2010. május 22., szombat

Osztálykirándulás 3: Retyezát-hegység


Itt most el kell mondanom, hogy ez a kirándulás, legalábbis ilyen formában, nem történhetett volna meg a kolozsvári ADEONA társaság nélkül. Ők azok, akik tulajdonképpen ezt a hétvégi kiruccanást megszervezték nekünk (mármint az iskolának). A háromnapos kirándulás fejenként 110 lejbe került, ehhez még hozzájött kb. 40 lej szállítás, ami összesen durván 35 eurót jelent. Ebben benne volt a péntek esti vacsora, szombaton háromszori étkezés és vasárnap reggeli és ebéd. Mind finomak és elégségesek. A szállás 4 és 6 ágyas szobákban történt a Retyezát Nemzeti Park bejáratától 100 méterre található Lolaia menedékházban és a fentemlített árban benne volt a szálláson-étkezésen kívül a gyerekek foglalkoztatása is: kirándulások, tájékozódási versenyek, kötélcsúszás, sőt diszkó is. Ez itt tehát a reklám helye volt, várom majd a tisztelt ADEONA társaságot a hálálkodó sorokkal. (Félliterenként palackozva.)



A Retyezát-hegységet mi Carnic felől közelítettük meg. Valahogy így: a 66-os úton haladva közvetlenül Hátszeg után Őraljaboldogfalvára (Sântămăria-Orlea) érkezünk. Aki teheti, nézze itt meg a XIII. században épült műemlék templomot és az egy utcányival arrébb található Kendeffy-kastélyt. Nekünk most erre sajnos nem volt időnk. A főúton előbb Csopea, majd hamarosan Kőaljaohába (Ohaba de sub Piatra) következik. Ez utóbbi falucska olyan apró, hogy tábla sem jelzi. Itt található egy leágazás Nuksóra felé, amit az út bal oldalán alig észrevehető tábla is mutat. Ezen az úton Alsószálláspatak Felsőszálláspatak és Malajesd (Mălăieşti) érintésével aszfaltúton jutunk el Nuksóráig. Nuksórából kiérve rövidesen búcsút vehetünk az aszfalttól, innen kb. 6,5 km hosszú, megfontolt tempót és óvatos vezetést igénylő kövesút vezet fel Cârnic telepig. Figyelem: habár az út folytatódik a Pietrele-turistaközpont felé, Cârnictól feljebb szigorúan tilos autóval menni (ellenőrzik és pénzbírsággal büntetik).


A Retyezát-hegység vagy Zerge-havasok a Déli-Kárpátok Retyezát-Godján csoportjának része. Két fontos medence, a Hátszegi és a Petrozsényi veszi közre északon és keleten. Délen a Nyugati-Zsíl határolja, nyugaton a Szárkő-hegység, dél-nyugaton a Godján-hegység, délen a Vulkán-hegység. A hegység legfontosabb része kristályos kőzetekből álló Nagy-Retyezát. A déli, mészkőből álló rész a Kis-Retyezát. Ezek a Bukura-tónál kapcsolódnak össze. A legmagasabb csúcs a Pelága (2509 m), Románia hatodik legmagasabb hegye. A térség legjellemzőbb csúcsa és a névadó a Retyezát-csúcs (2482 m). A Retyezát-hegységben helyezkedik el a legtöbb tengerszem, összesen 82. Románia legnagyobb tengerszeme, a Bukura-tó is itt található; területe 8.5 ha. A Kis-Retyezátban számos barlang és mély zsomboly található. E földalatti képződmények többsége azonban szigorúan védett és csak engedéllyel járható. (wiki)



A már említett kötélcsúszásos aktivitást az ADEONA szervezői a Lolája nevű vízesésnél szervezték meg, mondanom sem kell, hogy a gyerekek mennyire élvezték. A menedékháztól húszpercnyi sétával lehet elérni a Lolája vízesés kis letérőjét, itt minden turistának érdemes letenni a hátizsákot és pár perces kitérőt tenni a tizenöt méteres vízesést megtekinteni. Szombaton, kötélcsúszás után elindultunk fel a hegynek, azonban mivel a legtöbb gyereket balettcipőben küldték el otthonról hegyet mászni, így nem jutottunk messzire. Kb. 2,5 óra hajcsárkodás után elértük a Pietrele menedékházat, amely a Stanisoara völgyében található. A Pietrele már nem klasszikus menedékház, az eredeti ugyanis négy évvel ezelőtt leégett, ez már csupán egy lapos kocsma, amihez tucatnyi kis faház tartozik, a főépületben van a recepció illetve a bár, itt mi teát ittunk, a gyerekek pedig kapucínert! Sajnos most csak ennyit láthattunk a Retyezátból, de a látszatból ítélve nagyon jó lenne még ide visszatérni...



Útközben hazafelé még megálltunk a hátszegi bölényrezervátumnál. Hátszeget Simeria felé elhagyva a DN66 bal oldalán található egy jelzőtábla, a letérőtől egysávos aszfaltcsíkon kell bemenni az erdőbe a rezervátum kapujáig. A belépő felnőtteknek 3 lej, a látogatási idő reggel 8-tól este 8-ig tart. 1958-ban alapították a rezervátumot a kihalás szélén álló európai bölények védelmére. Az első példányok Lengyelországból érkeztek, a hatvanas-hetvenes években pedig már egy egész csordányi állat élt itt. Az ezredfordulóra aztán csak egy család maradt. Bizakodásra adhat okot, hogy 2008-ban két kisborjú születetett (név szerint Romanica és Roszina), és már 2009-ben is gyarapodott a család (az ifjú bikát Rómeó-nak keresztelték el). Velük immáron hétre növekedett a rezervátum lakóinak száma. Nem egy nagy dobás, de aki erre jár és ráér, kevesebb, mint egy euróért megnézheti őket.

2010. május 21., péntek

Osztálykirándulás 2: Vajdahunyad vára


Osztálykirándulásunk második megállója a híres-nevezetes Vajdahunyad vára volt. A város Árpád-kori, Hunyad vármegyének nevet adó földvára a mai vártól délre emelkedő Szent Péter hegyen állt. A település 1307-ben főesperesi székhely volt. 1409. október 18-án kelt oklevelében Luxemburgi Zsigmond Vajk kenéznek, Hunyadi János apjának adományozta a birtokot, amelyről később a család a nevét is vette. A család ezután építette a mai vár elődjét, birtokközpontul. Hunyadi János kormányzósága alatt a várban élt felesége, Szilágyi Erzsébet. Ezidőtájt átépítették és kibővítették az építményt. A település mezővárosi kiváltságokat kapott és 1448-ban ferences szerzetesek telepedtek le benne. 1453 után az uradalmat Szilágyi Erzsébet örökölte. 1457-ben Hunyadi Mátyás adott engedélyt ortodox vallású jobbágyainak, hogy a városban kőtemplomot építsenek. 1482-ben a várat hatalmas uradalmával együtt Corvin János kapta meg, aki 1494-ben Kinizsi Pálnak zálogosította el. A 15. században már vasat és aranyat bányásztak itt.



A Hunyadi-várat Mikszáth Kálmán „a várak királyá”-nak nevezte. Hunyadi János kiépítette az apjától örökölt kicsiny erősséget kormányzói rangjához méltó lovagvárrá. Később két jelentős építési periódus formálta: Bethlen Gábor 17. század eleji és Zólyomi Dávidné század közepi átalakításai. 1725-től a kincstári uradalom hivatalai kaptak benne helyet. 1807-es látogatásakor I. Ferenc elrendelte felújítását, de a munkálatoknak 1818-ban egy villámcsapás okozta tűz vetett véget. A szabadságharc után a járási hivatalok is a várban működtek. 1854-ben ismét tűz pusztította. 1868-ban Arányi Lajos népszerűsítő kampánya nyomán közadakozásból kezdték meg az évtizedekig elhúzódó helyreállítást. Eredetileg Rudolf főhercegnek szánták, a magyar nemzet ajándékaként. A helyreállítást előbb Schulcz Ferenc, majd 1870 és 1874 közt Steindl Imre irányította.


Négy hatalmas pillérre támaszkodó fahíd vezet át a Zalasd által kivájt mély és széles árkon. Baloldalt, a város felőli parton építtette Bethlen a huszárvárat, amelyben hajdan raktárak, a tiszttartók helységei és a vadászkutyák ólai álltak. A Kaputorony az 1440-es években épült, korábban a bejárás pont az ellenkező oldalon, a várudvar déli sarkában található Ókaputornyon át esett a várba. A Kaputoronyból nyílik a lejárás a kazamatákba. Nyugati oldalán húzódik a vár palotaszárnya, amely Hunyadi János alatt épült. Ennek alsó szintjét a lovagterem foglalja el, falán 17. századi freskóval. A felső szinten található az ún. Országház, nevével utalva rá, hogy Hunyadi kormányzósága idején itt zajlottak le a fontosabb tárgyalások. Bethlen a Kaputorony és a palotaszárny közötti, korábbi védelmi teret „asszonyház”-zá építette át. A palotaszárny külső, erkélyes-fiatornyos szerkezetét a korábbi, védelmi célú építmények felhasználásával alakították ki.


Egy népszerű holland honlap a világ tíz legcsodálatosabb kastélyát bemutató listáján a hatodik helyre sorolta Vajdahunyad várát. Bár az internetes oldalon olvasható leírásban sok a pontatlanság – Drakulát például Vajdahunyad egykori uraként emlegeti szöveg –, az előkelő hely így is megtisztelő. A vár így egy kategóriába került a tibeti Potala palotával, a predjamai barlangvárral, az eredetileg apátságnak épült normandiai Mont Saint-Michellel, vagy akár a japán Matsumot, illetve a bajorországi Neuschwanstein kastéllyal. Az óriási várkastély egyre népszerűbb a turisták körében: 2005-höz képest például 30 százalékkal növekedett a látogatók száma. 2008-ban több mint 70 ezer ember lépte át a vár kapuját, a különböző fesztiválokra pedig 15-20 ezer érdeklődő volt kíváncsi. A legtöbb külföldi vendég Magyarországról érkezik, de folyamatosan növekszik a Nyugat-Európából, a Távol-Keletről, illetve az Egyesült Államokból ide utazó turisták száma is.

Osztálykirándulás 1: Remetei kolostor


M. tanárnői és osztályfőnöki minőségében osztálykirándulást szervezett egy másik kolleganőjével együtt a Zerge-havasokba két párhuzamos kilencedik osztálynak. Mivel úgy gondolta, hogy neki a szervezés, rendfenntartás könnyebben megy ha én, mint férfi is ott vagyok, hát elvitt engem is. Én mégis csak morálisan támogathattam őket a fentemlített aktivitásokban, mert ha rám bízták volna a rendfenntartást, kő-kövön és fiú-lányon nem marad, esetleg néhányszor fülcibálás és (egy-két pofon nyomán) fogkiütés esete is fennállhatott volna. Hiába, én már csak Makarenko idején nevelkedett tanárok munkájának agyonpofozott eredménye vagyok, nem tehetek róla. Szóval csupán jelenlétemmel segítettem (vagy rontottam) a helyzeten, de a lényeg, hogy ott voltam és nagyon jól éreztem magam.



Első megállónk a Retyezát Nemzeti Park felé vezető úton a Remetei kolostornál volt. Turisztikai szempontból fantasztikus a hely, azonban történelmi-vallási szempontból, mint székely származású kálvinista csupán az itt is jártam kategóriába sorolnám. A Monostor-völgyben lévő remetei kolostornak ugyanis két hibája van: Erdély egyik igen régi ortodox román fellegvára. Úgy tűnik 1377-ben már állt a templom, hiszen ez az évszám megjelenik az egyik falfestményen. A kicsiny templomnak viharos múltja van, ha nem éppen ágyúlövedék, akkor tűz, és ha nem tűz, akkor a víz ostromolta falait. 1926-1930 között a patak okozta árvizek miatt 4 éven át iszap és kőhordalék állt a templomban. Ezt még tovább tetőzte a talajvíz állandó magas színtje is. Ezeknek köszönhetően 1.50-1.60 m magasságig megsemmisültek a falfestmények. Sajnáltam is őket nagyon.




Nicolae Iorga szerint a Remetei kolostor régi ortodox templomát a XV. században építették. Újabban egyes kutatók a régi freskók restaurálása közben, több régi réteget is feltárva, az egyiken egy XIV. század végi dátumot azonosítottak. A kolostor eldugott, távoli helyének köszönheti szerencsés megmaradását. Sikeresen átvészelte az 1762-es osztrák templomrombolást, amikor állítólag császári parancsra több tucat ortodox templomot és kolostort romboltak le, mivel a hívek nem akartak átállni a görög katolikus vallásra. A kolostor régi templomának freskókészítését Mátyás király is adománnyal támogatta. (Nasztán. Sok pénze lehetett, hogy ilyesmire is futotta.) Belső díszítései az évszázadok folyamán többször is megsérültek, ezért újrafestették azokat. A kolostor régi iskolájában néhány évtizede a kolostor középkori kegytárgyaiból, ikonokból és szentírásokból múzeumot rendeztek be. Egy kedves apáca végig is vezetett rajta, nem győzvén ecsetelni a kolostor szerepét a románság megmaradásában ezen a vidéken. Sajnos ezt tudtuk már azelőtt is.
.
.

1785-től 1940-ig egyszerű templomként működött, majd 1940-től ismét szerzetesi kolostor lett. 1955-től női szerzetesek vették át a kolostort, amely az elmúlt évtizedekben folyamatosan gazdasági épületekkel, műhelyekkel és lakóépületekkel bővült. A műhelyekben az ügyes kezű apácák nagyon szép kézzel szőtt szőnyegeket és különféle népművészeti kézimunkákat készítenek, amelyekből az elég nagy számú turista látogató szívesen vásárol. 1964-ben a régi templomot újból restaurálták, majd 1982-87 között felépült az új, jóval nagyobb templom. A remetei ortodox kolostor az utóbbi években Fehér megye egyik leglátogatottabb idegenforgalmi látványossága lett, amely a turistaház bekebelezésével alkalmas vendégfogadásra is. (forrás: geocaching.hu)




2010. május 8., szombat

Ládaellenőrzés biciklivel


Mostanában olyan ritkán biciklizem, hogy maga a tény, hogy előveszem a drótszamarat, megér egy blogbejegyzést. Pedig már Leonardo da Vinci, az itáliai polihisztor is kacérkodott a gondolattal. Állítólag kéziratai között is szerepelt egy, a kerékpárra erősen hasonlító szerkezet. Lánc, golyóscsapágy, háromsebességes váltó, csak aztán nem folytatta, mert eszébe jutott a helikopter. Meg a TomHanks-kód. Ezeken kellett pedálozni inkább. Igenám, de az első működő kerékpár, Carl von Drais báró futógépe lassan 200 éve elkészült. Azóta az emberek egyre fejlesztik, javítják ezt a nagyszerű találmányt, mégis ő a járművek Csipkerózsikája mind e mai napig. Érthető, hiszen nem fogyaszt benzint, akkor meg mi a franc szüksége volna rá a Világgazdaságnak. Pedig jelenleg nem ismeretes a szárazföldi közlekedésben még egy olyan gazdaságos, környezetkímélő, egészséges közlekedési eszköz mint a kerékpár... Szóval most már nem is a kerékpárral van a baj, mert az szinte mindenkinek van már, hanem azzal, hogy mikor és főleg hol használjuk.


Mifelénk ugyanis egyáltalán nem fektetnek hangsúlyt erre a témára. Pedig körülnézve Európában, csak Salzburg tartományt több mint 2000 kilométernyi jelzett kerékpárút hálózza be. Haszprus blogja szerint Hollandiában például a kerékpározás biztonságos, egyrészt mert van rendes bicikliút-hálózat, lehet tudni, hogy akárhová mész, nem kell kétsávosnál nagyobb utat lámpa nélkül keresztezned. Hollandiában 6000 km kerékpárút van, a leghosszabb pedig 230 km (Elfstedenroute). Másrészt mert az autós nem fog fellökni, ugyanis betartja a szabályokat. Egy átlag holland nem tudja elképzelni, hogy egy szabályt megszegjen, és felháborodik, ha más megteszi. Hiába ül a buszon a legelső ülésen, és hiába nem száll fel senki elöl, akkor is a hátsó ajtónál száll le, mert az van kiírva. És persze kiszámíthatóan közlekedik: nem parkol tilosban vagy kerékpárúton, nem megy át a piroson, nem megy gyorsabban a megengedettnél. (Viszont ha mégis megtenné, nem csak szégyenében süllyedne el, de rommá is büntetik.) Hozzájön még, hogy autós-biciklis baleset esetén 99%, hogy az autóst büntetik meg.



Kolozsvár környékén aki biztonságban szeretne biciklizni, a fenti képen látható 'út'-hoz hasonlókat választhat. Erre jöttem vissza, miután a szamosfalvi geoládámat leellenőriztem és a Györgyfalvi negyedbe szerettem volna eljutni. Hát fájdalmas volt, annyit mondhatok. Többet caplattam a sárban a bringát emelgetve-tolva, mint amennyit bicikliztem. Szóval nehéz időket élünk mindannyian, gyalogosok, biciklisek, miniszterek. Jut eszembe. Egy parasz bácsi felmegy a fővárosba biciklivel. Nézelődik, majd a biciklijét Parlament előtti oszlophoz támasztja. Odamegy hozzá egy rendőr és azt mondja: - Nem hagyhatja itt azt a kerékpárt, erre járnak el a képviselők! - Annyi baj legyen! Most akartam odaláncolni!

2010. május 2., vasárnap

Géczy-vár Léta felől


A Géczy-várat kb. húsz éve ismerjük, egy időben gyakran jártunk is oda, de mindig Járavize irányából mentünk fel, egy Havasasszonyfalva (Moara de Padure) nevű tanyától. Amikor először hallottunk róla, Péterékkel sütkéreztünk Járavizén és egy román paraszt kérdezte meg tőlünk, hogy a várnál voltunk-e. Kérdeztük, milyen várnál. Hát a Gelu váránál. Elmondta, megmutatta merre kell menni és mi utána még jó sok ideig jártunk 'fel Geluhoz'. Édesapámnak amikor egyszer elmeséltem merre jártunk, nagyon elcsodálkozott. Tudta, hogy van arrafelé egy vár - a létai Géczy-vár - járt is ott nem egyszer, de a másik, közelben lévő Gelu várát nem ismerte. Hamarosan kiderült aztán, hogy ugyanarról a várról beszéltünk, csak őt magyarok vitték fel oda, nekünk meg egy román ember említette először. Ez tehát a mai Erdély: semmi különös nincs abban, hogy két teljesen eltérő történelmet emlegetünk fel egymásnak mindegyre ugyanazokkal a szereplőkkel különböző nevek mögé bujtatva. Lásd Iancu de Hunedoara fiát, Mátyást.

Kolozsvárról Nagyvárad fele haladó 1-es (E60) útról kell letérni balra Magyarlóna irányába. Továbbhaladva, mi Magyarléta központjában, az emlékműnél hagytuk az autót, innen már közel van a falu széle. A faluból elindulva 1.5 kilométer után egy előttünk fekvő kisebb hegyet kell megkerülnünk. Bármelyik irányba megyünk, jó helyre jutunk, de a bal oldali füves mezei úton fél órával kevesebb idő alatt érjük el a vár romjait. Mi a jobb oldalon mentünk, innen viszont sokkal szebb a kilátás. Jól látszanak innen a nyugat felé tornyosuló Gyalui-havasok, a Jára vizén túl pedig a Füle-havasok és a Kisbánya környéki tájak és a Tordai-hasadék is.

A háttérben jobbra alig-alig látható vár kezdettől fogva királyi vár volt. Első okleveles említése 1324-ből származik, ekkor Castrum Leta néven szerepelt. 1405-ben Zsigmond király a várat Kolozsvárnak adományozta, később a hozzá tartozó birtokokat három részre osztotta, és Jakcs Jánosnak, Vána nevő udvarbírájának valamint László, belényesi román vajdának ajándékozta letelepedésre. Zsigmond halála után a vár Losonczi Dezső, majd 1441-től Herepei Márk tulajdonába került. 1456-ban V. László Hunyadi János mostohatestvérének, Pongrácz Jánosné Csolnokosi Klára asszonynak adományozta. A család kihalását követően a várnak még számos tulajdonosa volt (Perényi Orsolya, Corvin János, Balassa Ferenc, Artánházi Bornemissza Boldizsár), míg 1562-ben a föld alatti kamarákban felhalmozódott puskapor egy ostrom alkalmával felrobbant, romba döntve ezzel az erődítményt. (Forrás: http://www.rejtekhely.ro/).

1569-ben a várromot és a szomszédos erdőket Ghyczy (Géczi) Jánosnak adományozták, aki ismét lakhatóvá tette a várat, és leszármazottai közel egy évszázadon keresztül birtokolták is azt. Nevükhöz számos legenda főződik, a Géczy-vár elnevezés is ebből az időszakból származik. A vár pusztulásáról nincsenek pontos adatok, valószínűleg a II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc bukása utáni időben vált romhalmazzá. A vár felé tartva találkoztunk a képen látható fürge gyíkkal (Lacerta agilis). A fürge gyík egy széles körben elterjedt eurázsiai hüllőfaj, melynek neve különleges gyorsaságra utal, de tulajdonképpen a lassabb mozgású gyíkok közé tartozik. Európa közép és keleti részén egészen a Bajkál-tóig előfordul. Élőhelyét tekintve nem válogatós, de a magas füvű, nedvesebb területeket különösen kedveli. A mienk láthatólag jól érezte magát vidékünkön. (Vagy mi az övén).


Gyíkunkkal való találkozásunk után még kellemesebb meglepetés ért: május elsején óriáspöfetegekkel találkozni sem piskóta, hiszen a mikológusok általában júniustól szeptemberig tartják valószínűnek megjelenésüket. Globális felmelegedés? Mutáció? Tévedés? Nem. Szerencse. Kiadós, finom vacsora. M. általában párolva, hagymásan, tojással szokta elkészíteni. Nagyon finom. Mi magunk közt csak lófingnak hívjuk, hangutánzó nevét valószínűleg azért kapta, mert idősebb korban az olajbarna színű érett spóratömeg a gomba tetején keletkező nyíláson át, vagy a burok felrepedése után távozik a szabadba - ha rálépnek, spórafelhőt "pöffent" maga köré. Egyesek szerint fűszeres illata, húsának állaga miatt esetleg a pöfeteget felhasználják a szarvasgomba hamisítására is.