Byron Avenue, biciklizéseink Mekkája

Szombat délután ünnepélyes keretek közt megtartottuk idei első biciklitúránkat. Hová is mehettünk volna máshová mint közös biciklis múltunk örökös kegyhelyére, a Byron utcába :). Mint tavaly ilyentájt már említettem, a sors iróniája, hogy ilyen híres emberről elnevezett utca a kolozsvári cigánytelep korzója. Azóta, hogy tavaly ilyenkor arra jártunk, sok minden változott erre. Például építettek nekik Reál szupermarketet. (Amikor megnyílt és odamentünk vásárolni csodálkoztunk is rajta, hogy honnan jött oda annyi csőcselék). Hát innen. Csakhogy akkor mi autóval mentünk a főúton, most meg biciklivel a mellékutcákban. A szedett-vedett vásárlók tehát nemcsak a Byron utcából, hanem az egész egykori Írisztelepről jönnek a Reálba. A cigányok (ha nem is mind, de sokan) lassan kiköltöztek erről a valamikor félelmetes lakótelepről, és beköltözött az elszegényedett, elzüllött munkás- vagy inkább munkanélküli rétege Kolozsvárnak. Annak a Kolozsvárnak amit a kommunizmus negyvenezer lakosról annak tízszeresére hígított fel. Ráadásul ez a vidék soha nem is tartozott Kolozsvár magyarlakta zónáihoz, olyannyira nem, hogy a Kajántói út sarkán lévő kocsmának nincs is magyar neve mint minden más becsületes kolozsvári kocsmának (Vilma, Májer, Nagy Feri), hanem a magyarok is így emlegetik: BraszkáVérdé.

A Reál mögött, nem a Kajántói úton, hanem az egykori Steluta-kertészet szolgálati útján feltérve, szomorúan láttuk, hogy ez a gyümölcsös is a Palocsayhoz hasonló sorsra jutott. Ezen az úton azt hiszem traktorral jártam utoljára, akkor amikor iskolásként köteleztek "önkéntes" mezőgazdasági munkára menni. Tisztán emlékszem, hogy hozni hoztak minket a Stelutahoz, de érdekes módon arra nem emlékszem, hogy gyümölcsöt szedtem volna itt valaha. Melinda sem. Feltételezem, hogy a növésben lévő, kiéhezett siserehadot nem fogták be gyümölcsöt szedni, mert abból több lett volna a kár, mint a haszon, ezért inkább kukoricát szedni vittek. Az is érdekes volt, mert én személy szerint soha azelőtt kukoricát a szárán közelről nem láttam, így abból sem sok hasznuk volt, de nagy gyümölcsevő sem voltam soha, úgyhogy teljesen mindegy volt. A kukoricaszedést elég hamar, pár cső után leszoktam, mivelhogy az egyik csövet kibontani próbálva nem kukorica, hanem egy egész család egér nézett ijedten a szemembe. Hát még én. A szívem majd kiszökött a helyéről. Pedig egeret még láttam egyszer-kétszer. Tévében. Hiába na, városi gyereknek születtem, ezért őn nem vagyok hibás :). Felbaktattunk hát a bicikliket tolva egy darabig a gyümölcsös mellett, dehát milyen gyümölcsös is az: ahol még vannak gyümölcsfák, mind ki vannak száradva vagy betegek, nagy részüket pedig már kivágták és az egész domboldal egy építőtelep. Az építkezésektől a por fullasztóan kavarog a levegőben az egész környéken. Így nem volt nagy élvezet az egész biciklizés, azon kívül hogy kijöttünk a házból és mozogtunk egy keveset.