2007. június 1., péntek

Lost - egy sziget az idő és a tér határán

Pontosan egy éve kezdtük el nézni a Lost című sorozatot, kb. három hónap alatt visszenéztük az első két évadot, azóta hetente várjuk a harmadik évad minden egyes részét csütörtökönként a StrongDC-n. Szerdán este megy Amerikában az ABC-n, másnap hála az internetnek nálunk van egész jó minőségben, felirattal együtt (Biotudor minden csütörtök reggel négykor kel és lefordítja románra, ezért külön köszönet neki).




A Lost, magyarul Eltűntek, avagy Pokoli éden (AXN), egy repülőgép-szerencsétlenség túlélőiről szól, akik egy dél-csendes-óceáni szigeten rekedtek. A történetben a tizennégy főszereplő életének korábbi eseményei is megjelennek, visszaemlékezések (flashback) formájában. A készülő sorozatot Lloyd Brown ötletéből J. J. Abrams és Damon Lindelof alkotta meg az ABC (Disney része) csatorna számára, a Bad Robot Production (J. J. Abrams produkciós irodája) és a Touchstone Television (a Disney része) koprodukciójában. Zenéjét Michael Giacchino szerezte. A Lost másfél órás nyitórésze volt a legköltségesebb pilot a televíziózás történetében: 11 millió dollárba került. Csak a díszletként használt Lockheed L-1011 repülőgép megvétele és szállítása egymillió dollárt emésztett fel. A filmsorozat rendkívül sikeres volt az Egyesült Államokban. Már első epizódját rekord létszámú, 18,7 millió néző nézte, és így az ABC legnézettebb filmdrámájának számít 1985. óta! A felvételek a Hawaii-hoz tartozó Oahu szigetén készülnek. Az első évad forgatása közben felmerült, hogy egy olcsóbb helyszínt keresnek, de végül nem történt változás. (Wikipédia).




Hát most azért írok itt erről, mert mi aztán jól átverődtünk a Losttal. Egy olyan fél évvel ezelőtt Árpi kollégám azzal jött dolgozni, hogy Jay Leno meghívott producereket meg szereplőket a Lostból, s azok at mondták, hogy a harmadik az utolsó évad, már be van fejezve a forgatás és megoldódik minden rejtély. Erre mi még nagyobb hévvel néztük az utolsó tíz részt, tegnapelőtt lett vége ÉS NEM OLDÓDOTT MEG SEMMI. Nem is tudom, hogy bánjam, vagy örvendjek. Mert a sorozat maga nagyon jó. Annyi rejtély van benne, hogy minden néző külön kis életelméleteket alakíthat ki magának belőle. De már nagyon vártuk a végét. Nagyjából erről szól:



Első évad

A repülőgép-szerencsétlenség következtében az Oceanic 815-ös járatának életben maradt utasai egy trópusi szigetre kerülnek. Egy mai katasztrófa túlélői csak néhány órát maradnak magukra, amíg megérkezik a mentőosztag kórházi színvonalú orvosi ellátással, meleg étellel, közvetlen összeköttetéssel a hozzátartozókhoz. Kivéve, ha valamilyen misztikus oknál fogva semmi sem működik. A Lost-ban nemcsak a lakatlan sziget van tele félelmetes dolgokkal, hanem az emberek is olyan titkokat hoztak múltjukból, amelyek nehezítik a túlélést. Az első évad a túlélők első negyven napját mutatja be a szigeten, állítólag a bibliai utalás nem véletlen. A szereplőkkel akkor találkozunk, amikor szétzúzva, lángba borulva áll szinte minden. A légi katasztrófa 48 túlélője összegyűjti a gép roncsából a menthető dolgokat. Néhányan pánikba esnek, mások a megmentésükben reménykednek. És megint néhányan magukban olyan belső erőre találnak, amelyről nem is tudtak. Kate (Evangeline Lilly) például orvosi képzettség nélkül rááll, hogy Jack, az orvos (Matthew Fox) sebét összevarrja. A túlélők között van Hurley (Jorge Garcia) egy kedves, jóhumorú férfi, aki a kétségbeejtő helyzet ellenére nyugalmat áraszt, ezzel segít a körülötte levőknek uralkodni félelmükön. Charlie (Dominic Monagham), ex-rock sztár, aki fájdalmas titkot rejteget magában. Sayid (Naveen Andrews) a forrongó közel-keletről érkezett és a túlélésért vívott harcon kívül előítéletekkel is meg kell birkóznia. Jin és Sun (Daniel Dae és Yunjin Kim) egy koreai pár, hagyományaik, értékeik és nyelvük eltérő a többi túlélőtől, ezért elkülönülnek, titokzatosak a többiek számára. Sawyer (Josh Holloway) körül a vibrál a levegő, veszélyes és bizalmatlan. Michael (Harold Perrineau) volt felesége halála után most kezdi megismerni, felfedezni kilencéves fiát, Waltot (Malcolm David Kelley). Locke (Terry O'Quinn) titokzatos férfi, a többiektől elkülönül és többet tud a szigetről, mint a bárki. Állandó az összetűzés a hiú Shannon (Maggie Grace) és az érzelmileg eltávolodott fiútestvére Boone (Ian Somerhalder) közt, mégis egymásra vannak utalva, ha túl akarják élni a szigetet. Claire (Emilie de Ravin) nyolchónapos terhes amikor a gép lezuhan. Minden epizód egy-egy kiemelt szereplő múltjából mutat be fontos részleteket. Ezeket összerakosgatva megérti a néző, miért is viselkedik a filmben úgy, ahogy. A sziget viszontagságai megkövetelik az együttműködést az életbenmaradás érdekében. A túlélést misztikus dolgok nehezítik meg, beleértve egy füstszerű lényt, ami ijesztő hang kíséretében bebarangolja a szigetet; jegesmedvéket; és a sziget rosszindulatú őslakosait, akiket a túlélők csak Others-ként (Többiek) emlegetnek. Az első évad tizennyolcadik részében ismerkedünk meg a számokkal, amelyek furcsa egybeesésekkel végigkísérik a sorozatot ( 4 8 15 16 23 42). Szembekerülnek egy francia nővel, Alexandra Rousseau-val (Tania Raymonde), aki már 16 éve a szigeten kényszerül élni. Felfedeznek egy földbe ásott fémajtót is, és kísérletet tesznek tutajjal elhagyni a szigetet.



Második évad



A történet a repülőgép-szerencsétlenség utáni 45. napon folytatódik. A túlélők és a „Többiek” konfliktusa egyre fokozódik, míg korábbi rejtélyek megválaszolódnak, újabbak kerülnek előtérbe. Kiderül, hogy a repülőgép farokrészének is vannak túlélői, bár nagyrészük a Többiek fogságába került. Így jelenik meg a farokrész túlélői közül néhány új szereplő: az autoritásproblémás rendőrnő Ana Lucia (Michelle Rodriguez), a kábítószercsempészből hívő pappá átvedlett Mr. Eko (Adewale Akinnuoye-Agbaje) és Libby (Cynthia Watros), aki annak idején egy vitorláshajót ajándékozott egy idegennek, Desmond-nak (Henry Ian Cusick), ez hajótörést szenved vele és egy bunkerben 108 percenként kódokat pötyögtet egy számítógépbe itt a szigeten (!). Új szereplő még a francia nő foglya, Henry Gale, akiről azt gyanítják, hogy a Többiek táborából jött kémkedni. A fémajtó felrobbantásával behatolnak a bunkerbe, amely sokáig izgatta Locke fantáziájat, ezután megismerkedünk a szigetet behálózó tudományos intézettel, a DHARMA Kezdeményezéssel. Desmond, aki saját akarata ellenére lett a bunker őrzője elmondja Locke-nak a nagy Titkot, ha pontos időközönként nem ütnek be egy bizonyos kódot (ami nem más, mint a Számok), akkor a világ elpusztul. Közben a Többiek elrabolják az egyetlen túlélő gyereket, Waltot, ezért apja, Michael elindul megkeresni. Visszatérése után Jack-et, Kate-et, Sawyer-t és Hurley-t megkéri, menjenek vele Waltot kimenekíteni, de csapdába csalja őket és a Többiek mindannyiukat elkapják. Ál-Henry Gale-ről kiderül, hogy a Többiek vezetője, Michaelt elengedi Walt-al együtt és Hurley-t is, hogy adjon át egy üzenetet a túlélőknek, hogy erre a helyre soha ne jöjjenek. Jack, Kate és Sawyer fejére ráhúznak egy zsákot és elviszik őket, míg a bunkerben Locke nem akarja tovább csinálni a kódos mesét, ezért összetöri a monitort, miközben Desmond rájön, hogy miatta zuhant le a Oceanic Airlines 815 járata, mert nem írta be időben a kódokat, így elővesz egy kulcsot és lemegy az alagsorba beledugja egy nyílásba és elfordítja, de a számláló már lejárt. A bunker mágnesfala közben minden fémtárgyat magához vonzott és utána belilult az ég és egy fülszaggató hang hallatszott majd miután vége lett, a bunker tetőajtója a partra zuhant. A záróepizód végén két férfi az Antarktisz közelében lát egy számítgép-monitoron egy feliratot azonnal felhív egy nőt aki Pennny, Desmond barátnője és azt mondja neki hogy megtaláltuk.



Harmadik évad

A lezuhanás utáni 67. naptól kezdődően folytatódik a történet. Egyre több mindent tudunk meg a Többiekről, és arról, hogy ki milyen ember is valójában. A történet színhelye jóformán átköltözött a Többiek táborába. Miközben felcsillan a megmenekülés reménye, végzetes összecsapás készül a túlélők és az őslakosok között. A három fogoly közül egyről biztosan tudjuk, miért van a Többieknél: Jack Shephard sebész vezetőjuket, Ben-t (alias Henry Gale-t) kell hátgerincdaganattal megoperálja. Ebben az évadban az is kiderül, mi történt a szigeten, mielőtt az Oceanic 815 lezuhant: Ben (színész: Michael Emerson) gyerekként került a szigetre mint Dharma-alkalmazott gyereke, de megismeri az őslakosokat, azoknál nő fel majd visszatérnek és megölik az összes Dharmást. Desmond-nak látomásai vannak, Charlie-t látja meghalni különböző módokon, ezért amikor eldöntik, hogy egy tengeralatti rádiózavaró-állomást kell elárasztani ahhoz, hogy rádión felvehessék a külvilággal a kapcsolatot, Charlie jelentkezik kamikaze-búvárnak. Locke felrobbantja a Többiek tengeralattjáróját, emiatt azok teljesen magukévá fogadják, sőt magasabbrendűnek tekintik. Ben elviszi meglátogatni Jacob-ot, egy láthatatlan valakit, aki állítólag Bennek a főnöke, de az nagyon dühös lesz és mindenféléket hozzájuk vág. Desmond-nak látogatója érkezik: ejtőernyővel egy pillanatra megjelent helikopterből kiugrott Naomi, akit állítása szerint Desmond barátnője, Penny küldött. Sawyer és Kate, majd Jack is visszakerülnek társaikhoz a fogságból és megtudják, hogy a Többiek az éjszaka leple alatt meg fogják támadni őket és az állapotos nőket el akarják rabolni. Elhatározzák, hogy nem hagyják magukat: Naomi-nál van egy rádió, azzal felmennek mindannyian egy magas hegy tetejére ahol van egy rádióadó, Charlie lemegy a víz alá, élete árán kikapcsolja a zavaróállomást, és ... láss csodát, a hegy tetején sikerül összeköttetésbe lépniük valakikkel, akik megígérik, hogy utánuk jönnek. A többi csak találgatás. A záróepizód végén egy részeges, lerobbant, kábítószerfüggő Jack találkozik Los Angelesben Kate-el, akinek ilyesmit mond: nem kellett vona eljönnünk, vissza kell oda jussunk. PAFF.

Nincsenek megjegyzések: