Mi sem jellemzőbb egy olyan vállalatra amely a maga szegmensét ötven éven át uralta, hogy változó szeleknél is mindig a jó irányba forduljon. Ha már a Polaroid instantkép technológia nem kellett többé a széles tömegeknek, a Polaroid Company volt annyira rugalmas, hogy megtalálta azt a terméket, ami igenis kellett mindenkinek. A 80-as évek nagy vívmánya, a 35 mm-es kompakt automata végre, bár késve, de megérkezett hozzánk is. Ha nem is újonnan, hanem zaciból protekciósan, de sikerült 1995 környékén ezt a gépet elfogadható áron megszereznem. El kell még mondanom, hogy a 90-es évek romániai zálogházai tulajdonképpen a külföldről lopott szajré elosztó-vállalatai voltak. Az áru soha vitrinbe, polcokra nem volt kitéve, úgy kellett szerezni, mint Csaszi idejében a húst. Én ezt a Polaroidot egy rendőr ismerősömön keresztül szereztem ... zaciból.
Ezekről a kompakt kisgépekről már sok műszaki adatot nem kell és nem is illik tudni. Két ceruzaelemmel működik ez a Polaroid Autofocus, a film továbbtekerése ezen elemek által hajtott motorral történik. Azonkívül minden automata rajta: a blende- és időállítás, illetve a vaku szükségességének érzékelése. (Hát persze, hogy beépített vaku is van rajta). Ami nagyon pozitívnak tűnt akkor, és azóta sok drágább kompakt gépen hiányoltam: a lencsék tolózárral való védése. Egy kis gomb eltolásával egy fekete műanyag védő rátolódik a lencsére, megakadályozva annak szállításkor, tároláskor való karcolódását. A 2002-ben 200 euróért vásárolt Fuji 2300-asnak ezért varrtam frottírból huzatot, és a 250 eurós SonyEricsson W810 2MP-s telefonomat pedig ezért hordom fájó szívvel zsebemben. Mindkettő megérdemelt volna egy tolózáras objektívet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése