Taxidermia

Komoly meggyőződésem volt máig, hogy engem már filmmel nem lehet sokkolni. Ha egy év háromszázvalahány napból minden harmadikon láttam filmet, az minimum száz egy évben, tehát utóbbi kb. harminc év alatt háromezer fimet biztos láttam. Ebből a háromezerből talán harminc olyan, ami említésre méltó. Pálfi György filmje a harmincegyedik. Nem azért mert jó film. Nem jó, nem szép és nem rossz. Vagy talán mindez együtt. De mindenképpen egy olyan film ami sokkol.

Már ahogy peregni kezdenek a kockák, rögtön érzékelni lehet, hogy ez nem mindennapi film lesz. Második világháborús, vagy rögtön azutáni Isten háta mögötti helyszín, semmi különleges a harmadik percig és az első maszturbációig, amikoris a tettes pénisze tüzet okád. Hát ilyen egy film ez. Szerencsére egyedül néztem, kissé kellemetlen lett volna például hármasban megnézni a feleségemmel meg a fiammal a Glory Hole jelenetet, amikor ugyanaz az alak kidugja a farkát egy lyukon és a külvilággal szeretkezik amíg egy kakas meg nem csípi. Nem kimondottan hollywoodi látvány.

A Parti Nagy Lajos elbeszélései alapján készült film három generációhoz tartozó három férfi tragédiájának a története. A nagyapa, az apa és a fiú. Több kritikát elovastam miután láttam a filmet és egy dologgal nem értek egyet: szerintem a nyúlszájú tisztiszolga tényleg összebújt a gazdasszonnyal és ő az igazi nagyapa. Ugyanis van egy jelenet, amelyben nem igazán lehet rájönni hogy az állandó voyeur, a maszturbáns szolgáló-katona Morosgoványi Vendel álmodik, képzelődik vagy tényleg viszonya volt a hadnagy nagydarab feleségével. Szerintem igen, a hadnagy rögtön szétlövi az agyát, de akkor ő már egy levágott disznóval szeretkezik. Itt kezdődik az akkor még meg nem született leendő apa, Balathony Kálmán tragédiája. Mert ki másból lehet olimpiai versenyevő mint egy olyan fattyúból aki disznófarokkal született és anyjának a férje azt mondta, amikor megszületett: "Nem baj, majd felneveljük." Hát el lehet képzelni, hogyan.



Tehát ez Kálmán, a "kommunizmus igaz gyermeke", sportoló, aki az evésben versenyez, s szerelmével, Gizivel fej-fej mellett küzd egy szebb jövőért. Neki sikerül elérnie azt, amire apja csak vágyott, sikerül megtalálnia a szerelmet, ám nem sikerül beteljesítenie önmagát: a Szovjetunió iránti szolidaritásból nem vehet részt a Los Angeles-i olimpián. Az ő tragédiájáról szóló második rész már nem pornografikus realizmusával sokkol, az csak az első részben van. Itt hánynak. De úgy, mint a vízfolyás. A versenyzők minden szám után kihányják amit ettek. Hát ez sem valami nagy látvány.


Ez itt az anyuka, Aczél Gizi, akit az esküvőjük éjszakájan megszöktet (és nemcsak) a férje csapattársa, Miszlényi Béla, aztán visszajön. Az anyuka maga is remek teljesítményű sportevő. A történet fordulópontja az a jelenet amelyben egy magasrangú szovjet vendég meghívására evés-bemutatót tart a házaspár, és a nő rosszul lesz, kórházba kerül és időnap előtt lebabázik. Az újszülött másfél kiló: soha nem lesz belőle evő-sportoló, sem apja büszkeségének tárgya. "Nem baj, majd felneveljük."


Ez már a harmadik jelenet. Balathony Kálmánból egy többmázsás gnóm lett, a Star Wars Jabba the Hutt-jának és Austin Powers Fat Bastard-jának az ötvözete. Már a kinézése sokkol, gusztustalan, de viselkedése is ugyanolyan ronda. A főhős, - Kálmán fia, Balathony Lajoska - is felnőtt emberré vált, preparátor a becsületes szakmája, állatok kitömésével keresi meg kenyerét. Meg az apja napi 475 Balaton-szeletjét, és annak macskáinak 2 bax margarinját. Ezek szerint jól keres. Összeszólalkoznak, otthagyja a magatehetetlen, nagyszájú apját, a macskákat elfelejti bezárni, mire másnap jön a macskák már elkezdték enni az apját. Jó, mi? És ő erre mit csinál? Kipreparálja. Előbb az apját, aztán saját magát (!).




"Mesélj magadról valami fontosat" - ott, a halál pillanata előtt fogalmazódik meg főhősünkben, a szörnyű kés becsapódása előtt, hogy van mit mesélnie, hogy identitásához, és ahhoz, hogy mi az ember, hozzátartoznak a saját történetei is. Rájön, hogy teste, ez a tökéletes, Isten képmására teremtett, természetalkotta, ám a természetes rothadástól mesterségesen megóvott, önmagába forduló műalkotás, a saját történeteivel egész csak, ahogy a történelem is egyes emberek történetéből alakul rendszerré, elvont fogalommá, tudománnyá. És mialatt Lajos teste szoborrá merevedik, eltűnik mindaz, amit valaha névvel jelöltek - ebben az esetben Balathony Lajos -, marad utána egy archaikus torzó, különleges anyagból, név nélkül. Ez által ez az istenkísértő vállalkozás, a "tökéletes műalkotás" létrehozása nem csak mint művészt, hanem mint testet is halhatatlanná teszi az alkotóját. Hiszen a már eleve tökéleteset, a mindig és minden formájában csodálatra méltó, ám természeténél fogva eleve romlandó, pusztulásra ítélt emberi testet helyezi a kiállítótermek vitrinjébe. Odakerül Duchamps Szökőkútja és Michelangelo Dávidja közé. (Rendezői koncepció, taxidermia.hu)