimpiai versenyevő mint egy olyan fattyúból aki disznófarokkal született és anyjának a férje azt mondta, amikor megszületett: "Nem baj, majd felneveljük." Hát el lehet képzelni, hogyan.



Tehát ez Kálmán, a "kommunizmus igaz gyermeke", sportoló, aki az evésben versenyez, s szerelmével, Gizivel fej-fej mellett küzd egy szebb jövőért. Neki sikerül elérnie azt, amire apja csak vágyott, sikerül megtalálnia a szerelmet, ám nem sikerül beteljesítenie önmagát: a Szovjetunió iránti szolidaritásból nem vehet részt a Los Angeles-i olimpián. Az ő tragédiájáról szóló második rész már nem pornografikus realizmusával sokkol, az csak az első részben van. Itt hánynak. De úgy, mint a vízfolyás. A versenyzők minden szám után kihányják amit ettek. Hát ez sem valami nagy látvány.


Ez itt az anyuka, Aczél Gizi, akit az esküvőjük éjszakájan megszöktet (és nemcsak) a férje csapattársa, Miszlényi Béla, aztán visszajön. Az anyuka maga is remek teljesítményű sportevő. A történet fordulópontja az a jelenet amelyben egy magasrangú szovjet vendég meghívására evés-bemutatót tart a házaspár, és a nő rosszul lesz, kórházba kerül és időnap előtt lebabázik. Az újszülött másfél kiló: soha nem lesz belőle evő-sportoló, sem apja büszkeségének tárgya. "Nem baj, majd felneveljük."


Ez már a harmadik jelenet. Balathony Kálmánból egy többmázsás gnóm lett, a Star Wars Jabba the Hutt-jának és Austin Powers Fat Bastard-jának az ötvözete. Már a kinézése sokkol, gusztustalan, de viselkedése is ugyanolyan ronda. A főhős, - Kálmán fia, Balathony Lajoska - is felnőtt emberré vált, preparátor a becsületes szakmája, állatok kitömésével keresi meg kenyerét. Meg az apja napi 475 Balaton-szeletjét, és annak macskáinak 2 bax margarinját. Ezek szerint jól keres. Összeszólalkoznak, otthagyja a magatehetetlen, nagyszájú apját, a macskákat elfelejti bezárni, mire másnap jön a macskák már elkezdték enni az apját. Jó, mi? És ő erre mit csinál? Kipreparálja. Előbb az apját, aztán saját magát (!).




"Mesélj magadról valami fontosat" - ott, a halál pillanata előtt fogalmazódik meg főhősünkben, a szörnyű kés becsapódása előtt, hogy van mit mesélnie, hogy identitásához, és ahhoz, hogy mi az ember, hozzátartoznak a saját történetei is. Rájön, hogy teste, ez a tökéletes, Isten képmására teremtett, természetalkotta, ám a természetes rothadástól mesterségesen megóvott, önmagába forduló műalkotás, a saját történeteivel egész csak, ahogy a történelem is egyes emberek történetéből alakul rendszerré, elvont fogalommá, tudománnyá. És mialatt Lajos teste szoborrá merevedik, eltűnik mindaz, amit valaha névvel jelöltek - ebben az esetben Balathony Lajos -, marad utána egy archaikus torzó, különleges anyagból, név nélkül. Ez által ez az istenkísértő vállalkozás, a "tökéletes műalkotás" létrehozása nem csak mint művészt, hanem mint testet is halhatatlanná teszi az alkotóját. Hiszen a már eleve tökéleteset, a mindig és minden formájában csodálatra méltó, ám természeténél fogva eleve romlandó, pusztulásra ítélt emberi testet helyezi a kiállítótermek vitrinjébe. Odakerül Duchamps Szökőkútja és Michelangelo Dávidja közé. (Rendezői koncepció, taxidermia.hu)









2007. május 15., kedd

Kodak Instamatic 33, a csattogó


Az Instamatic nemcsak egy márka volt, hanem egy egész rendszer. A Kodak Instamatic rendszer lényege az volt, hogy a feltekercselt film egy teljesen zárt, új típusú kazettában futott át a gép egyik oldaláról a másikra, ahol feltekercselődött. A perforálatlan 35 mm-es filmre 28x28 mm-es képeket készített, a kép alatt lévő egyetlen perforáció a pozicionálást biztosította. A film érzékenységét a kazetta egyik pontján lévő egy vagy több bevágás jelezte a gépnek. Több mint harminc évvel ezelőtt a színes filmek élessége meg sem közelítette a mait, a kisebb kép okozta minőség-romlásért, azonban az amatőrök széles rétegét kárpótolta a film egyszerű, elhibázhatatlan behelyezése és kivétele. 1970-ig 50 millió Instamatic gépet adtak el.



Az Instamatic rendszer 1963-ben került pacra. A fejlesztés mögött a Kodak állt. Ez egy 35mm-es filmre készített 28*28mm-es formátum. Az első gépek fix fókusszal, záridővel és fényerővel rendelkeztek. De a 100-as modelltől már volt bennük beépitett vaku cserélhető izzóval. A Kodak óriási sikert ért el ezekkel a kamerákkal, több mint ötvenmillió példányt adtak el belőlük megjelenésüktől kb. tíz éven át.


A nálam lévő példány kifogástalanul szuperál. Mondjuk színházban nem szívesen fényképeznék vele, hiszen felhúzáskor is és exponáláskor is jó hangosat csattan. Azt hiszem ez a legzajosabb gépem. Instamatic Flasholder vakutartója van, ez még nem a későbbi nagysikerű Magicube Flash, csak egy egyszerű vakuhoz való csatlakozó. Ezt a 33-as modellt is Kenneth Grange brit tervező álmodta meg mint sok más Kodak modellt. Az enyémet konkrétan a Kodak AG Stuttgart gyártotta, úgy saccolom 1971 körül, viszont ezt a modellt Brazíliában és Nagy-Britanniában is gyártották 1968 és 1973 közt. Lencsetekerőjén két pozíció van: napos és borús idő között lehet választani. Műszaki adatok: objektív: Kodak f/11, 43mm, film: kazettás 126-os típus, fimkocka: 28x28 mm, kioldó: 1/40, 1/80.




2007. május 6., vasárnap

A Gorbó-völgyi átalakulóművész

Dél volt már amikor telefonált Péter és nem tudtuk eldönteni, hogy biciklizni menjünk, vagy kirándulni. Végül Erzsike azt mondta, hogy biciklizni nincs kedve, ezzel eldőlt, hogy Brüllhöz megyünk. Péterék jöttek utánunk a vadiúj Hyundai Santa Fé-jükkel, most vették a múlt hónapban. Nagyon szép autó, kívánjuk nekik, hogy használják egészséggel! S akkor itt jön a képbe Brehm:
.




Kiszálltunk az autóból és elindultunk felfelé a dombon az erdőn keresztül, amikor ez a rusnya állat kereszte az utunkat. Annyira csúf volt, hogy rögtön térdre borultunk előtte és elkezdtük kattintgatni a fényképezőgépeinket. Lenyűgözően gyönyörű volt a maga rusnyaságában. Mi is lehet ez?




Alfred Edmund Brehm (1829 - 1884) német természettudós és író az Állatok világa című munkájában az állatvilágot tizenhat törzsre osztja, ezek a következők: emlősök, madarak, hüllők, kétéltűek, halak, kerekszájúak, ízeltlábúak, puhatestűek, tüskésbőrűek, mohaállatok, pörgekarúak, férgek, tömlősök, szivacsok, állati véglények, bacillusok. A képen látható valamiről előbb azt hittem, hogy százlábú, de Brehm azt mondja, hogy a soklábúak általában laposak. Végül sok tépelődés után arra szavazok, hogy hernyó. Tehát az ízeltlábúak törzsében lévő rovarok csoportjába tartozó huszonnegyedik rendet, a lepkék (!) rendjét képviseli ilyen büszkén és méltósággal, mint egy kis Quasimodo aki tudja, hogy ő tulajdonképpen Desdemona, csak most itt mindenkit átver.


A metamorfózis szó szerint alaki változást jelent. Legtöbben, ha a metamorfózisról hallanak, hirtelen a pillangókra gondolnak, mint az egyik legcsodálatosabb példája az átváltozásnak. A pillangók mellett azonban rengeteg más rovar is keresztül megy a metamorfózis folyamatán. Például a nyüvekből legyek lesznek, a vízben élő lárvákból szitakötők, és hasonló változáson megy át többek között a szúnyog is. A szúnyoglárva az akváriumi halaim egyik kedvence, a kifejlett szúnyognak pedig én vagyok a kedvenc tápláléka. Ez aztán metamorfózis.



A hernyók, amikor idejük elérkezik, begubóznak. Bábgubójuk elkészítésében, amely tulajdonképpen a lepke bölcsője, ügyességük bámulatra méltó. Fonómirigyeik selyemszállá szilárduló váladékából gubót szőnek a szabadban, a talajban vagy növények száraiban. A kívülről mozdulatlan bábban a természet nagy csodája megy végbe, amelynek során a hernyó szervei lebomlanak és új, a kifejlett egyedre jellemző szervek fejlődnek ki, mint a szárny, szem, csáp s a génjeiben beprogramált lepke akkor nyer alakot.



Kevesünknek fordul meg a fejében efféle rusnyaságot látva, hogy ez a földhözragadt csúszómászó ugyanaz a lény mint a tarkabarka, pihekönnyű, kecsesen tovaröppenő lepke. Bár a furcsa metamorfózis szót másra is használjuk, az igazi metamorfózis azért mégis ez a hernyóból-pillangóvá való átalakulás. Valószínűnek tartom, hogy azért látja az ember annyira lenyűgözőnek a hernyó átalakulását mert a csúnyából szép lesz. (Lásd a béka példáját, aki a csók hatására daliás herceggé alakul és erre rögtön mesét írnak róla). De például ha igaziból a pillangóból hernyó lenne, senki nem törődne vele. Mert hát ezt mindennap látjuk. Ebben nincs semmi medzsik. Ez mindennap megtörténik velünk, ahogy öregszünk. Szépekből lesznek a csúnyák, és nem fordítva. Na és erre jön ez a kis ronda hernyó, a Gorbó-völgyi Quasimodo, a szemünkbe néz és azt mondja, nana, ebben a mesében minden lehetséges, ha én holnap pillangó leszek, te miért ne lehetnél hegymászó, asztronauta, vagy akár rendőrkutya, ha az a te álmod? Tényleg, miért is ne?

Nem röhögünk!

2007. május 5., szombat

Füst a vizen, bíbor a mélyben


Áron fiam ma megkérdezte tőlem, hogy tudom-e azt, hogy a Smoke On The Water-ben a Deep Purple Zappáról énekel, és hogy lehet az, meg vajon miért. Tudtam, hogy benne van a szövegben a "Frank Zappa and the Mothers", csak éppen azt nem tudtam, hogy mit énekelnek róluk és miért. Arra gondoltam, hogy biztos magasztalják benne Zappát, akit nagy zenésznek tekintett mindenki már akkoriban is. Lévén, hogy engem is érdekelt a dolog, megpróbáltam utánanézni, és láss csodát:





Hát akkor először is lássuk a dal szövegét:


We all came out to Montreux
On the Lake Geneva shoreline
To make records with a mobile
We didnt have much time
Frank Zappa and the Mothers
Were at the best place around
But some stupid with a flare gun
Burned the place to the ground
.
Smoke on the water, fire in the sky
.
They burned down the gambling house
It died with an awful sound
Funky Claude was running in and out
Pulling kids out the ground
When it all was over
We had to find another place
But swiss time was running out
It seemed that we would lose the race
.
Smoke on the water, fire in the sky
.
We ended up at the grand hotel
It was empty cold and bare
But with the rolling truck
Stones thing just outside
Making our music there
We make a place to sweat
No matter what we get out of this
I know we'll never forget
.
Smoke on the water, fire in the sky
.




A helyzet az, hogy a dalban felidézett történet valóban megtörtént: 1971 december 4-én a Deep Purple a svájci Montreux-ben lemezfelvételre készült a Rolling Stones Mobile Studio néven ismert négykerekű mozgó stúdióval. Az együttes felállása abban az évben az úgynevezett Mark II: Ian Gillan ének, Ritchie Blackmore gitár, Jon Lord billentyűs hangszerek, Roger Glover basszusgitár, Ian Paice dob, ütőhangszerek. Ez a felállás a leghíresebb, az általuk felvett albumokat tartják a Deep Purple legjobb munkáinak.



A hordozható stúdiót a Rolling Stones zenekartól bérelték, a szövegben így említik, "Rolling truck Stones thing". A Stones akkoriban adta ki a Sticky Fingers-t. A lemeznek nagy sikere volt, vezette az eladási listákat, és az album egyik dala, a Brown Sugar első volt a slágerlistákon. Itt még el lehetne mondani azt is, hogy amíg a Smoke On The Water a Rolling Stone magazin minden idők legjobb 500 dala között a 426-ik helyen van, a Rolling Stones 1965-ös I Can't Get No Satisfaction-je a másodikon. (Bob Dylan Like A Rolling Stone-ja után).



A főhadiszállásuk a Montreux Casino szórakoztató komplexumában volt, a kaszinó meg az egész komplexum a Genfi tó partján feküdt, a kaszinót a szövegben "the gambling house" néven említik. A Genfi-tó (franciául Lac Leman) Közép-Európa második legnagyobb édes vízű tava a Balaton után. 580 km²-es vízfelülete csak 14 négyzetkilométerrel kisebb, mint a Balatoné. A tó 60%-a Svájchoz, 40%-a Franciaországhoz tartozik. Átfolyik rajta az Alpokból a Földközi-tengerbe igyekvő Rhone.





A felvételek megkezdése előtti estén a kaszinó koncerttermében fellépett Frank Zappa a Mothers of Invention nevű együttesével. Itt megemlíteném, hogy Zappa zenekarát eredetileg csak Mothers-nak hívták, a lemezkiadó kérésére biggyesztették hozzá az Inventiont, talán azért, hogy nehogy az anyák megsértődjenek :-). Tehát ment a koncert, amikor egy felhevült néző egy római gyertya nevű tűzijáték-rakétát lőtt ki a mennyezetbe ("some stupid with a flare gun"), amitől tűz ütött ki és leégett az egész kaszinó komplexum Zappáék összes felszerelésével. 1971 nem bizonyult boldog évnek Zappa számára: aznap leégett az együttes teljes felszerelése, hat nappal később pedig Zappát a londoni Rainbow színházban adott koncertjük során a színpadról a zenekari árokba lökte egy zavarodott hallgatója, minek következtében megsérült a gégéje (s így hangja egy tercet mélyült) és a gerince is, ezért majd egy évre tolószékbe kényszerült.



A "füst a vizen" kifejezés ami a szám címe lett Roger Glover-nak köszönhető, néhány nappal később - amint ő maga mindenkinek mesélte - álmából hirtelen ezzel ébredt. Maga a kép pedig amit a cím meg a refrén ábrázol az a genfi tavon elterülő füst, amelyet a Deep Purple tagjai csodálkozva néztek a szállodájuk ablakából. Glover 1969-ben az Episode Six nevű együttesből igazolt át Ian Gillan énelkessel együtt. Ezzel létrejött a híres "Mark II" felállás, mely a Deep Purple aranykorát jelentette.


A harmadik (számomra eddig) rejtélyes szereplő "Funky Claude" aki ki-be rohangál tulajdonképpen Claude Nobs, a Montreux Jazz Festival igazgatója, aki valóban segített a közönséget kimenekíteni az égő teremből.


Mivel ottmaradtak egy drága mozgó stúdióval (swiss time was running out), de terem nélkül, elindultak más helyet keresni a városban. Claude Nobs segítségével megállapodnak a The Pavilon nevű színháznál, de nem sokkal miután behordták a cuccokat és elkezdtek dolgozni, a szomszédok a zaj miatt feljelentették őket. Egyetlen számnak a háttérzenéjét tudták itt felvenni (akkor csak Title 1-nek nevezték, utólag lett belőle a Smoke On The Water) mielőtt a rendőrség leállíttatta a felvételeket. Végül, egy hét keresés után a banda kibérelte a majdnem kihalt Montreux Grand Hotelt, annak folyosóit és halljait átalakították improvizált stúdiókká, itt vették fel a nagy sikert arató Machine Head című lemezük anyagának nagy részét.

Érdekes: 1994-ben Vancouver, Kanadában 1.322 gitáros gyűlt össze, hogy egyszerre eljátsszák a Smoke on the Water riffjét és ezzel bekerüljenek a Guinness Book-ba. Idén, június 3-án, egy vasárnapra eső napon, egy Kansas City-i rádióállomás, a 99.7 KY szervezésében megdönteni készülnek ezt a rekordot.

Lubitel 2, a tükörreflexes

.
Lubitel, vagyis ljubityel oroszul amatőrt, műkedvelőt jelent. A szentpétervári (akkor még leningrádi) GOMZ, (későbbi nevén LOMO) gyár óriási mennyiségű Lubitel 2-t gyártott 1957 és 1979 között. Egyes források szerint 2,158,500 darabot adtak el ez alatt a huszonkét év alatt. Két modellt gyártottak, a cirill, illetve a latinbetűs változatot. Minden jel arra mutat, hogy egy háborúelőtti német gép, a Voigtlander Brillant volt az orosz tervezők ihlető múzsája. Azt azért mégsem lehet állítani, hogy a Voigtlander másolata a mi Lubitelünk, csak hasonlít. A Lubitel 2 legközelebbi rokonai a Komsomolets és a Lubitel 166B. Ez a gép a 2 objektíves tükörreflex gépek családjába tartozik. A két objektív közül az alsó az, amelyik fényképez, a felső pedig a keresőképet szolgáltatja. Mivel a két objektív együtt mozgatható, így a keresőkép élessége esetén a felvétel is éles lesz.


A Lubitellel kapcsolatos irodalom azt állítja, hogy kétféle zárszerkezettel gyártották: a ZT-5-el melynek sebességei 1/10s és 1/200s között voltak, és a ZT-8 1/15s és 1/250s közötti zársebességekkel. Nincs kizárva, hogy a különbség inkább a feliratban van, mint a sebességekben. A háború után készített gépeken vezették be ezt a "felezőidős" rendszert: 1, 1/2, 1/4, 1/8, 1/16 (feltüntetve 1/15), 1/32 (feltüntetve 1/30), 1/64 (feltüntetve 1/60), 1/128 (feltüntetve 1/125), 1/256 (feltüntetve 1/250), 1/512 (feltüntetve 1/500), 1/1024 (feltüntetve 1/1000), ezek vették át az azelőtti decimális rendszer helyét: 1/10, 1/25, 1/50, 1/100, 1/200, stb.


A Lubitel-2 6x6 centiméteres képeket készít rollfilmre. Az eljárás körülbelül a következő: a felső objektíven nézünk ki egy 45 fokban álló tükör segítségével, és az élességet is itt állítjuk. A felső és az alsó objektív fogaskerékkel van ellátva, így az egyik elfordításával fordul a másik is ellenkező irányba. A zárszerkezet felhúzása a T-22-es objektív jobb oldalán található karral történik, viszont az exponálás már körülményesebb. A kioldógomb nagyon pici és közel van a felhúzókarhoz. Viszont van önkioldója, ami talán megkönnyíti a türelmes fotográfus életét.

2007. május 4., péntek

Május elseje - Kinek az ünnepe?



Májuselsejekeddreesik. Romániában ez azt jelenti, hogy hétfőn nem dolgozunk. Hát azonkívül, hogy hétfőn-kedden nem mentünk be, elmondanám hogy egész héten nem dolgoztunk. Legalábbis eladás szempontjából semmit. Nem miattunk. Egyszerűen meg sem szólalt a telefon és nem jött email sem. Még vírus is kevesebb jött. Hát ilyen a májuselseje nálunk. A röhej az, hogy ez a nem-nagyon-megy-ilyenkor-a-munka főleg az állami szektorra érvényes. Nekik kormányrendelet alapján adták ki a szabad hétfőt, és 5-én szombaton bementek dolgozni, hogy bepótolják. Na. Ha egész héten nem volt semmi, ma aztán meggyúrják.



Szóval május elsején az úgy volt, hogy nem volt valami nagy idő. Áron már napok óta pedzte, hogy a barátai mennek sátorozni és hogy ő is menne... Naneeem. Lebeszéltük róla. Május elsején nem sátorozunk. Utólag kiderült, hogy igazunk volt, hajnalban talajmenti fagyok voltak. Na de azért én reggel kiviszem autóval és este utánamegyek, nehogy lemaradjon az akcióról. Erre kiderül, hogy nem is kell vigyem, mert csak ide a Csigadombra mennek és kimegy busszal, majd este menjek érte. OK.




Namármost, ha leülni-napozni nem is volt jó idő, biciklizni ideális volt, Melindának dolga volt otthon, így hát elindultam egyedül. Vacilláltam, hogy merre menjek, végül a Hója és a Csigadomb mellett döntöttem. Csakúgy. No reason. Szétnéztem (még kukkerrel is), nem találtam senki ismerőst, egy jót bicikliztem és hazamentem. Este elmentem Áron után és elmondta, hogy egy kis eldugott tisztáson voltak. Pedig én nem is azért mentem arra, de mégiscsak bosszantó, hogy milyenek a mai fiatalok. Bezzeg a mi időnkben...




Volt egy idő, (sajnos az amelyik még mindig meghatározza egész generációnk életét és életformáját), amikor azt mondták hogy május elseje a munka nemzetközi ünnepe. És nekünk azt munkával kell megünnepelni. Nahát nem sok hasznuk volt belőle, mert bementünk, de dolgozni semmit nem dolgoztunk, sőt elloptunk mindent ami lopható volt, még ha nem is kellett semmire. Úgy hívták ezt, hogy pörc-szocsiálé. A gyár a miénk volt, tehát nem loptunk, csak hazavittük a jogos jussunkat.

*

Föl, föl, ti rabjai a földnek,

Föl, föl, te éhes proletár!

A győzelem napjai jönnek,

Rabságodnak vége már.

A múltat végképp eltörölni

Rabszolga-had indulj velünk!

A föld fog sarkából kidőlni,

Semmik vagyunk, s minden leszünk!

Ez a harc lesz a végső,

Csak összefogni hát,

És nemzetközivé lesz

Holnapra a világ.

*

Az Internacionálé a nemzetközi munkásmozgalom legelterjedtebb mozgalmi dala. Az eredeti francia szöveget Eugène Pottier írta 1871-ben, zenéjét Pierre Degeyter (1848–1932) szerezte 1888-ban. Az Internacionálét lefordították a világ legtöbb nyelvére. Magyarra Bresztkovsky Ernő ültette át 1904-ben. Az orosz változat a Szovjetunió Nemzeti himnusza volt 1944-ig. (Wikipédia).

Később, a redszerváltás után május elseje megmaradt pirosnapos ünnepnek, ez aztán teljesen megkavart. Az áldott várva-várt kapitalista rendszernek vannak kommunista ünnepei? Aztán kiderült: május elseje most már a munkásság nemzetközi ünnepe és eredetileg a nyolcórás munkanapért folytatott harcban született. A munka-munkásság ünnepének történetét így látja ma az internet:

1791 - az Egyesült Államokban – ahol a munka ünnepének ötlete megszületett – a philadelphiai ácsok tüntettek először a tízórás munkaidőért. 1830 - általánossá vált a tíz órában megállapított fix munkaidőre irányuló követelés. 1836 - bevezették a tízórás munkaidőt, de a philadelphiai munkások képviselői azonban már akkor kijelentették, hogy nem tekintenik állandónak az elért eredményt, céljuk a nyolcórás munkanap bevezetése, hiszen "napi nyolc óra munka minden munkás számára több mint elég arra, hogy kidolgozza magát". 1886 - május 1-jén munkások százezrei tüntettek Amerika-szerte a nyolcórás munkanapért – a megmozdulást a második függetlenségi nyilatkozatként értékelve. Két nappal később, május harmadikán a chicagói Haymarket téren véres összecsapásra került sor a tüntető munkások és a rendőrök között, több halálos áldozattal és számos sebesülttel. 1889 - a párizsi II. Internacionálé a chicagói véres eseményekre emlékezve döntött úgy, hogy 1890. május 1-jén nemzetközi megmozdulást hirdetnek a nyolcórás munkanap bevezetéséért. 1890 - világszerte – így az Egyesült Államokban, Európa számos országában, Chilében, Peruban és Kubában – egy napon tüntettek a munkások a rövidebb munkaidőért, a feketék és fehérek egyenjogúságáért és a munkásosztály egységéért. Bár a II. Internacionálé felhívása eredetileg egyetlen alkalomra szólt, a május elsejei munkásfelvonulás hamarosan rendszeressé vált, 1891-ben már a brazil, orosz és ír munkások is felvonultak, és nyomukban évente egyre többen csatlakoztak a "világ proletárjaihoz". 1920-ban a kínai munkások, majd 1927-ben az indiaiak is megrendezték a maguk munkásfelvonulását. Ekkorra május 1-je valóban a világ dolgozóinak ünnepe lett, és időnként nem volt mentes az első, chicagói felvonulás véres eseményeitől sem. A képet színesíti, hogy 1956 óta a Vatikán döntése nyomán "Munkás" Szent József, a munka védőszentje is csatlakozott a felvonulókhoz.