Gomba, kökény és galagonya a kapusi legelőn

Múlt vasárnap Aradon voltam kiállításon, M. pedig kiment Péterékkel a kapusi legelő környékére gombászni. Magyarkapus nagyközség Kolozs megyében, nagyjából Kolozsvár és Bánffyhunyad között félúton található, az E60-as európai úton. Magát a legelőt Kapus előtt, az egykori bányavállalat környékén jobbra fordulva, a zilahi terelőútról lehet a legkönnyebben megközelíteni. Egyszóval ott, azon a környéken október közepén (!) annyi csiperkét találtak M.-ék, hogy alig győzték leszedni. Péterék, amikor hazaértek kidobták: azt hitték, hogy sárguló csiperke. Beszéltem azóta apámmal telefonon, és csupán kiváncsiságból megkérdeztem, mit tud a sárguló csiperkéről. (Meg voltam győződve, hogy nem az volt, hiszen M. elég régi gombász ahhoz, hogy megismerje az erdőszéli csiperkét, még ha az enyhén sárgul is). Pesze, hogy nem az volt. Apám szerint minden egészséges, tömött, nagytestű csiperke ehető, a sárguló csiperke pedig nyeszlett, vékonyszárú és büdös :)

A sárguló csiperke fogyasztása gyomor-bélpanaszokat és tartós undort okoz, nagyobb mennyiségben már mérgező. Mindenben hasonlít az erdőszéli (ehető és ízletes) csiperkéhez, csak fehér húsa citromsárgára változik, különösen a tönk tövében. Már nyersen is rossz, vegyi készítményekre (karbol, jód, tinta) emlékeztető szaga van. A nyomáshelyen feltűnően sárgán foltosodik, alul már kívül is élénksárga lehet. A vágások mentén gyorsan citromsárga színt vesz fel, dörzsölésre krómsárgára színeződik. Az állott gombán a sárga szín eltűnik, de nyomásra, dörzsölésre újra előjön. A friss gombán a szag néha nem eléggé kifejezett, de főzve erősödik, és undort kelt. Szerencsére nem mindenütt gyakori. Egész évben előjön, de leggyakrabban nyár végén, ősszel. Közeli rokona az ugyancsak ártalmas tintaszagú csiperke, amely könnyen felismerhető szürke és apró feketés pikkelyekkel díszített kalapjáról. Ez a faj azonban nem gyakori, bár eléggé hasonlít az ehető csiperkékhez. Jellegzetessége - a sárgulás - nem mindig eléggé feltűnő, tehát az undort keltő szag a legjellemzőbb rá. Ezért általános szabály, hogy minden jó szagú és jó ízű csiperke ehető, de a rossz szagúak megárthatnak.

Múlt héten M.-t félrevezette egy jóindulatú ismerős, ugyanis miután leszedték Magyarkapus csiperkeállományát, kimentek Tarnicára, ahol M., igazát bizonyítva, megmutatta a nyugdíjas biológia tanárnak a leszedett gombákat, hogy: ugye ezek ehető csiperkék? Sárkány tanár úr megnyugtatta M.-t, hogy ez tényleg az ehető erdőszéli csiperke. Pedig én nem hiszem, hogy az volt: az erdőszéli csiperke húsa ánizsszagú és (!) sárguló. Ez a gomba nyomásra kívül is sárgul (persze mindamellett ehető és finom gomba). A lemezek sokáig halványak, de végül csokoládébarnák, feketések lesznek. Tönkje csöves és talpas. A gomba, amit M. szedett múlt héten és amit ugyanott most is találtunk (persze sokkal kevesebbet) az a kerti csiperke: ennek kalapja eléri a 10 centiméter átmérőt, eleinte félgömb alakú, de rövid idő múlva boltozatossá válik, majd csaknem laposra kiterül. Bőre fehér, néha finoman vagy durvábban szálas, pikkelyes. A lemezek színe a kezdeti rózsaszínből később jellegzetes csokoládébarnává változik, majd végül csaknem teljesen fekete lesz. Gallérja vékony, aránylag hamar eltűnik. Húsa fehér, törésre gyengén húsvörösre színeződik.

Mivel nem volt annyi gomba, hogy vasárnapunkat teljesen lefoglalja, kihasználva a gyönyörű őszi időt mást is szedtem: többek közt kökényt. Arra gondoltam, hogy valamennyit szedek belőle, aztán majd meglátom mit csinálok vele. A kökény (Prunus spinosa) vidékünkön, sőt egész Európában elég gyakori gyógynövény. Ez a tüskés (tulajdonképpen tövises) cserje a szilva egyik rokona. Bimbójából vértisztító, fogyást elősegítő teát főznek. Termése apró, kékesfekete, hamvas, csonthéjas vadgyümölcs. Éretlen termésének húsa erősen fanyar ízű. Akkor érdemes gyűjteni a gyümölcsöt, amikor a dér már megcsípte, ekkorra megpuhul, fanyarságából veszít, és enyhén édes íze lesz. Almával mártás készíthető belőle, amit húsokhoz és vadhúsokhoz ízesítőként egyaránt felhasználhatunk. Mézzel, gyógyító hatású dzsem, vagy zselé készítésére használhatjuk. Gyümölcsbor készítésére is alkalmas. Én a kökénylikőrt így fogom elkészíteni: ugyanolyan mennyiségű cukrot adok hozzá, amennyi a gyümölcs. Tíz napig hagyom állni, majd egy alig 35 fokos vodkát töltök rá, (ez Erzsi kolléganőnk szerint nem fogja le a gyümölcs ízét, mint a 90 fokos szesz). Újabb tíz nap után lehet rá szeszt is tölteni: 1 liter szeszhez 1,4 liter vizet számítva.

A másik gyógyszerzeményem a kapusi legelőről a galagonya. A galagonya a rózsafélék családjába sorolt növénynemzetség. Formája általában tövises cserje vagy kis fa. Levelei szórt állásúak, a virágzat sátorozó buga. A a mag héja nagyon kemény. A termést az állatok a maggal együtt fogyasztják el, majd a mag a bélcsatornán sértetlenül áthaladva az anyanövénytől távol jut ki a külvilágba. A nemzetség rendkívül fajgazdag (egyes szerzők szerint a fajok száma több mint ezer!), sok az átmeneti és hibrid alak, változat. Főleg az északi féltekén elterjedtek. Fiatal levelét nyersen salátába, virágait borok és likőrök ízesítéséhez használhatjuk fel. Gyümölcséből zselét, lekvárt főzhetünk, de nyersen is fogyasztható. Bort is készíthetünk belőle. A szív oxigénellátását javítja, ezért mindenféle szívbetegség esetén javallott. Hatóanyaga hasonlít a sárga gyűszűvirágéra, de káros mellékhatásai nincsenek. Gyógyteát friss hajtásokból, levelekből, vagy terméséből készíthetünk, de utóbbiak nyersen is fogyaszthatók. Mi a leszedett gyümölcsöt megszárítjuk és csipkebogyóval együtt teának használjuk. A játszottak még kategóriában megemlíteném, hogy egy levesrevaló szegfűgombát is találtunk.