2009. február 28., szombat

Új notebookom: Toshiba Satellite A300 1MM

Gazdasági válság alatt is lehetnek az embernek kellemes meglepetései. Például az, hogy a főnöke bejelenti, hogy cégpénzből vehet magának új számítógépet. A régit, amivel sok baja volt mostanában az emberfiának, odaadja a főnök az újonnan felvett kollégának :). Persze megszabnak egy eléggé szűkmarkú határt, ám ekkor jön a magamfajta gadgetbuzi valódi művészete: kiválasztani melyik a legjobb notebook amit ÁFA nélküli 400 euróért meg lehet vásárolni. Csupán néhány órai böngészés és szakboltjárás után megbizonyosodtam benne, hogy ennyi pénzért (ma!) a legjobb vásár a Toshiba Satellite A300-as.




Hogy mást ne mondjak az új kollegával kapcsolatban, aki a HP-mat örökli, évekkel ezelőtt amikor a céghez kerültem, jómagam is örököltem egy laptopot: valamilyen Toshiba Tecra volt és (akkoriban) nagyon meg voltam elégedve vele. Persze van nekem egy elméletem a számítógépekről és a programokról amiket használnak: a programozók és a hardware-gyártók kétségtelenül összedolgoznak. Ugyanis ha nem lennének új, hardigényes programok, senki sem venne új gépet, ha pedig nem lennének új szoftigényes gépek, mai napig is Pacmant és Tetriszt játszanánk a gépeinken. Tehát a Toshiba Tecra is lejárt, mint a sarki boltban a halkonzerv, de nem azért mert nem volt jó, hanem azért, mert valakik úgy gondolták, hogy ideje neki lejárni . . . (És ilyenkor akaratlanul is eszembe jut a 30 éves szovjet Majak magnóm, amit kifogástalan állapotban vittem le a kukába: ma már azt is kiszámítják, hogy ne is tartson túl sokat az illető használati cikk).



Lássuk tehát a száraz adatokat. Processzor: Intel® Pentium® dual-core processor T3200 clock speed : 2.00 GHz Front Side Bus : 667 MHz 2nd level cache : 1 MB Operációs rendszer: Genuine Windows Vista® Home Premium Edition (pre-installed, Toshiba-HDD recovery), miután formáztam és újrapartícióztam a vinyót, persze minden elúszott :). Maradt a Vista szériaszám az alján. Standard memória : 3,072 (2,048 + 1,024) MB, maximálisan kiterjesztető: 4,096 MB: DDR2 RAM (800 MHz). Hard disk kapacitás: 250 GB S.M.A.R.T. DVD Super Multi drive (Double Layer) kompatibilitás: CD-ROM, CD-R, CD-RW, DVD-ROM, DVD-R, DVD-R(DL), DVD-RW, DVD+R, DVD+R(DL), DVD+RW, DVD-RAM maximális sebesség : Olvasás: 24x CD-ROM, 8x DVD-ROM/Írás: 24x CD-R, 4x CD-RW, 10x HS CD-RW, 16x US CD-RW, 8x DVD-R, 6x DVD-R (Double Layer), 6x DVD-RW, 8x DVD+R, 6x DVD+R (Double Layer), 8x DVD+RW. Display mérete: 15.4 " típusa : Toshiba TruBrite® WXGA TFT High Brightness display internal resolution : 1,280 x 800. Videókártya: gyártó: Intel® típus: Mobile Intel® GMA 4500M memória : 1,340 MB-ig, megosztott 3 GB rendszermemória esetén. Akciós ár (Romániában): 390 euró + ÁFA.

Oldalról nézve meglehetősen vaskosnak tűnik az A300-as, 2,7 kilogrammos tömegével pedig elég súlyos is. Mivel hátulja teljesen üres, első élére is több csatlakozót telepítettek. Ide került a hang ki- és bemenete, a hangerő tekerős szabályzója (szerintem ez egy pozitívum, sok gyártó lemondott róla), a kártyaolvasó, a vezeték nélküli hálózati eszközök (Wi-Fi, Bluetooth) kapcsolója, és az opcionális távirányító opcionális infrás érzékelője. Az oldalsó élek elejére került két-két USB, elosztva az Ethernet és modem aljzata. Jobbra ezután az optikai meghajtó, majd a tápcsatlakozó és a Kensington zár aljzata jön. Baloldalt, még a két USB előtt van egy mini FireWire konnektor, és a hűtőrács. Ami viszont a román piacra gyártott 1MM modellből nekem leginkább hiányzik az S-Video kimenetel. Nem tudok tehát egyelőre sok mindent mondani az új Toshibámról, ígérem, hogy amint új (jó vagy rossz) tulajdonságokat tapasztalok nála, írok. Amíg ezt írtam, teljes mértékben eszembe juttatta egykori Tecrámat, az is anno ugyanígy melegedett :). A HP nc6120 kétévi használata alatt erről az aspektusról teljesen megfeledkeztem . . .





2009. február 25., szerda

Bálint Tibor Emléklap




Életem egyik legnagyobb megtiszteltetése mint mindig, most is érdemtelenül ért. Két évvel ezelőtt Bálint Tibor özvegye a világhálót böngészve rátalált erre a blogra, melynek szegőlécére annakidején kiírtam, hogy márpedig nekem a Zokogó Majom a legkedvesebb magyar olvamányom. Az író 75-ik születésnapjára emlékeztek akkoriban így a fáradhatatlan Bálintné Kovács Júlia lenyomozott majd rámtelefonált és meghívott egy a Brassaiban tartandó ünnepélyre, melyet iskolás gyerekek tartanak "Tibi bácsi" emlékére. Egy megbocsáthatatlan félreértés miatt (rosszul olvastam a postán is elküldött meghívón a dátumot) nem vettem részt ezen a megemlékezésen. Aznap este felhívott a jogosan sértődött Bálintné Kovács Júlia, és tudomásomra hozta, hogy a gyerekek még emléklapot is készítettek az én nevemre, majd egyszer ideadja vagy elküldi. Most én a leginkább azt sajnálom, hogy mai napig sem tudtam hiteltérdemlően elmondani neki, hogy miért nem voltam ott. Pedig azóta személyesen is találkoztunk, könyvet is kaptam tőle ajándékba, de az emléklap csak most került meg.





"A szomszédban megint csörömpölés hallatszott, akárha egy hatalmas üvegfa borult volna ki a földből, s leszakadó ágai folyamatosan vékony meg vastag hangokat adnának, míg csak a törzs meg nem nyugszik a szilánkokon: Dondos ismét ott találta a bögréjét a dáridózók között, a konyhában, átölelte az asztalt, s a tányérokkal, ételmaradékokkal együtt kilökte az udvarra. Kéményseprő Jóska utánatántorgott, és megpróbálta elkaszálni, mire Bunda Rózsi, Csipuka és Szutor Pista, a bádogos fölbátorodva szintén nekiugrott; a fuvaros azonban lerázta őket magáról, s most kiáltozva hemperegtek a földön, majd összegabalyodtak a kéményseprővel, és arcuk, ruhájuk kormos lett, Dondos pedig berontott a pajtába, és öklével ismét nekiesett a gebének. — Istenem! — jajdult föl Vinczéné. — Miért kell ennyit szenvednem?" (Bálint Tibor: Zokogó majom. Egy élhetetlen család kálváriája).





Tőlem itt most ne várja el senki, hogy elmeséljem, miért a Zokogó majom az én legkedvesebb magyar regényem. Mert nem tudom miért. Nem is biztos, hogy ez a kedvencem, csak ez a legrongyosabb, mert ezt olvastam a legtöbbször. Talán egyszerűen mert én is kolozsvári vagyok. Mert egyfajta Vincze Kálmán vagyok én is. Meg Hektor és Böske, Vékás Bandi és Paszuly, talán Bunda Rózsi és Csipuka. Mert ezek mind én vagyok. De azt hiszem leginkább Mosonyi úr vagyok, a zokogó majom. Mivel állandóan sírhatnékom támad olyankor, amikor látom, hogy mit csináltak ezek a mi Kolozsvárunkból. A Tibi bácsiéból és az enyémből. Köszönöm szépen Kovács Júliának ezt a rendkívüli megtiszteltetést, hogy Bálint Tibor Kolozsvárát ismét a magaménak érezhettem.
.

2009. február 10., kedd

John Fowles: A lepkegyűjtő



A könyv kéthónapos történetet örökít meg, két ember tragédiába torkolló együttlétét. Miranda Grey-t, a művésznövendéket, a szépség, a tisztaság megtestesítőjét elrabolja egy eltorzult értékrendű, fanatikus, álomvilágban élő kishivatalnok. Ferdinand Clegg, a lepkegyűjtő gyűjteményének legszebb trófeáját épp a védtelen nőben látja meg. Teheti, hiszen totón nyert pénze segíti abban hogy álmai nőjének luxuscellát rendezzen be, remélve, hogy amíg fogva tartja, megszerettetheti magát vele. Ám ez az álomvilág csupán a férfi képzeletében él, a nő számára a pince csak egy csúf, ízléstelen kalitka, amely akaratlanul is sorvadásra ítéli a szépséget. E kegyetlen pincevilágban csak a két szereplő létezik, Miranda és Ferdinand. Ferdinand megpróbálja megnyerni a lány bizalmát, miközben a lány a menekülést tervezi. A regény kettőjük szellemi küzdelmének nagyszerű ábrázolása, a szabadság iránti vágy, a férfi és nő párharcának, a szép és a gonosz harcának ragyogó megörökítése.




„Olyan volt, mintha fogtam volna egy nagy kék szalagost, vagy egy spanyol fritillária királynőt. Ezzel azt akarom mondani, olyan volt, ami csak egyszer sikerül az embernek az életben, és akárhány életben meg se történik. Ilyesmiről inkább csak ábrándozni szoktunk, s magunk sem hisszük, hogy valaha csakugyan elérjük" - mondja Ferdinand. Miranda pedig ezt írja titkos naplójába: „Én csak egy példány vagyok egy sorozatban. Ha megpróbálok kilibbenni a sorból, olyankor gyűlöl. Nekem azt a sorsot szánta, hogy mindig szép legyek, mindig ugyanaz, gombostűre tűzve, holtan. Tudja ő jól, hogy elsősorban az élet adja a szépségemet, de neki a halott énem kell. Ezt kívánja: éljek, de holtan."



Már a gondosan eltervezett emberrablás is beteges elmére vall, hát még ahogy fogva tartja, tulajdonképpen lelkileg, iránta érzett szerelmével terrorizálja, megbizonyosodhatunk róla, hogy a férfi nem normális. Pedig egészen hétköznapinak tűnik. Viszont nekem úgy tűnt, hogy a nő is kicsit furcsa. Különös kapcsolat kezdődik tehát fogoly és fogvatartója között. Leginkább vitáikból tűnik ki, hogy mennyire ellentétesek nézeteik a világról. Ezeket az ellentéteket fokozzák a szökési kísérletek, veszekedések, betegségek és az egyoldalú szerelem. És az már nem is okoz meglepetést, hogy a könyv tragédiával végződik. Hogy milyen tragédiával, nem mondom el. Érdemes elolvasni, külön érdekessége a műnek, hogy első felében a férfi szereplő meséli el a történetet, második felében pedig megtudhatjuk, mit érzett a női szereplő fogolyként. Leginkább megdöbbentő volta miatt csak erősebb idegzetűeknek ajánlom.


John Fowles (1926–2005) író, költő, esszéista, kritikus, a második világháború utáni angol regényírás egyik meghatározó alakja. Fontosabb művei: A lepkegyűjtő (1963), A mágus (1966), A francia hadnagy szeretője (1969), Daniel Martin (1977) Mantissa (1982). "Sosem adtam újságot a kezébe. Rádiót, televíziót sem tettem be hozzá. Mielőtt hozzám került, olvastam egy könyvet: A Gestapo titkai volt a címe. Arról szólt, hogy a háború alatt milyen kínzásokat alkalmaztak. Mindig azzal kezdték, hogy a foglyot elszigetelték, nem szerezhetett tudomást semmiről, ami a börtön falain kívül történik. A fogoly ne tudjon semmiről, szakadjon ki a régi világából. Egymáshoz sem szólhattak. Ez törte meg őket. Természetesen én nem akartam őt megtörni, nem úgy, mint a Gestapo a foglyait. Én csak azt hittem, jobb lesz, ha elzárom a külvilágtól, mert akkor többet járok az eszében. És ezért hiába is próbál rávenni, hogy hozzak neki újságot vagy rádiót, nem kapja meg soha. Az első napokban attól akartam megkímélni, hogy olvassa, hogyan keresi a rendőrség, meg más effélét, mert az túlságosan felizgatta volna. Azt is lehetne mondani, hogy jóindulatból tettem."