2009. január 31., szombat

Great Depression



A nagy gazdasági világválság (Great Depression) a tőkés világ 1929–33 közötti túltermelési válsága. Az első világháború befejeztével, a gazdasági kimerülés, az anyagi és emberi erőforrások pusztulása, a fedezet nélküli pénzkibocsátás és a kereskedelmi kapcsolatok szétzilálódása miatt gazdasági világválság jelentkezett. Ennek következtében jelentős mértékben megnőtt az infláció és a munkanélküliség, valamint a közszükségleti cikkek hiánya. A békeszerződések ráadásul nehezítették a talpraállást, a világpiac jelentős mértékben beszűkült. A háború okozta teljes károkat Németország és szövetségeseinek kellett fizetnie (1921-ben a jóvátételt 33 milliárd amerikai dollárban állapították meg), az angolok és a franciák ebből törlesztették – volna – tartozásaikat az Egyesült Államok felé. Az USA-ban 1921-ben, míg Európa több országában a húszas évek közepe felé sikerült helyreállítani a károkat, ám a fellendülés csak rövid ideig tarthatott.


A kialakult új gazdasági rendszerben az egész világ az USA rövidlejáratú kölcsöneitől függött, de ő továbbra is csak a belső piacaira koncentrált és folyamatosan változtatta a hitelpolitikáját. Végül 1928 januárjában a Federal Reserve (az USA jegybankrendszere) úgy értékelte, hogy a részvénypiaci árak túlságosan magasak és túlzottak a spekulációk is, így 3,2%-ról 5%-ra emelte az alapkamatot. Ennek hatására az USA-ba áramlott a tőke, erre válaszul a többi országban is felemelték az alapkamatot, ami deflációhoz vezetett. Mindezt tovább tetézte az 1929 augusztusban kezdődő gazdasági recesszió. Világszinten túltermelés alakult ki, s hatalmas mennyiségű cikk vált eladhatatlanná. Ezek után 1929 október 24-én, a „fekete csütörtökön” megkezdődött a részvénypiaci recesszió is. Ekkor – mindmáig tisztázatlan okokból kifolyólag – a New York-i tőzsdén eladási láz tört ki, a részvények árfolyama hihetetlen mértékben zuhanni kezdett. Az igazi mélypont október 28-án volt, ekkorra 19 százalékos csökkenés mutatkozott, ami durván ötven milliárd USA-dollárnyi veszteséget jelentett!!!



A Federal Reserve rendszer 1913-as létrehozása után a legnagyobb amerikai bankok nem érezték felelősségüknek betölteni a végső hitelezői feladatokat, lévén hogy ez a központi bankok feladatkörébe tartozik. Így több csődhullám söpört végig az Egyesült Államokon a válság alatt. Az első csődhullám 1930 októbertől decemberig tartott, ami bankpánikhoz is vezetett és végső hitelező hiányában nagyon sok bank csődjét jelentette. A következő csődhullámot a restriktív költségvetési politika okozta és 1931 júniustól decemberig tartott. Végül pedig a válság mélypontján végigsöpör egy harmadik csődhullám is 1932 decemberétől 1933 márciusáig. Ekkortájt a munkanélküliség az USA-ban 2%-ról 25%-ra nőtt. A csődhullámok következményeként egyes államokban nem maradt talpon bank, Herbert Hoover elnök drasztikus adóemelési programja pedig a bankok betétállományának csökkenéséhez, ezen keresztül pedig a pénztömeg beszűküléséhez vezetett.




1933. március 4-én hirdette meg a hivatalába frissen beiktatott Franklin Delano Roosevelt amerikai elnök új gazdasági-társadalmi irányvonalát, a New Dealt. Az 1932-es választásokon diadalmaskodó Roosevelt átfogó válságkezelő programot kínált a kilábalásra, a New Deal a válság által legsúlyosabban érintettek számára is megváltást ígért. A politika világában mágikus számnak tekintett első 100 nap alatt az elnök gyors megoldásokat foganatosított a legsürgetőbb területeken. Négynapos bankzárlatot rendelt el, új banktörvényt vitt keresztül a kongresszuson, megtiltotta az arany kivitelét az országból. A bankok újbóli megnyitását engedélyhez kötötte, így helyreállította a bankokkal szemben megcsappant bizalmat. Az inflációs gazdaságpolitika jegyében leértékelték a dollárt. A munkanélküliség megszüntetésére létrehozták a polgári tartalék hadtestet, a munkások táborokban laktak, ingyen étkezést, szállást, egyenruhát és napi 1 dollár zsebpénzt biztosítottak számukra. A program keretében erdőket ültettek, utakat, hidakat építettek, folyószabályozást végeztek. A mezőgazdaság fellendítése érdekében csökkentették a vetésterületet és az állatállományt, a farmereket kárpótolták és haladékot kaptak adósságaik visszafizetésére. Az iparban megteremtették a tisztességes verseny feltételeit, meghatározták a maximális munkaidőt és a minimális munkabért. Trösztellenes törvényeket fogadtak el, jelentősen megnyirbálták a vállalatok jogait és kiváltságait. (wiki).









2009. január 30., péntek

Coelho: Veronika meg akar halni



Kezdjem azzal, hogy tetszett. A Tizenegy perc után különösen, mert az egyáltalán nem tetszett. A 24 éves szép, látszólag kiegyensúlyozott szlovén lány, Veronika egyszer csak úgy dönt, hogy öngyilkos lesz. „Az egyik ok: minden olyan egyforma és kiszámítható az életében, és tudta, hogy ha véget ér a fiatalság, jön majd a hanyatlás: az öregedés visszavonhatatlan jelei, a betegségek, a magány. Nem volt értelme tovább élni. A másik ok filozófiai természetű volt: olvasott újságot, nézett tévét, jól tudta, mi folyik a világban. Látta, hogy minden egyre rosszabb, ő pedig nem tehet ez ellen semmit – ezért teljesen haszontalannak érezte magát.” Paolo Coelho ezúttal sem hagyja alább az Alkimista óta megszokott nívót: olyan könyvet tesz elénk, amely elgondolkoztat az élet értelméről és leginkább az életben átélt dolgok fontossági sorrendjéről.
.
.
.
Veronika határozott lány: beszedi a gyógyszereket és lefekszik meghalni. Ám a sors úgy dönt, hogy mégis élnie kell. Ezúttal bolondokházában. Más környezetben, más emberekkel körülvéve. Ahol van ideje rádöbbenni az élet fontosságára. És mi van akkor, ha a sors akarata csak félig-meddig teljesül? Élhet még, de csak ideig-óráig. Ám a napok teltével, ő az élet mellett döntene, de lehet, hogy már nincs választása. Mikor kezdünk el ragaszkodni ahhoz, amink van? Amikor már késő? „Bolond az, ki nem képes kifejezni a gondolatait. Mintha idegen országban lennél: mindent látsz, mindent értesz, ami körülötted zajlik, de képtelen vagy kifejezni magad, és nem tudsz segítséget kérni, mert nem érted a nyelvet, amit beszélnek.”
.
.
Itt, a kaszárnyából átalakított elmegyógyintézetben éli át először a valódi gyűlöletet, zokog teljes szívéből, pofoz fel valakit csak azért, mert megsértette. Megismeri a benne lakozó többi Veronikát, kiknek kiléte ez idáig ismeretlen volt számára. Újra élni szeretne, beszélgetni a gesztenyét áruló idős hölggyel, lakásának ablakából a ljubljanai főteret nézni, rámosolyogni a szembejövő férfiakra, felfedezni az élet azon csodáit, amiket eddig elszalasztott. „Egyszer láttam egy nőt, aki üveges tekintettel, mélyen kivágott vörös ruhában sétálgatott Ljubljana utcáin, amikor a hőmérő mínusz 5 fokot mutatott. Azt hittem, részeg, és odamentem, hogy segítsek neki, de nem fogadta el a kabátomat. - Az ő világában talán éppen nyár volt, s talán forró volt a teste a vágytól valaki iránt, aki rá várt. S ha ez az ember csak az ő képzeletében létezik, akkor is joga van hozzá, hogy úgy éljen és úgy haljon meg, ahogy akar - nem gondolod?"

.

Veronikát egy szkizofrén fiú, Eduard személyében, itt a Vilette-ben éri utol a szerelem. Furcsa szerelem szövődik köztük, melyben nincs szerepe a józan észnek, csak férfinak, nőnek, és a Paradicsom vízióinak. Veronika megtanulja, hogy az embernek egész életében úgy kellene élnie, mint ahogy ő tette a bolodokházában egy hét leforgása alatt. Most kezd el élni, ám a halál csendes alattomossággal még mindig ott lebeg felette. Hogy végződhet egy történet, ami épp csak elkezdődött? Olvasd el és nem fogod megbánni. Coelho két alkalommal is megjelenik a regényben. Mint tudjuk, ő maga is megjárta az őrültek házát. Szülei nem tudták elfogadni, hogy író akart lenni, ennek hatására az ifjú Coelho folyamatos dühkitöréseket produkált. Szülei idegbetegségnek hitték, és 17 évesen bezáratták egy elmegyógyintézetbe. Saját bőrén tapasztalta az őrültséget és felismerte: "Bolond az, aki a saját világában él. Én bolond akarok maradni, és úgy akarom élni a életemet, ahogy megálmodom, nem pedig úgy, ahogy mások elvárják."
.

2009. január 29., csütörtök

Travian - stratégia és türelemjáték



2004 nyarán adta ki saját készítésű játékának, a Traviannak első változatát Gerhard Müller müncheni diák. Egy hónap múlva az online játék száz aktív játékossal rendelkezett, olyan játékosokkal akik csak egymás ajánlásából értesültek a játékról. Ahogy a résztvevők száma nőtt és a Travian állandó foglalkozása lett, Gerhard Müller abbahagyta kémiai tanulmányait a Müncheni Műszaki Egyetemen és 2005 júliusában testvérével, Siegfriddel együtt magalapították a Travian Games GbR nevű kisvállalkozást. Csupán néhány hónappal később az egykori hobbiból már Travian Games GmbH lett. Holger Miller harmadiknak csatlakozott a testvérekhez, az ő feladata lett a cég bérelt szervereinek működtetése. 2007 májusában a Travian Games GmbH új irodaépületbe költözött a München belvárosában lévő Parkstadt Schwabing negyedben, egy évvel később pedig már 50 alkalmazottja volt. Ma 70 ember dolgozik a Traviannál, akik 4,3 millió aktív játékosnak nyújtanak mindennapi szórakozást.


A Travian egy böngészőben játszható, valósidejű, többszereplős online stratégiai játék. A német Travian Games GmbH fejlesztette ki. A Travian képzeletbeli ideje nagyjából a Római Birodalom időszakára tehető. A Travian egy PHP-ben írt, böngésző alapú játék, amely internet-hozzáféréssel rendelkező számítógépen játszható. Engem kissé az Anno 1608-ra emlékeztet, persze tíz évvel ezelőtt szó sem lehetett online játékról. A Travian történések már valós időben játszódnak, nem kell letölteni, telepíteni sem kell hozzá semmilyen fájlt. Opcionálisan letölthető egy grafikai csomag, amivel tehermentesíthető a Travian szervere, és gyorsítható a játék betöltése a felhasználó gépén. Nekem anélkül is szuperül megy. Az újonnan regisztrált játékos, miután aktiválta regisztrációját, egy kis faluval kezdi, és célja, hogy fejlődése során elérje saját birodalma és csodája felépítését.



A két téli ünnep közötti szabadnapokon fertőződtem meg a travírussal. Az igazság az, hogy az utóbbi időben egy nagyon agresszív reklámkampányt indítottak: minden torrent-, hír- és felnőtt tartalmú weblapon ott van a Travian banner, illetve pop-up ablak. Így kerültem én is oda, gondoltam kiváncsiságból kipróbálom. Már lassan egy hónapja játszom, kollégámat, Istvánkát és fiamat, Áront is beszerveztem a játékba, mindketten nagyon élvezik (még). A kezdésnél mindenki egy kis faluval indul, egy épülettel. Indulás előtt választani kell a három lehetséges nép között: római, gall vagy germán. Kezdő játékosoknak legideálisabb nép a római. A magas társadalmi és technikai színvonal teszi őket az építkezés mestereivé, és katonái Travian világának elitjéhez tartoznak. Viszonylag kiegyensúlyozottak, jól alkalmazhatók mind támadásra, mind védekezésre. Ezt a sokoldalúságot úgy tudják elérni, hogy a katonák hosszú és költséges kiképzésen esnek át. A gyalogság legendás, habár a védelmi erejük lovassággal szemben lényegesen kisebb más népek gyalogságáénál.



Én tehát rómait választottam. Travilágban négyféle nyersanyag létezik: fa, agyag, vasérc és búza. Mielőtt a faluval foglalkoznánk, építeni kell néhány nyersanyaglelőhelyet, ugyanis a falu kiépítéséhez állandóan szükségünk lesz nyersanyagra. Miután az nyersanyagtermelésről gondoskodtunk, elkezdhetjük a falu kiépítését. A raktár és a magtár segítségével több anyagot tudunk eltárolni, ezért előbb ezeket kell felépíteni, majd szintenként fejleszteni. A rejtekhely megvédi a nyersanyagok egy részét az ellenséges fosztogatóktól, ez is elengedhetetlen tehát a falu életéhez. Ezután már csak rajtunk múlik, milyen stratégiát választunk: lassan, de biztosan építjük egyre magasabb szintre lelőhelyeinket, a termelt nyersanyagból pedig fejlesztjük falunkat, vagy pedig kaszárnyát építünk és hadsereget képezünk ki amely fosztogatással gyarapítja nyersanyagkészletünket. A fosztogatással azonban óvatosan kell bánni, nehogy egy erősebb játékost magunkra haragítsunk.



Végül pedig lássuk, hogyan tudhatod meg, hogy Travian függő lettél: Ha kimész a kertbe és az első gondolatod az, hová építsd a magtárad. Ha kimész a piacra és nem érted miért nem akar veled senki búzát cserélni fáért és agyagért. Ha elmész a tanácsházára és kéred hogy rendezzenek nagyszabású ünnpeséget. Ha a horoszkópot böngészve meglepetten látod, hogy a tűzkatapult helyén a nyilas van. Ha a fizetésed aranyban szeretnéd megkapni. Ha matekórán a felelést inkább a sitteredre bíznád. Ha azért ásol a kiskertben, mert elfogytak a vastartalékaid. Emberek gyülekeznek a házad előtt és te gyorsan segítséget kérsz a szomszédoktól. Amikor keresel egy lányt akit meghódíthatnál, felfogadsz négy szentárort. Ha biztonság kedvéért lándzsákat és kardokat szúrsz a kerítésed mellé. Amikor a szomszéd szóvá teszi hogy leszedted a fáiról a gyümölcsöt, te csak annyit felelsz, hogy csak az ő hibája ha hagyja magát farmolni. Végül pedig, ha a tévét nézve azt gondolod, hogy az amerikaiak nem találták még meg Irakban a támadófalut...


2009. január 20., kedd

Új seprű a Fehér Házban







(Védelmi szempontból pedig visszautasítjuk azt az elképzelést, hogy választanunk kellene biztonságunk és álmaink között.) "Államalapító atyáink - olyan veszélyekkel szembenézve, amelyeket ma el sem tudunk elképzelni - felvázoltak egy okiratot, amely biztosította a törvény erejét és az emberek jogait, ezt az iratot később generációk véráldozata követte. Azok az eszmék számunkra mai napig is mérvadóak, és nem fogjuk őket feladni valamilyen megalkuvás érdekében. Tehát ez mindazoknak szól, akik ma minket néznek - a legnagyobb fővárostól addig a kis faluig ahol az én apám született - : tudjátok meg azt, hogy Amerika minden olyan népnek, minden olyan férfinak, nőnek és gyereknek barátja lesz, aki békét és méltóságot szeretne, és mi újra készen állunk a vezetésre."




"Elődeinkre emlékezve nem csak fasiszta és kommunista rakétákra és tankokra kellene gondolnunk, hanem az általuk kötött szilárd szövetségekre is, illetve elődeink erős, kitartó hitére. Ők megértették azt, hogy csupán nyers erőnk nem elég ahhoz, hogy megvédjen bennünket, még ahhoz sem, hogy azt tegyünk, amit akarunk. Tisztában voltak azzal, hogy erőnk csak nagyobb lesz azzal, ha mértékkel használjuk, biztonságunk pedig az igaz célból, a személyes példákból merít erőt. Mi vagyunk ennek a hitnek az örökösei. Újból ezen elvek által vezérelve legyőzhetjük azokat a fenyegetéseket amelyek eddiginél is nagyobb erőfeszítést, nemzetközi együttműködést követelnek. Meg fogjuk kezdeni azt az eljárást, amely során Irakot az iraki népre bízzuk, Afganisztánban pedig fenntartjuk a nehezen kivívott békét. Régi barátainkkal és egykori ellenfeleinkkel együtt fáradhatatlanul küzdeni fogunk a nukleáris fenyegetés csökkentéséért, illetve bolygónk felmelegedési jelenségének visszafordításáért. Nem fogunk senkitől bocsánatot kérni életformánk miatt, remegni sem fogunk azért, hogy azt megvédjük, azoknak pedig, akik terrorizmussal és ártatlanok legyilkolásával keresik igazukat, csak annyit mondhatunk: a mi szellemünk erősebb mint a tietek és nem lehet azt megtörni, minket nem fogtok túlélni, mi legyőzünk benneteket."



"Mert mi tudjuk azt, hogy tarka örökségünk a mi erősségünk, nem pedig a mi gyengeségünk. Mi egy keresztény, muzulmán, zsidó, hindu és laikus nemzet vagyunk. Magunkban hordunk minden nyelvet és minden kultúrát a világ minden részéről. Mivel belekóstotunk a polgárháború és a szegregáció keserű poharába, és mivel e sötét fejezetet erősebben és összetartóbban hagytuk magunk mögött, most muszáj hinnünk abban, hogy a régi gyűlöletek előbb vagy utóbb megszűnnek, hogy a népek közötti határok eltűnnek, és hogy azáltal, hogy a világ egyre kisebb lesz, az emberiség egyre nyitottabb lesz, és Amerikának fontos szerepe lesz a békének ebben az új korszakában. A muzulmán világnak pedig azt mondanám: új utakat keresünk, olyan utakat amelyeknek alapja a közös érdek és az egymás iránti tisztelet. Azoknak a vezetőknek, akik szelet vetnek világszerte, üzenem: a nép aszerint fog ítélkezni róluk, amit építettek, nem pedig amit leromboltak." . . .



2009. január 8-án összeült a Kongresszus, hogy összeszámolja az elektori szavazatokat. A hivatalos eredmények alapján Barack Obamát az Egyesült Államok megválasztott elnökének és Joe Bident pedig megválasztott alelnökének nyilvánították ki. 2009. január 20-án, 12:05-kor (közép-európai idő szerint 18:05-kor) tette le hivatali esküjét kétmillós tömeg előtt ugyanazzal a Bibliával, amivel Abraham Lincoln 1861-ben. Az Egyesült Államok alkotmányában foglaltak szerint azonban már 12:00-kor ő lett az ország következő elnöke. Na ennyit értettem meg én ebből. Nekem az új amerikai elnök, Barack Hussein Obama mai beiktató beszéde kimondottan tetszett, annak ellenére, hogy biztosan tudom, nem ő írta. Ha két héten belül nem lövik le, akkor minden rendben lesz. Ha lelövik, ő lesz a második legfiatalabb, legszimpatikusabb és első legszínesebb lelőtt elnöke az Amerikai Egyesült Államoknak. Mert ez Amerika. "Thank you. God bless you. And God bless the United States of America."

2009. január 14., szerda

Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet!




"Urak, akik a világ dolgait igazítjátok: adjátok vissza a hegyeimet! Bevallom őszintén: nem érdekel sem a politikátok, sem a világnézeti kérdéseitek, sem nagyszabású elgondolásaitok, melyekkel az embermilliók sorsát rendezni kívánjátok. Nem érdekelnek az embermilliók sem. Egy érdekel csupán: adjátok vissza a hegyeimet! Mert bármit is mondjanak a tudósok, a fiskálisok és a katonák: azok a hegyek az enyimek. Mint ahogy én is hozzájok tartozom attól a perctől kezdve, hogy megszülettem a lábok alatt, abban a kis házban, s ők benéztek hozzám az ablakon. Nem a telekkönyv szerint voltak az enyimek, az igaz. De enyimek voltak Isten rendelése szerint, azáltal, hogy ott születtem s ott lettem emberré. Adjátok vissza a hegyeimet!"








"Nézzétek urak: idestova ötven esztendeje már, hogy belerángattatok ebbe a játékba. Játszottatok az én bőrömön háborút és országosztást, ideoda ajándékozgattatok engem s a hegyeimet, mint ahogy gyermekek ajándékozzák a játékszereket egymásnak. S én ötven esztendeig engedelmesen játszottam nektek mindent, amit csak parancsoltatok: kisebbségi sorsot, megaláztatást és elnyomatást, üldöztetést nyelvem és fajtám miatt, fölszabadulást és katonásdit. Játszottam háborút. Lelkesedést és halálfélelmet, rámenős bátorságot és fejvesztett menekülést, játszottam kétségbeesést, fájdalmat, dühöt, elvesztett háborút. Játszottam elvesztett otthont és elvesztett családot, csikorgó fogú bosszúvágyat és hadifogságot, játszottam hontalan bujdosást, magányos, kóborló farkassorsot az emberi rengetegben ... urak, nekem elég volt. Én nem játszom tovább. Adjátok vissza a hegyeimet!"




"Ne mondjátok, hogy keressek magamnak máshol helyet a világban, mert nincsen ennek a világnak helye, ami az enyém volna azon az egyen kívül. Ne mondjátok, hogy befogadtok ebbe vagy abba az országba, mert nincsen nekem azokban az országokban semmi keresnivalóm. Ne mondjátok, hogy lelek magamnak hegyet a Kordillerrákban, vagy a Sierra Nevadán: mert a más hegyei azok, nem az enyimek. Az én számomra nincs szépségük és nincs békességük azoknak a hegyeknek. Adjátok vissza az én hegyeimet! És azt se mondjátok, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek ez a sorsa, mert milliók váltak földönfutókká játékaitok során és én csak egy vagyok a milliók közül. Számomra nem vigasztalás, hogy millióknak fáj ugyanaz, ami nekem. Magamnak fáj, ami bennem fáj. Adjátok vissza a hegyeimet!"



"Ne mondjátok azt sem, hogy van, aki többet vesztett, senki sem vesztett annyit, mint én. Nekem nem volt Palotám, amit fölépíthetnétek valahol a föld másik oldalán. Nekem nem volt vagyonom, amit bankjaitok visszafizethetnének, ha megszállná őket a jótékonyság láza. Állásom sem volt, hivatalom sem, ami helyett újat adhatnátok. Nekem semmim sem volt, csak a hegyeim s egy asszony, akit szerettem. S ez a kettő együtt többet ért, mint a világ valamennyi palotája, vagyona és hivatala. Senki sem vesztett ebben a játékban annyit, mint én. Adjátok vissza a hegyeimet!"




"Urak, én alázatosan elhiszem, hogy nagyok vagytok és hatalmasok. Hogy kisujjatok egyetlen mozdulatára milliók halnak meg, országok cserélnek gazdát és földrészek süllyednek el a tengerek mélységeibe. De mindezeken túl hinni szeretném azt is, hogy tisztelitek az igazságot és a törvényt, amit Isten a világnak adott, és hogy a szívetekben jószándék szűri át még a kisujjatok mozdulatát is. De ezt csak akkor hihetem el, ha eltörlitek a rontást, ami játékaitok nyomán erre a világra rászabadult, és visszaadjátok a hegyeimet. ... Urak, elmondom nektek az életemet. A játékot, amit játszanom kellett, mert így írtátok meg számomra a szerepet. Nem egyik, vagy másik közületek, nem ez vagy amaz. Ennek a szerepnek a megírásában nincsen közöttetek bűnösebb és bűntelenebb. Mind együtt vagytok felelősek ezért a rettenetes játékért. Valamennyien, kik a világ dolgait intéztétek, határokon és drótsövényeken, és világrészeken innen és túl. Elvettétek a hegyeimet. S az életemet elrontottátok, mint ahogy a vásott gyermek elrontja a játékszert, amit már megunt, s aztán szemétre löki."


Semmit sem tudok és nem is akarok hozzáfűzni. Sírt a lelkem amíg olvastam.

Paulo Coelho: Tizenegy perc



Nehogy valaki azt higgye, hogy én csak Coelho-t olvasok. Sőt. Most karácsonyra megkaptam a Veronika meg akar halni-t, azt még elolvasom, ha az sem tetszik, jöhet Jókai és Rejtő Jenő vissza. Mert a Tizenegy perc nekem nem tetszett. Nem azért, mert Coelho rosszul írta meg az átlagban tizenegy percig tartó szeretkezés apoteózisát, sőt. Inkább azért, mert a regényben leírt világ sosem volt az én világom. A prostitúció sosem tartozott semmiféle érdeklődési körömbe, még kiváncsiságból sem foglalkoztam magával a fogalommal sem. Viszont elfogadtam annak, ami. Ugyanúgy vagyok magával az aktussal is. Tudomásul veszem, hogy mindenki másképp csinálja, de én magam sosem beszélek róla. Ha valaki társaságban például mégis szóvá teszi, én teszem magam, hogy nem hallottam semmit. Valószínűleg el kell érni egy bizonyos érettségi szintet ahhoz, hogy az ember felszabadultan beszélhessen a szexről. Valószínűleg el kell érni egy bizonyos érettségi szintet ahhoz, hogy az ember felszabadultan olvashasson a szexről. Én magam tizenhat évvel fiatalabb vagyok Coelhonál, tehát a remény hal meg utoljára.



Paulo Coelho a Tizenegy percben egy fiatal brazil lány életét meséli el. Maria egy gyerekkori csalódás után úgy érzi, soha életében nem fogja megtalálni az igaz szerelmet. Egy váratlan találkozás révén eljut álmai városába, Genfbe, ahol mesés gazdagságot és hírnevet remélve kezd táncosnőként dolgozni. Hamar ráeszmél, hogy a hírnevet nem adják ingyen, és nemsokára az utcán találja magát, ahol prostituáltként kell megélnie. Az igaz érzelmekről rég letett ugyan, de a szexualitás új és új utakra csábítja mindaddig, amíg egy fiatal festő fel nem lobbantja benne a szerelem tüzét. Választás elé kényszerül: vagy végleg feloldódik a testiségben, vagy megtalálja saját „belső fényét”, és a szent szerelemben keresi meg a szex helyét. Coelho újabb világsikerű művében a szerelem szentségéről és a benne rejlő szexualitásról ír, tabuk nélkül, szenvedéllyel, a tőle megszokott spirituális emelkedettséggel. (http://www.coelho.hu).



"Ha most el kéne mesélni valakinek az életemet, megtehetném úgy is, hogy független, bátor és boldog nőnek gondoljon. De ez nincs így, mert megtiltottam magamnak, hogy kimondjam azt a szót, ami fontosabb, mint a tizenegy perc: szerelem. Egész életemben úgy gondoltam, hogy a szerelem egyfajta önkéntes rabszolgaság. Ez a hazugság: csak akkor van szabadság, amikor szerelem is van. Aki teljesen át tudja adni magát az érzésnek, aki szabadnak érzi magát, az szeret igazán. És aki szeret, szabadnak érzi magát. Ezért hiába minden élmény, tapasztalat, felfedezés, amit átélhetek - az egész nem ér semmit. Remélem, hogy ez az időszak hamarosan véget ér, és újra elkezdhetem keresni önmagam - egy férfi tükrében, aki megért, és nem okoz fájdalmat. De micsoda ostobaságokat fecsegek? Hiszen a szerelemben senki sem bánthatja a másikat. Mindannyian felelősek vagyunk azért, amit érzünk, és soha nem hibáztathatjuk a másikat emiatt." (Paulo Coelho: Tizenegy perc)




Végül aztán mi, olvasók rájövünk arra, hogy ez a regény nem is annyira a szexről szól, mint a szerelemről. Maria Genfben is az igaz szerelmet keresi, bár ő nem is tud erről. Azzal, hogy a testét bérbe adja, belép egy olyan világba, ami szexuális ébredéshez, majdnem önromboláshoz vezet. Szexuális tapasztalatai során már szinte feladja a reményt, hogy megtalálja az igaz szerelmet, amikor találkozik egy fiatal festővel, akibe beleszeret. A hosszas tervezgetések, pénzkuporgatások és hazakészülődés után döntenie kell. A szex rengeteg formájával találkozik, az egyszerű érzelemmentes aktustól kezdve a szado-mazochizmusig. Az aktusok közben kliensei életén, a körülötte élőkön gondolkodik. Naplót ír, ami a történetet meg-megtöri. Vágyik a szerelemre, de fél is tőle. Az út, amin elindul, egy olyan ponthoz vezeti, amikor már majdnem elveszti igazi énjét cserében a szexuális tapasztalatért. Talán hogy enyhítse saját bűnösségét, elhiteti magával, hogy a tizenegy percek során csak a büszkeségét veszíti el. Csak tizenegy perc megaláztatás, szenvedés és érzelem nélküli együttlét megváltoztathatja életét. Sikerül vagy nem? Olvassátok el és megtudjátok.


2009. január 4., vasárnap

Még egyszer hátulról - szilveszteri előadás utólag



Vasárnap este 7 órától került sor a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagytermében Michael Frayn - Még egyszer hátulról című vígjátékának második előadására Bokor Péter rendezésében, erre mentünk el négyen K.-kal. A bemutató szilveszter estéjén volt, és mi kétszeresen szerencsésnek mondhatjuk magunkat ezzel kapcsolatban. Előszöris azért, hogy nem szilveszterkor mentünk, több ismerősöm is ott volt és egyáltalán nem tetszett nekik. Az ember - gondolom én - szilveszterkor nagyobb elvárásokkal megy színházba, mint máskor. Hacsek és Sajó, kuplett és anyósvicc meg a többiek... Másodszor pedig azért voltunk szerencsések, hogy nem kérdeztük meg ezeket az ismerőeinket, hogy milyen volt, mert akkor el sem mentünk volna. Hát jól tettük, hogy elmentünk, nagyon jól szórakoztunk, a darab is és az előadás is tetszett.


Michael Frayn műve egy kaotikus főpróbától az utolsó, borzalmas bukással járó előadásig követi a színészeket. A vígjáték első részében a nézőtér irányából látjuk a főpróbát, ezalatt megismerjük azt az Ádámkosztümben című darabot is, amit egy stresszelt rendező próbál egy hisztérikus társulattal eljátszatni. A második felvonásban a színpad-díszlet a szó szoros értelmében megfordul és az Ádámkosztümben valahányadik előadását most hátulról, a kulisszák irányából látjuk a darabot. A főpróbától eltelt idő alatt sok minden változott, szerelmi szakítások, összetört szívek után új románcok szövődtek. A kialakult ellentétek most persze kihatnak az előadásra is, amit a színpadon nem tudnak kimutatni, azt a színészek kimutatják hátul a kulisszákban. Ajtók csapódnak, replikákat vétenek el, makrélát lopnak, whiskyt isznak és kaktuszba ülnek, egyszóval, teljes a zűrzavar.



2004-ben a Még egyszer hátulról-t az Oscar-díjas cseh filmrendező-színész, Jirí Menzel vitte színre a budapesti Új Színházban. Persze, óriási sikerrel. Ilyen magas mérce után Bokor Péter rendezőnek nem volt könnyű dolga. A kolozsvári születésű rendezővel már volt alkalma megismerkedni a közönségnek, hisz 2000-ben Timberlake Wertenbaker: Kinek kell a színház? című előadását, 2006-ban pedig Ken Ludwig: Botrány az operában című nagysikerű bohózatát vitte színre a kolozsvári színházban. A három évtizede íródott vígjáték egymás után hódította meg az angol, francia, német és más közönséget. Később a vígjáték Olaszország, Spanyolország, Finnország, majd Japán, Kína színpadain is bemutatásra került. Mára a darabot 34 nyelvre fordították le (de nyelvenként is létezik 3-4 különböző cím alatt futó változat, amelyet néha egyidőben mutatnak be), és egyforma sikerrel játsszák szerte a világon.


A Még egyszer hátulról című vígjátékot 1982-ben Olivier Díjjal jutalmazták a legjobb vígjáték kategóriában, 1984-ben pedig az év legjobb darabjának járó Tony Díjra és Drama Desk díjra jelölték. 1992-ben a darabból moziváltozat is készült Függönyt fel! (Noises off!) címmel, természetesen Amerikában, mert hát ki más dolgozna filmvászonra minden színdarabot. A film rendezője Peter Bogdanovich, főszereplői pedig Michael Caine, Christopher 'Superman' Reeve, és Denholm Elliott. Videotékákban bitos kölcsönözhető, de inkább ajánlom az élőszereplős változatát a Koloszvári Állami Magyar Színházban. A Még egyszer hátulról című vígjáték kolozsvári előadói: Panek Kati, Dimény Áron, Skovrán Tünde, Bíró József, Csutak Réka, Dengyel Iván, Keresztes Sándor, Kántor Melinda, Laczkó Vass Róbert. Az előadás díszlet-és jelmeztervezője: Carmencita Brojboiu. Mindannyuknak grat.
.