2009. augusztus 28., péntek

Transzfogarasi út 1: Kerc-Bilea-tó


Mindig volt egy hiányérzetem (legalábbis amióta autót vezetek), hogy még sosem jártam a híres-hírhedt transzfogarasi úton. Több ismerősöm, munkatársam mesélte annakidején, hogy milyen fantasztikus látványt nyújt ez az útszakasz, de nekem eddig nem volt alkalmam erre járni. Akkor most elmesélem, végülis hogy vetődtünk ide: Az idei NAGY gazdasági válság csupán annyit engedett meg nekünk, hogy a román tengerparton nyaraljunk (bár még ez is nagy szó volt ahhoz képest, hogy mások munkahelyeiket, autóikat vagy éppen lakásaikat vesztették el a válság miatt). Tovább: nekünk azért sikerült elmenni nyaralni idén, mert ha a válság a turistákat fájdalmasan érintette, akkor azokat, akik a turizmusból élnek, valósággal pofánvágta. Augusztus végére a turisztikai cégek olyan ajánlatokkal álltak elő, amikre a Keresztapában azt szokták mondani, hogy "an offer that one can't refuse". Így indultunk el tehát augusztus végén a tenger felé vezető úton egy olyan, a transzfogarason lévő panzióba megpihenni, ahová azelőtt eszünkbe sem jutott volna elmenni. Olyan árai voltak (15 euro/szoba) amit egyszerűen nem lehetett visszautasítani.





Persze a legnagyobb attrakció azért nem a panzió volt, hanem maga az út és a környék. A transzfogarasi út (7C jelzésű országút) a Fogarasi-havasok központi részén keresztül köti össze Alsóárpás (Arpașu de Jos) és Curtea de Argeş településeket. Az 1970-es években építették, 90 km hosszú, összesen 578 hídja és viaduktja van. 2042 m magasságig vezet fel, majd egy alagúton halad át a főgerinc alatt. Elhalad a Balea-vízesés telep, a Balea-tó és a mesterséges Vidraru-tó mellett. A Transzfogarasi út megépítése után megkönnyítette a hegység megközelítését, ezért nagyon sok turista érkezik ide. Az út lavinaveszély miatt csak nyáron van nyitva. A hóviszonyoktól függően októberben vagy novemberben lezárják és csak június elején, közepén nyitják meg újra.





A Moldoveanu és Negoiu hegycsúcsok között fekvő Bâlea vízesésnél lévő menedékház a transzfogarasi út első számú kötelező megállója, persze csak akkor, amikor Erdély irányából érkezünk. A Bâlea az ország legnevezetesebb magasszinti vízesése (1200 m magasságban), bár a víz 'csupán' 60 métert esik, a környező vidéknek és a jégkorszakra emlékeztető tájnak köszönhetően Románia leglátogatottabb vízesése. A vízesés nevét a hasonnevű tóból fakadó Bâlea patakról kapta, a patak alsó(bb) szakaszán található a fentemlített menedékház. Innen gyalog, jelzett turistaösvényen, illetve felvonóval is fel lehet jutni a 2000 méter magasságban lévő tóhoz.




Egyesek azt állítják, hogy a transzfogarasi út a "Kárpátok Géniuszának" megalomániájából született az 1970-es években, és hogy sok értelme nem volt, hiszen a közeli Vöröstoronyi szoroson át sokkal kényelmesebb út vezet át a Déli-Kárpátokon Havasalföldre. Én csak annyira emlékszem vissza gyerekkoromból, hogy a felnőttek beszélték: kiskatonák, politikai foglyok százai haltak meg ott. Akkor még a Dunacsatorna csak térképen meghúzott vonal volt. Talán a transzfogarasi út is úgy kezdődött, habár úgy tudom, hogy komoly hadászati szerepe is lehetett volna. Az út tehát erre vezet: Kerc, Cartisoara, Bâlea vízesés-menedékház, Bâlea-tó, Transzfogarasi alagút, Vidraru-tó és Curtea de Arges.



A Bâlea-tó (egyes források szerint magyarul Bilea) a Fogarasi-havasok legnagyobb tengerszeme, 2034 m magasságban. Felülete 46.508 négyzetméter, legnagyobb mélysége 11 m. Mint már tudjuk, mellette halad el a transzfogarasi út. A nagy turistaforgalom és a közeli menedékházak szennyvize miatt a tó egy ideje már teljesen elszennyeződött, a tó partján lassan járni nem lehet a kukoricacsutkáktól és cigarettásdobozoktól. Amíg ott voltunk, egyik (üresnek tűnő) menedékházból nagyon zavaró hangerővel szólt a zene. Parkolni már csak az úttesten lehetett, saját felelősségre. Szóval a tóval kapcsolatban annyi maradt meg bennem, hogy gyönyörű lehetett valamikor, ám a román "turisták" itt sem hazudtolták meg önnmagukat: mindenből, ami szép zsibvásárt csinálnak. Még valami, a természet olykor visszaüt: 1977 áprilisában olyan lavina keletkezett a tófalon, a Zerge-nyereg (2315 m) irányából, amely 23 embert sodort és temetett a tóba.


Nincsenek megjegyzések: