2008. február 27., szerda

A Nagy Feleki Névtelen Gömbkő


Immár szokásos vasárnapi túránkon E. is megtisztelt részvételével. Így négyesben megismételtük múlt vasárnapi körutunkat, csak fordítva: a Mikesi-házak felől mentünk fel az Árpád apánk csúcsára s Majláth püspök kútjánál, az erdőn keresztül jöttünk vissza. A hó elolvadt így elég nagy volt a sár, de ez nem riasztott vissza bennünket attól hogy a Sáros-Bükknek nevezett Feleki-hegy alatt vonuló erdőrészen jöjjünk. Ez az út hosszabb mint a 66-os Brüll-i út, tehát jól elfáradtunk, de megérte: visszafele jövet felfigyeltünk egy igazán különleges alakú kőre az út közepén, a Névtelen forrástól alig feljebb: ez A Nagy Feleki Névtelen Gömbkő.



A Kolozsvárról déli irányba induló kirándulók gyakran találnak a képen látható kőhöz hasonló kisebb-nagyobb gömb alakú köveket, melyeket a tudományos irodalom feleki konkréciónak nevez. Fellelhetőek a Kis-Magurától a Pata és Ajton között emelkedő Nagy Csoltig csaknem minden vízmosásban és patakmederben. De hasonló gömbköveket másutt is találunk az ország területén, például a Déli-Kárpátok lábainál a nagyszebeni medence területén Vízaknától egészen Nagymoháig gyakoriak ezek a gömbalakú konkréciók, vagy ahogyan ezen a vidéken ismerik a “figura” alakú kövek. Akit közelebbről is érdekelnek ezek a különleges kövek annak szívből ajánlom Ajtay Ferenc tanár úr Kolozsvár és környéke geológusszemmel című munkáját. (Napút 2006. július–augusztus – VIII. évfolyam 6. szám: Kolozsvárunk.)



A Feleki hegy ezen különleges képződményei, amelyek valamikor a tenger áramlásának állandó görgetése közben valamilyen mag köré lerakódott homokszemekből növekedtek ekkorára, gyermekkorom egyik konstansának is számíthatnak. A Györgyfalvi-negyed tervezői a hatvanas évek derekán még ragaszkodtak hozzá, hogy a "hasznos" tömbházrengetegen belül valami "különlegeset" is alkossanak: így lettek ott parkok, sétányok, játszóterek. Mindezek ma Kolozsváron ritkaságszámba mennek, azóta már minden talpalatnyi földet beépítenének ha lehetne. Ezeket az amúgy szépen elképzelt parkokat, sétányokat díszítették az éppen kéznél levő és amúgy érdekes formájú, modern szobornak is beillő gömbkövekkel. Idővel elhordták, széttörték őket, de valamikor egy jellegzetes velejárója volt ennek a bivalyrét fölötti lakótelepnek.


Bár a kolozsváriak mindig is ismerték, sőt használták ezeket a köveket, írásos emlék nem sok maradt róluk. Valamikor ilyen homokkőgömböket hordottak be a városba, ott aztán utcák sarkára állították fel őket, meg kapuk lábába ágyazták be a köveket azért, hogy a szekérkerekek tengelye ne verje le a házak sarkait. Gyerekkoromból sok ilyen házra emlékszem, talán ma is van egy a Zsidókórháztól feljebb.
1695-ben egy unitárius egyházfi feljegyezte, hogy április 12-én "az Feleki patakból hoztak egy szekér követ, 13-án pedig hoztak ismét az hostatiak két szekér követ, szekerit 60 pénzen, bizonyosan a következő hónapban építeni kezdett nagy piaci iskola épületéhez való felhasználás céljából."
Kazinczy Ferenc 1816-ban tett erdélyi utazásáról írott leveleiben ez áll “Mi négyen Gyulai’ hat szép szürkéjén hagyánk oda Kolozsvárt. ... Míg túl Feleken egy Kolozsvártt magamhoz vett írást olvasgaték, lyányom figyelmessé teve, hogy utunk mellett szokatlan alakú kövek teremnek, maguktól simulva henger és gömbölyű formákra.”


Jókai Mór 1835-ben Kolozsvárról Tordára menet Kőváry László történész társaságában csodálkozott ré a feleki gömbkövekre: „Kolozsvárt elhagyva Feleken vitt keresztül az út, melynek hegyein teremnek azok az óriási kőgombócok, minek keletkezéséről nincsenek tisztában tudósaink.” (Erdélyi képek). Jókai rajzot készített a gömbkövekről, melyet meg is jelentetett.

Brassai Sámuel, az utolsó erdélyi magyar polihisztor így említi őket "porondkövek". A Feleki-hegyen tett egyik kirándulása alkalmával a következőket írta: „Midőn az öklömnyi nagyságú gömböktől a fél ölnyi átmérőjűekig a különböző porondköveket látjuk, amelyeket feleki köveknek hívnak, akaratlanul is eszünkbe kell jutni a természet művészetének.”


2008. február 21., csütörtök

Coelho: Az ördög és Prym kisasszony

Számomra a legszebb ajándék továbbra is a könyv marad. Annak ellenére hogy nem olvasok. Valamikor olvastam. Most már nem. Ahogy megölte a televízió a rádiót úgy ölte meg a számítógépem a regényeimet. Szemem láttára tette ezt és én nem tettem semmit, hagytam. De azért könyvet kapni szeretek, főleg ha jó a könyv. Hát még ha Marquez vagy Coelho. Melindától karácsonyra kaptam ezt a könyvet: Paolo Coelho: Az ördög és Prym kisasszony. Nagyon tetszett.
„Úgy ment oda az autóhoz, mint aki - életében először - főszerepet tölt be a falu történetében. Eddig ő volt a védtelen árva, a szegény lány, aki nem tud férjhez menni, a magányos éjszakai dolgozó, aki boldogtalanul keres társat. De nem várt hiába. Már csak két nap, és mindenki megcsókolhatja a lába nyomát, és igazán hálásak lehetnek a nagylelkűségéért. Talán még azt is akarják majd, hogy induljon a következő polgármester-választáson. Ha jobban meggondolja, nem árt, ha marad még egy ideig, és kiélvezi a frissen szerzett dicsőséget. Az emberek némán álltak a sorban a kenyeres kocsi mellett. Mindannyian Chantal felé fordultak, de nem szóltak egy szót sem.- Mi történt itt? - kérdezte a fiú, aki a kenyeret hozta. - Meghalt valaki?- Nem - felelte a kovács, aki már talpon volt, pedig szombaton tovább szokott aludni. - Valakinek komoly baja van, és nagyon aggódunk érte.Chantal egy szót sem értett.- Gyorsan vegye meg, amit akar - szólt egy hang. - A fiúnak tovább kell mennie. Chantal gépies mozdulattal átnyújtotta a pénzt, és elvette a kenyeret. A fiú megrántotta a vállát - mint aki nem érti, mi történik -, odaadta a visszajárót, mindenkinek jó napot kívánt, és elhajtott. - Én is szeretném tudni, hogy mi folyik itt - mondta Chantal, és félelmében a kelleténél kicsit jobban fölemelte a hangját. - Nagyon is jól tudja maga, hogy mi folyik itt - mondta a kovács. - Azt akarja, hogy halálos bűnt kövessünk el, pénzért cserébe.- Én nem akarok semmit! Én csak azt tettem, amit az idegen parancsolt! Megőrültek?"


Paulo Coelho 1947-ben született egy brazil középosztálybeli családban; édesapja, Pedro, mérnök volt, édesanyja, Lygia, pedig háztartásbeli. Hétévesen beíratták a Rio de Janeiró-i Szent Ignác jezsuita iskolába. E zord falak között talált rá igazi — írói — hivatására. Első irodalmi díját is az iskola versíróversenyén nyerte. Ennek ellenére Paulo szülei más sorsot szántak a fiuknak. Mérnöknek szánták, ezért megpróbálták lebeszélni arról, hogy az irodalomnak szentelje magát. Hajthatatlanságuk és akkori kedvenc könyve, Henry Miller: Ráktérítő című műve lázadásra bírták Paulót, aki ettől kezdve semmibe vette a család szigorú intelmeit. Apja ezt a viselkedést az idegbetegség jelének vélte, így a tizenhét éves fiút kétszer is ideggyógyintézetbe záratta, ahol többször vetették alá sokkterápiának. Fiatalkori lázadásából kifolyólag hippi volt. Eleinte dalszövegeket írt, majd újságíró lett. 25 éves korától kezdve tanulmányozta a mágiát és az okkultizmust. Gyalog megtette a 830 kilométeres zarándokutat Santiago de Compostelába. Ennek emlékére írta meg az Egy mágus naplója című regényét, amely nagy sikert aratott Brazíliában. 1999 márciusában a világ legeladottabb írójának minősítették a francia Lyre magazin alapján. Az 1979-es iszlám forradalom óta ő az első nem-muszlim vallású ember, akit meghívtak Iránba egy vallási eszmecserére. 2002-től a brazil írói akadémia tagja. Művei mintegy 140 országban, 56 nyelven, több mint 45 millió példányban fogytak el. Regényeiben jelen van a vallás, a misztika, a szerelem, a nehéz döntések, a kétségbeesett érzelemek és a tragikus emberi sorsok ábrázolása. (coelho.hu)


A regény angol nyelvű leírása a coelho.com-ról: The Devil And Miss Prym: A community devoured by greed, cowardice and fear. A man persecuted by the ghosts of his painful past. A young woman searching for happiness. In one eventful week, each of them will face questions of life, death and power, and each of them will have to choose their own path. Will they choose good or evil? The remote village of Viscos is the setting for this extraordinary struggle. A stranger arrives, carrying with him a backpack containing a notebook and eleven gold bars. He comes searching for the answer to a question that torments him: are human beings, in essence, good or evil? In welcoming the mysterious foreigner, the whole village becomes an accomplice to his sophisticated plot, which will forever mark their lives. In this stunning new novel, Paulo Coelho dramatizes the struggle within every soul between light and darkness, and its relevance to our everyday struggles: to dare to follow our dreams, to have the courage to be different and to master the fear that prevents us from truly living. The Devil and Miss Prym is a story charged with emotion, in which the integrity of being human meets a terrifying test.

A fenti szöveg magyar fordítása: Az ördög és Prym kisasszony: Egy pénzéhségtől, gyávaságtól és félelemtől marcangolt közösség. Egy fájdalmas múlt szelleme által üldözött férfi. Egy boldogságot kereső fiatal nő. Egy mozgalmas hét alatt mindannyian élettel, halállal és hatalommal kapcsolatos kérdésekkel néznek szembe, és mindannyiuknak választaniuk kell. A jót vagy a rosszat fogják választani? Ennek a különös vívódásnak a színhelye a zárkózott, Viscos nevű falu. Egy idegen érkezik aki hátizsákjában egy noteszt és tizenegy aranyrudat hoz magával. Egy kínzó kérdésre keresi a választ: jók-e vagy rosszak valójában az emberek? Az idegent befogadva az egész falu cinkosa lesz egy olyan természetellenes cselszövésnek amely utólag egész életüket megbélyegzi. Paolo Coelho ebben az elkápráztató regényében a mindannyiunk lelkében végbemenő fény és sötétség közti harcot örökíti meg, és mindennapi küszködésünk megoldását: merjük követni álmainkat, legyen bátorságunk másnak lenni és győzzuk le azt a félelmet amely megakadályoz abban, hogy igazán éljünk. Az ördög és Prym kisasszony egy olyan érzelmekkel telített történet amelyben az emberi lét feddhetetlensége borzalmas próbának van kitéve. (ford. Andersen).



2008. február 15., péntek

John Bonham: Moby Dick





Áron tegnap koncerten volt: a kolozsvári Knock Out koncertjén. Az együttes vezetője, Lénárd Yogi velem egyidős, valamikor azt hiszem Raressel vagy Cencivel zenélt, onnan ismerem. Ha Áron elment a kilencedikes barátnőjével akkor ezek szerint még mindig sikere van a fiatalok körében annak a rockzenének amit Yogi játszik. Ma én is megnéztem a jútúbon őket, nem estem hasra. Ha a kolozsvári magyar színház betört az élvonalba és most egyik lokálpatrióta büszkeségünk, sajnos a kolozsvári magyar rockzene nem. Nem Yogi miatt, hanem inkább a konjunktúra miatt nincs Kolozsvárnak egy valamirevaló magyar rockzenekara. Azonban ami kellemes emlékeket keltett bennem: az egyik videójukon a Led Zeppelin Moby Dick-jét játszották, vagy legalábbis próbálták játszani. Ezt nem rosszindulatból mondom: minden idők legnagyobb dobszolóját még a nagyok is csak próbálják úgy lejátszani mint John Bonham.


A Led Zeppelin 1968 szeptemberében alakult brit rockzenekar. Az együttes négy tagja Jimmy Page, Robert Plant, John Paul Jones és John Bonham volt. Kemény, gitárközpontú hangzása miatt a Led Zeppelint az egyik első heavy metalt játszó együttesnek tartják. Zenéjükre a kemény rock mellett nagy hatást gyakorolt nagyon sok más zenei műfaj. Az Egyesült Királyságban egyetlen kislemezt sem adtak ki albumaikról, mert azokat sérthetetlen egésznek tartották. Az USA-ban kiadójuk a tagok beleegyezése nélkül jelentetett meg kislemezeket. Több mint 25 évvel azután, hogy Bonzo 1980-ban bekövetkezett halála miatt az együttes feloszlott, még mindig sok rajongója van, elsősorban tagjainak művészi teljesítménye, anyagi sikere és a későbbi előadókra gyakorolt hatása miatt. A Led Zeppelin albumaiból napjainkig több mint 300 millió darabot adtak el világszerte, ebből több mint 100 milliót az Egyesült Államokban. Máig a Led Zeppelin az egyetlen együttes, melynek az összes albuma felkerült a Billboard Top 10 listájára. A VH1 zenecsatorna 100 Greatest Artists of Hard Rock listáján a Led Zeppelint sorolta az első helyre.



John Bonham - ahogyan a zenekar többi tagja is - ugyanúgy élt a színpadon, ahogyan a civil életben is. Önmaguk voltak ott is, pózok nélküli emberek. Bonzó ugyanolyan gyorsan és vadul élt, ahogyan dobolt. Lenyugodni a farmján tudott, traktorral dolgozva a földeken, vagy lovas kocsin korzóztatva családját. A harsány, bolondos, nagyivó Bonzót azonban a család sem tudta lassúbb, szolidabb tempóra szorítani. Míg Page, Plant és Jones a turnék végeztével felvették a hétköznapi ritmust, elvonultak pihenni, regenerálódni, addig Bonzó tovább pörgött. Vagy felpörgött már jó előre. Mint például 1980. szeptember végén, amikor 3 év után ismét amerikai turnéra készültek. Szeptember 24-én az utolsó próbát tartották Jimmy windsori házában. Bonzó egy pub-ban indított, majd a próbák alatt is ivott, végül az esti búcsú partin ugyanezt folytatta. Mint később rekonstruálták, a nap során körülbelül 40 vodkát ivott meg, evett 3 pizzát és curryt. Éjfél után a teljesen elázott dobost Page titkára lefektette, s Bonzó elaludt. Örökre.



A vizsgálat lezárása után, október 10-én Rushockban eltemették a dobosok istenének hamvait. A többiek nélküle nem akarták folytatni a közös zenélést, ezért Jimmy Page december 4-én bejelentette a zenekar megszűnését. S bár időről időre szárnyra kaptak hírek arról, ki kerül helyére az újrainduló zenekarba, azok inkább a vágyálmok kinyilvánításai voltak, semmint a zenekar háza tájáról származó hírek. 1980 óta öt alkalommal zenélt együtt a három életben lévő zenész, s négyszer Bonzo fia, Jason ült apja helyén a doboknál. Page egyszer azt nyilatkozta: a fiú már a LIVE AID-en is szeretett volna velük játszani, de akkor olyan kutyafuttában kellett összeállniuk, hogy nem is gondoltak rá. Ám 1988-ban, az Atlantic Records alapításának 40. évfordulójára rendezett koncerten már ő dobolt. Minden nyilatkozatuknál többet mond azonban a zenekarban uralkodó szellemiségről, egymáshoz fűződő érzelmeikről, emberi minőségükről az a tény, hogy Bonzó családját a tragédia után sem hagyták magára. Kapcsolatuk olyan bensőséges maradt, hogy a fiú fontosnak tartotta apja társainak jelenlétét lakodalmán, így az öt kivételes összeállás egyikeként itt fogtak hangszert.





A Moby Dick egy insztrumentális dal, ami a Led Zeppelin második, Led Zeppelin II című albumán jelent meg 1969. október 22-én. A címnek nincs köze Herman Melville azonos című regényéhez. John Bonham dobos felesége, Pat szerint azért Moby Dick a dal címe, mert fiuk, Jason mindig „a hosszú dalt” akarta hallani. Amikor John megkérdezte, miért, a fiú azt válaszolta: „Mert olyan hosszú, mint Moby”.
Jimmy Page többször hallotta Bonhamet egyedül zenélni a stúdióban; a dalt több ilyen „gyakorlás” darabjaiból rakta össze. A dal elején és végén hallható bluesos riffet Page, John Paul Jones és Bonham játssza, a kettő közötti részt Bonham dobszólója tölti ki. Robert Plant egyáltalán nem szerepel a felvételen, a koncerteken is csak Bonham bemutatására szorítkozott.
Különösen erős Joe Morello "Castilian Drums" és Ginger Baker "Toad" című dalának hatása. Bonham dobverővel és puszta kézzel is dobol, a tripletteket felváltva játssza kézzel és lábbal, a lábdobon pedig dupla ütéseket is használ. Az előbb említett két dalban szintén van egy hosszabb dobszóló, melyekben hallhatóak ezek a technikák. 1968 és 1977 között Bonham dobszólója a koncertek állandó része volt. Bonham szokása volt, hogy a dobverőket eltette, vagy a közönség közé dobta, és a játékot puszta kézzel folytatta (előfordult, hogy a keze vérezni kezdett). Néha csak azután kezdett kézzel dobolni, hogy az erőteljes játék következtében eltörtek az ütők. (Forrás: zep.hu, wiki, internet).



2008. február 10., vasárnap

Első alkalommal az Árpád-csúcson




Vasárnap ketten Péterrel kimentünk a Bükkbe, csakhogy akkor nem gondoltuk, hogy az Árpád csúcson fogunk kikötni. Új helyre szerettünk volna menni, mindketten kissé unjuk a Brüll-kilátót és a 66-os utat. Az autót a régi menedékháznál hagytuk és keresztülvágtunk Újgazdagfalván :). A székelyek az ilyen falut úgy hívnák: Tolvajos. Valamikor 3-4 büszkén-románosan kicicomázott ház állt itt, a tulajdonosai a pincében laktak és az emeletet tiszta- illetve vendéglakásnak tartották. Most azon a helyen, a régi menedékház feletti réten egy többszáz villából álló falu díszeleg: Bunkósdorf.

A falun áthaladva a turistajelzést követve egy fenyvesen mentünk keresztül. Miután a fenyvesből kiértünk, párszáz méter bükkös ösvény baloldalán egy forrást találtunk. Emlékeztem rá, valamikor Melindával sokat jártunk erre, autónk nem volt és a Hajnal-negyed végállomásától jöttünk gyalog erre. A forrás nevét nem tudom, apámtól kérdeztem régebb, ő sem tudta. Ezt elhagyva felértünk a fenti képen látható fához, ahol a turistajelzések elválnak, a piros-fehér felmegy a gerincre a Mikes-házakhoz, a kék-fehér pedig a Majláth-kút érintésével az Árpád-csúcsra visz. Persze hogy a kék-fehéren mentünk tovább, régóta birizgálja a fantáziánkat az Árpád-csúcs, de egyikünk sem volt ott soha.

Ez itt egy Google-Map térkép amire én aztán rárajzoltam a hozzávetőleges trasszét. A sárgával beírt objektumok rajta vannak az internet-térképen. Én csak a nevüket írtam oda, meg a görbe vonalat rajzoltam be. A cím ahol eredetiben meg lehet nézni ezt a vidéket: ez. "Üdv a Google térképén! A balodali vezérlőelemekkel lehet tetszőleges pozicióba és nagyításba navigálni a térképet, a jobb felső sarokban pedig a térkép típusát (vektoros rajz, műhold felvétel, hibrid, vagyis mindkettő) lehet kiválasztani. A vektoros rajz Magyarországról elég szegényes, de a műholdas felvételek elég szépen lefedik az egész országot. Egy pixel kb. 10 méter lehet, így a legkisebb falu is megtekinthető!" (google).


Ez a híres Majláth-kút. Vagy Fantana Bilascu, ahogy rá van írva, de itt nem kell az ilyesmit készpénznek venni. Érdekes módon az alsó, alig kiovasható szövegben a híres román tudós, a román fogászati iskola megalapítójának a neve így van bevésve: Bilasku. A címfeliraton is látni lehet, hogy az S betű utáni rész ki lett ütve és becementezés után újra lett írva.

Csak feltételezem, hogy akiről tulajdonképpen annakidején ezt a forrást elnevezték az gróf Majláth Gusztáv Károly (1864 – 194o) erdélyi római katolikus püspök. "Nagy figyelmet szentelt az oktatásnak és nevelésnek. Magánvagyonából és papi jövedelméből tanulmányi segélyeket osztott, támogatta az iskolákat és ifjúsági lapok megjelenését. 1919-ben mozgási szabadságát korlátozták: megtiltották, hogy lakását elhagyja, és látogatókat fogadjon. 1925-ben a kisebbségi egyezmény állandó megsértése miatt panasszal fordult a Nemzetek Szövetségéhez. Amikor Románia diplomáciai kapcsolatba lépett a Szentszékkel, a román kormány olyan követeléseket fogalmazott meg, amik hátrányosan érintették volna az erdélyi magyar hívőket (például a Székelyföld egy részét a bukaresti egyházmegyéhez akarták rendelni). Ezért Majláth püspök – Glattfelder Gyula csanádi püspökkel és Raymund Netzhammer bukaresti érsekkel együtt tiltakozást fogalmaztak meg." (wiki)


Ez pedig az Árpád-csúcs. Nem kimondottan erre számítottunk. Már tovább akartunk menni a nyíl irányában, dehát lefele mentünk volna, meg aztán olyan csúcsszerű kinézése is volt. Fel kellett hívjam apámat, hogy konfirmálja azt hogy valóban az Árpád-csúcon vagyunk. Nagyon sokszor jártunk errefelé, elmentünk tőle száz méterre rengetegszer, csak éppen nem tudtuk, hogy ez az Árpád-csúcs. Általában a Kis-Magura tetején képzeltük el, ami az is itt van kb. 1,5 kilométerre. Mindenesetre nagyon szép túra volt, visszafelé átjöttünk a Nyugat-Mikesi-Házak tanyán és a piros-fehér sáv jelzésen jöttünk vissza.

2008. február 3., vasárnap

Torockón hörpintett Jókai is...



Vasárnap, február 3-án kimentünk Torockóra, többek közt az új autónkat kipróbálni. Tulajdonképpen úgy volt, hogy pénteken már hívott P., hogy a főnöke - akinek háza van Torockón - Dél-Afrikában nyaral és menjünk ki szombaton ott-aludni. Nem mintha nem lehetne oda bármikor kimenni, csak mi (én) nem szeretünk főnökökkel szocibuzizni, s olyankor megyünk ilyen helyekre (Tarnicán is van nyaralójuk) amikor csak P.ékkel megyünk. Különben P. úgy tekinti az egészet, mintha közösen vették volna, nagyon rendezi a dolgokat Torockón is, Tarnicán is, végül is jól teszi... Szombaton végül csak P.ék mentek ki, mi vasárnap reggel "szaladtunk" ki az új kocsival!!! :-)





A Cs.-ék háza nem az a tipikus torockói ház, amiért a turisták idejönnek szájat tátani, de nagyon szépen rendbe van téve, látszik hogy sok pénzt fektettek bele. A fafűtéses csempekályhák helyett inkább fával működő központi fűtést tettem volna, dehát ők szeretik a "falusias füstszagot". De gustibus. A ház háta mögötti kert is nagyon szépen betonfalakkal van teraszosítva. Rengeteg munkába és pénzbe kerülhetett, hiszen több helyen cső van beágyazva és a ház alatt is kivezetve, hogy a Székelykőről lefolyó esővíz ne lazítsa fel vagy ne mossa el a talajt. Csatornázás még nincs, de állítólag lesz.



A ház mögötti színben egy kenyérsütő kemence van felállítva, vasárnap reggel mire megérkeztünk Erzsike már bedagasztotta a tésztát és éppen akkor tették be. Délutánra meg is sült a friss, ropogós házikenyér. Nem valami nagy kunszt volt, mert elfelejtettek valami belső ajtaját a kemencének becsukni, de azért mégicsak házikenyér volt. "A szép és gusztusos kenyerek készítéséhez szükségünk van olyan anyagokra, melynek hatására a kenyér tésztájában erjedés indul meg. Ilyen anyagok nélkül a liszt és a víz keveréke a sütés után, egy lapos és nem étvágygerjesztő kenyeret ad, melyet nem szívesen látunk az asztalunkon. Ilyen adalékanyagok az élesztő, a sütőpor, a szódabikarbóna, és nem utolsó sorban a kovász. A kovász a természetes kelesztőanyagok közé tartozik, amely liszt felhasználásával készül, illetve burgonyából, joghurtból, vagy íróból származik. Régen nagyon népszerűek voltak a kovászos kenyerek, és manapság is reneszánszukat élik. A kovászos kenyerek természetes úton kelnek meg. A hiteles kovász a levegőben lévő erjesztőkre épít." (hazikenyer.hu).






A házzal szemben lévő telket is megvették Cs.-ék, a fenti kép ott készült de nem látszik benne a tó. Ezen a telken ugyanis csináltak egy mesterséges tavat amelyet állandó jelleggel táplál egy kis patak ami a szemközti hegyről jön és keresztülfolyik a falun. Amiatt, hogy rendszeresen cserélődik és ezáltal állandóan oxigéneződik a vize, a tó pisztráng-tenyészetnek ideális. Be is telepítették gyalui tenyészetből származó apró pisztránggal. Most már csak azt várják, hogy megnőjenek, aztán lehet halászni. Mi azért jöttünk át ide, hogy megetessük őket: élvezet nézni ahogy pezseg a víz amikor esznek.





Ezen a képen a kerthelyiség számomra teljesen új formája van megörökítve. Az út túloldalán van egy kocsma amit úgy hívnak, hogy Gondűző, ahhoz tartozik ez a kis sikk buszmegálló. Ha nem jön a busz, meg lehet inni egy sört. Íme néhány internet-vélemény: "Torockó - kocsmák: Nekem a Gondűző (AJÁNLOM!) jött be. Kellemes hely a Forrás is, de magasabbak (esetleg: változékonyabbak) az árak. Gyorssegélynek megteszi a főtéren lévő Pub/ABC is." (erdelyiturizmus.hu), vagy: "Helyek: Ivó: Szarvas: A Fő tér sarkán. Modern berendezés az ódon falak közt Gondűző: Kicsit távolabb a Fő tértől, de itt van biliárd is. Forrás: A leghíresebb. Itt hörpintett Jókai Mór is. Koccintó: A templommal szemben lévő klasszik falusi kocsma." (ufi.hu)





Miután a kenyeret betettük sülni elindultunk egy olyan túrára, amerre még nem jártunk: a Bányákhoz. Tulajdonképpen mi egyszer voltunk még 3 napig Torockón, akkor egyik nap Péterrel és Árpival felmentünk a Székelykőre, másnap meg mindannyian elmentünk a torockószentgyörgyi Várhoz, azon kívül egyáltalán nem ismerjük a helyeket errefelé. Ezért volt érdekes, de ugyanakkor kellemes séta a 12o éve bezárt bányákat meglátogatni.




Elérkeztünk tehát Torockó egykori gazdaságához. A valamikor itt található vasérc, annak ellenére, hogy kevés és gyenge minőségű volt, már a XIV. századtól kezdve fontos ipari településsé tette Torockót. Az amúgy is silány, köves termőföldek nem tudtak soha megfelelő életfeltételeket biztosítani a torockóiaknak, de a vasbányászatnak, a vastermelésnek és a kovácstermékeknek köszönhetően viszonylag jómódú bányavárossá fejlődött. Hogy a vasérc kitermelése mikor kezdődött Torockón, nehéz lenne pontosan meghatározni. Orbán Balázs megemlíti azt a hipotézist, miszerint Torockó első lakosai zsidó telepesek voltak, akik még a rómaiak korában érkeztek e vidékre. A feltevés igazolására a Torockó elnevezés jelentését a héber Tóra szóra vezetik vissza, illetve a Tóra köve kifejezésre, amit Törvény kövé-nek fordíthatunk. Ma ez valószínűtlen tézis, de érdekességképpen belefért.




S akkor most néhány szót Torockóról. A honfoglaló magyar seregnek egy vagy több törzse fölkerekedett s szekerestől, marhástól megindult a Szamos, meg a Maros mentén. Ahol letelepedésre alkalmas hely kínálkozott, ott megálltak. Amikor újra tovább mentek, egy-egy rajt hagytak maguk után hátra, mely az összeköttetést állandóan fenntartsa. A hátrahagyott raj nagysága attól függött, hogy milyen különleges feladat várt rá. Ha ellenség is volt közelben, melytől védeni kellett az utat, a raj is erősebb volt. Egy ilyen rajtelep volt betelepülve a torockói völgybe is, azzal a rendeltetéssel, hogy a Székelykő tetején levő őrtoronyból figyelje s őrizze a környéket. A várfalvi előretolt őrtelepnek igazi védői a Székelykőn állottak. Az Ákos nemzetség tehát, mert rá volt bizva a Maros-menti foglalások keleti végének védelme - igen jelentős katonai szerepre volt hivatva. A várfalvi őrtelepnek főörsége a Székelykő tetején levő várban tartózkodott; magán az előretolt őrtelepen csak kevesen voltak. Erre utal az, hogy a várfalvi ásatások alkalmával feltárt sírok rendkívül szegényes temetkezésre mutatnak...





A Torockó helységnév szláv szó, amelyet régen (és helyesen) így írtak és mondtak ki: Toroszkó. Ez a név két részből áll, egyik az alapszó: troszk, ami vaskövet, vassalakot jelent; másik a szláv ow képző, mely a magyar i vagy s képzőnek felel meg s azt jelenti, hogy: valamiből való. A t és r hang egymás mellett a magyarban hangtorlódást képez, miért is a könnyebb kiejtés kedvéért egy o hangot mondtak közébe, így: Toroszkow. Ebből lett idővel a szózáró w mássalhangzó lekopása után: Toroszkó. 1257-ben Toroczko néven említik először. Vára a keletre emelkedő Székelykő 1117 m-es nyugati Várkő nevű csúcsán állott, ma csak csekély alapfalai láthatók. Helyén egykor római castrum állott. A várat a tatárjárás előtt az Ákos nembeli Toroczkai család építette. 1241-ben a tatárok teljesen elpusztították. Mivel az ostrom alól kézdi székelyek mentették fel, a király 1257 és 1272 között a várat nekik adta. 1285-ben a kijavított várat sikeresen védték meg a tatárok ellen. 1514-ben a parasztsereg elfoglalta. 1702. november 17-én Rabutin, 1704. március 15-én Tiege csapatai rabolták ki a várost. Őrtornya 1864-ben még ép volt, de 1874-ben már rom és azóta pusztul. A hegy oldalában számos barlang található, ahol a lakosság veszély esetén meghúzódott. 1910-ben 1512 lakosából 1343 magyar és 136 román volt. A trianoni békeszerződésig Torda-Aranyos vármegye Torockói járásának székhelye volt. 1992-ben társközségével együtt 1393 lakosából 1241 magyar, 128 román és 24 cigány volt. 1999-ben Torockó Europa Nostra-díjat kapott a kulturális örökség megőrzéséért.