A könyv kéthónapos történetet örökít meg, két ember tragédiába torkolló együttlétét. Miranda Grey-t, a művésznövendéket, a szépség, a tisztaság megtestesítőjét elrabolja egy eltorzult értékrendű, fanatikus, álomvilágban élő kishivatalnok. Ferdinand Clegg, a lepkegyűjtő gyűjteményének legszebb trófeáját épp a védtelen nőben látja meg. Teheti, hiszen totón nyert pénze segíti abban hogy álmai nőjének luxuscellát rendezzen be, remélve, hogy amíg fogva tartja, megszerettetheti magát vele. Ám ez az álomvilág csupán a férfi képzeletében él, a nő számára a pince csak egy csúf, ízléstelen kalitka, amely akaratlanul is sorvadásra ítéli a szépséget. E kegyetlen pincevilágban csak a két szereplő létezik, Miranda és Ferdinand. Ferdinand megpróbálja megnyerni a lány bizalmát, miközben a lány a menekülést tervezi. A regény kettőjük szellemi küzdelmének nagyszerű ábrázolása, a szabadság iránti vágy, a férfi és nő párharcának, a szép és a gonosz harcának ragyogó megörökítése.
„Olyan volt, mintha fogtam volna egy nagy kék szalagost, vagy egy spanyol fritillária királynőt. Ezzel azt akarom mondani, olyan volt, ami csak egyszer sikerül az embernek az életben, és akárhány életben meg se történik. Ilyesmiről inkább csak ábrándozni szoktunk, s magunk sem hisszük, hogy valaha csakugyan elérjük" - mondja Ferdinand. Miranda pedig ezt írja titkos naplójába: „Én csak egy példány vagyok egy sorozatban. Ha megpróbálok kilibbenni a sorból, olyankor gyűlöl. Nekem azt a sorsot szánta, hogy mindig szép legyek, mindig ugyanaz, gombostűre tűzve, holtan. Tudja ő jól, hogy elsősorban az élet adja a szépségemet, de neki a halott énem kell. Ezt kívánja: éljek, de holtan."
Már a gondosan eltervezett emberrablás is beteges elmére vall, hát még ahogy fogva tartja, tulajdonképpen lelkileg, iránta érzett szerelmével terrorizálja, megbizonyosodhatunk róla, hogy a férfi nem normális. Pedig egészen hétköznapinak tűnik. Viszont nekem úgy tűnt, hogy a nő is kicsit furcsa. Különös kapcsolat kezdődik tehát fogoly és fogvatartója között. Leginkább vitáikból tűnik ki, hogy mennyire ellentétesek nézeteik a világról. Ezeket az ellentéteket fokozzák a szökési kísérletek, veszekedések, betegségek és az egyoldalú szerelem. És az már nem is okoz meglepetést, hogy a könyv tragédiával végződik. Hogy milyen tragédiával, nem mondom el. Érdemes elolvasni, külön érdekessége a műnek, hogy első felében a férfi szereplő meséli el a történetet, második felében pedig megtudhatjuk, mit érzett a női szereplő fogolyként. Leginkább megdöbbentő volta miatt csak erősebb idegzetűeknek ajánlom.
John Fowles (1926–2005) író, költő, esszéista, kritikus, a második világháború utáni angol regényírás egyik meghatározó alakja. Fontosabb művei: A lepkegyűjtő (1963), A mágus (1966), A francia hadnagy szeretője (1969), Daniel Martin (1977) Mantissa (1982). "Sosem adtam újságot a kezébe. Rádiót, televíziót sem tettem be hozzá. Mielőtt hozzám került, olvastam egy könyvet: A Gestapo titkai volt a címe. Arról szólt, hogy a háború alatt milyen kínzásokat alkalmaztak. Mindig azzal kezdték, hogy a foglyot elszigetelték, nem szerezhetett tudomást semmiről, ami a börtön falain kívül történik. A fogoly ne tudjon semmiről, szakadjon ki a régi világából. Egymáshoz sem szólhattak. Ez törte meg őket. Természetesen én nem akartam őt megtörni, nem úgy, mint a Gestapo a foglyait. Én csak azt hittem, jobb lesz, ha elzárom a külvilágtól, mert akkor többet járok az eszében. És ezért hiába is próbál rávenni, hogy hozzak neki újságot vagy rádiót, nem kapja meg soha. Az első napokban attól akartam megkímélni, hogy olvassa, hogyan keresi a rendőrség, meg más effélét, mert az túlságosan felizgatta volna. Azt is lehetne mondani, hogy jóindulatból tettem."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése