A Gorbó-völgyi átalakulóművész

Dél volt már amikor telefonált Péter és nem tudtuk eldönteni, hogy biciklizni menjünk, vagy kirándulni. Végül Erzsike azt mondta, hogy biciklizni nincs kedve, ezzel eldőlt, hogy Brüllhöz megyünk. Péterék jöttek utánunk a vadiúj Hyundai Santa Fé-jükkel, most vették a múlt hónapban. Nagyon szép autó, kívánjuk nekik, hogy használják egészséggel! S akkor itt jön a képbe Brehm:

.

Kiszálltunk az autóból és elindultunk felfelé a dombon az erdőn keresztül, amikor ez a rusnya állat kereszte az utunkat. Annyira csúf volt, hogy rögtön térdre borultunk előtte és elkezdtük kattintgatni a fényképezőgépeinket. Lenyűgözően gyönyörű volt a maga rusnyaságában. Mi is lehet ez?

Alfred Edmund Brehm (1829 - 1884) német természettudós és író az Állatok világa című munkájában az állatvilágot tizenhat törzsre osztja, ezek a következők: emlősök, madarak, hüllők, kétéltűek, halak, kerekszájúak, ízeltlábúak, puhatestűek, tüskésbőrűek, mohaállatok, pörgekarúak, férgek, tömlősök, szivacsok, állati véglények, bacillusok. A képen látható valamiről előbb azt hittem, hogy százlábú, de Brehm azt mondja, hogy a soklábúak általában laposak. Végül sok tépelődés után arra szavazok, hogy hernyó. Tehát az ízeltlábúak törzsében lévő rovarok csoportjába tartozó huszonnegyedik rendet, a lepkék (!) rendjét képviseli ilyen büszkén és méltósággal, mint egy kis Quasimodo aki tudja, hogy ő tulajdonképpen Desdemona, csak most itt mindenkit átver.

A metamorfózis szó szerint alaki változást jelent. Legtöbben, ha a metamorfózisról hallanak, hirtelen a pillangókra gondolnak, mint az egyik legcsodálatosabb példája az átváltozásnak. A pillangók mellett azonban rengeteg más rovar is keresztül megy a metamorfózis folyamatán. Például a nyüvekből legyek lesznek, a vízben élő lárvákból szitakötők, és hasonló változáson megy át többek között a szúnyog is. A szúnyoglárva az akváriumi halaim egyik kedvence, a kifejlett szúnyognak pedig én vagyok a kedvenc tápláléka. Ez aztán metamorfózis.

A hernyók, amikor idejük elérkezik, begubóznak. Bábgubójuk elkészítésében, amely tulajdonképpen a lepke bölcsője, ügyességük bámulatra méltó. Fonómirigyeik selyemszállá szilárduló váladékából gubót szőnek a szabadban, a talajban vagy növények száraiban. A kívülről mozdulatlan bábban a természet nagy csodája megy végbe, amelynek során a hernyó szervei lebomlanak és új, a kifejlett egyedre jellemző szervek fejlődnek ki, mint a szárny, szem, csáp s a génjeiben beprogramált lepke akkor nyer alakot.

Kevesünknek fordul meg a fejében efféle rusnyaságot látva, hogy ez a földhözragadt csúszómászó ugyanaz a lény mint a tarkabarka, pihekönnyű, kecsesen tovaröppenő lepke. Bár a furcsa metamorfózis szót másra is használjuk, az igazi metamorfózis azért mégis ez a hernyóból-pillangóvá való átalakulás. Valószínűnek tartom, hogy azért látja az ember annyira lenyűgözőnek a hernyó átalakulását mert a csúnyából szép lesz. (Lásd a béka példáját, aki a csók hatására daliás herceggé alakul és erre rögtön mesét írnak róla). De például ha igaziból a pillangóból hernyó lenne, senki nem törődne vele. Mert hát ezt mindennap látjuk. Ebben nincs semmi medzsik. Ez mindennap megtörténik velünk, ahogy öregszünk. Szépekből lesznek a csúnyák, és nem fordítva. Na és erre jön ez a kis ronda hernyó, a Gorbó-völgyi Quasimodo, a szemünkbe néz és azt mondja, nana, ebben a mesében minden lehetséges, ha én holnap pillangó leszek, te miért ne lehetnél hegymászó, asztronauta, vagy akár rendőrkutya, ha az a te álmod? Tényleg, miért is ne?

Nem röhögünk!