Szlovákia 5: Utazás, Losonc és Eger

Vasárnap reggel úsztunk, megreggeliztünk és búcsut mondtunk volna a Partizánnak, ha azelőtt való éjjel egy ismeretlen kifaroló autó meg nem üti a kisbuszt, amivel indulnunk kellett volna. Hát megtudtuk, hogy Szlovákia bürokráciája egy az egyben olyan, mint a Romániáé. Nagy nehezen kiszállt egy rendőr, aki megállapította, hogy valóban meg van ütve, de mivel nem aznap jelentettük, meg fogja büntetni a sofőrt és el fogja venni a jogosítványát, hogyha ő ki kell állítson egy olyan papírt, hogy nem tudjuk ki volt a tettes. Na paff. Végül, hogy segítsen (?) belülről el kezdte rúgni a horpadást a belső burkolaton keresztül! Nem részletezem tovább, végül a szálloda igazgatója hívatott egy bádogost aki ott helyben megbütykölte a kocsit. Jó késéssel indultunk, de elindultunk.

Losoncig az úton egy kicsit be voltunk ijedve, nagy hófúvások közepette takarítatlan, csúszós utakon jöttünk egy olyan autóval, amihez nem adtak hóláncot. Megérkeztünk Losoncra, ahol még egy félórát sétálhattunk és fenyképeket készíthettünk. Az első világháború óta Szlovákiához tartozó Losonc hivatalos neve most Lucenec. Megtudtuk azt is, hogy a határtól alig 20, Salgótarjántól 30 kilométerre fekvő 29 ezres lélekszámú település lakóinak ma csupán 16-17 százaléka tartja magát magyarnak. A város régen is a szláv-magyar nyelvhatáron feküdt, de a korábban északon húzódó nyelvhatár a 20. század hatvanas éveiben a déli oldalra helyeződött át. A lakosság arányváltozásának folyamata magyar lakosság jelentős részének kitelepítésével kezdődött közvetlenül a második világháború után. Egyes források a szó szoros értelmében vett deportálásról beszélnek. A Rákosi- és Kádár-féle magyarországi vezetők pedig mindezt karbatett kézzel tűrték.

Szlovákiát elhagyva, következő megállónk újra az egri borpincéknél volt. Miután néhányan a kollégáim közül itt bevásároltak, megálltunk a vár alatt is, szétnézni. Persze voltak közöttünk olyanok is akik úgy tudták, hogy az egri csillagok egy borfajta, akárcsak az egri bikavér, a város mindenkinek nagyon tetszett. A 14-16. század Eger számára a virágzás időszaka volt. Ekkor kezdett fellendülni a szőlőtermesztés, ami híressé tette a várost. Földink, Mátyás király uralkodása alatt, mikor a reneszánsz kultúra elterjedt Magyarországon, Eger püspökei nagy építkezésekbe kezdtek. Magyarország három részre szakadása idején Eger fontos végvár lett. Dobó István várkapitány parancsnoksága alatt a vár kevesebb mint 2.100 védője (és ebbe beleszámolták a nőket és gyerekeket is) 1552-ben visszaverte a nagy török sereg támadását, amelyet Gárdonyi Géza 200.000-re tesz, természetesen némi túlzással. A mai történeti kutatások szerint az ostromlók kb. 35-40.000 katonát számolhattak mindössze. Akkor is: húsz kontyos nem tett ki egy magyart :)

A főtisztek is mind sebesültek. Dobó, Bornemissza kezén-lábán, Zoltay fekszik, Mekcsey tetőtől talpig a sebek és ütések gyűjteménye, Fügedy három fogával áldozott Mohamednek. Buzogánnyal ütötte ki valamelyik török. De vígan szenvedte, mert a fájósat is kiütötték. És seb nélkül nincs a vár népe között se férfi, se asszony. Azazhogy mégis van: a cigány. Sukánnak az utolsó jelentése így hangzott: - Nagyságos főkapitány uram, jelentem, hogy a várba lőtt nagyobbfajta ágyúgolyókat mind összeszedtük és megolvastuk. - Mennyi? - Hát ha azt nem számítjuk, ami még itt-ott a falakban van, öt híján tizenkétezer. (Gárdonyi Géza: Egri csillagok, befejezés). Mindenesetre, háromnapos kiruccanásunknak nagyon kellemes befejezése volt ez az egri látogatás. Belvárosát nemhiába nevezik Európa barokk gyöngyszemének, remélem, hogy lesz még lehetőségünk meglátogatni ezt a gyönyörű várost.

Szlovákia 4: Relax-centrum és Limbus

Ebéd után szerencsére nem lustultunk nagyon el, így éppen jókor mentünk le a wellness részlegre, amikor mások felmentek a szobájukba pihenni, lefeküdni. Amikor lementünk, senki nem volt a medencében. Néhány kör úszás után az ember nem is érzi, hogy mennyit összezabált az ebédnél. Az úszás ráadásul nem csupán jobb fizikai erőnlétet eredményez, hanem lelkileg is pihentető hatású. Teljesen egyedül vagyunk önmagaunkkal. A testmozgás elősegíti a lelki aktivitást, kitisztul a fejünk, felszabadul a lelkünk. Olyasmi boldogságérzet tölt el bennünket, mint egy hosszú futás után, csakhogy itt fontos szerepet játszik a víz, mely megszabadít testünk súlyától. Könnyűnek és súlytalannak érezzük magunkat. Bárcsak itthon is több lehetőség lenne a rendszeres úszásra.

.

Szerencsére olyan kevesen voltak lent, hogy a jacuzzit is kipróbálhattuk. A jacuzzi pedig nem más, mint egy kádas pezsgőfürdő. Ebben a beépített vízsugarak enyhén masszírozzák a testrészeket, élénkítve a keringést. Ehhez hozzájárul, hogy a víz pezsgése, forgása felfrissít és hatékonyan relaxál. A víz hőmérséklete kellemesen langyos, általában 37-40 Celsius fok. A pezsgőfürdő használatakor percenként több mint 1 köbméter felmelegített levegő kerül a fürdőkád vizébe, mely milliónyi oxigéntartalmú légbuborék formájában csapódik a testhez, ez a víz alatti masszázs a pórusokon keresztül nagy mennyiségű oxigént juttat a véráramba, így gyorsítja az anyagcsere folyamatokat, támogatja a szervezet méregtelenítését és a salakanyagok hatékonyabb kiválasztását. Legalábbis így állítják a gyártók.

.

A szauna olyan helyiség vagy külön kis faház, amelyet felfűtenek, hogy benne emberek izzadhassanak kikapcsolódás céljából. Finnországban a különböző munkahelyeken is találhatóak szaunák, melyek különböző megbeszélések, partik tartozékai is egyben. A közös szaunázás hozzátartozik a finn szocializációhoz, a nemzeti identitás része. A nyilvános, vagy ilyen közösségi szaunázáskor többnyire külön férfi és női szaunák vannak, vagy ha nincsenek, akkor általában először a hölgyek szaunáznak, aztán a férfiak. A szaunában illetlenség ruhát hordani, azaz fürdőkben a fürdőruhát is le kell venni. Mi ketten Andrással mentünk be, amikor túl melegnek éreztük a levegőt, akkor kimentünk és egy jéghideg medencében lehűtöttük magunkat. Komolyan mondom, hogy utána sokkal de sokkal frissebbnek éreztem magam.

Amellett, hogy minden szobában volt ingyenes internet lehetőség, azoknak, akik nem hoztak magukkal laptopot, a szálloda halljában volt két számítógép. Mi vittünk laptopot, de kölcsönadtuk Istvánkának a nemes cél érdekében, így aztán wellnesszelés után átöltöztünk és lejöttünk a hallba, hogy M. leolvassa leveleit. Megkérdeztem a recepción, hogy szabad-e használni, azt mondták igen, de kell hozzá username és password. Kérek-e? Igen, mondtam. Erre kinyomtatott valamilyen kasszablokkot amire rajta volt a username meg a password, de volt rajta kb. 11 eurónak megfelelő szlovák korona. Na én erre nem szóltam semmit, beütöttük a gépbe a kapott adatokat, hamar leolvastuk amit akartunk és leléptünk, nehogy kérjék a pénzt. Nem kérték, a szoba számlájára sem tették rá, mai napig sem tudom, mi akart lenni az a tizenegy euró. Mindenesetre a nehézkés kommunikáció, mivel majdnem senki nem beszélt angolul, néha elvette a kedvünket Szlovákiától.

Miután a hallban sétáltunk egyet és üldögéltünk egy kicsit a kandalló előtt a Lobby társalgóban, vacsoráztunk, majd lementünk a Limbus nevű bárba. Az új sport- és szórakoztatóközpont a következőket kínálja: 2 bowlingpálya, céllövölde nyilakkal, asztali futball (csocsó), biliárd. A szórakozáson kívül a rendelkezésére áll egy bár, amely az italok széles választékával várja Önt. Az esti órákban táncolhat is egyet, vagy elüldögélhet egy pohár jó borocska mellett ebben az exkluzív környezetben. Ezt írja a szálloda honlapján. Mivel minden pálya és biliárdasztal foglalt volt, a táncparketten pedig a Relax s.r.o. szlovák cég alkalmazottai ugráltak (ők is évzáró bulin voltak), nekünk csak az utolsó opció, a jó pohár borocska maradt :) Jó volt az is. Apropó. Utólag derült ki, hogy mennyire becsületesek voltak vendéglátóink. Nyitott bár lévén, mindenki azt rendelhetett, amit éppen akart és ezt csak a pincérek követhették. Romániai tapasztalataink alapján meg voltunk győződve, hogy a számlára legalább kétszer annyi ital kerül, mint amennyit elfogyasztottunk. Hát nem így volt. Good job, Limbus.

Szlovákia 3: Tále, Bystrá és koliba

Mivel pénteken sötétben érkeztünk meg a szállodába, szombat reggel első gondunk az volt, hogy kisétáljunk még reggeli előtt, megnézni, lefényképezni a szállodát. (Persze azelőtt én már fél nyolckor úsztam néhány kört a Relax-centrumban, azt nem hagyhattam ki.) A szálloda kívülről nem egy nagy dobás, hiszen '61-ben épült, de szépen fel van újítva. Ezt írja róla az Indulhatunk turisztikai portál: Az igenyesen felújított, családias hangulatú szálloda a Chopok lábánál fekvő Alacsony-Tátra Termeszetvedelmi Területen várja vendegeit. Sífelvonó es sífutópálya kb. 500 m, a Chopok sípályái kb. 8 km, Brezno kb. 15 km. Felszereltseg: etterem, kávezó, társalgó bárral es kandallóval, internet-sarok (WLAN), gyermeksarok, sítároló, lift.

Ilyen volt a szobánkból a kilátás. A Síelők Weblapja erről ezt mondja: Az Alacsony-Tátra déli oldalán, a Chopok lejtői közelében fekvő síközpont Bystrától 5 km-re északra található Tale síközpont. Megközelíthető Brezno vagy Banska Bystrica felől. A településen megalakult Tále Rt. a turisztikai szolgáltatások fejlesztését tűzte ki céljául, a társaság komplex ajánlataival ma már a szlovákiai turizmus fontos tényezője lett. Chopok az Alacsony-Tátra második legmagasabb orma (2024 m), a Deres és a Konszke csúcsa között. Északi oldalát meredek pillérekkel és szakadékokkal barázdált falak jellemzik, a délit pedig kőtömbökkel borított lejtők.

Ez volt a szálloda saját étterme. Rövid nézelődés után beültünk reggelizni. Svédasztalos reggeli volt, igazán nagy választékkal, egy baj volt csak, hogy nagyon kicsik voltak a tányérok és többször kellett szedni. Mondjuk ez nem is lett volna baj, de amíg felálltunk, addig elvitték az evőeszközeinket. Második adag reggelinket aztán valami nagy otromba kanalakkal ettük meg, amit a salátabártól szajréztunk :) Valamilyen palacsintát is sütöttek ott helyben: valamivel vastagabbat, mint nálunk a hígpalacsinta, én először azt is hittem, hogy rántotta. Valakinak tett rá előttem tejszínhabot, na én ilyen rántottát nem kértem, később tudtam meg, hogy nagyon finom palacsinta volt...

Tehát még egyszer ismételjük át az eddig tanultakat. A Kárpátok az Európai Központi Hegységrendszer 1500 km hosszúságú keleti része, Ausztriától Romániáig. A Kárpátok Pozsonynál (külső vonulata Bécsnél) kezdődik, hatalmas félkörben körbeveszi a Kárpát-medencét és Erdélyt, majd délnyugat felé haladva a Dunánál ér véget Orsova (Románia) közelében. Mint legtöbb földrajzi egység, a Kárpátok is négy részre osztható: van Északi-, Keleti-, Déli- és Nyugati-Kárpátok. Az Északi-Kárpátok csak kettő részből áll: Északkeleti- és Északnyugati-Kárpátok :)

Az Északnyugati-Kárpátok belső vonulata jóformán kitölti Szlovákia teljes területét, sőt lenyúlik Magyarországra is. Ennek egy része (négyből) a Tátra-Fátra-vidék. A Fátra egy része is Szlovákiában van, létezik Kis-Fátra és Nagy-Fátra, ugyanúgy, ahogy a Tátra egy része Szlovákiában van, ebből létezik Magas-Tátra és Alacsony-Tátra. Tále sícentrum az Alacsony-Tátra déli oldalán található. Tehát hol voltunk mi? A Kárpátokban :). A bőséges reggeli után ugyanis egy kb. 3-4 kilométerre fekvő kis faluba sétáltunk, melynek neve Bystrá. Lett volna még egy opció, barlangászni menni (fel is voltunk iratkozva), de valami baj volt a kocsival, így nem akartunk várni, amíg elindulnak, s mi is Bystrát választottuk.

Utólag tudtuk meg, hogy nagyon nehéz túráról maradtunk le, aki ott volt azt mondta nagyon szép volt, de ugyanakkor nagyon kimerítő. A szálloda honlapjáról: A bátrabbaknak javasoljuk a Halott denevérek barlangjának felkeresését. A barlanghoz Trangošky-ból lehet eljutni (8 km a hoteltől) a Srdiečko alatt. A barlanghoz való felmászás megközelítőleg 50 percig tart a Ďumbier alatti hétvégi házhoz vezető hegyi ösvényen. Szpeológiai öltözékben, bukósisakkal és bányalámpával felszerelve egyedülálló lehetősége van betekinteni az Alacsony-Tátra titokzatos földalatti világába. Hát amíg a többiek bányásztak, mi egy kellemeset sétáltunk, nézegettük a Tátrát és Bystrában a képen látható panzióban még kávéztunk-söröztünk is.

A Bystrai Koliba (egyébként a vendéglő itt Restauracija, a kocsma pedig Koliba) nagyon hangulatos volt, középen egy nagy faszenes kürtőskalácssütő kemencével a falakon pedig mindenféle népi ruhákkal és munkaeszközökkel díszítve. A fogyasztást majdnem háromszor fizettük ki: annak ellenére, hogy két hét múlva átállnak, egyelőre az eurót sehol nem fogadják el. Ezért én a hitelkártyámmal szerettem volna fizetni, hiszen koronánk nem volt. Miután az első kártyaleolvasó nem akart kapcsolatot teremteni a szerverrel, hoztak egy másikat, abba is bepötyögtettem a pin-kódot. Az sem reagált, végül a szomszédos asztalnál ülő budapesti csoportból Pisti beváltotta tíz eurónkat koronára, azt elfogadták. De a két kártyaleolvasó ott lapult sunyin az asztalon: connecting... Szerencsére Istvánkának támadt egy mentő ötlete. Kivette belőlük az akkumulátort, majd a tátott szájjal maradt pincérlánynak azt mondta: stop. Aztán még egy jót sétáltunk fel a szállodához, ahol már várt a finom ebéd és a (cseh) sör.

Szlovákia 2: Tálska Bašta és Partizán

Losoncot elhagyva még kb. 90 kilométert autóztunk, amíg eljutottunk tizennégy órás utunk végállomásához, a Partizán Hotelhez. A Táleban található Partizán hotel 1961-ben fogadta első látogatóit. Abban az időben - ebben a térségben - ez volt az egyedüli hotel. A következő évek során továbbiakat is létesítettek, és manapság az Alacsony-Tátrai Tále a legkeresettebb idegenforgalmi régiók közé tartozik. 1992-ben a Partizán hotelt privatizálták, és most a környékbeli magánhotelek népes családjához tartozik. A kiterjedt felújítási munkálatok után a Partizán hotel Szlovákia vezető szállodái közé tartozik (a szálloda honlapjáról). Mivel öt óra körül megérkeztünk, elszállásoltak és a sztrapacska után egyáltalán nem voltunk éhesek, M. lepihent én pedig elmentem szétnézni a szállodában.

Hát ezek a szlovákok nagyon komolyan veszik azt a négy csillagot, amit a reklámjaikra feltüntetnek. A fenti képen nem a mi szobánk, hanem az Andráskáé látható, de a mienk is ilyesmi volt, nagyon szép, elegáns, csak nem volt flatscreen tévénk. Ezért mi be sem kapcsoltuk a miénket :). Olyan gyönyörű volt a kilátás, hogy azt a kevés időt, amit a szobánkban töltöttük, tévénézés helyett ablaknézéssel lehetett volna tölteni. A hotel kapacitása 85 kétágyas szoba, 5 apartman és 60 pótágy és valóban elegánsan és modernül berendezett szobákban kínál szállást. Minden szobához tartozik TV és parabola antenna, internet, páncélszekrény, rádió, közvetlenül tárcsázható telefon, minibár, biztonsági kártyarendszer, fürdőszoba káddal vagy zuhanyozóval, hajszárító és toalett. Valamennyi szoba intelligens Ortosen matracokkal és párnákkal van ellátva, amelyek problémamentes alvást biztosítanak a kedves vendégnek (partizan).

Tehát fürödtem, átöltöztem és elindultam felfedezni a partizánokat. Nem nehéz a szlovák partizánokat felismerni egy négycsillagos szállodában: itt dolgoznak és egy vak hangot nem beszélnek angolul. Szerencsére a recepción aznap éppen az a lány volt szolgálatos, aki tudott angolul (talán az egyedüli az egész szállodában, másnap már a kolléganője németül próbált velünk értekezni, de mi határozottan visszautasítottuk). Megkérdeztem tőle, hogy mi a helyzet a wellness részével a szállodának, mire ő elmondta, hogy a Relax centrum délután háromtól nyitva van, lenn van az alagsorban és nem kell vigyek semmit, majd ott mindent adnak. Hát én éppen öltönyben voltam, kérdem mehetek így is, mire ő, hogy persze. Hát jó, mondom, de fürdőruhám sincs. Ja az viszont kell, meg papucs is :).

Hát így néz ki a medence Relax-centrumban. Szerintem elég nagy volt ahhoz, hogy reggel és este néhány kört leússzon a kedves vendég. Délután fél hét lehetett és ketten-hárman voltak a medencében. Szerencsére éppen annyira volt meleg a víz, hogy aki úszott, annak kellemes volt, de aki csak fürödni akart, annak bizony elég hideg lehetett. A Relax-centrumban tehát a következő lehetőségek között válogathat a vendég: fedett medence, száraz és gőz szauna, szolárium, fitnesszterem, klasszikus masszázs, talpmasszás, aromaterápiás, részleges és szegmentált masszázs. Valóban, fürdőruhán és papucson kívül mindent adtak ott, amire szükségem lehetett, törülközőt, lepedőt, szappan, sampon volt a fürdőben és kulccsal zárható öltözőszekrényekben lehetett a ruhákat hagyni. A mi prűd szokásainkhoz szokva kissé furcsállottam, hogy miután a (férfi) zuhanyzóból kijöttem, a szlovák ipse akivel együtt voltam benn, áthívta a barátnőjét, és az valahol hátul át is jött. Hát jól tette.

Nagyon korán kezdődött ez a nap, viszont korántsem volt még vége. Az ünnepi, évzáró vacsorára (amit Gáborék tulajdonképpen másnapra terveztek, de valami esküvő miatt nem jött össze) a szállodától ötven méterre található luxusvendéglőben került sor. Most a szálloda honlapjának kissé nyakatekert szövegét megpróbálom leegyszerűsíteni: A hotel területén található egy építészeti remekmű, az újonnan megnyitott Tálska Bašta étterem, amelyben Szlovákia legnagyobb kőtűzhelye található. Itt közvetlenül a vendégek szeme láttára, réz kemencenyílás alatt faszénen készítik a különlegességeket. Az ínyencek megízlelhetik a szlovák tradicionális ételeket és a disznótoros specialitásokat is. A jó légkörről a kellemes zene (élő) és a szolgálatkész személyzet gondoskodik (ez való igaz). Akit esetleg érdekel, ezt is megtudtam: a Tálska Bašta főszakácsa Jaroslav Ďurta. Ezen a fényképen egy fiatal kis pincér látható valamilyen tradicionális (?) öltözékben (minden pincér így volt felöltözve) aki hamar beférkőzött a hölgyek szívébe. Nekem inkább az a másik tetszett, aki értett magyarul és mindig gyorsan hozta a beherovkát :)

Tehát: nem tudom mit jelenthet a Tálska Bašta, ha saccolni kellene, a Tálei Bástyára gondolnék. Mindenesetre egy nagyon elegáns, nagyon szép hely, fantasztikus konyhával. A kőtűzhely mellett a vendéglő másik különlegessége a Barlang. A barlang éttermünk egyedülálló része, amely alkalmas kellemes pillanatok eltöltésére szokatlan pozíciókban a fekvőhelyen, szőrmékkel. Miután a vacsorának vége lett, Gábor egy kis tűzijátékot szervezett a Tálska Bašta előtt, szerencsére nem gyúlt fel semmi. Tűzijáték után elméletileg a szálloda Limbus nevű bárjában folytatódott a mulatozás bowlinggal és biliárddal, de a mi társaságunk már nagyon fáradt volt, úgyhogy csak a főnök maradt hosszabb ideig. Végülis azért főnök. Valahogy így telt el szlovákiai kirándulásunk első napja. Fárasztóan, de nagyon sok új és kellemes tapasztalattal.

Szlovákia 1: Utazás, Losonc és sztrapacska

Immár szokásossá vált évzáró ünnepségét cégünk idén Szlovákiában tartotta, közösen egy olyan budapesti céggel, akik Magyarországon ugyanazokat a gépeket forgalmazzák, amiket mi Romániában. Szóval egyfajta testvérvállalat, gyakran együttműködünk velük, ezért a találkozó egyúttal kettős team-building is volt: nemcsak az egyes cégeken belüli jó csapatmunka kialakítását, hanem a két cég közötti együttműködés megerősítését is szolgálta. A budapesti cégnél dolgozik egy losonci származású fiú, Gábor, aki emiatt jól beszél szlovákul, ezért vált lehetségessé a szlovákiai üdülés megszervezése. Először úgy is volt, hogy két egész napot Losoncon leszünk, de aztán talált egy jobb helyet a hegyekben, valahol Tále mellett, majd elmesélem azt is.

Az 1989 évi bársony-forradalom után 3 évvel, 1993 január 1-jével Csehszlovákia felbomlott, azóta Szlovákia független állam. Alig tizenegy évvel az önálló Szlovákia megalakulása után, 2004 május 1-je óta az Európai Unió tagja. Ezek szerint a szlovákok remek politikusok és kiváló gazdasági szakemberek, ugyanis Szlovákiában 2009 január elsejétől bevezetik az eurót, a szlovén tolár után a szlovák korona az első ex-kommunista pénznem amely megszűnik. Mi Erdélyben annyira el voltunk foglalva a magunk elszakadtságával, hogy igazán keveset foglalkoztunk a többi ország magyar kisebbségével. Jómagam még abban sem voltam biztos, hogy a mai Szlovákia területe egy és ugyanaz azzal, amit a Felvidék fogalma alatt szokás tárgyalni. Pedig a 11. századtól Szlovákia teljes területe a Magyar Királysághoz tartozott 1918-ig. Úgyszólván ezer évig. Pozsony volt a koronázó város és a magyar országgyűlések székhelye, tehát Magyarország fővárosa 1848-ig. Végülis 1919-ben a cseh (csehszlovák) hadsereg megszállása valósította meg a nagy szlovák államalapítást.

Dehát hagyjuk a történelem feszegetését, hiszen véleményem szerint a magyaroknak csak egyszer voltak jó politikusaik: amikor lóháton, karddal a kezükben meghódították maguknak ezt a földet. Azóta vezetőink csak elveszítenek, eladnak, vagy ellopnak belőle egy-egy kisebb vagy nagyobb darabot. Ezért egyedül mi vagyunk a hibásak, a szlovákok, a románok, az ukránok pedig ezt ügyesen kihasználják. Szóval péntek reggel négy órakor indultunk a képen látható szörnyen kényelmetlen és ráadásul nem túl jó műszaki állapotban lévő kisbusszal. Kedves tulajdonosai ennek a szállító cégnek, (akik ráadásul jó ismerőseink vagytok) sajnálom, hogy ezt így le kell írjam, de Casco-biztosítás nélkül, vontatókábel nélkül, hólánc nélkül és roamingos telefon nélkül óriási felelőtlenség volt egy tizenhat embert szállító kisbuszt decemberben Szlovákiába elindítani. Persze ezt nem fogom nektek elmondani, főleg azért, mert ti nem is tudjátok, hogy én ott voltam, de muszáj volt kiírjam magamból.

Első megálló dél körül volt az egri borpincéknél. Az egyik legismertebb magyar bor, az Egri Bikavér az egri borvidéken termett szőlőből készült vörösbor-házasítás. Az egri legenda szerint a bikavér elnevezés a török időkből származik: az egri várat az oszmán túlerő ellen védő vitézek megerősítésére a vár kapitánya, Dobó István vörösbort hozatott fel a pincékből. A törökök látták, hogy az italtól a vitézek új erőre kaptak – és babonásak lévén a lecsurgó vörös folyadékról azt hitték, a bikák vérét issza az ellenfél. Nem is mertek akkor tovább harcolni ellenük. A ma érvényben lévő Egri Bikavér Szabályzat szerint az Egri Bikavér olyan borházasítás, amelynek nem lehet fajtajellege. Készítéséhez tíz megszabott szőlőfajta boraiból kell minimum hármat felhasználni, majd legalább egy évig kell fahordóban érlelni. Az egri bikavér tehát nem borfajta, ezért a megjelölést az egri borvidéken kívüli termelők nem használhatják, mivel az Eger szó (és annak melléknévi, egri változata) földrajzi árujelzőként van lajstromozva.

Második megállónk Losoncon volt, itt találkoztunk budapesti kollégáinkkal is. Losonc (szlovákul: Lucenec) Dél-Szlovákia egyik legnagyobb városa. A Besztercebányai kerület Losonci járásának központja és arról a patakról nevezték el, amelynek a völgyében épült. Már a honfoglalás előtt település állt itt. A 12. században Lutetia Hungarorum néven a losoncapátfalvai apátság birtoka. A török időkben a város sokat szenvedett mivel nem volt erődfala, végül 1640-ben a templomot fallal vehették körül. 1622-ben itt őriztette Bethlen Gábor a Szent Koronát egy ideig. A 17. században többször dúlták fel a seregek, mivel gyenge védművei nagyobb hadaknak nem állhattak ellen. 1849 március 24-én itt verte szét Beniczky Lajos őrnagy serege a császáriakat, majd augusztus 9-én a cári csapatok bosszúból felgyújtották. 1910-ben 13.000 lakosából 10.600 magyar volt, 2001-ben 28.000 lakosának már csak 13 százaléka volt magyar.

Magyarországi kollégáinkkal Losonc főterén találkoztunk. Itt látható a város legszebb épülete, egyesek források szerint Ybl Miklós által tervezett református templom, melynek tetején egy hatalmas szélkakas látható amint a reformáció elveit kürtöli a nagyvilágba - az épület alig 2005-ben került vissza a református egyház tulajdonába. Bejárata előtt állt Kossuth Lajos bronzszobra, amelyet 1919-ben cseh légionáriusok megrongáltak és ledöntöttek. A szobor maradványai 1973-ban kerültek elő, ám eredeti helyére visszaállítani sajnos nem lehet, mert azt a Nógrádot védő vitéz fura kompozíciója foglalta el. A főtér képét meghatározó épületek közé tartozik még a késő-barokk stílusú városháza és a nemrég felújított Vigadó, vagyis a Redut, melynek homlokzatát ősi magyar családok, köztük a Zichyek címere díszíti. A Vigadó mellett aztán egy hangulatos kis vendéglőben mindannyian megebédeltünk. Az első találkozásunk a tót-szlovák konyhával nagyon jól sikerült, ugyanis a felszolgált sztrapacska mindenkinek ízlett.

Most pedig lássuk, hogyan is készül az igazi sztrapacska... Hozzávalók: egy kiló krumpli, két tojást, kb. fél kiló liszt, 30 deka juhtúró, valamint 3-4 ujjnyi füstölt szalonna. A szalonnát kockázzuk fel apró darabokra, és pirítsuk meg zsírjában. Hámozzuk meg, majd reszeljük le a krumplit a sajtreszelő kisebb fokozatán. Érdemes a krumplireszeléket a művelet folyamán lisztezni, mert így nem barnul meg. Miután lereszeltük az összes krumplit és beleszórtuk a lisztet, keverjük a masszához a két tojást és az olvasztott szalonna zsírjából ízlés szerint egy-két evőkanálnyit. Sózzuk meg a masszát, majd, ha szükséges, keverjünk még bele egy kis lisztet. Vizet forralunk, megsózzuk, majd beleszaggatjuk a burgonyás tésztánkat. Szép, kövér galuskákat készítsünk belőle, s közben finoman kevergessük a vizet. Mikor a galuskák a víz színére jönnek, még 5 percig főzzük őket közepes lángon. Szűrjük, csöpögtessük le őket, majd egy tepsit szalonnabőrrel kenjük meg, és rázzuk bele a galuskákat. Szórjuk rá a galuskára a juhtúrót, majd jöhetnek a pirult töpörtyűk. Esetleg egy kis szalonnazsírral is meglocsolhatjuk a tetejét. Tegyük sütőbe, és néhány percig süssük, míg a juhtúró olvadni nem kezd. A nyál összefutott a számban, amíg leírtam.