Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nagyon sokáig autóval megközelíthetetlen volt az utak rossz minősége és egy híd teljes hiánya miatt. Pesze ez mentségünkre nem szolgálhat, hiszen kolleganőm, Pötyi néni mindig gyalog ment Tordáról a Hasadékhoz, akkor is, amikor volt út, akkor is, amikor nem. Mindenesetre autóval való megközelítése Mészkő (Cheia) településen keresztül újra lehetséges. Megkérdeztünk Tordán egy forgalmista rendőrt, aki azt mondta, hogy Mészkő előtt térjünk jobbra, és onnan végig arra menjünk, amerre a behajtani tilos táblák mutatnak. Mindez mulatságosnak tűnik, de elméletileg valóban tilos behajtani, hiszen magánútról van szó: valamilyen cementkitermelési magánvállalat ipari útja ez. Az út utosó csúcspontjáról tárulkozik elénk a fenti képen látható fenséges látvány.
fotó: wikipédia
A menedékház alapító okiratát és építésének történetét ércdobozba téve befalazták, a fal egyik Peterd felé eső szögletébe. Az alapító okirat gyönyörű keretét Tóth István egykori rajztanár készítette. A szöveg, gyöngybetűkkel írva a következő: “Ezt a turista menedékházat az Erdélyi Kárpát Egyesület építette az Úr 1934. esztendejében a régi elpusztult menedékház helyén tagjai áldozatos anyagi hozzájárulásával, Bors Mihály szindi földbirtokos példát mutató támogatásával és az EKE tordai osztályának megértő segítségével, hogy otthont nyújtson a vándornak, kit a természet szeretete csal erre a vidékre, pihenőhelyet a turistának, kit a Tordai-hasadék szépségei hoztak ide, hogy példát mutasson a jövőben is, hogy okos elhatározással, erős akarattal, áldozatra kész lélekkel minden időkben lehet alkotni és a köz javát szolgálni. Az idő kikezdheti ezt az emberi alkotást, romba is dőlhet az, de a benne kifejezésre jutó gondolat azonban örök életű lesz a maga nevelő hatásában is. Sânduleşti - Szind, 1934. június hó 3-án.” (http://www.torda.ro/)
"A tordai hasadék a vulkáni alkotás egyik legbámulatosabb remeke; itt egy hegylánc tetejétől a talapjáig kettérepedve. A két átelleni meredek fal kiálló sziklái és mélyedései még most is egymásba illenek, a háromezer lépésnyi sziklafolyosó hajlásai, megtörései mindenütt egyenközűek maradnak, csak imitt-amott mutat tágabb öblöket, hol a sziklaőrlő idő görgeteg kőzuhanyokká porlasztotta a bércfalat; míg egyes sziklatornyok, mint a gót építészet pillérei állnak el a falaktól, amiknek ormozata ma is a münsterek cifra, fantasztikus párkányzatát mímeli." (Jókai Mór: Egy az Isten).
2-2,5 órányi hegymászás után a "földre" érve a járásunk bizonytalan és a lábunk reszket, de váltig biztatjuk egymást és magunkat azzal, hogy mennyire érdemes volt ezt a túrát megtenni. Persze akkor még nem tudjuk, hogy a völgyben visszavezető út sem sétatéri kiruccanás lesz. Itt még megemlíteném azt is, hogy a szurdokban végigvonuló úton jól látható azoknak a lelkes embereknek a nehéz munkája, akik szabadidejüket arra áldozzák, hogy nemcsak ők, hanem mások is meglátogathassanak egy ilyen helyet.
"Egyetlenegyszer kényszerült megfutamodni a világhíres vitéz László király az ellenség elől, mert egymagára maradt, s amint körülnézett, látta, hogy hiábavaló nagy ereje, vitézsége: nem verhet le százakat egyedül. Érezte, hogy szüksége van rá még a magyarnak (a fűszál is feltámadt ellene), megsarkantyúzta hát kedves Szög paripáját, s nekivágott a tordai hegyeknek.- Utána! Utána! - ordították a kunok, hogy ég-föld zúgott az ordításuktól. Ha Lászlót kézre keríthetik, övék lesz a magyar föld: mind László után vetették hát magukat. Véres hab vert ki a paripáján, már-már utolérték a kunok. Még egy pillanat, s a magyarok aztán sirathatják Szent László királyt.- Ó, Uram segélj! - fohászkodott föl László, szemét az égre emelvén. S ím, abban a pillanatban kettéhasadt a tordai hegy: László háta mögött rettentő nagy hasadék tátongott. A kunok döbbenten állottak meg a hasadék partján, tehetetlenül néztek erre-arra, hol kerülhetnének ismét László nyomába, de amerre néztek, nagy hosszúságban húzódott a hasadék, László meg csöndes, lassú léptekben mendegélt tovább, vissza az ő népéhez." (Benedek Elek: Szent László)
A kijáratnál egy háromnyelvű tábla "díszeleg". Ha csúfságból írták így, szégyelljék magukat. Ha tudatlanságból, akkor vegyék le és javítsák ki!!! Megengedhetetlen, hogy egy olyan helyen, ahol történelmünk, legendáink és menedékházaink állnak (lásd fennebb), ilyen magyar nyelvű szöveg legyen kitéve: Tordai hasadék - természetvedelmi terület. A rezervacióban találhatók növényi állati, archeologikus és geologicus értékek. Találhato több mint 9oo féle növény, egyesek nagyon ritkák. Allatok madarak ezek közül a szirti sas amely védett. Meg van jelölve 1oo km turisztikai ösvények. A hegymászók gyakorolják a hegymaszást több mint 2oo m magaságon. Találhatók barlangok amelyekben arheologikus felfedezéseket végeztek. Tisztelyek és védjék ezt a csodálatos helyet. Kolozsmegyei Tanács Tordai Hasadék Természetvédelmi Területének Felügyelője. (Nem emlékezetből idézek, lefényképeztem.) Tehát: nem a felügyelő úr a hibás, aki nyilván nem tud magyarul, sem az, aki írta, nyilván az sem tud magyarul, sem az a sok magyarországi turista, aki mosolyogva olvassa és nem tudja mit gondoljon, hanem MI, arrajáró erdélyi magyarajkú turisták, egyfajta házigazdák, akik elmegyünk mellette anélkül, hogy tiltakoznánk.
Azért sem engedem, hogy egy fránya tábla elrontsa ezt a nagyszerű élményt, ezért következtetésképpen azt mondom: köszönjük Péter, hogy elhoztál ide. Szívből remélem még lesz alkalmunk ezt a túrát többször is együtt, négyesben megtenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése