Hess madár!

Nekem általában a szilveszterek nem jönnek össze. Mindig tervezgetem, hogy milyen jól fogunk szórakozni, milyen nagy buli lesz meg minden, s közben mindig egy nagy fiaskó lesz az egész. Ám az idén igazán különleges kellett volna legyen az újévi mulatozás. Péterék meghívtak Torockóra egy többnapos szilveszteri kiruccanásra a főnökük házába, aki egészen máshol fog szilveszterezni és így a hétvégi ház a Péter rendelkezésére lesz bocsátva. Minden meg volt beszélve, ők már 30-án ki akartak menni, mi azonban csak 31-én készültünk elindulni, hogy 20 éves kisfiunkat is tudjuk felcsomagolni, felkészíteni az ő szilveszteri bulijára. Még a geoládákat is előkészítettem, térképeket és útvonalakat nyomtattam, sokat akartunk kirándulni, egyszóval nagyon jól telhetett volna. Még szerencse, hogy Péter utolsó nap lefújta az egészet. Most nem akarok kitérni rá, hogy miért, elég az hozzá, hogy 30-án M. felhívta őket, hogy milyen virslit vigyünk, és bejelentették, hogy nem megyünk Torockóra...

.

.

Amikor megtudtuk, hogy nem megyünk Torockóra, kimentünk (újból) megkeresni az EKE forrást, ugyanis már régóta készültem oda geoládát rejteni. Nemcsak hogy nem kaptuk meg, de csuromvizesen és megfagyva értünk vissza az autóhoz. Nincs kizárva, hogy az volt az oka annak, hogy én 31-én már betegen ébredtem. Itt el kell mondanom még azt, hogy gyerekkorom óta minden télen egyszer-kétszer többé-kevésbé krónikus mandulagyulladásokon esek át, hol könnyen, hol kevésbé könnyen. Ám ami ezen a télen volt, az felülmúlt minden eddigit. Szilveszter estéjén annyira beteg voltam, hogy tíz órakor már csak egy dolog járt az eszemben: a lefekvés. Valahogy átvészeltem az éjszakát, elsején valamivel jobban lettem, másodikán megint nagyon rosszul. Lázam volt, szédelegtem, mint egy gosztát-tyúk és annyira bedagadt a torkom, hogy nem tudtam aludni sem, attól féltem megfulladok álmomban.

Harmadikán reggel, két átalvatlan éjszaka után elindultunk az orvoshoz. A városi klinika sürgősségén nagyon sokan voltak, átmentünk az orr-fül-gégészet szolgálatos orvosához, aki megnézte a torkomat és majdnem elájult. Rögtön írt egy küldőcédulát a járványkórházba és figyelmeztetett, hogy több mint valószínű: be fognak utalni. Engem akkor már semmi nem érdekelt, csak legyek már jobban, felmentünk a járványkórházba, ahol persze rögtön beutaltak, negyvenhat évesen először. Hát igen. Így néz ki 2010-ben a kolozsvári járványkórház. Aki esetleg nem tudná, Kolozsvár az Európai Unió egyik nagyvárosa, regionális főváros, gazdasági és egyetemi központ, megyeszékhely. Persze ez akkor engem nem sokat zavart, intravénás penicillinnel (nagy szó, hogy volt nekik és nem küldték el M.-t a patikába vásárolni, mint más kórházakban szokták) három nap alatt kikezeltek. Végülis, ugyebár minden jó ha vége jó.

Vörös Rébék általment a
Keskeny pallón s elrepült

Tollászkodni, már mint varjú,
Egy jegenyefára ült.
Akinek azt mondja: kár!
Nagy baj éri és nagy kár:
Hess, madár!

Biró Roland: Hess Madár