Osztálykirándulás, Nagyenyed

2007 június 9-10-én kirándulni mentünk a Melinda osztályával, illetve másik két osztállyal (45 gyerekkel) a Szeben megyei Paltinis (Hohe Rinne), a Kárpátok egyik legmagasabban fekvő hegyi üdülőjére. Autóbuszos kirándulás volt, szombat reggel indultunk Kolozsvárról, az első állomás Nagyenyed volt. Enyedről első emlékeim egy osztálykiránduláshoz fűződnek, nem tudom mikor volt, azt sem, hogy hányadikos lehettem, emlékszem, nagyon tetszett az udvaron felfüggesztett harang (utólag a Brassaiban láttam még olyat). Édesanyámtól hallottam először Enyedről, két évet járt Kolozsváron ovónőképzőbe, a harmadik évben egy tollvonással átköltöztették az egész iskolát Nagyenyedre. Nasztán. Szerintem anyagi lehetőségük sem volt arra, hogy édesanyám máshol járjon iskolába, nagyanyám hat gyereket nevelt egyedül. Így aztán nem lett belőle ovónő. Cenci barátomnak kellett volna még menjek súgni (nem tudom, hogy képzeltük akkor), ő a báró Csávossy Gyuri bácsi borászati iskolájában pótvizsgázott akkor. Aztán nem lett belőle semmi (a súgásból). Hallottam tehát a nagyenyedi két fűzfáról, az ovónőképzőről, a csombordi borról és a híres kollégiumról, ideje volt újra megnézni, sajnos csak futólag és nagyon felületesen.

Nagyenyed központjában, a várfal mellett sikerült megállni a busszal, nem semmi egy ekkora kocsinak helyet kapni. Nagyenyed helyén állítólag már a kelták idejében is település állt. A rómaiak alatt a település neve Brucla volt, felette az Őrhegyen castrummal. A település a honfoglalás után királyi birtok, mely már akkor falakkal volt erősítve. A tatárjárás után a XIII. században az elpusztított települést a szászok alapították újra (Strassburg am Mieresch). Okleveles említése 1239-ből való. Első templomát a várban a szászok 1333-35 között építették Szt. Egyed tiszteletére - innen ered Enyed neve is - ma a helyén az 1866-ban épített torony nélküli kis evangélikus templom áll. A város közepén álló, a képen is látható Árpád-kori várat a XIV-XV. században bővítették és építették át. Nyolc bástyát emeltek, melyeket egy-egy helybeli céh fegyveresei őriztek. A falakat annak idején sánc és vizesárok vette körül.

A jobb sorsra érdemes városnak, amint azt a wikipédiából megtudhatjuk, nagyon mozgalmas történelme volt. A vár első ismert ostromára 1437-ben került sor, amikor a fellázadt parasztok Budai Nagy Antal vezetésével elfoglalták, majd a nemesség támadása után rövid idővel feladták. A várat 1600. szeptember 17.-én Mihály vajda a miriszlói csatavesztése előtti napon felégette. A város legválságosabb napjait valószínűleg a Basta-korszakban élte, amikor egykori feljegyzések szerint 1603-ban piacán őrölt fakéregből sütött cipó mellett emberhúst is árultak. 1658-ban a tatárok rabolták ki, 1662-ben Apafi Mihály rendeletére ide helyezték át Gyulafehérvárról a leégett főiskolát és kollégiumot. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején, 1704-ben a labancok is elfoglalták és kirabolták a várost. Az 1848-49-es szabadságharc alatt Axente Sever és Avram Iancu vezetésével román szabadcsapatok gyilkolták le a védtelen lakosságot és gyújtották fel a várost. A mintegy 700 áldozat tömegsírját - a várkaputól jobbra - emléktábla jelöli.

A nagyenyedi kollégium történetében két különűlló korszak határolható el. Az első korszak, érdekes módon nem Nagyenyeden történt, hanem Gyulafehérváron, ráadásul Kolozsváron kezdődött. 1622-ben ugyanis a kolozsvári országgyűlés elfogadta az Academicum Collegium seu Gymnasium Illustre alapítását Gyulafehérváron. 1629-ben az Akadémia három fakultással működött: teológia, filozófia, filológia, ugyanakkor a fejedelem birtokadománnyal biztosította a kollégium anyagi alapját. 1653-ban a kollégium egykori diákja, Apáczai Csere János megkezdte tanári tevékenységét a kollégiumban, három évig tanított itt, majd Kolozsvárra költözött feleségével, Alettával együtt, itt halt meg 34 évesen tüdőbajban. 1658-ban a török–tatár hadak feldúlták a gyulafehérvári fejedelmi székhelyet és a kollégiumot, aminek következtében a diákok Kolozsvárra menekültek.

A második, nagyenyedi korszak 1662 októberében I. Apafi Mihály rendelete alapján kezdődött, amikor a gyulafehérvári Akadémiát Nagyenyedre helyezték át. Negyven évre rá, 1704 március 16-án újra elpusztult a kollégium, ezúttal Enyeddel együtt. 'A kuruc-labanc világ legszebb divatjában vala; ma a kuruc, holnap a labanc osztott törvényeket Enyednek; mikor az egyik kiment az egyik városvégén, a másik bejött a másikon.'(Jókai Mór: A nagyenyedi két fűzfa). 1711-ben Pápai Páriz Ferenc rektor kérésére az angol király elfogadta a kollégium megsegítésére történő pénzbeli gyűjtést, aztán 1720 és 1743 között az angol pénzből újra felépült a kollégium. 1759-ben Bethlen Kata értékes könyvtára Bod Péter tanácsára a kollégiumba került. 1799–1815 között Kőrösi Csoma Sándor a kollégium diákja volt. 1849 január 9-én Nagyenyed és a kollégium pusztulását ezúttal a most Kolozsvár egyik díszterén szobrozó Avram Iancu tette lehetővé.

Újra újraindították a kollégiumot, majd 1858-ban Enyedre helyezték át a korábban Kolozsváron beindított tanítóképzőt. Tíz évre rá, 1869-ben indult el a hanyatlás kezdete, amikor a jogi fakultást Kolozsvárra költöztették, majd 1895-ben a teológia fakultást is oda telepítették át. A kollégium ezzel elvesztette akadémiai jellegét. Ezután református főgimnáziumként és tanítóképzőként működött. 1920-ban román állami és református egyházi közigazgatás alatt működött, 21-ben a földreform kisajátította birtokainak nagy részét. Megkezdődött a fennmaradásért való küzdelem. 1935-ben Csombordon, Báró Kemény Árpád birtokán, megépült a kollégium gazdasági iskolája. 1948-ban kormányhatározat alapján a kollégium ingó- és ingatlan vagyonát államosították. Egyházi református jellegét megszüntették. Az ismert szörnyű évek következtek itt is. 1972 októberében szigorúan ellenőrzött keretek között megünnepelték a kollégium fennállásának 350. évfordulóját. Ünnepi beszédet mondott Sütő András, a kollégium egykori diákja. 1982-ben a kollégiumba kötelezően bevezették a román tannyelvű oktatást. 1990-ben a kollégium újból magyar tannyelvű intézetté vált. Beindult a tanító- és óvónőképző. 1999-ben visszakapta akadémiai jellegét is: beindult a Babeş–Bolyai Tudományegyetemhez tartozó Tanítóképző Főiskola. (A kollégium honlapján található kronológia nyomán).

A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium mai épülete 1862-ben klasszicista stílusban épült. A belső udvarban Bethlen Gábor és Apafi Mihály mellszobra emlékeztet az alapítókra. A régi épület falán a kollégium egykori tanárainak - többek között Apáczai Csere Jánosnak, Pápai Páriz Ferencnek, Áprily Lajosnak – és híres diákjainak, Bethlen Miklósnak, Kőrösi Csoma Sándornak, Kemény Zsigmondnak, Barabás Miklósnak, Bolyai Farkasnak emléktáblája áll.

A kollégium épületében (nem tudom, hogy annak keretein belül vagy sem) működik a Természetrajzi Múzeum. Megalapítójának és megszervezőjének Benkő Ferencet (1745–1816), a kollégium természetrajztanárát tekintik. Ő volt az első magyar ásványtani munka szerzője, tanulmányait a nagyenyedi kollégiumban, majd református lelkészként a jénai és göttingeni egyetemen folytatta. Hazatérte után rövidesen meghívták nagyenyedi Alma Materébe a természetrajz, földrajz és német nyelv tanárának, itt hozta létre a gazdag ásvány- és földtani gyűjteménnyel induló természetrajzi múzeumot. Az 1796-os megnyitáskor feltehetően ez volt az első nyilvános múzeum Magyarországon. Sajnos, a Raritatum et Rerum Naturalium Museum, (Ritkaságoknak és Természeti Dolgoknak Múzeuma) anyagának nagy része az 1849-es genocídium alatt elpusztult.

Elekes Károly természettudósnak, Fogarasi Albert egyiptológusnak és Herepei Károly régésznek köszönhetően a dúlás után sikerült újra lábra állítani a múzeumot. Mindhárman lelkes tanárai voltak a nagyenyedi kollégiumnak. Az ő tanítványuk volt Fenichel Sámuel, akinek Új Guineából küldött ornitológiai-entomológiai anyaga most is a múzeum egyik fő látványossága. Fenichel Sámuel bukaresti munkája során megismerkedett Albert Grübauer ornitológussal, aki éppen Romániában kutatott akkoriban: a müncheni tudós felajánlotta neki, hogy induljanak közös kutatóútra Új Guineába. Fenichelt nem kellett győzködni, hamar kötélnek állt. Az Új Guinea-expedició ígéretes kezdetek után kudarcba fulladt, ugyanis Grübauer – aki pénzelte a kutatásokat -, megbetegedett és hazautazott. Fenichelt akkor már fogva tartotta a szigetvilág varázsa. Felébredt benne az etnográfus is: több mint tízezer tárgyat gyűjtött össze, és az ott töltött 14 hónap alatt szoros kapcsolatot alakított ki pápuákkal. Örömmel küldött egzotikus tárgyaiból szülővárosába, Nagyenyedre is. Főleg a képen látható Fenichel-lepkegyűjtemény és a paradicsommadár vonzza ide a téma iránt érdeklődőket. Fenichel 25 évesen a pápuák földjén halt meg. (Fenichelről Szabó Csaba újságcikke nyomán).

A múzeumot ma, alapítása után 211 évvel 1 lej belépődíj ellenében bárki meglátogathatja. A kollégium négy termében több mint 35.000 tárgy van kiállítva. A látogatási sorrend követi az anyag mozgását a természetben, az első teremben kőzetek, továbbmenve növényi, állati sőt emberi maradványok láthatók. A kőzetgyűjteményben található annak a meteoritnak a Mócson talált maradványa is, amely 1882-ben az Erdélyi-fennsíkon csapódott be.

Megpróbálom összefoglalni: Nagyenyed sorsa híven tükrözi Erdély sorsát a maga tündökléseivel és bukásaival. Adja a Jóisten, hogy mihamarabb újra tündököljön mindkettő. Bár rövid volt, nagyenyedi látogatásunk során sok érdekes dolgot láttam, jó lenne egyszer visszatérni és legalább egy egésznapos látogatást tenni a hányatott sorsú kétfűzfás marosmenti városban.