Akik a tegnapelőtti bejegyzésemet esetleg nem olvasták: tegnap, december 17.-én Hanukka ünnepi estre voltunk hivatalosak a Horea úti neológ zsinagógába. Örömmel és némi szorongással fogadtuk el a meghívást: attól féltünk nehogy valamit rosszul csináljunk és vendéglátóinkat kellemetlen helyzetbe hozzuk, hiszen nem ismertük a rituálékat, szokásokat. Mint kiderült, teljesen alaptalanul aggódtunk: egy nyitott, rituálémentes, kellemes és "dumás" társaságba csöppentünk, ahol nemhogy kinézték volna, de úgy tűnt még örvendtek a magunkfajta másvallásúaknak. Annyi mindent tanultam és annyi mindent mondhatnék ezekről az emberekről, hogy külön blogot írhatnék erről a témáról. Előszöris el kell mondanom, hogy nagyon jól éreztem magam ezen az ünnepen. Akár azt is mondhatnám, hogy otthonosan éreztem magam, hiszen az ő hitük az én hitem is, az pedig, hogy az én hitem nem az övék is, arról nem tehetünk sem mi, sem ők.
Az egyetlen szokásbeli eltérés, ami szerencsére idejében feltűnt nekem, az a fejfedő volt. Még üresek voltak a padok, amikor megérkeztünk, leültünk valahova hátra, néhány perc után megérkezett egy idős házaspár, a férfi éppen elénk ült le és elnéztem ahogy leveszi a kabátját, de a sapkáját nem. Akkor jöttem rá, hogy én mindenkivel ellentétben fedetlen fővel üldögélek ott, jóindulatúan megpróbálva elvegyülni közöttük :) Megkérdeztük K. vendéglátónkat, mi a teendő, erre ő rögtön elszaladt és hozott nekem egy egyszeri használatú papondekli kippát, vagy yarmulke-t, amiről én csak most tudtam meg, hogy az általam ismert neve, a sábeszdekli az teljesen helytelen és pejoratív. A A kippa (koponyafedő) egy vékony, kerek fejfedő, amelyet a hagyományőrző zsidó férfiak (egyes esetekben nők is) viselnek. Használata Isten iránti tisztelet és hódolat jelképe, a viseletének kötelezettsége pedig a Talmudban van megírva.
És akkor meséljek a szertartásról. Lehet azért, mert a Hanukka nem a Tóra ünnepe, hanem úgy is lehet mondani, hogy világi ünnep, egy háborús győzelem ünnepe, én semmiféle vallási szertartást nem észleltem. Beszédek hangzottak el és kórus énekelt, az egyetlen vallásos jellegét az ünnepnek maga a zsinagóga adta, ami végülis a zsidó istentisztelet helye, de ugyanakkor bét kneszet, a gyülekezés háza is. Szóval nem tudtam rájönni, mennyi volt az istentisztelet és mennyi az ünnep, olyan érzésem volt, mintha az rmdsz tartana ünnepi műsort a kétágúban március 15-én. A másik számomra meglepő dolog a gyülekezet nyelve volt: annak ellenére, hogy a legtöbb (kolozsvári) résztvevő otthon magyarul beszél egymás közt, a beszédek románul hangzottak el, tehát (az örményekkel ellentétben, akik ma nálunk örmény-románok és örmény-magyarok) a zsidók az állam nyelvén tartják beszédeiket, annak ellenére, hogy néhány szónok csak törte a román nyelvet.
Következzék hát a Hanukka mondanivalója abból, amennyit én értettem a tegnapi beszédekből: Rózsa Emeric, a buchenwaldi haláltábor túlélője, a Hitközség ideiglenes (?) kolozsvári elnöke röviden bemutatta az ünnepet és a jelenlevőket, ezután következett egy kórusösszeeállítás, majd két beszéd következett, utána újra kórus, Halmos Katalin tanárnő vezetésével. Egy idős rabbi és egy fiatal bukaresti hivatalnok mondott beszédet. Nem vitatkoztak, nem mondtak ellent egymásnak, csak két külön üzenetet láttak a Hanukka gyertyáiban. Ugyanis a zsidó kutatók évszázadok óta vitatkoznak azon, hogy milyen sorrendben kell a nyolc plusz egy gyertyát meggyújtani. Az egyik irányzat azt hangoztatja, hogy mivel azt a csodát ünneplik, amikor az olaj nyolc napig nem fogyott ki a menórából, első nap egyet kell meggyújtani, majd mindennap még egyet, amíg az összes gyertya ég. Ezt hirdette az idősebbik szónok, Ehrenfeld Abraham rabbi.
A fiatal bukaresti vendég, Erwin Simsensohn színész (ld. Amatorul) azonban a győzelem ünnepét hirdette, szerinte ideje változtatni a sorsüldözött zsidók sztereotípiáján és a Hanukkában azt látni, ami valóban megtörtént: egy maroknyi zsidó ifjú a hit segítségével legyőzött egy sokkal nagyobb és erősebb görög sereget. Namost itt a gyertyagyújtás sorrendjéről nem volt szó, azonban valahol olvastam, hogy a győzelem-ünnep képviselői azt szeretnék, ha egyszerre gyújtanák meg az összes gyertyát, és aztán mindennap eggyel kevesebbet, ezzel jelképezve a győzelem pillanatnyi fontosságát. Legalábbis én ennyit értettem beszédeikből.
S ha már ennyire elmélyültem a hanukka értelmezésében, itt van a tradicionális hanukkai vacsora, a hremzli receptje. Hagyományosan serpenyőben, olajban sül, van magyar, sőt tót neve is, ez ugyanis nem más, mint a lapcsánka. Hozzávalók 4 személyre: 1 kg krumpli, (4 murok) 1 fej hagyma, 3-4 evőkanál liszt, só, bors, a sütéshez (oliva)olaj. A vöröshagymát vágjuk kis kockákra, és nagyon kevés olajon pirítsuk aranysárgára. Hagyjuk hűlni, közben a meghámozott burgonyát (murkot) reszeljük le, a levét nyomkodjuk ki. Szitáljuk hozzá a lisztet, s keverjünk bele annyi aludttejet (esetleg tejfölt), hogy sűrű tésztát kapjunk. Vigyázzunk, ha sok a liszt, kemény lesz a lapcsánka! Végül adjuk hozzá a hagymát, keverjük össze, és sózzuk, borsozzuk. A kész masszát pihentessük 10-15 percig. Ezután serpenyőbe tegyünk pici zsiradékot, s ha már forró, merítsünk bele egy-egy kanálnyit a masszából, amelyet a kanál hátával kissé lapítsunk el. Süssük meg mindkét oldalát lassú tűzön piros ropogósra.
És még nem is beszéltem a ladino-ról (mondom, hogy nem tudom abbahagyni :). A ladino (sefardí) egy zsidóspanyol nyelvváltozat, amely a kasztíliai spanyol nyelvnek a középkori Spanyolországból kiűzött zsidó családok ajkán fennmaradt, archaikus vonásokat őrző formája, amelyet Kis-Ázsiában, a Balkán-félszigeten, illetve Amerikában mintegy 110 000-en beszélnek, valamennyien kétnyelvűségben az adott ország nyelvével. Eredetéről annyit, hogy 1492 után a zsidókat távozásra kényszerítették Spanyolországból, az innen elmenekült zsidók (a szefárdok) szétszóródtak Afrikában, Nyugat-Európában és az oszmán-török uralom alatt álló európai területeken. Leszármazottaik a 20. században az amerikai kontinensre is áttelepültek. A szefárdok közösségei még az idegen nyelvi környezetben is megőrizték nyelvüket, a 15-16. századi spanyol nyelvállapotban, bár a befogadó közeg nyelve hatással volt rá. A bejegyzés címét adó Nyolc kis gyertya például ladino nyelvű hanukkai ének (ld. a lenti videót).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése