2013. július 31., szerda

Szabadka, Vajdaság


Szabadka zámomra a legszebb vajdasági város. Pedig láttam kettőt is de Szabadka szebb mint Újvidék :) Félretéve a tréfát, Szabadka mindkettőnknek nagyon tetszett. Újvidék mögött a Vajdaság második legnépesebb városa, lakosainak száma majdnem 100.000. A város a vajdasági magyarok, a vajdasági horvátok és bunyevácok szellemi, kulturális és politikai szervezeteinek központja, valamint számos nemzetiségi nyelven működő közép- és felsőfokú oktatási intézménynek is otthont ad. Szabadkát Mária Terézia emelte mezővárosi rangra 1743-ban, így ekkoriban Szent Máriának hívták. Majd ugyanez a királynő 1779-ben szabad királyi várossá nyilvánítja Szabadkát, és ekkortól nevezik Maria Theresiapolisnak, legalábbis latinul, illetve németül.


Szabadka szabad királyi városi rangra emelése erőteljes fejlődéshez segítette a települést. Ahogy fejlődött Szabadka, úgy szivárgott ide a lakosság elsősorban a történelmi Magyarország többnyire magyar nyelvű vidékeiről. Érdekes nemzetiségi momentum, hogy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején az itt élő bunyevácok (a szerbektől és horvátoktól eltérően) együtt harcoltak a magyarokkal, és nekik köszönhetően Szabadka magyar kézen maradhatott. A város kiegyezés kori dinamikus fejlődését jól tükrözi, hogy 1869-ben vasúti közlekedés köti össze a világgal, a magyar millenniumra (1896) megnyitják az első villanytelepet, és egy évvel később, 1897-ben már villamos jár Szabadka és Palicsfürdő között, amely az egyre csak polgáriasodó város kedvelt kirándulóhelye lett. Szabadka sohasem látott akkora fejlődést mint ezekben a „boldog békeidőkben”. Ekkor nyeri el a város szecessziós, kifejezetten közép-európai arculatát.

Szabadka legreprezentatívabb épülete a (méreteinél fogva akár parlamentnek is beillő) szecessziós városháza, amelyet Komor Marcell és Jakab Dezső budapesti építészek tervei alapján Nagy Ferenc és Kladek Lukács vállalkozók helybeli cége épített fel mindössze két év alatt (1908–1910), majd ezt követően a belső munkálatokon még két évig dolgoztak a legjobb iparosok.  A városháza az akkoriban igencsak korszerű stílusban, a szecesszió magyar változatában épült, ezáltal a a művészet és a kisipar összehangolt egybefonódása. Díszítése stilizált tulipán. Érdekességképpen megemlíteném, hogy Lechner Ödön két tanítványa, Komor Marcell és Jakab Dezső tervezte Marosvásárhely két legszebb épületét is, a Kultúrpalotát és a Közigazgatási Palotát.


A magyar szecesszió kiváló példája még a Raichle Ferenc által építtetett Palota is (1903-1904). A magyar építész, műgyűjtő, építési vállalkozó, vakmerő üzletember legjelentősebb épülete saját szabadkai családiháza a Raichle-palota. Az épület nagyon gyorsan elkészült, hamarosan megtelt műértékekkel, stílbútorral és egyéb különlegességekkel, festményekkel, orientalista faliszőnyegekkel. Raichle csak rövid ideig élt családjával ebben a házban, ugyanis a siker nem tartott sokáig. Új, felkapott építészek jelentek meg a városban Jakab Dezső és Komor Marcell személyében, majd a pazarló életmód, néhány balsikerű vállalkozás, de főleg az új polgármester személyében megtestesülő politikai változások kegyvesztettséghez, később csődbe vezették Raichlét. A tönkrement építész családjával 1906-ban kénytelen volt megszégyenülve elhagyni a várost, teljes vagyonát, ingatlanjait és ingóságait a hitelezők elárvereztették. Kárpótlásképpen ma Szabadka egyik legszebb épülete őrzi nevét.


Nincsenek megjegyzések: