2008. október 28., kedd

LePista personata




Vasárnap csakazértis kimentünk a györgyfalvi legelőre, bár sok reményünk már nem is volt a lilatönkű lePistához. Tavaly ilyenkor már el is felejtettük, ugyanis október első hetében szedtük. Arra gondoltam, hogy talán már nem is jön elő az idén. De azért kimentünk a régi helyre, ugyanoda ahol három héttel ezelőtt még őzlábat szedtünk. Egy félórányi séta után elkezdtünk hecserlit szedni, semmi gombát nem találtunk. Mondtam is M.-nak, hogy úgy néz ki, nem lesz ma gomba, de azért menjünk fel a gerincre. Erre ő elindul balra. Mondom nem arra kell menni, hanem felfelé.
.
.
Erre ő megtalálja eddigi legnagyobb boszorkánykörét: körülbelül tizenöt méteren olyan három kiló lilatönkű pereszkét. Legalább nyolc ilyen csoport volt lefektetve, amilyen a fenti képen is látszik, mielőtt szatyorba tettük volna őket. Hát megmondom őszintén, hogy én úgy elmentem volna mellette, mint a Tescóban a vak szódásló az akció mellett. Mert én ilyen peches vagyok, de nem baj, ezek szerint csak van gomba, majd a következőt én...



Hát nem: M. elkezdte számolni őket, sőt tervezni, hogy ha nagyon sokat kapunk, kinek és mennyit fogunk odaajándékozni. Mondtam neki, hogy ez nem jó ötlet, mármint nem a gomba elajándékozása, hanem a szerencse elkiabálása. De a baj már megtörtént: az elkiabálás minősített esete forogván fenn, többet egy szál gomba nem sok, annyit nem kaptunk. Pedig az ajtóból nem fordultunk vissza, nem is a bal cipőnket húztuk fel először, talán fordítva kellett volna a ruhánkat felvenni ahhoz hogy több gombát találjunk. Az elkiabálásért M.-nak zsebkendőt adok, hadd lássa, hogy haragszom. Végülis semmi gond, annyi esküvői menettel találkoztunk mostanában, hogy ezen most nem fogunk összeveszni. (Ha esküvői menettel találkozol, szerencsés leszel a szerelemben.)



2008. október 19., vasárnap

Gomba, kökény és galagonya a kapusi legelőn




Múlt vasárnap Aradon voltam kiállításon, M. pedig kiment Péterékkel a kapusi legelő környékére gombászni. Magyarkapus nagyközség Kolozs megyében, nagyjából Kolozsvár és Bánffyhunyad között félúton található, az E60-as európai úton. Magát a legelőt Kapus előtt, az egykori bányavállalat környékén jobbra fordulva, a zilahi terelőútról lehet a legkönnyebben megközelíteni. Egyszóval ott, azon a környéken október közepén (!) annyi csiperkét találtak M.-ék, hogy alig győzték leszedni. Péterék, amikor hazaértek kidobták: azt hitték, hogy sárguló csiperke. Beszéltem azóta apámmal telefonon, és csupán kiváncsiságból megkérdeztem, mit tud a sárguló csiperkéről. (Meg voltam győződve, hogy nem az volt, hiszen M. elég régi gombász ahhoz, hogy megismerje az erdőszéli csiperkét, még ha az enyhén sárgul is). Pesze, hogy nem az volt. Apám szerint minden egészséges, tömött, nagytestű csiperke ehető, a sárguló csiperke pedig nyeszlett, vékonyszárú és büdös :)





A sárguló csiperke fogyasztása gyomor-bélpanaszokat és tartós undort okoz, nagyobb mennyiségben már mérgező. Mindenben hasonlít az erdőszéli (ehető és ízletes) csiperkéhez, csak fehér húsa citromsárgára változik, különösen a tönk tövében. Már nyersen is rossz, vegyi készítményekre (karbol, jód, tinta) emlékeztető szaga van. A nyomáshelyen feltűnően sárgán foltosodik, alul már kívül is élénksárga lehet. A vágások mentén gyorsan citromsárga színt vesz fel, dörzsölésre krómsárgára színeződik. Az állott gombán a sárga szín eltűnik, de nyomásra, dörzsölésre újra előjön. A friss gombán a szag néha nem eléggé kifejezett, de főzve erősödik, és undort kelt. Szerencsére nem mindenütt gyakori. Egész évben előjön, de leggyakrabban nyár végén, ősszel. Közeli rokona az ugyancsak ártalmas tintaszagú csiperke, amely könnyen felismerhető szürke és apró feketés pikkelyekkel díszített kalapjáról. Ez a faj azonban nem gyakori, bár eléggé hasonlít az ehető csiperkékhez. Jellegzetessége - a sárgulás - nem mindig eléggé feltűnő, tehát az undort keltő szag a legjellemzőbb rá. Ezért általános szabály, hogy minden jó szagú és jó ízű csiperke ehető, de a rossz szagúak megárthatnak.





Múlt héten M.-t félrevezette egy jóindulatú ismerős, ugyanis miután leszedték Magyarkapus csiperkeállományát, kimentek Tarnicára, ahol M., igazát bizonyítva, megmutatta a nyugdíjas biológia tanárnak a leszedett gombákat, hogy: ugye ezek ehető csiperkék? Sárkány tanár úr megnyugtatta M.-t, hogy ez tényleg az ehető erdőszéli csiperke. Pedig én nem hiszem, hogy az volt: az erdőszéli csiperke húsa ánizsszagú és (!) sárguló. Ez a gomba nyomásra kívül is sárgul (persze mindamellett ehető és finom gomba). A lemezek sokáig halványak, de végül csokoládébarnák, feketések lesznek. Tönkje csöves és talpas. A gomba, amit M. szedett múlt héten és amit ugyanott most is találtunk (persze sokkal kevesebbet) az a kerti csiperke: ennek kalapja eléri a 10 centiméter átmérőt, eleinte félgömb alakú, de rövid idő múlva boltozatossá válik, majd csaknem laposra kiterül. Bőre fehér, néha finoman vagy durvábban szálas, pikkelyes. A lemezek színe a kezdeti rózsaszínből később jellegzetes csokoládébarnává változik, majd végül csaknem teljesen fekete lesz. Gallérja vékony, aránylag hamar eltűnik. Húsa fehér, törésre gyengén húsvörösre színeződik.




Mivel nem volt annyi gomba, hogy vasárnapunkat teljesen lefoglalja, kihasználva a gyönyörű őszi időt mást is szedtem: többek közt kökényt. Arra gondoltam, hogy valamennyit szedek belőle, aztán majd meglátom mit csinálok vele. A kökény (Prunus spinosa) vidékünkön, sőt egész Európában elég gyakori gyógynövény. Ez a tüskés (tulajdonképpen tövises) cserje a szilva egyik rokona. Bimbójából vértisztító, fogyást elősegítő teát főznek. Termése apró, kékesfekete, hamvas, csonthéjas vadgyümölcs. Éretlen termésének húsa erősen fanyar ízű. Akkor érdemes gyűjteni a gyümölcsöt, amikor a dér már megcsípte, ekkorra megpuhul, fanyarságából veszít, és enyhén édes íze lesz. Almával mártás készíthető belőle, amit húsokhoz és vadhúsokhoz ízesítőként egyaránt felhasználhatunk. Mézzel, gyógyító hatású dzsem, vagy zselé készítésére használhatjuk. Gyümölcsbor készítésére is alkalmas. Én a kökénylikőrt így fogom elkészíteni: ugyanolyan mennyiségű cukrot adok hozzá, amennyi a gyümölcs. Tíz napig hagyom állni, majd egy alig 35 fokos vodkát töltök rá, (ez Erzsi kolléganőnk szerint nem fogja le a gyümölcs ízét, mint a 90 fokos szesz). Újabb tíz nap után lehet rá szeszt is tölteni: 1 liter szeszhez 1,4 liter vizet számítva.





A másik gyógyszerzeményem a kapusi legelőről a galagonya. A galagonya a rózsafélék családjába sorolt növénynemzetség. Formája általában tövises cserje vagy kis fa. Levelei szórt állásúak, a virágzat sátorozó buga. A a mag héja nagyon kemény. A termést az állatok a maggal együtt fogyasztják el, majd a mag a bélcsatornán sértetlenül áthaladva az anyanövénytől távol jut ki a külvilágba. A nemzetség rendkívül fajgazdag (egyes szerzők szerint a fajok száma több mint ezer!), sok az átmeneti és hibrid alak, változat. Főleg az északi féltekén elterjedtek. Fiatal levelét nyersen salátába, virágait borok és likőrök ízesítéséhez használhatjuk fel. Gyümölcséből zselét, lekvárt főzhetünk, de nyersen is fogyasztható. Bort is készíthetünk belőle. A szív oxigénellátását javítja, ezért mindenféle szívbetegség esetén javallott. Hatóanyaga hasonlít a sárga gyűszűvirágéra, de káros mellékhatásai nincsenek. Gyógyteát friss hajtásokból, levelekből, vagy terméséből készíthetünk, de utóbbiak nyersen is fogyaszthatók. Mi a leszedett gyümölcsöt megszárítjuk és csipkebogyóval együtt teának használjuk. A játszottak még kategóriában megemlíteném, hogy egy levesrevaló szegfűgombát is találtunk.


2008. október 5., vasárnap

Nagy Őzlábgomba vs. M, a Nagy Gombász


Bár eddig azt hittem, hogy az őzlábgomba csak erdőben terem, a györgyfalvi legelő dombjain futottunk össze vele szombaton, teljesen váratlanul. Mivel vasárnapra a hírek esőt és hideget mondtak, szombaton ebéd után, M. unszolására kimentünk Györgyfalvára, tavaly ilyenkor ugyanis elég szépen szedtünk itt lilatönkű pereszkét. Na most pereszke nem volt, viszont volt őzláb. Most tudtam meg, hogy ez a nagytermetű gomba nemcsak lomb- és fenyőerdőben terem, hanem füves, ritkás, ligetes erdőben, akácosban, fiatalosban, irtásos, bokros helyeken, erdőszéleken, többnyire seregesen vagy boszorkánykörökben. Az erdők mélyén, sziklás vagy homokos talajon, sőt kertekben is előjön. Nyár elejétől késő őszig terem, különösen kora ősszel igen gyakori. Most pedig kora ősz van :).








A nagy őzlábgomba nemcsak íze miatt tartozik kedvenc gombáim közé, hanem termete miatt is. Nagyon könnyen észre lehet venni messziről is, ha pedig több van belőle, akkor roppant szapora. Néhány példánnyal tele lehet szedni egy nejlonszatyrot. Kinézésre feltűnő, igen nagy, hosszú tönkű, esernyőszerű gomba. A kalap közepén csúcsos, barna, a többi részén, világos alapon barna, felszakadozó pikkelyektől tarka. Barnán tarkázott tönkje lefelé vastagodó, alul gumós, és rajta eltolható gyűrű van. A fiatal gomba tönkje duzzadt, felfelé vékonyodó, alul széles talpon álló. A tönk csúcsán a kalap kicsiny, tojás alakú, ezért a fiatal gomba dobverőre, cimbalomütőre emlékeztet, mi főleg mikrofonnak szoktuk becézni:





A nagy őzlábgomba kalapja fiatalon tojás alakú, később esernyőszerűen kiterülő, középen csúcsos púppal. Átmérője 10-30 centiméter lehet. Fiatalon összefüggően sötétbarna, bőre növekedés közben körben felrepedezik, ezért a kifejlett, szétnyílt gomba fehéres, világos szürkésbarnás alapon szabálytalanul rendezett, sötétebb barna, kiálló pikkelyekkel tarkított. Széle rojtos. A kalap bőre nem húzható le. Lemezei a tönk körül gyűrűben összenőttek, és a tönktől udvar választja el őket. Szabadon és igen sűrűn állnak, a kalap széle felé szélesebbek, puhák. Színük fehér, az idős gombán lehet vörösesbarnán rozsdafoltos is.





Tönkje megnyúlt, magas, lefelé fokozatosan vastagabb, alul hagymaszerűen, gumósan kiszélesedő, 10-40 cm hosszú, 1-3,5 cm vastag, a gumó 3-6 cm nagy. A kalapból csuklószerűen kifordítható. A tönk alapszíne barnás, de bőre növekedéskor szétrepedezik, és így világos sárgásszürkés alapon apró, sűrű, barna pikkelyektől övesen márványozott, tarka. Állománya keményen rostos, szálas, belül üres, csöves. Gyűrűje kettős szélű, szélein puha, barnás, korpás, középen merevebb, porcos, sima, pelyhes. Könnyen elmozdítható, a tönkön le és fel tologatható. Húsa puha, a tönkben szívós, rostos. Fehér, színtartó, az idősebb példányoké lehet kissé szürkés rózsaszínű. Szárítva szürkésfehér. Nehezen szeletelhető, kócszerű. Íze kellemesen mogyoróízű, édeskés. Gyengén lisztszagú.





Mikor a negyedik szatyrot teleszedtük, amiatt kezdtünk aggódni, hogy mit fogunk csinálni ennyi gombával. Ilyen sok őzlábat sosem szedtünk, a keveset pedig amit szoktunk találni rántva készítjük el vacsorára. Na most húsz embernek való vacsora is kijött volna abból, amit gyűjtöttünk, úgyhogy a mentő ötletet a gombafasírt jelenti. Hazajöttünk, két órán keresztül mostuk, M. leforrázta (annyira összeesett, hogy már sajnáltam, hogy apáméknak is vittünk egy szatyorral :) és le fogjuk fagyasztani. Az éhínséges téli napokon, amikor visszatérünk diétánkhoz, milyen jól fog majd a nagy-őzlábgomba-fasírt.




Én a nagy-őzlábgomba-fasírtot így szoktam készíteni: frissen 1 kilogrammnak megfelelő forrázott őzlábgomba-csomagot kiveszek a mélyhűtőből, 1 fej hagymát apróra vágok és megpárolom rajta a kiengedett, ledarált gombát. 3 tojást felverek, hozzáadok 20 dkg prézlit (zsemlemorzsát), petrezselyemzöldet, 2-3 cikk préselt fokhagymát, valamennyi őrölt borsot, sót. Mindezeket fasírtmasszává gyúrom és forró olajban kisütöm. Ha valakinek nem sikerül, ne csodálkozzon, hiszen mondtam már, hogy soha nem szedtünk annyit, hogy fasírtot készíthessek . De ha majd egyszer készítek, asszem így fogom készíteni. :)


2008. október 4., szombat

Gabriel García Márquez: Söpredék



Gabriel José García Márquez idén lett nyolcvanéves: 1928 március 6-án született egy Aracataca nevű észak-kolumbiai városban. Itt töltötte gyerekkorát anyai nagszüleinél, egy nagynénikkel és szellemekről szóló mesékkel teli házban. Így aztán írásaira meghatározóak lettek gyerekkori élményei, ezek több regényében is visszatérő motívumok. Írásai bevezetnek egy sajátos latin-amerikai légkörbe, a maga teremtette Macondo falu mikrotársadalmába: itt játszódik többek közt első regénye, a Söpredék (La hojarasca) és mesterműve, a Száz év magány (Cien años de soledad) is. Ahhoz azonban, hogy Marquéz gondolatvilágát megértsük, valamennyire meg kell ismernünk Kolumbia hányatott történelmét.


Kolumbia 1810-ben nyerte el függetlenségét Spanyolországtól, így elméletileg Dél-Amerika egyik legrégebbi demokráciája, de a szomorú tény az, hogy ez a "demokrácia" csak nagyon ritkán látott békét és igazságot. Kolumbia függetlenségének előzménye a mai Haiti 1804-es függetlenné válása volt. Innen kapott jelentős támogatást a kolumbiai függetlenségi harc két vezetője: Simón Bolívar és Francisco Santander. Simón Bolívar lett Kolumbia első elnöke és Santander az alelnök; amikor Bolívar lemondott, Santander lett Kolumbia második elnöke. A függetlenségi harc 1819-ben ért véget, amikor Új-Granada Alkirályságból Nagy-Kolumbia szövetségi állam lett. Ennek része volt a mai Kolumbia, Equador, Venezuela és Panama. Belső politikai és területi viták után 1830-ban kivált Venezuela és a mai Equador (akkor Quito).





Az ország egész történelme során áthidalhatatlan szakadék volt a liberálisok és a konzervatívok között és ez többször vezetett igen véres polgárháborúra. A legnevezetesebb az ezernapos polgárháború (1899-1902), amelynek során az Amerikai Egyesült Államok befolyására (!!!) elszakadt Panama megye (ahol a Panama-csatorna épült) és 1903-ban önálló országgá alakult. Ezután Kolumbia egyéves háborúba sodródott Peruval, mert vitatták Amazonas megye és székhelye, Leticia hovatartozását. Majd a viszonylagos politikai stabilitás kora jött, de az 1940-es évek végén az erőszak újabb hulláma kezdődött. Ezt persze a két vezető párt közötti feszültség okozta és Jorge Gaitán liberális párti elnökjelölt meggyilkolása robbantotta ki 1948-ban. A gyilkosság után Bogotában zavargások törtek ki, amelyek átterjedtek az ország más vidékeire is, 180.000 ember vesztette életét. Kolumbia rivális pártjairól különben azt szokták mondani, hogy azokba a tagok nem beiratkoznak, hanem beleszületnek, és ez valóban így van: a pártok inkább területi és családi egyesületekként működnek, mint politikai platformon alapuló szervezetekként.







1953-tól 1964-ig a katonai puccsok, a tábornokok és a diktatúrák periódusa volt. Ezután a két rivális párt létrehozta a Nemzeti Frontot, (ismerős?), abból a célból, hogy a konzervatívok és a liberálisok együtt kormányozzanak. A megállapodás szerint az elnöki tisztséget konzervatív és a liberális politikus négyévenként váltakozva tölti be, 16 évig fenntartva e rendszert. Minden más választott hivatalt paritásos alapon töltenek be. Ez a megállapodás vetett véget az erőszak korszakának, a Nemzeti Front kormányai fontos gazdasági és szociális reformokat hajtottak végre, bár az egymást követő váltakozó kormányok politikája közötti ellentét miatt számos szociális és politikai jogtalanság folytatódott és a hidegháború légkörében gerillaszervezetek alakultak a kormány és a politikai apparátus elleni harcra.





Az 1970-es évek végétől hatalmas és erőszakos kábítószer-kereskedő kartellek alakultak. Főleg a Pablo Escobar vezette medellíni kartell szerzett kiterjedt politikai, gazdasági és társadalmi befolyást. A kartellek a politikai élet minden részéből származó illegális fegyveres csoportokat pénzeltek és befolyásoltak. Ezeknek a gerilláknak az ellenségei maguk is paramilitáris csoportokat alakítottak és vontak befolyásuk alá. 1991-ben a kolumbiai alkotmányozó gyűlés új alkotmányt fogadott el, amely megtiltja a kolumbiai állampolgárok kiadását külső hatalmaknak: ez a tilalom a kábítószer kartellek lobbizására került bele az alkotmányba. A kartellek előtte véres hadjáratot folytattak a kiadatások ellen, terrorista támadásokkal és maffiaszerű kivégzésekkel, és tulajdonképpen ma is képesek a kormány és a politikai rendszer befolyásolására, leginkább korrupció útján.





Ilyen országban született és nevelkedett a mágikus realizmus legnagyobb regényírója, teljes nevén Gabriel José de la Concordia García Márquez. Ráadásul ennek a politikailag kettészakított országnak a lakossága két regionális csoportra is szakad: a karibi-partvidék costeño lakossága cseppet sem szereti a közép-felföldi cachaco-kat és viszont. Mindkét csoport a másikra pejoratív jelzőket használ és általában lebecsmérlően nyilatkoznak egymásról. A costeñok fajilag kevertebbek, közvetlenebbek és babonásabbak. Ők elsősorban a "kalózok és csempészek fekete rabszolgákkal való keveredésének" utódai, és úgy általában "táncosok és kalandorok, jókedvvel teli népség". Ellenben a cachacok visszafogottabbak, arisztokratábbak, büszkék fejlett városaikra - amilyen Bogota - és arra, hogy milyen tisztán beszélik a spanyol nyelvet. A trópusi karib-tengeri partvidék mindig a liberálisok egyik alappillére volt, míg az ország belsejében lévő hűvösebb hegyeken és völgyekben a konzervatívok szavazótábora élt. García Marquéz többször megjegyezte, hogy ő meszticnek és costeñonak tartja magát és ez a két jelző alapevetően hozzájárult írói alakulásához és fejlődéséhez.





Ezek után talán könnyebb megérteni a Marquéz regényeiben szereplő elárult ezredesek, megbukott tábornokok magányát, Macondó sivárságát és a meseszerű történetek babonákkal tüzdelt rossz előérzeteit. Első regényének is tekinthető novellájában, a Söpredékben már megalapozódik elkövetkező regényeinek mágikus realizmusa. Faulkner-ízű novella: a történet három különböző mesélő szempontjából alakul ki: az ezredes, annak megkeseredett lánya és ártatlan unokája elbeszélése váltja egymást. A három szereplő ugyanazt a történetet három különböző módon értelmezi, a regény technikájának köszönhetően pedig Macondo három arcát láthatjuk: múltját, jelenjét és jövőjét. Érdekes olvasmány azoknak, akik már olvasták Gabriel García Márquez későbbi remekműveit, kezdő Marquéz-olvasóknak azonban nem ajánlom. Bár nagyon sok jel mutat a szerző későbbi, kifejlett stílusára, a regény maga egyes helyeken fárasztó, a történet háromszori megismétlése pedig olykor unalmas lehet egy nem Gabo-rajongó számára. Aki nem olvasott még García Marquézt (van ilyen?) mindenképpen a Száz év magányt vagy az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikáját olvassa el előbb, biztos utána imádni fogja a Söpredék-et is.