Wass Albertet sokáig nem olvastam. Amikor kellett volna olvasni, akkor nem lehetett. Amikor lehetett olvasni, akkor már nem kellett. Annyi mindent beszéltek róla, hogy már nem kellett. Olyanok olvasták és ajnározták, akikkel szemben én már megint a túlsó oldalon álltam. Akkor már csakazértsem olvastam. Aztán véletlenül kezembe került a Tizenhárom almafa és fantasztikusnak találtam, nem tudtam letenni. Csak azt nem értettem, hogy ők miért szeretik, hiszen nem róluk és nem nekik szól. Aztán olvastam más írásokat is és rájöttem, hogy ők nem Wass Albertet az írót szeretik, hanem Wass Albertet a grófot. A Vitéz Czegeit. Akit halálraítéltek mert magyar volt és akivel most tüntetni lehet. És lehet gyűjteni a könyveit. És lehet neki szobrot állítani és azt koszorúzni. Nahát én Wass Albertet az erdélyi írót szeretem és Wass Albertet az erdélyi írót olvasom. Ennyi.
Wass Albert Kolozsvár mellett, Válaszúton, a Bánffy-kastélyban született 1908-ban. Szülei korán elváltak, így leginkább nagyapja, Wass Béla jelentette számára a családot. Középiskolai tanulmányait Kolozsváron a Farkas utcai Református Kollégiumban végezte. Debrecenben, a Gazdasági Akadémián szerzett erdészeti diplomát. A németországi Hohenheimben és Párizsban, a Sorbonne-on tovább tanult, és újabb erdőmérnöki, és vadgazdasági diplomákat szerzett. A második bécsi döntés után erdészfelügyelőnek nevezték ki Désre. A háború alatt különböző beosztásokat látott el a hadseregben, majd 1944 áprilisától Veress Lajos tábornok szárnysegédje lett. Nem várta meg Észak-Erdély újbóli román elfoglalását, 1945 húsvétján lépte át a nyugati határt, az emigrációt választotta. A román Néptörvényszék 1946 tavaszán Wass Albertet távollétében halálra ítélte háborús bűnökért és gyilkosságért. Azzal vádolták, hogy1940-ben az Észak-Erdélybe bevonuló magyar csapatoknak parancsba adta néhány románnak, a helyi zsidó kereskedőnek és családjának, valamint az ortodox román pópának és annak magyar szolgálójának a kivégzését. A román hatóságok többször is kérték kiadatását, az USA Igazságügyi Minisztériuma többszöri átvizsgálás után, nem kellő megalapozottságára hivatkozva elutasította a kérelmet (wiki).
Hogy a vádakból mi igaz és mi nem? Írásaiból ítélve semmi. Eddig ahány írását olvastam, (bevallom, nem túl sokat) mindegyikben elfértek egymás mellett a magyarok, románok, talán még a zsidók is. Legfennebb néha agyonütötték egymást. Dehát ez történelem . . . "Az emberek nem buták és nem bolondok. Az emberek tudják, hogy mit miért beszélnek. Csak egyet nem tudnak: hogy az, amiről beszélnek, miért van úgy, ahogy van. Ezt nem tudják, és ez nem is érdekli őket." (A funtineli boszorkány).
Hát Wass Albert a románokat nem gyűlölte, az biztos. A funtineli boszorkányt nyugodtan kiadhatta volna román fordításban román álnéven akkor, amikor Romániában még a nevét is tilos volt kiejteni és biztos elnyerte volna a román írószövetség valamilyen díját vele. Mert az első benyomásom az volt, hogy ez egy román regény. Az összes szereplője román, kivéve a negatív szereplőket, az urakat, grófokat: azok magyarok :). Hát az ember nem erre számítana egy irredenta, nacionalista, háborúsbűnös szerzőtől. Persze az összes többi szereplő is negatív, ez a második benyomás, amit bennem a regény keltett: egy pesszimista, depressziós, negativista regény. Mindegy mit tesznek a szereplők, mindegy hová, merre menekülnek sorsuk elől, ami meg van írva nekik, az előbb-utóbb beteljesedik. Mégsem lehet azt állítani, hogy értelmetlenül élik le életüket: "Amennyi az éjtszaka, annyi a nappal. Amennyi az öröm, annyi a bánat. Minden nappalhoz szükséges egy éjtszaka, és minden éjtszakához szükséges egy nappal. Minden éjtszaka sok-sok gyermeket csinálnak ezen a világon, hogy legyen mért dolgozzanak és éljenek nappal az emberek. Minden bánattól megnő az ember itt bent egy kicsit, itt bent - ujjával néhányszor rákopogtatott keszeg mellére -, itt bent, érted. Megnő az ember, meglombosodik, mint a fa. Megtanul valamit. Mint a fa, a lombja által."
Itt játszódhatott A funtineli boszorkány. Nekem ezt a képet adta a Google a piatra fintinele keresőszóra. Nuca, Wass Albert regényhőse ugyanis a Borgói-havasok délkeleti részébe vonult vissza, közvetlenül az 1200 méteres Borgói hegycsúcs aljába, a Beszterce megyei Piatra Fîntînele helységbe, melynek nincs magyar neve. Ma széles országút megy keresztül rajta, mely Besztercét Vatra Dornei nyaralóhelységgel köti össze, és a Keleti-Kárpátokat átszelve a moldovai Suceaváig vezet. A regénybeli Fîntînel-t mintegy 50 km választja el északi irányban meg a Kelemen-havasok a Maros dédai szakaszától (a trilógia második kötetének helyszínétől). (Balázs Ildikó: Hol lakott a funtineli boszorkány?)
A regény hősnője Nuca, egy szép havasi lány, aki az Istenszéke alatt, az Urszun él egy furcsa, kerek faházban apjával, a szótlan Tóderikkel. Nem ismer más törvényt, mint az erdők és hegyek törvényét, a jóságot sem Istentől vagy annak árnyékában tanulja meg, hanem a természettől. Élete nem könnyű, hiszen apját elviszik a csendőrök, így a tíz év körüli kislány magára és az emberek könyörületére utalva nő fel. Ragyogó szépségű fiatal nővé érik, aki mágnesként vonzza a férfiakat, akikről azonban semmit sem tud. Boldogságra vágyik, de boldogtalan lesz, egy cigányasszony által megjósolt jövendő teljesedik be rajta: akit ágyába fogad, az meghal. Nuca menekülni próbál végzete elől. Szerelmes lesz a havasi király, Éltető uraság fiába. Kis kunyhót épít a Komárnyikon, ott várja szüntelenül a vadászidényt, ami elhozza hozzá szerelmesét és gyermeke apját.
És mintha hazudna a jóslat, Nuca rövid időre megtalálja boldogságát, szeretete megtartja az úrfit egészen addig, amíg rá nem jön, hogy sem ő, sem pedig a gyermek nem köti hozzá a könnyelmű fiatalembert. A jóslat ekkor beteljesedik, az úrfit meggyilkolják. Éltető uraság pedig elrabolja a gyermeket - unokáját -, hogy örököseként nevelje fel. Ettől a perctől fogva Nuca tudatosan használja boszorkányos erejét: nemcsak látja az emberek szemében a múltat és a jövendőt, de megbosszul minden rosszat, amit a férfiak a nők ellen valaha elkövettek. A havasokban bolyongva teljesíti be végzetét - saját kisfia kicsúfolja, ezért Nuca megátkozza és halálra szánja fel nem ismert gyermekét.
"A világ tele van ilyen dolgokkal, amiket nem érthetünk, nem tudhatunk. Ezért nem szabad soha azt mondani valakiről, hogy ez ilyen vagy olyan ember, mert ezt és ezt csinálta. Nem, ezt nem szabad mondani soha. Mert nem lehet tudni, mi mozgatja az embereket. Mi az, ami ide vagy amoda löki. Az egyikből prepegyit lesz. A másik talán éppen kurátor, akivel kezel a pap is. És lehet, hogy éppen az volt több, akiből prepegyit lett. Lehet. Valami történik, és az egész elfordul erre vagy arra. Az egész élet. Az ember sohasem tudhatja, mert amit az ember lát, az semmi. A nagy dolgok, azok úgy történnek, hogy nem láthatja senki más, csak az, akinek szól."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése