2013. július 31., szerda

Szabadka, Vajdaság

 
Szabadka a legszebb vajdasági város amit láttam. Pedig láttam kettőt is, de Szabadka szebb mint Újvidék. Félretéve a tréfát, Szabadka mindkettőnknek nagyon tetszett. Újvidék mögött a Vajdaság második legnépesebb városa, lakosainak száma majdnem 100.000. A város a vajdasági magyarok, a vajdasági horvátok és bunyevácok szellemi, kulturális és politikai szervezeteinek központja, valamint számos nemzetiségi nyelven működő közép- és felsőfokú oktatási intézménynek is otthont ad. Szabadkát Mária Terézia emelte mezővárosi rangra 1743-ban, így ekkoriban Szent Máriának hívták. Majd ugyanez a királynő 1779-ben szabad királyi várossá nyilvánítja Szabadkát, és ekkortól nevezik Maria Theresiapolisnak, legalábbis latinul, illetve németül.


Szabadka szabad királyi városi rangra emelése erőteljes fejlődéshez segítette a települést. Ahogy fejlődött Szabadka, úgy szivárgott ide a lakosság elsősorban a történelmi Magyarország többnyire magyar nyelvű vidékeiről. Érdekes nemzetiségi momentum, hogy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején az itt élő bunyevácok (a szerbektől és horvátoktól eltérően) együtt harcoltak a magyarokkal, és nekik köszönhetően Szabadka magyar kézen maradhatott. A város kiegyezés kori dinamikus fejlődését jól tükrözi, hogy 1869-ben vasúti közlekedés köti össze a világgal, a magyar millenniumra (1896) megnyitják az első villanytelepet, és egy évvel később, 1897-ben már villamos jár Szabadka és Palicsfürdő között, amely az egyre csak polgáriasodó város kedvelt kirándulóhelye lett. Szabadka sohasem látott akkora fejlődést mint ezekben a „boldog békeidőkben”. Ekkor nyeri el a város szecessziós, kifejezetten közép-európai arculatát.
 
 
Szabadka legreprezentatívabb épülete a (méreteinél fogva akár parlamentnek is beillő) szecessziós városháza, amelyet Komor Marcell és Jakab Dezső budapesti építészek tervei alapján Nagy Ferenc és Kladek Lukács vállalkozók helybeli cége épített fel mindössze két év alatt (1908–1910), majd ezt követően a belső munkálatokon még két évig dolgoztak a legjobb iparosok.  A városháza az akkoriban igencsak korszerű stílusban, a szecesszió magyar változatában épült, ezáltal a a művészet és a kisipar összehangolt egybefonódása. Díszítése stilizált tulipán. Érdekességképpen megemlíteném, hogy Lechner Ödön két tanítványa, Komor Marcell és Jakab Dezső tervezte Marosvásárhely két legszebb épületét is, a Kultúrpalotát és a Közigazgatási Palotát.

 
A magyar szecesszió kiváló példája még a Raichle Ferenc által építtetett Palota is (1903-1904). A magyar építész, műgyűjtő, építési vállalkozó, vakmerő üzletember legjelentősebb épülete saját szabadkai családiháza a Raichle-palota. Az épület nagyon gyorsan elkészült, hamarosan megtelt műértékekkel, stílbútorral és egyéb különlegességekkel, festményekkel, orientalista faliszőnyegekkel. Raichle csak rövid ideig élt családjával ebben a házban, ugyanis a siker nem tartott sokáig. Új, felkapott építészek jelentek meg a városban Jakab Dezső és Komor Marcell személyében, majd a pazarló életmód, néhány balsikerű vállalkozás, de főleg az új polgármester személyében megtestesülő politikai változások kegyvesztettséghez, később csődbe vezették Raichlét. A tönkrement építész családjával 1906-ban kénytelen volt megszégyenülve elhagyni a várost, teljes vagyonát, ingatlanjait és ingóságait a hitelezők elárvereztették. Kárpótlásképpen ma Szabadka egyik legszebb épülete őrzi nevét.


Újvidék, Vajdaság

 
Montenegróból hazafelé egy éjszakát Szarajevóban, másikat Szabadkán töltöttük. Ahhoz hogy Szarajevóból Szabadkára jussunk, útbaejtettük Újvidéket, Vajdaság Autonóm Tartomány székvárosát. A város Bácska és Szerémség határán, a Duna bal partján, a Tarcal-hegység északi lejtőin fekszik. Újvidék (Novi Sad) ma Szerbia második legnagyobb városa Belgrád után. Vajdaság közel kétmilliós lakosságának  egyötöde él itt, lakosainak száma a környező településekkel együtt, durván 350.000 fő. Soknemzetiségű város: szerbek, magyarok, horvátok, szlovákok, svábok és ruszinok is élnek itt, a hiedelemmel ellentétben ma a magyarok aránya alig teszi ki az összlakosság 5 százalékát...

 
Újvidék legrégebbi városrésze az Óváros (Stari Grad), a Rotkvarija, a Podbara és a Salajka amelyek 1694-ben egyesültek a város újraalapításakor. A 1999-es NATO-bombázások során légitámadások érték a várost. Megsemmisítették a különleges rendőri erők kiképzőbázisának – addigra kiürített – objektumait, de lerombolták a város hídjait és a milosevicsi politika kiszolgálására lezüllesztett Újvidéki televízió épületét, megbénították a kommunikációt és ideiglenes ivóvízhiány lépett fel. A légitámadások után viszonylag gyorsan helyreállt az élet, és azóta nemzetközi segítséggel a hidakat is helyreállították. Mára az egykor sok zűrzavart megélt belváros csendes európai város hatását kelti.

 
A város súlyos károkat szenvedett az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alatt. Így a városközpontot, azaz a Szabadság teret a XIX. század végi épületek uralják. A képen a szerb püspöki palota látható. A palota háta mögött balra húzódó kisutca végében, baloldalt ettem életem legfinomabb burekjét. Igazi burekot csak itt, a volt Jugoszláv államokban lehet enni. Állítólag saját nemzeti ételnek tartják Bulgáriában, Görögországban, Izraelben és Törökországban is! Az igazi burek tésztája rétestészta jellegű, de hajszálvékonyra nyújtva, amit csak manuálisan lehet megoldani. A töltelék alapesetben sós-túró vagy darált hús.
 

2013. július 30., kedd

Mostar - Szarajevó, Bosznia-Hercegovina

 
Bár eredetileg nem állt szándékunkban Mostaron keresztül érkezni Szarajevóba, a sors (és a GPS) mégis úgy hozta, hogy Opuzen-től a Neretva mentén utaztunk Jablanicáig, így Hercegovina "fővárosa" Mostar (ejtsd Mosztár) is útbaesett, nem tehettük meg, hogy ne nézzünk be. Annyi mindent hallottunk erről a városról, sőt, az egész országról, hogy - finoman fogalmazva - vegyes érzésekkel szálltunk ki az autóból Mostar egyébként csendes központjában. A város a Hercegovina-Neretvai kanton székhelye, és emellett a boszniai horvátok kulturális, politikai központja (innen az örök konfliktus).
 
 
 
 A város nevét az azt keresztülszelő Neretva folyón álló hidak egyikéről, az úgynevezett „Öreg hídról” kapta (szerbhorvátul Most stari, most=híd, stari=öreg). A középkori oszmán épületegyüttest felvonultató kisváros Bosznia-Hercegovina egyik fő turisztikai látnivalója. Az Öreg híd az UNESCO kulturális örökségéhez tartozik. A polgárháborúban lerombolták, majd 2005-ben ismét régi alakjában építették újjá. A délszláv háború alatt Mostar számított a horvát kisebbség által kikiáltott, de hivatalosan soha el nem ismert Herceg-Boszniai Horvát Köztársaság de jure fővárosának. A város etnikailag még mindig megosztott. A bosnyákoknak és a horvátoknak is külön egyetemük van. Mostar jelenleg is Hercegovina gazdasági központja, az ipari zóna a város nyugati részén alakult ki. Bosznia-Hercegovina legmelegebb városa: nyáron a hőmérséklet a 45 °C-ot is elérheti.

 

1990-re a horvátok, a szerbek és a bosnyákok között pattanásig feszült a helyzet. Bosznia-Hercegovinában a háború egy évvel Horvátország után, 1992-ben tört ki. A város a bosnyák-horvát konfliktus központja volt. Amit a kommunista időszakban felépítettek, azt a háború tönkretette, sőt az évszázados emlékművek, köztük az Öreg híd is megsemmisült 1993-ban. Kezdetben még a szerbek uralták a nagyobb mostari hegyeket a város keleti felén, 1992-ben azonban a horvátok kiszorították őket a területről. Ezután, 1993 májusában, a bosnyákok lázadtak fel a horvátok ellen és kezdetét vette a bosnyák-horvát konfliktus. A horvátok blokád alá vették a bosnyákok által lakott keleti területet és bombázták az ott levő bosnyák hadsereget. A háborús konfliktusnak több mint 1000 halálos áldozata volt a városban.

 
"Az idelátogató turista számára szinte kitapintható a feszültség és a város tragikus sorsa. Bár az óváros gyönyörű, pezsgő életű, lehetetlen megközelíteni anélkül, hogy észre ne vennénk az elmúlt háború fennmaradt sebeit. Némelyik máig felújítatlan épület olyan golyózáporban részesült, amit épp ésszel fel sem tudunk fogni. Bár annyira nem szembeötlő, de a temetőkké alakított parkok sem nyújtanak szívderítő látványt. Mindenki érintett. Kicsit visszatetsző pár turista viselkedése is, akik nem törődve a helyiek érzéseivel, ezen épületek láttán úgy viselkednek látványosan, kacarászva fényképezgetve, mintha vidámparkban éreznék magukat." (www.bosznia.net)
 

 
A Neretva jellegzetesen zöld színű folyó, mely több, mint 200 km-en át szeli Hercegovina hegyeit. Már a folyó melletti úton végighaladni fantasztikus élmény, áthalad a legszebb hercegovinai városokon: Konjicon, Jablanican, Mostaron.  Nyáron sem nő 12 fok fölé a víz hőmérséklete, mégis fürdenek a fiatalok benne. Vize olyan tiszta, hogy a folyó felső szakaszánál tisztítás nélkül használható ivóvíznek, de állítólag abba sem halunk bele, ha a mostari híd alatt is nyelünk egy kortyot belőle. Több helyen vízierőműveket telepítettek a folyóra, de ezt valahogy úgy oldották meg, hogy a ne legyen annyira elcsúfítva a folyó, sőt cserébe létrehozták pl. a Jablanica víztározó tavat, ami ugyancsak gyönyörű turisztikai látványosság.

 
Délutánra megérkeztünk aznapi utazásunk célpontjához, Bosznia-Hercegovina fővárosába, Szarajevóba. Eleinte M. hallani sem akart róla, hogy történelemkönyveink baljós emlékezetű városát csak útba is ejtsük, nemhogy megszálljunk benne. Mondanom sem kell, hogy nagyon rövid időn belül a tartózkodás rajongássá alakult mindkettőnkben. Hamar rájöttünk, hogy nem Szarajevó robbantotta ki az első világháborút, hanem az emberek. Annyira szép és gazdag ország ez a Bosznia, hogy nem csoda, hogy Ferenc Jóskának is, a szerbeknek is, a horvátoknak is kellett, s mindig elfelejtették megkérdezni erről a bosnyákok véleményét...

 
Megérkezve szállodánkba, egy igazán kedves recepciós lánytól megkérdeztük, mi az amit érdemes Szarajevóból látni 2-3 óra alatt. Az ifjú hölgy azt javasolta, nézzük meg az óvárosban, a Bakijska dzsámi környékén a "kulturális határt" itt talákozik a legszembetűnőbb módon az osztrák-magyar építészet a keleti, bizánci stílussal.  S valóban a bosnyák főváros utcáin a török építészet megannyi műemléke szép kontrasztban áll a Monarchia által hátrahagyott középületekkel és az országot uraló vallási sokszínűségnek teret adó templomokkal. Az útikönyvek szerint Szarajevó a világ egyetlen városa, ahol néhány száz méteren belül katolikus és ortodox templom, mecset és zsinagóga is található.


Lehet, hogy sokan elfelejtették azóta, vagy talán egyesek nem is tudták, hogy az 1984. évi téli olimpiai játékokat 1984. február 7. és február 19. között Szarajevóban rendeztek meg. Három ország három városa jelentkezett a 84-es téli olimpiai játékok megrendezésére. A második fordulóra Szapporo és Szarajevó maradt versenyben, végül a 39 szavazattal a jugoszláv város nyerte el a rendezés jogát. A szarajevói játékokon tíz sportágban illetve szakágban huszonnégy férfi, tizenhárom női és kettő vegyes versenyszámban osztottak érmeket. Az  éremtáblázat első három helyezettje: NDK, Szovjetunió, Amerikai Egyesült Államok :)


2013. július 29., hétfő

Kotori öböl, Montenegró


Montenegróból hazafelé más utat választottunk, mint amin mentünk. Arrafelé megnéztük a Dinári Alpokat, visszafelé úgy döntöttük, megnézzük az Adriai-tengert is... Újból három szakaszra osztottuk az ezer kilométernyi utat:
 
1. Ulcinj - Dubrovnik - Mostar - Szarajevó
2. Szarajevó - Újvidék - Szabadka
3. Szabadka - Szeged - Szalonta - Kolozsvár
 


Az igazat megvallva, az első szakasz fénypontja Dubrovnik kellett volna legyen, de az időből is kifutóban voltunk, parkolót sem könnyű csúcsidényben találni az egykori Raguzában, így a Kotori-öböl és Szarajevó lettek aznap a kiemelkedő látványosságok. Az utunk Ulcinjtól 160 kilométeren át, a dalmáciai Komarna faluig a tengerpart mellett vezetett, ebből 45 kilometer Kotor - Herceg Novi között, vagyis a Kotori-öböl körül kanyargott. Az öböl (régi nevén Cattarói-öböl, szerbül Boka kotorska, olaszul Bocche di Cattaro) Montenegró egyik legszebb vidéke, az Adriai-tenger délkeleti partján található.


Az öböl állítólag folyóvölgyként jött létre. Legnagyobb szélessége 7 km, legkisebb 300 m. Területe 87 km². Legmélyebb pontján 60 m, átlagosan 27,3 m mélységű. Az öböl tengeri bejáratánál fekszik Horvátország legdélibb része, a Prevlaka-félsziget. Az öböl bejáratánál van Mamula apró szigete, amelyen egy erőd romjai találhatók. Az öböl belső részén, Perasthoz közel is található két apró sziget, melyek egyikén bencés kolostor, a másikon a Gospa od Skrpelja (Szirti Madonna) templom épült.  Az öböltől északnyugatra az Orjen-, délkeletre a Lovćen-hegység magasodik. Az öböl partján található nagyobb települések: Herceg Novi, Tivat, Dobrota, Kotor  és Perast.


A Kotori-öbölhöz egy legenda is társul, mely szerint 809-ben egy hajó arra szállította Szent Tripum harmadik századi vértanú testét. Egy hirtelen támadt vihar elől az öböl nyugodt vizein találtak menedéket. A vihar elvonulta után azonban a hajósok nem találták a kiutat az öbölből. A helyi lakosok azt tanácsolták nekik,  hagyják ott a szent földi maradványait, ők majd védőszentjükként fogják tisztelni, s akkor Szent Tripum majd kisegíti a hajót az öbölből. Így is történt, a vértanú teste ottmaradt, a hajó elment. A derék kotoriak pedig a szent relikviának egy gyönyörű román stílusú katedrálist építették, amely jelenleg is a Földközi-tenger egyik legszebb középkori épülete.


2013. július 23., kedd

Gornji Stoj, Comfort Apartments, Ada Bojana


Egy igazán kellemes hetet töltöttünk itt: Comfort Apartments, Gornji Stoj, Ulcinj, Montenegro. Ulcinj, (albánul Ulqini, olaszul Dulcigno) kisváros és község Montenegróban, az Adriai-tenger partján. A városkát enyhe klímája, hosszú homokos strandja, szállodasorai és keleties hangulatú piaca, és a népviseletek, népszokások különös keveredése teszi hangulatossá. Ulcinjtól 5 kilométerre fekszik egy hozzátartozó község, Gornji Stoj. A környék legszebb parkjában, csendes, tiszta környezetben található a huszonnyolcszobás Comfort Apartments villa. A foglalás itthonról, booking.com-on keresztül történt, mindent pontosan olyannak találtunk, amilyenre a leírásban és a fényképek alapján számítottunk. A tulajdonosok dolgos, barátságos emberek, különben mint minden montenegrói akivel találkoztunk.
 
 
Ami leginkább meglepett, hogy bár a tengerpart lakosságának nagy része turizmusból vagy ahhoz kötődő egyéb szolgáltatásból él, nagyon kevesen beszélnek angolul. Szerencsénk volt a tulajdonos egyik fiával, Fredi-vel, aki igazán jól beszélt angolul, így mindennap elmondhattuk neki, hogy az internet állandóan szakadozik. Fredi udvariasan megígérte, hogy megjavítja, és mi mindennap annyival maradtunk :) Szerencsére ez volt ez alatt a hét alatt legnagyobb bosszúságunk. A Comfort Apartments volt életünk első igazi pálmafás szállodája, ahol a datolyapálma ágai valósággal belógtak a teraszunkra. A datolyapálma eredeti előfordulási területe az Arab-félsziget és Pakisztán környéke, de manapság már sok helyen termesztik; az ember segítségével az Antarktisz kivételével, az összes kontinensre eljutott.  


 A Comfort Apartments alig egy kilométerre fekszik Montenegro legnagyobb homokkal borított tengerpartjától, a híres Velika Plažatól.  A "Nagy Strand" az Adriai-ternger leghosszabb egybefüggő, homokos strandja. A Velika Plaža a Djerane foktól (Porto Milena kikötőjétől, ahol fából készült halászkunyhók sorakoznak, melyeket a helyiek “kalimera”-nak neveznek) Ada Bojanáig húzódik és végig nagyon finom szemcséjű homok borítja. Első napon mi is lementünk, megnéztük, szép volt, de bizony elég sokan voltak, így aztán következő napokban inkább Ada Bojanát választottuk.
 
 

 
Ada Bojana egy különálló kis sziget (mindössze 5,4 négyzetkilométer) a montegrói-albán határon. Ulcinj városától 18 km-re fekszik, hosszúsága 2,8 km  és szélessége 1,8 km. Állítólag a sziget a következőképpen alakult ki: a 19. században elsűllyedt 'Merito' hajó két oldalán egy-egy homoktorlasz alakult ki, ezeket a Bojana folyó hordaléka szigetté formálta, míg maga a folyó két ágra szakadt. A sziget tehát háromszög alakú, két oldalról a Bojana folyó határolja, míg a harmadik oldalról homokos partját a tenger mossa. A folyóparton halászházak sorakoznak, így a helyi éttermek hagyományosan kifogott, friss halat kínálnak. És most jön a lényeg: a strand és az egész üdülő egy óriási naturista telep.


Már a szigetre vezető út is különleges: fák árnyékában, kanyargós úton majd egy hídon át lehet az őrzött bejáratig eljutni. A híd előtt egy kisebb tér van, ahol éttermek sora várja az éppen érkező vendégeket.  A hídon átkelve egy sorompóhoz érünk, nem emlékszem már milyen árak vannak személyenként, csak annyit tudok, hogy mi mindennap 5 eurót fizettünk autó plusz két személyre. Semmiségnek tűnik, ahhoz képest, hogy a hely, ahová bejutunk valóságos paradicsom, Ádámokkal és Évákkal, korabeli kosztümökben :)  A naturista telep tulajdonképpen a sziget teljes területén fekszik, bungalóival, házaival, kempingjével, sportpályáival, két vendéglőjével és homokos partjával hatalmasnak tűnik.
 

 
A nudista telep története 40 évvel ezelőtt kezdődött, amikor egy német utazási iroda felhúzta az első üdülősort, amelyet kifejezetten nudistáknak építettek. Már az első évben kiderült, hogy a megépített 100 ágyas üdülőtelep kevés lesz, aztán a fokozatos bővítéseknek köszönhetően később már 1500 vendéget tudtak egyszerre fogadni. A telep létesítése az egykori jugoszláv turisztikai miniszternek köszönhető, aki még ulcinji korszakában sejtette, hogy ez lehet a jövő. Az első tárgyalásai nem sikerültek, az érdeklődők inkább Zadart választották egy kétezres üdülőtelepre, de 1973-ban már sikerült megnyitni. Virágkorát a hetvenes és nyolcvanas években élte, rengeteg külföldi érkezett a telepre. A pletykák szerint több ismert ember is itt töltötte a szabadságát, sokak szerint a németek egykori kancellárja Willy Brandt is a gyönyörű táj szerelmese volt. Rossz nyelvek szerint azért is jött annyi német, hátha megpillantják a kancellárjukat. (nyarilap.hu)
 
 

 
 

2013. július 22., hétfő

Zlatibor - Dinári-hegység, Szerbia

 

Az Ulcinj felé tartó út második éjszakáját a Zlatibor-hegység hasonnevű, "divatos" üdülőtelepén töltöttük. Délután két órakor értünk oda, a Bohemia villa apartmanja igazán szép és minden-új berendezésével üdítő hatással volt rank, így a vasárnap délutánt a helység és a környék felfedezésével tölthettük. Hogy miért Zlatibor? Elsősorban mert kb. ide esett utunk kétharmada, másodsorban pedig azért, mert egész Szerbiában itt van a legtöbb kiadó szoba, lakás, apartman. A mi gusztusunkhoz egy kicsit zsúfolt hely volt, rengeteg promenádozó, gyerekkel-anyóssal sétálgató álturistával, dehát mi egy éjszakára jöttünk ide, arra pedig ideális volt.
 

 
És akkor jöjjön a "hivatalos" változat: Zlatibor, a Szerbia nyugati részén fekvő népszerű téli/nyári üdülőhely a tengerszint felett 1000 méteren fekszik, Belgrádtól 220 km-re. Megközelíthető Uzice felől közúton vagy vasúton. Zlatibor egyben klimatikus gyógyhely szanatóriumokkal, hegyi üdülőkkel. Télen jelentős hómennyiség esik le Zlatibor hegységben, ami a téli sportokat kedvelők úti célja is egyben. A síelőket az 1495 méter magas Tornik hegy oldalán több sífelvonó, a közelben számos szállás- és szórakozóhely várja. 2007. július végén fejlesztési munkák kezdődtek el a Tornik csúcs közelében. Itt épült ugyanis fel az ország első hatüléses felvonója, amit a francia Pomagalski cég épített. Az új ülőfelvonó rendkívüli módon felértékeli a szerb sítelepet, a helyiek a turizmus fellendülését várják tőle, és ezzel egyetemben új munkahelyek létrejöttét is.
 
  
 
Na és másnap reggel következett utazásunk fénypontja: a Dinári-hegység. Ez a hegyvonulat északnyugat–délkeleti irányban, Szlovéniától Albániáig nyúlik. Legmagasabb pontja a Maja Jezerce, 2694 m. A hegység kőzete mészkő, ezért a domborzatát karsztos felszíni formák uralják. Átlagosan 1000–1500 m magasságig nyúló hegyvonulat, melynek legnyugatibb láncai a tengerpartot szegélyezik. Vonulatai két részre tagolhatók: egyfelől a parti láncokra, másfelől a Dinári-platóra. Ez utóbbi kb. 700 km hosszú, 250 km széles kiterjedésű, változatos sziklavilág, melynek magassága 1250 – 1800 m. Földrajzórán három részre osztják a Dinári-hegységet: délnyugati (vagy tengerparti), középső és északnyugati rész. A Dinári-hegységben jelentős mennyiségű az érc, ezért érchegységnek is nevezik.
 
 
Nem tudom megállni, hogy ne említsem itt meg gyerekkorom nagy jugoszláv hősét, Gojko Mitić-t. Valahányszor a Dinári-Alpok szikláira néztem, eszembe jutottak a hatvanas évek NDK-ban gyártott indián-filmjei. Azt mindenki tudja, hogy a Winnetou (1963), Old Shatterhand (1964), Keselyűk karmaiban (1964) és még nagyon sok más indiánfilmet itt forgattak, a Dinári-hegységben, azt azonban kevesen, hogy  amíg apjapartizán ként harcolt, Gojko Mitić, a későbbi "indiánfőnök" a nagyszüleinél, egy dél-szerbiai faluban nőtt fel, ahol német nevelést kapott. Húsz évesen alkalmi dublőr szerepeket vállalt a Belgrádban forgatott brit és olasz filmekben. 1965-ben fedezte fel és választotta A Nagymedve fiai főszerepére a Jugoszláviában forgató kelet-német DEFA filmgyár. Berlinbe költözött, és 1983-ig tucatnyi filmben alakított pozitív indián hőst. Jelenleg is Berlinben él.

 
És ez itt egy szomorú fénykép a Moraca-kanyon egyik hídjáról, ahol podgoricai jelentések szerint Montenegró történetében a legsúlyosabb közúti baleset történt: egy bukaresti turistabusz a hídról a szakadékba zuhant alig egy hónappal azelőtt, hogy mi ott jártunk. A baleset úgy történt, hogy a busz kijutott egy alagútból, megcsúszott az úttesten, és átszakítva az út bal oldalán levő korlátot, bezuhant a 30–40 méteres szakadékba. A balesetben tizenkilenc ember életét vesztette. Hivatalos álláspont nincs, de az egyik túlélő szerint a sofőr túl gyorsan hajtott, a megengedett 50 km/órás sebesség helyett 90 km/órával száguldott. A mentési munkálatokban a montenegrói tűzoltókon és mentősökön kívül egy közeli falu lakói, sőt a közeli Moraca kolostor alkalmazottai is részt vettek.
 
 
 

 
De beszéljünk inkább vidámabb dolgokról. A határon túl, a hegyekből leereszkedve, a Podgoricai-fennsík kezdeténél megálltunk pihenni, enni. Egy olyan fantasztikus tücsökciripelésre hasonlító, ám annál tízszer hangosabb zenebonára szálltunk ki az autóból, hogy nagyon elképedtünk. Onnan a tengerpartig, a szállodáig elkísért ez a különleges koncert. Mondtuk is egymásnak, jól nézünk ki, ha ilyen különleges tücskök vannak errefelé, ki tudja mi vár még ránk? Estére aztán internet segítségével kiderült, hogy nem tücskök azok, hanem énekes kabócák, csakhogy mi még addig nem voltunk annyira délen, ahol ők élnek, ők meg nem jönnek fel hozzánk, mert  a forró égövi vidékeket kedvelik, a mérsékelt övben pedig a szőlőtermesztés határán túl nem mennek.  A Pallas szerint "déli napfényben hangadó hártyáikat rezegtetve igen élénken, éles, cirregő hangon ciripelnek", szerencsére napnyugtával abbahagyják, így aztán éjszaka nyugodtan aludhattunk felőlük. 
 

 
 

 
 

2013. július 21., vasárnap

Rövid séta Belgrád központjában

 
Montenegró felé vezető utunk második szakasza Belgrád mellett vezetett volna el, így (igaz, nem túl könnyen) meggyőztem M.-t, menjünk be a központba. Második szakaszt mondok, ugyanis három részletben, három nap alatt tettük meg a Kolozsvár-Ulcinj távolság ezer kilométerét: Kolozsvár-Temesvár, Temesvár-Zlatibor, Zlatibor-Ulcinj. 300-350 kilometer utaztunk, útközben meg-megálltunk, délután pedig nyugodtan meglátogattuk Temesvárt és Zlatibort. Szóval vasárnap hajnalban elindultunk Temesvárról Zlatiborba és reggel hét órakor már Belgrádban voltunk, bár mi azt hittük, hogy nyolc óra, és M. már dühösen dörömbölt a mekdonáldz ajtaján amikor rájöttünk, hogy más időzónába értünk :) Nem is vártuk meg Ronald bohóc kilenc óráját, (vagy nyolcat, vagy mittudomén), hanem bankautomatából lekértünk valamennyi dinárt és beültünk kávézni egy másik teraszra. Utána pedig néhány fénykép erejéig körbejártuk Belgrád közigazgatási központját. Hát nem volt egy nagy dobás, de legalább elmondhatjuk, hogy itt is voltunk...
 
 
 
Sajnos Belgrád történelmi nevezetességeit nem volt időnk meglátogatni, pedig valószínű, hogy lett volna mit látni, hiszen a város alapítása a kelta és római időkre tehető, ezt pedig a szlávok betelepülése követte, a 7. században. A középkorban bizánci, frank, bolgár, magyar és szerb uralkodók birtokolták 1403-tól csupán 24 évig volt a független szerb állam fővárosa, utána Magyarországhoz került Nándorfehérvár név alatt. 1521-ben az oszmán törökök elfoglalták, akkor lett a belgrádi pasaság székhelye,a törökök ténylegesen csak 1867-ben hagyták el. A 20. században a sokféle változáson átment Jugoszlávia fővárosa lett, egészen 2006-ig, amikortól ismét Szerbia önálló állam közigazgatási és politikai központja. 
 

A parlamentet, az egykori híres Skupštinát 1907-ben kezdték építeni a századforduló legnevezetesebb szerb építésze, Jovan Ilkić tervei alapján. Több megszakítás után csak 1932-ben készült el. A neoreneszánsz stílusban emelt parlament jól kiegyensúlyozott monumentális alkotás, Belgrád egyik legszebb épülete. A parlament középrészét karcsú oszlopokkal díszített kupola koronázza, amely körül négy kisebb kupolácska helyezkedik el. A középen előreugró tömör falfelületekből kialakított bejárati részen a timpanont négy korinthoszi oszlop tartja. Az épületbe széles díszlépcső vezet, két oldalán látható Toma Rosandić műve, a Fekete lovak tánca nevű szoborcsoport.



Fekete lovak tánca a bulevar Kralja Aleksandra-n, alternatív elnevezése: Igrali se konji vrani. Toma Rosandić műve 1939-ből. "Pajkos játék a lovakkal. Mondhatni bizarr helyzetbe kerül a főhős a klasszikus equussal - mint arról irodalmi művek is szólnak. Azonban - javaslatok szerint - helyesebb úgy fölfogni, hogy az ember küzd a lóval, vagy éppenséggel rendezgeti őket... Ettől még botrányt kavart a maga korában a szobor, vannak kezdeményezések manapság is az eltávolításukra. Híres szobor a szerb parlament lépcsőjén, helyesebben: szobor pár, ti a bejárati lépcső mindkét karján áll az alkotás. Tehát: szoborcsoport." (Dr. Pinczés Sándor hozzászólása egy interneten megjelent fényképéhez).
 

 
Belgrád egykori királyi palotája egymástól szép kerttel elválasztott két épületből áll. A Terazijához közelebbi tömbjét, a régi palotát 1882-ben emelte Bugarski, a századforduló idejének híres belgrádi építésze, az utolsó Obrenović, Sándor király részére. A később hozzáépített új épülettel a régi palotát egy télikert átjárója kötötte össze. A régi és az új palota is főleg reprezentatív célokat szolgált a két világháború közötti időkben. Miután Karadjordjević Sándor megépíttette a dedinjei dombon a Beli Dvort, a királyi palotát már csak néha használták.