2007. június 15., péntek

Orizont Amator, a műkedvelő



A bukaresti IOR-t (Intreprinderea Optica Romania - Román Optikai Vállalatot) 1936-ban alapították mint első (és egyetlen) román optikai felszereléseket gyártó vállalatát. 1941-ben az IOR-t militarizálják, így ezután évekig hadianyagok optikai kiegészítőit gyártják itt. A háború után, 1949-ben először gyártanak itt szemüveglencséket, 1951-ben elkészül az első didaktikai mikroszkóp és 1954-ben az első fényképezőgép. 1959 után a hangsúly áthelyeződik az egészségügyi készülékekre: szemészeti termékek kerülnek szalagra, majd filmvetítőgépeket is gyártanak itt.
1960-ban itt gyártják az első román binokuláris mikroszkópot, 1962-ben az első kutatási mikroszkópot és 1967-ben az első fotó-objektívet. Az IOR az évek folyamán olyan hírneves cégekkel együttműködött mint a FOG vagy a Pentacon, illetve később a Leitz, a C. Zeiss és a Schneider. Kétes hátterű privatizációk után a gyár még ma is működik, sőt, ahogy elnézem egészen jól megy. Valdada márkájú, világszerte ismert kukkereket és puska-távcsöveket gyártanak.



Az én román Orizont Amatoromat feltehetően 198o körül gyártották. Gyártási száma sajnos nekem nem mond semmit: oo12545. Egy kompakt kis (keletnémet technikából összelopkodott) gép, sem távolság-, sem fénymérője nincs, habár külső ránézésre szerették volna ezt a látszatot kelteni. Az objektív fölé jobboldalt egy fényérzékelőnek kinéző műanyag került, viszont a gépen semmiféle kijelző nincs, ami az általa mért fényértéket mutatná. Amint a nevéből is kitűnik, amatőrök által készített gép amatőröknek. A lencsék egy Fotoclar 3oo-as 4o milliméteres objektívbe vannak beépítve. Vakucsatlakozója és kioldója is van, viszont önkioldója nincs, ennek a kategóriának nem is kell. A távkoldó zsinór csatlakozója, mint általában, itt is a kioldógombon van. Legkisebb hatótávolsága valamivel 1 méter alatt lehet, de ami érdekes még itt, hogy a méterszámozású bejelölések mellett egy ft. skála is van, számokkal és különféle szimbólumokkal (lehet hogy Afrikába is exportáltak belőlük?). Blendenyílás 2,8-tól 16-ig és ahogy elnézem az exponálási idő is ugyanazon a tekerőn van, tehát: ha süt a nap akkor: kicsi blende kicsi idő, ha beborul, akkor: nagy blende, nagy idő. Van ez így.



Nincsenek megjegyzések: