2010. november 21., vasárnap

Szolnok-Doboka vármegye (?)


Vasárnap, november 20.-án egy egész heti esőzés után úgy döntöttünk, hogy autós kirándulásra indulunk a Mezőség keleti határa mentén, a Szamoshátra. Tulajdonképpen M.-val egy geoládát akartunk megkeresni Dobokán (GC252QA Cetatea Dabaca), de a túra amellett is külön élményt jelentett, ugyanis mindketten most jártunk először ezen a vidéken. Az útvonal ez volt: Kajántó (Chinteni), Bodonkút (Vechea), Diós (Deusu), Báboc (Babutiu), Sólyomkő (Soimeni), Páncélcseh (Panticeu), Magyarderzse (Darja), Lónapoklostelke (Paglisa), Doboka (Dabaca).



Doboka vára államalapítás kori földvár volt, az egykori Doboka vármegye székhelye. 1068-ban innen indult Salamon király Géza és László hercegekkel a besenyők ellen a cserhalmi csatába. Utolsó várnagyát Izabella királyné idejében említik. Valószínűleg a 16.- 17. századig lakták, sorsa ismeretlen. A vár régészeti feltárása az 1940-es évek elején kezdődött, 1960-ban a vár sáncát 2 m magasságban helyreállították. A középkori falu a mai település központjától mintegy másfél kilométer távolságban feküdt. (wiki)


Az 1876-os megyerendezéstől a trianoni békeszerződésig a falu Szolnok-Doboka vármegye Szamosújvári járásához tartozott. 1910-ben 1232, többségben román lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel. 1992-ben a több faluból álló község egészének 1925 lakosából 1672 román, 143 magyar, 108 cigány és 2 német volt. 1944 októberében a román csapatok bevonulásakor nagy csapások érték a település magyar közösséget, a református lelkészt is ekkor űzték el. Az elmúlt évtizedekben az asszimiláció, elvándorlás és ez elöregedés apasztotta tovább a dobokai magyarok létszámát. (wiki)



Hazafelé jövet egy fénykép erejéig megálltunk Páncélcseh "főterén". Itt szomorú és lehangoló látványt nyújt az egykori magyar templom. ... a templom legnagyobb ellensége nem a csintalankodó kölyökhad, hanem sokkal inkább az időjárás. Az épületet rendezetlen bozót nőtte körül. A dombra épített református, egykor katolikus templomhoz vezető ösvényt egy rozoga, dülöngélő kapu jelzi. A bejárat mellett rostokoló rozsdás vashalom, a málladozó falak egy letűnt időről tanúskodnak, amelynek folytatásaképpen a tőszomszédságban található gondozott ortodox templom mutatkozik. A református templom kulcsőrzője, egyben harangozója szerint a kisebbik harangot már elvitték, míg a nagyobbikat, a 450 kilogrammost is hamarosan elszállítják megőrzés végett. A templom megmentése felől a páncélcsehiek sajnos nem tudnak biztatót mondani. (Borbély Tamás: Páncélcseh magyar maradékai - Templomtető a szél útján).

Nincsenek megjegyzések: