Zsigmond Elek, Erdély első iparosa

Nem hiszem, hogy van olyan látogató, akinek belépve a Házsongárdi-temető kapuján, ne ötlött volna szemébe a bejárattól balra található Zsigmond Elek-féle mauzóleum (sírfelirata szerint Sigmond Elek). Viszont meg vagyok győződve róla, hogy nagyon kevesen tudják, ki is nyugszik a Házsongárd legelőkelőbbnek tűnő parcellájában. Véletlenül rábukkantam az  1877 november 4.-i Vasárnapi Újság egy szkennelt példányára, itt, a 3-ik oldalon jelent meg Zsigmond Elek nekrológja. A következőkben átiratban olvasható ez az újságcikk szó szerinti idézetben.

Számtalanszor hangoztatott panasz nemzetünk ellen, hogy nem szeret az ipar és kereskedés terén mozogni. Főleg a jobb módú, s előkelő osztály az üzleti tért még mindig rangján alól valónak, magához nem méltónak nézi, s inkább szaporítja gyermekeivel a hivatalkeresők máris nagy számát, semhogy e hálás téren is igyekeznék elfoglalni az őt megillető helyet.

Zsigmond Elek azon kevesek közé tartozott, a kik a fennebbiek igazságát belátva, egész életük vonzó és tanulságos példájával bizonyítják, hogy a magyar ember bármely pályán képes sikert mutatni fel, s hogy a munkásság az ipar terén nem csak anyagi eredményekre, de a közönség elismerésére, s a kortársak méltó tiszteletére is vezet. Ép azért helyén valónak találjuk az e téren működök ez egyik kiválóbbi-kának bemutatni arczképét és életrajzát, melynek közlésére a közelebb elhunyt derék iparos számos tisztelője kereste meg lapunkat.

Alsó-Szentmihályfalvi Zsigmond Elek 1810 márczius 17-én született Gyulason Küküllő megyében. Atyja szintén Elek, mint földbirtokos, gazdasággal foglalkozott, de fiát hivatali pályára szánta, s hogy a német nyelvben is jártas legyen, elemi iskolába Nagy-Szebenbe küldte, hol a The-reziánum növendéke volt. Gymnasinmot és jogot Kolozsvárit végzett a kath. lyczeumban, mint ösztöndíjas. Tanulmányai végeztével 1839-ben Nagy-Enyeden megyei írnoknak esküdt fel, s szolgált is egy évig, de hajlama, s ösztöne e pályától távol vonták. Atyja az Ősi birtok egy részét neki átengedvén, gazdálkodni kezdett, s csakhamar fölébredt benne az ösztön, mely pályájának megadta ezentuli főirányát. Átlátta, hogy a mezőgazdasági iparágak okszerű fejlesztése és helyes alapon nyugvó vállalkozás nélkül kis birtokosnak előhaladnia nem lehet. Előbb tehát kereskedés utján tőkére igyekezett szert tenni, s bort, dohányt és deszkát szállított Magyarországba. E vállalkozásaiban annyi szerencse kisérte, hogy néhány év múlva terjedelmes jószágokat vehetett haszonbérbe, s azokon, a kiterjedt gazdaságon kivül, nagyobb mérvben kezdett foglalkozni a szeszgyártással, a malomipar fejlesztésével, s marha-tenyésztéssel. E foglalkozásaiból az 1848-ki mozgalmak zavarták ki, melyek eddigi fáradozásai gyümölcsét egyszerre elsöpörték. A fellázadt oláhság az ő birtokait is teljesen elpusztította és kirabolta, söt Kis-Enyeden az ő házába menekült magyar lakosokat is felkonczolták. Szerencsére a tulajdonos ekkor Nagy-Enyeden volt, azonban innen is menekülnie kellé családjával, mert az oláhság e várost is zsákmányul ejté s felgyujtá, mely alkalommal a piaczon levő háza is a lángok martaléka lön.

Az igy csaknem tönkre jutott család Kolozsvárra költözött, a hol aztán végleg meg is telepedett. Zsigmond Elek birtokát eladta s bizva szerzett tapasztalataiban, bizva önmagában, csüggedetlenül kezdte újból az életet. S pályájának ez volt forduló pontja, a mely nem csak önmagára, de az erdélyi részekre is nevezetes hatást gyakorolt. Ö állította ugyanis Erdélyben Kolozsvárit az első nagyobbszerü szeszgyárt, a melyben a lepároltatásnál a gőz szerepelt. 1851-ben keletkezett első, 1853-ban második ily gyára, a melyek ugyszólva alapját vetették meg ez országrészben a szeszipar okszerű fejlődésének. De tevékenysége itt sem állapodott meg. 1853-ban Kolozsvár elővárosában, a hidelvi királyutczában megnyitá az első gőzmalmot Erdélyben. E vállalkozása még kihatóbb volt a mezőgazdaságra, valamint malomiparra, mint a szeszgyár. Kezdeményezése alapján az erdélyi részekben számos műmalom keletkezett, melyek ez országrészt ellátván finomabb lisztnemekkel, nem csak a lisztkereskedés nyert addig ott nem ismert lendületet, hanem az értékes ebb buzafajok termesztése is, mert maga meghozatván a súlyosabb bánáti búzákat, a gazda-közönség közt kiosztotta, annak termesztésére buzdított; s ma már, ha az aratás kielégítő, az erdélyi részek képesek az ottani mümalmokat a kellő mennyiségű nyersanyaggal ellátni. Gyári vállalatainál a czélszerű berendezésen kivül folytonos lépést tartott a külföldön hasznosnak tapasztalt fejlődéssel, s minden gyakorlati ujitást azonnal életbeléptetett. Általában barátja s előmozdítója volt a hasznos újításoknak. Felismervén, hogy csak egy példát említsünk, a fotogén-világítás nagy jövőjét, előbb Oláhországban Plojesten állított petroleum-tisztitó gyárt, később Máramarosban s hazánk több vidékén költséges kutatásokat eszközölt ez ásványolaj kibányászására, de fájdalom, óhajtott siker nélkül.

Gyári vállalkozásain kivül is az ipari téren forgolódott folyvást, majd mint bérlő, élelmezési vállalkozó, sörfőző és nagyszerű sütöde felállitója stb. Egyik vállalatával támogatta a másikat, tervszerüleg. Hogy szeszgyárainak foglalkozást adjon, 135 község pálinka-regáléját haszonbérelte ki; szeszgyárai és gőzmalma hónaponként 9800 vámmázsa gabonát dolgoztak fel, s a szeszgyártással összekötött marhahizlalóból évenként 800 darab ökör került a bécsi piaczra s 3—400 sertés a kőbányai vásárra. S mennyi embernek adott kenyeret! Gyáraiban 44 segédszemélyt (havonként 2200 frt fizetéssel) és 120 munkást (havonként 2400 frt bérrel) foglalkoztatott. Ekkép bebizonyítván, hogy az értelmiséggel párosult szorgalom csekély alapról is messze kiható sikerre vezet, miután megérte, hogy vállalatainak legnagyobb része nem csak sikerült, de jövőre is biztosítva van: a tevékenységtől ez előtt két évvel méltó nyugalomba vonulhatott, s virágzó üzleteit a technikai tudományokban képzett két fiára, Dezsőre és Ákosra hagyta, kik a mit ő kezdeményezett s teremtett, azt fenntartani s tovább fejleszteni képesek.

Zsigmond Elek „Erdély első iparosa" nevét érdemelte ki. Mint ilyen, s a társadalmi téren más tekintetben is, mint buzgó hazafi, hasznos polgár ós valódi emberbarát, köztiszteletet vivott ki magának. Mint polgár ós ember szép példáját adta önzéstelenségének 1857-ben, midőn a roppant fagy miatt beállott lisztdrágulás és szükség idején lisztkészitményeit az azelőtti árban adta a közönségnek. Ez nagyjótétemény volt akkor, s azért Kolozsvár közönsége küldöttségileg mondott neki köszönetet s a nép fáklyás zenével tisztelte meg. Polgári érdemeinek elismerése volt az is, hogy a városi képviseletnek mind végig tagja, a kereskedelmi és iparkamarának pedig 15 éven át alelnöke volt. A megérdemelt nyugalmat azonban csak kevés ideig élvezhette. Ez év elején betegeskedni kezdett, s egészsége helyreállítása végett a nyáron Gleichenbergbe utazott, de hasztalan. Már augusztus végén haza kellé jőnie s itt szerető családja karjai közt szeptember 14-én elhunyt. Halála méltó részvétet keltett. Szolgáljon munkás élete buzditó például azon körökben, a honnan anyagi téren való előhaladásunk legsikeresebben várható!