Bálint Tibor Emléklap

Életem egyik legnagyobb megtiszteltetése mint mindig, most is érdemtelenül ért. Két évvel ezelőtt Bálint Tibor özvegye a világhálót böngészve rátalált erre a blogra, melynek szegőlécére annakidején kiírtam, hogy márpedig nekem a Zokogó Majom a legkedvesebb magyar olvamányom. Az író 75-ik születésnapjára emlékeztek akkoriban így a fáradhatatlan Bálintné Kovács Júlia lenyomozott majd rámtelefonált és meghívott egy a Brassaiban tartandó ünnepélyre, melyet iskolás gyerekek tartanak "Tibi bácsi" emlékére. Egy megbocsáthatatlan félreértés miatt (rosszul olvastam a postán is elküldött meghívón a dátumot) nem vettem részt ezen a megemlékezésen. Aznap este felhívott a jogosan sértődött Bálintné Kovács Júlia, és tudomásomra hozta, hogy a gyerekek még emléklapot is készítettek az én nevemre, majd egyszer ideadja vagy elküldi. Most én a leginkább azt sajnálom, hogy mai napig sem tudtam hiteltérdemlően elmondani neki, hogy miért nem voltam ott. Pedig azóta személyesen is találkoztunk, könyvet is kaptam tőle ajándékba, de az emléklap csak most került meg.

"A szomszédban megint csörömpölés hallatszott, akárha egy hatalmas üvegfa borult volna ki a földből, s leszakadó ágai folyamatosan vékony meg vastag hangokat adnának, míg csak a törzs meg nem nyugszik a szilánkokon: Dondos ismét ott találta a bögréjét a dáridózók között, a konyhában, átölelte az asztalt, s a tányérokkal, ételmaradékokkal együtt kilökte az udvarra. Kéményseprő Jóska utánatántorgott, és megpróbálta elkaszálni, mire Bunda Rózsi, Csipuka és Szutor Pista, a bádogos fölbátorodva szintén nekiugrott; a fuvaros azonban lerázta őket magáról, s most kiáltozva hemperegtek a földön, majd összegabalyodtak a kéményseprővel, és arcuk, ruhájuk kormos lett, Dondos pedig berontott a pajtába, és öklével ismét nekiesett a gebének. — Istenem! — jajdult föl Vinczéné. — Miért kell ennyit szenvednem?" (Bálint Tibor: Zokogó majom. Egy élhetetlen család kálváriája).

Tőlem itt most ne várja el senki, hogy elmeséljem, miért a Zokogó majom az én legkedvesebb magyar regényem. Mert nem tudom miért. Nem is biztos, hogy ez a kedvencem, csak ez a legrongyosabb, mert ezt olvastam a legtöbbször. Talán egyszerűen mert én is kolozsvári vagyok. Mert egyfajta Vincze Kálmán vagyok én is. Meg Hektor és Böske, Vékás Bandi és Paszuly, talán Bunda Rózsi és Csipuka. Mert ezek mind én vagyok. De azt hiszem leginkább Mosonyi úr vagyok, a zokogó majom. Mivel állandóan sírhatnékom támad olyankor, amikor látom, hogy mit csináltak ezek a mi Kolozsvárunkból. A Tibi bácsiéból és az enyémből. Köszönöm szépen Kovács Júliának ezt a rendkívüli megtiszteltetést, hogy Bálint Tibor Kolozsvárát ismét a magaménak érezhettem.

.