2007. november 25., vasárnap

Tordai-hasadék - a kulcsok áramköre



A képen látható nyíl szövege: CIRCUITUL CHEILOR 6 KM 4 H. Hát igen!!! Elmentünk a Tordai-hasadékba, persze Péterékkel, mert nekünk per pillanat még autónk sincs. Utoljára olyan 35 éve voltam itt osztálykiránduláson, de egyrészt az nagyon rég volt, másrészt kiszálltunk a buszból és estig fociztunk, úgyhogy semmire sem emlékeztem azon kívül, hogy - tisztesség ne essék - útközben a busz ablakán át a huzat kivitte a tanítónéni fogsorát, miután egy jóízűet nevetett valamelyik apuka disznó viccén. (Bezzeg ezekre milyen jól emlékszem.) Mindenesetre kár lett volna ezt kihagyni, és sajnálom, hogy eddig nem mentünk oda többször.



Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nagyon sokáig autóval megközelíthetetlen volt az utak rossz minősége és egy híd teljes hiánya miatt. Pesze ez mentségünkre nem szolgálhat, hiszen kolleganőm, Pötyi néni mindig gyalog ment Tordáról a Hasadékhoz, akkor is, amikor volt út, akkor is, amikor nem. Mindenesetre autóval való megközelítése Mészkő (Cheia) településen keresztül újra lehetséges. Megkérdeztünk Tordán egy forgalmista rendőrt, aki azt mondta, hogy Mészkő előtt térjünk jobbra, és onnan végig arra menjünk, amerre a behajtani tilos táblák mutatnak. Mindez mulatságosnak tűnik, de elméletileg valóban tilos behajtani, hiszen magánútról van szó: valamilyen cementkitermelési magánvállalat ipari útja ez. Az út utosó csúcspontjáról tárulkozik elénk a fenti képen látható fenséges látvány.


fotó: wikipédia


A menedékház alapító okiratát és építésének történetét ércdobozba téve befalazták, a fal egyik Peterd felé eső szögletébe. Az alapító okirat gyönyörű keretét Tóth István egykori rajztanár készítette. A szöveg, gyöngybetűkkel írva a következő: “Ezt a turista menedékházat az Erdélyi Kárpát Egyesület építette az Úr 1934. esztendejében a régi elpusztult menedékház helyén tagjai áldozatos anyagi hozzájárulásával, Bors Mihály szindi földbirtokos példát mutató támogatásával és az EKE tordai osztályának megértő segítségével, hogy otthont nyújtson a vándornak, kit a természet szeretete csal erre a vidékre, pihenőhelyet a turistának, kit a Tordai-hasadék szépségei hoztak ide, hogy példát mutasson a jövőben is, hogy okos elhatározással, erős akarattal, áldozatra kész lélekkel minden időkben lehet alkotni és a köz javát szolgálni. Az idő kikezdheti ezt az emberi alkotást, romba is dőlhet az, de a benne kifejezésre jutó gondolat azonban örök életű lesz a maga nevelő hatásában is. Sânduleşti - Szind, 1934. június hó 3-án.” (http://www.torda.ro/)



A menedékház nem működik, viszont nincs annyira elhanyagolva, mintha évek óta nem működne. Nem tudom, mi lehet vele. Lehet azért volt zárva, mert vasárnap volt. (Utólag olvasom az EKE honlapján: A II. Bécsi döntés után a tordai polgármesteri hivatal lefoglalta az épületet, amely a háború után a kolozsvári OJT -Megyei Turisztikai Hivatal- tulajdonába került. Az EKE visszaigénylési kérését már 15 éve rendszeresen visszautasítják. A helyzet tisztázódásáig a jelenlegi bérlők – a Turda Arieşul vállalat és az Onix szálloda – bezárták a házat.) Itt leparkoltuk az autót és elindultunk a piros kör jelzésén a szoros jobb oldalán felfelé, a Kövesbérc-Szindi mészkőgerincre. Erre megy az úgynevezett "Circuitul Cheilor", vagyis a Hasadék Körútja. Mintegy 5oo méternyi meredek erdei ösvény után a fák eltűnnek, előttünk még mindig kaptató, de már a látókörünk kitágul és a látvány valóban lélegzetállító:




A természettudományos magyarázat szerint a hasadék egy víz által kivájt mészkőbarlang tetejének beomlása következtében jött létre. A mintegy három kilométer hosszúságú szurdokvölgy alján, a 250-3oo méteres magasságot meghaladó sziklafalak között folyik végig az Aranyosba ömlő Hesdát-patak. A hasadékban 32 feltárt barlang van, melyek közül a legnagyobb a 75 méter hosszú, 19 méter széles és 11 méter magas Porlik-barlang, ahol cseppkövek is találhatók. Híresek még a II. Rákóczi Ferencet támogató betyárról elnevezett Kis- és Nagybalika-barlangok is. A barlangok többségének megközelítése azonban kifejezetten nehéz és veszélyes. Gazdag növényvilágára jellemző, hogy az országban élő 3.500 növényfajból itt 997 féle megtalálható. Védett növény a turkesztáni hagyma, amely ezen kívül csak Ázsiában lelhető fel. Itt lakozó védett madárfajok a kövirigó, hantmadár, hajnalmadár. Megemlíteném még a fülesbaglyot és a szirti sast. 2005-ben a német Geo szaklap által szervezett biodiverzitás napján 320 lepkefajt azonosítottak. A Tordai-hasadék 1939 óta természetvédelmi terület, ma 125 hektár felületet képez. (Internet, több forrás).




Körülbelül egy kilométernyi kaptató után jutalmunk a fáradságunkhoz és fáradtságunkhoz méltó: 8o-1oo emelet magasságából lehet innen lenézni a világot, persze ezt mi a legnagyobb óvatossággal tesszük, hiszen több kereszt és emléktábla is figyelmeztet: a természettel itt sem lehet játszani. A lenti képen a Kövesbérc-Szindi gerinc túlsó végére értünk (szemben a Peterdi-gerinc), itt nagyon kell figyelni a jelzéseket, amelyek fák hiányában a földbeágyazott sziklákra vannak festve. Azért hangsúlyozom, hogy figyelni kell őket, mert lefele az út sokkal veszélyesebb, mint felfele. Meredek lejtők, szakadékok és kőcsuszamlások fenyegetik a járható útról letévedt turistákat.


"A tordai hasadék a vulkáni alkotás egyik legbámulatosabb remeke; itt egy hegylánc tetejétől a talapjáig kettérepedve. A két átelleni meredek fal kiálló sziklái és mélyedései még most is egymásba illenek, a háromezer lépésnyi sziklafolyosó hajlásai, megtörései mindenütt egyenközűek maradnak, csak imitt-amott mutat tágabb öblöket, hol a sziklaőrlő idő görgeteg kőzuhanyokká porlasztotta a bércfalat; míg egyes sziklatornyok, mint a gót építészet pillérei állnak el a falaktól, amiknek ormozata ma is a münsterek cifra, fantasztikus párkányzatát mímeli." (Jókai Mór: Egy az Isten).


2-2,5 órányi hegymászás után a "földre" érve a járásunk bizonytalan és a lábunk reszket, de váltig biztatjuk egymást és magunkat azzal, hogy mennyire érdemes volt ezt a túrát megtenni. Persze akkor még nem tudjuk, hogy a völgyben visszavezető út sem sétatéri kiruccanás lesz. Itt még megemlíteném azt is, hogy a szurdokban végigvonuló úton jól látható azoknak a lelkes embereknek a nehéz munkája, akik szabadidejüket arra áldozzák, hogy nemcsak ők, hanem mások is meglátogathassanak egy ilyen helyet.


"Egyetlenegyszer kényszerült megfutamodni a világhíres vitéz László király az ellenség elől, mert egymagára maradt, s amint körülnézett, látta, hogy hiábavaló nagy ereje, vitézsége: nem verhet le százakat egyedül. Érezte, hogy szüksége van rá még a magyarnak (a fűszál is feltámadt ellene), megsarkantyúzta hát kedves Szög paripáját, s nekivágott a tordai hegyeknek.- Utána! Utána! - ordították a kunok, hogy ég-föld zúgott az ordításuktól. Ha Lászlót kézre keríthetik, övék lesz a magyar föld: mind László után vetették hát magukat. Véres hab vert ki a paripáján, már-már utolérték a kunok. Még egy pillanat, s a magyarok aztán sirathatják Szent László királyt.- Ó, Uram segélj! - fohászkodott föl László, szemét az égre emelvén. S ím, abban a pillanatban kettéhasadt a tordai hegy: László háta mögött rettentő nagy hasadék tátongott. A kunok döbbenten állottak meg a hasadék partján, tehetetlenül néztek erre-arra, hol kerülhetnének ismét László nyomába, de amerre néztek, nagy hosszúságban húzódott a hasadék, László meg csöndes, lassú léptekben mendegélt tovább, vissza az ő népéhez." (Benedek Elek: Szent László)


A kijáratnál egy háromnyelvű tábla "díszeleg". Ha csúfságból írták így, szégyelljék magukat. Ha tudatlanságból, akkor vegyék le és javítsák ki!!! Megengedhetetlen, hogy egy olyan helyen, ahol történelmünk, legendáink és menedékházaink állnak (lásd fennebb), ilyen magyar nyelvű szöveg legyen kitéve: Tordai hasadék - természetvedelmi terület. A rezervacióban találhatók növényi állati, archeologikus és geologicus értékek. Találhato több mint 9oo féle növény, egyesek nagyon ritkák. Allatok madarak ezek közül a szirti sas amely védett. Meg van jelölve 1oo km turisztikai ösvények. A hegymászók gyakorolják a hegymaszást több mint 2oo m magaságon. Találhatók barlangok amelyekben arheologikus felfedezéseket végeztek. Tisztelyek és védjék ezt a csodálatos helyet. Kolozsmegyei Tanács Tordai Hasadék Természetvédelmi Területének Felügyelője. (Nem emlékezetből idézek, lefényképeztem.) Tehát: nem a felügyelő úr a hibás, aki nyilván nem tud magyarul, sem az, aki írta, nyilván az sem tud magyarul, sem az a sok magyarországi turista, aki mosolyogva olvassa és nem tudja mit gondoljon, hanem MI, arrajáró erdélyi magyarajkú turisták, egyfajta házigazdák, akik elmegyünk mellette anélkül, hogy tiltakoznánk.

Azért sem engedem, hogy egy fránya tábla elrontsa ezt a nagyszerű élményt, ezért következtetésképpen azt mondom: köszönjük Péter, hogy elhoztál ide. Szívből remélem még lesz alkalmunk ezt a túrát többször is együtt, négyesben megtenni.


2007. november 24., szombat

Gianni Schicchi



Amióta az új évad megkezdődött, minden hétvégén készülünk színházba. Ha nem másért, hát azért mert egyre többet hallani a Kolozsvári Magyar Állami Színházról, és olyankor mindig eszünkbe jut: jó lenne elmenni. S ez egy jó dolog. Főleg, hogy jó dolgokat lehet hallani róla. Most, amikor magyarnak lenni nem nagy kunszt Kolozsváron (9o éve nem az), most, amikor azon néhányan, akik itt maradtunk, saját szülővárosunkban lehajtott fejjel hallgatjuk a magyarellenes kommentárokat, ha néha színházról hallunk vagy beszélünk, felcsillan a szemünk: na ebben mi is ott vagyunk, ebben mi is jók vagyunk! Lám-lám, a romániai (kolozsvári) magyarok is jók valamiben.



Hát igen, - mondtam erre én - a kolozsvári magyarok jók a színház-szakmában. (Köszönhetjük ezt Tompa Gábornak, aki ráadásul nem is kolozsvári. Marosvásárhelyen született 1957. augusztus 8-án. 1981-ben végzett Bukarestben a Színház és Filmművészeti Akadémia rendező szakán, Liviu Ciulei, Mihai Dimiu és Cătălina Buzoianu tanítványaként. 1981-óta a Kolozsvári Állami Magyar Színház rendezője. 1982-ben, amikor érettségiztem, itt már mindenki róla beszélt. 1990-óta igazgató és főrendező Kolozsváron. Azóta a kolozsvári színház nemzetközi hírnévre tett szert, több hazai és nemzetközi fesztiválon vett részt és számos díjat nyert. A kolozsvári társulatot a szaksajtó a “legjobb magyar színtársulat”-ként tartja számon.) DEHÁT OPERA A SZÍNHÁZBAN??? Ezt kissé túlzásnak láttam.



Végül elmentünk: ha akkor érünk rá, amikor éppen operaelőadás megy a színházban, hát egye fene, elmegyünk. Nasztán. Maradtam volna itthon. Mert most mindegyre színházba szeretnék menni. Meg operába. Hát olyan egy élmény volt. Szuper. A világhírű rendező, Silviu Purcărete 2003-ban már dolgozott együtt a kolozsvári társulattal, ebből az együttműködésből született az azóta világot járt Pantagruel sógornője című előadás. Purcărete Európaszerte rendezett operaelőadásokat, köztük a Bohéméletet Essenben, Wagner Parsifalját Angliában, Donizetti Roberto Devereux-ját Bécsben, Rameau Castor és Polluxát Bonnban. Idén Giacomo Puccini operáját, a Gianni Shicchi-t hozta a kolozsvári Magyar Színház műsorába olyan sikerrel, hogy a közönség minden előadás után vörösre tapsolja a tenyerét. (Mi is.)



Giacomo Puccini operájának mesterien megírt zenei anyaga mögött vígjátéki helyzet rajzolódik ki. Az elhunyt Buoso Donati a pletyka szerint teljes vagyonát egy kolostorra hagyományozta. A gyászoló rokonság-karaván a halott helyett az elveszettnek hitt vagyont siratja. Az unokaöccs azt reméli, hogy az örökség segítségével feleségül veheti szerelmét, a szélhámos hírében álló Gianni Schicchi lányát. A pletyka igaznak bizonyul, Donati valóban a kolostorra hagyta a vagyonát. A pénzéhes rokonság dühkitörések közepette darabokra tépi a végrendeletet és az ifjú szerelmesek álmai is szertefoszlanak. Közben a halottas házhoz érkezik a lányának jó partit remelő Schicchi. Gyorsan felméri a helyzetet és eldönti, hogy segít a bajba jutott családon. Ennek azonban ára van, az árat pedig ő szabja meg… (a Színház honlapjáról).



Az előadás sikerének titka (számomra) az, hogy színházi módszerekkel elevenít meg egy olyan operát, amelyet eddig kilencven éven át főleg zenei módszerekkel helyeztek színpadra. (Először 1918-ban a New York-i Metropolitan Operában). Namármost, ha valakinek az az elsődleges feladata a színpadon, hogy gyönyörűen énekeljen, akkor az nem igazán fog fel-alá rohangálni a színpadon. Ha valakinek fel-alá kell rohangálni a színpadon, attól még énekelhet (a mi fülünknek) gyönyörűen. Ezt tette a 2oo5-ben az Északi Színháztól átigazolt Kató Emőke (Lauretta). Jól játszott és még jól is énekelte Lauretta áriáját, az O, mio bambino caro-t. A kolozsvári Operától két énekes adta meg a hallgatható zenei formáját az előadásnak: Sándor Árpád (Gianni Schicchi) és Pataki Adorján (Rinuccio). Bravó.

2007. november 22., csütörtök

Polaroid SE 635, a másé


Persze hogy ez a Polaroid SE 635-ös sem az enyém volt annakidején. Mindig amikor valamivel hazajövök az ócskapiacról, szeszes vattával nekiesek és nagyon alaposan letakarítom, illetve fertőtlenítem. Mindezt azért, mert meg vagyok győződve, hogy gyűjteményem nyolcvan százaléka már volt szemeteskukában. Pedig milyen jól fogott volna nekem a nyolcvanas évek elején egy ilyen gép. Persze, ha nem lett volna rokonom nyugaton, aki filmet-papírt is küldjön hozzá, dobhattam volna már akkor a szemétre. Jobb is, hogy nem volt. Most hálálkodhatnék neki egy szemét gép miatt :).


A Polaroid filmek-papírok többféle eljárással készülnek más-más anyaggal, de ezeknek túlnyomó része, vagy teljes egésze gyártási titok. A fotók méretei igen változatosak, ma leggyakrabban igazolványkép készítésére használják, de sok más méretben is megjelent. Az eddig ismert legnagyobb polaroidkép 50x60 cm-es, ilyen kamerából jelenleg csak négy működik a világon. A Polaroid Corporation első gépeit kizárólag amatőröknek gyártotta, de idővel megkedvelték a hivatásos fotográfusok és a fotóművészek is, az 1980-as években naponta 4 milliót (!) készítettek belőle világszerte. Leghíresebb művelője André Kertész volt, aki élete utolsó éveiben lakásában, ablakából fényképezett Polaroid géppel, mely képekből később From my Window című albuma született.

2007. november 12., hétfő

A kutya akinek barátja voltam


Bettit 2002 nyarán hozta Kóci a műhelybe. Annyira stresszes volt, hogy Kócin és rajtam kívül hetekig senkit nem engedett magához közel. Valahol a szemétnél szedték össze, kimerülten, éhesen és egy félresikerült anyaság minden lehető stresszével magában. (Apropó, amikor egy "gyönyörű" fajkutya korcs kölyköket szül, miért csak nekünk, embereknek feltűnő, a szuka pedig ugyanolyan szeretettel gondozza a kis tarka meg teljesen másszínű gnómokat, mintha saját képmására készültek volna? Miért kell nekünk mindenbe belepofázni?).
Több mint három évig volt lenn a műhelyben Bundival együtt. Kicsi udvar volt, mindig arra gondoltam, hogy nem tudja leszaladni az energiáját, az étkezés sem volt valami fényes, (anyagi helyzetünk sem volt az). Foglalkozni sem sokat foglalkoztam vele (velük), időm és kedvem sem volt akkoriban semmire. Mindezek ellenére az a kutya annyira őrizte a házat és engem, mintha én lettem volna a legfontosabb dolog az életében. (Talán az is voltam.)

Amikor 2005 decemberében a műhelyt felszámoltuk, annyi más fontosabbnak tűnő dolog volt akkor, hogy Bettinek újból Kóci szerzett gazdát. Örvendtem és megkönnyebbülten láttam, hogy rendes emberekhez kerül, akik szeretni fogják. Bundit akkor hoztuk haza, akkor lett talán először életében "bentlakó" kutya. Őt is azért, mert nem találtunk gazdát neki. A búcsuzkodást legszívesebben kihagytam volna, de az én autóm volt a legalkalmasabb arra, hogy felvigyük az új helyére, így én vittem. Bevittük az udvarra, odakötöttük az új házához, elbeszélgettünk az új gazdával, nem is lett volna semmi gond, de amikor indultam kifelé, Betti a kabátom hátsó részébe kapaszkodott a fogaival és nem engedett elmenni. Kicsordultak a könnyeim nyomorúságomban. Akkor éreztem azt, hogy amíg az ember tervei egyeznek az élet menetével, addig minden rendben van. Különben az élet leszarja az embert is és annak terveit is. Magasról. Rájöttem arra is, hogy nem vagyok jó falkavezér, mint annyi minden más sem. Eljöttem s újrakezdtem az életet. Betti nélkül. Ez neki nem sikerült. Két évig betegeskedett az új helyen, múlt héten szörnyű kínok közt kimúlt. Remélem az örök vadászmezőkön jobb gazdára talál. Nyugodj békében, Betti.

2007. november 5., hétfő

Polaroid Land 1000, a titkos


Ez a Polaroid 1000 is Dr. Edwin Land "műhelyéből" származik, azért is szerepel a nevében a Land szó, nem pedig más "földies" okokból. A Polaroid ma már olyan összefoglaló név, melynek több fajtája van, ezek egy része már nem is direktpozitív, hiszen negatívot is képes létrehozni. Készítőjének csak a kép megkomponálásával kell törődnie, létrehozása technikai feltételeivel nem, mivel a legtöbb Polaroid eljárásnál a fényképezőgép és a sötétkamra egybe van építve. Maga a folyamat mind a mai napig gyártási titok.


Persze mondanom sem kell, hogy ezeknek a direktpozitív gépeknek a képeit nem is lehet egy napon emlegetni az ugyanakkori technológiával készített hagyományos fényképekkel. Az, hogy a kevés szabadidejét élvező amerikai porszívóügynök és titkárnő felesége seperc alatt papíron láthassa saját és túlsúlyos gyerekei képmását, nyilvánvaló, hogy valamilyen áldozattal járt. Az áldozat pedig nem más volt, mint a kép minősége, illetve a kép színeinek totális eltolódása az Alice Csodaországa felé.