2017. április 2., vasárnap

Hideghavas - kárpáti sáfrányok nyomában


A túrát ezúttal csak ketten tettük meg, M. szerint át is vertem, mert nem mondtam előre meg milyen nehéz túra lesz. Pedig nem is volt annyira nehéz:  Paltinei - Arsuri - Hideghavasi sáfránymező - Batrana-csúcs - Paltinei, a túra hossza 9 km, szintkülönbség 500 méter emelkedés 500 m ereszkedés. A facebook a héten tele volt sáfránymezős képekkel, ezért mentünk ki mi is.


 Amikor erre a körtúrára megyünk, mindig a Hidegszamos völgyében megyünk autóval, Somesul-Uzina nevű település bejáratáig. Hidegszamos falunak ez a része valamikor egy néhány, a villanygyár köré épült házból álló tanya volt. Ugyanitt volt az egykori hidegszamosi menedékház, jelenleg az épület a katonaság tulajdona. A villanygyár vízenergiáját a Talján-gát vize  szolgáltatta. Állítólag a Ganz vállalat olasz szakmunkásokat hozott a gátépítéshez, így maradt a neve Talján-gát (barajul Talieni).


Hideghavas letérő után, az Uzina helységtábla előtt balra fordulunk az egykori vízierőmű gátjához. Itt szoktuk hagyni az autót, a gát környékén. A Hideg Szamos völgyi vízierőművet 1906-ban helyezték üzembe Kolozsvár villamos energia ellátásának érdekében. Az eredetileg vegyes, víz-gőz üzemű Ganz-erőmű 64 évig látta el árammal a kincses várost. Jelenleg nem működik, de nagy része még meg van, zártkörű (csak szakmabelieknek hozzáférhező) múzeumként várja turisztikai attrakcióvá való átalakulását.
 
  
A Talján-gáton túl megy előre egy út Paltinei tanya felé, a gáttól balra pedig egy elég meredek gyalogút visz fel Arsuri tanyára. Mi a baloldali utat választottuk ezúttal is. A gericre  felérve, pihentünk, kelet felé lenéztünk a Hideghavas-völgybe, majd továbbmentünk a gerincen, a Talján-völgyet megkerülve. A völgy túlsó oldalán a Batrina-csúcs alatt terül el a híres Batrina-krókuszmező.
 

 A kárpáti vagy tavaszi sáfrány (Crocus heuffelianus vagy Crocus vernus) a spárgavirágúak rendjébe, ezen belül a nősziromfélék családjába tartozó faj. A Kárpátok és a Balkán-félsziget domb- és hegyvidékeinek őshonos növénye. Alacsony termetű, 10-20 cm magas, levelei szálasak, keskenyek, épszélűek. A száron egy magányos hattagú virágzat fejlődik. A szirmok lilák, a porzók közelében világosabb színűek. Más sáfrányoktól abban különbözik, hogy a szirmok csúcsán egy sötétebb, v alakú lila folt látható (lásd a fenti képen). A porzók aranysárgák, termése toktermés és február-március hónapokban virágzik. Védett növény.


A geoládát nem találtuk meg, de azért bemásolom a leírást: The hike is 12 km long with an ascent of 600 meters in the first part of the track, it can be walked in 3 and a half hours, maximum 4 hours. The hike is almost entirely on dirt road with a small segment on a trail, mainly in open field with small parts of forest, the difficulty is medium, the ascent is on a continuous, moderate slope. At the end of march or beginning of april it's an veritable carpet of crocuses, you can find it at the coordinates: N 46° 39.930' E 23° 16.119' (geocaching.com).



Nincsenek megjegyzések: