2010. július 4., vasárnap

Láda a Tordai-hasadékban

.
Salzburgi és budapesti kiruccanásunk során annyira belejöttünk a geoládázásba (két hét alatt megdupláztuk addigi megtalált ládáink számát) hogy most, miután hazajöttünk nagyon nehéz lett volna leállni. Aki nem tudja, miről van szó, megnézheti itt. Így vasárnap reggel gondoltunk egyet és kimentünk a Tordai-hasadékba, ott volt a Kolozsvárhoz legközelebb található cache amit még eddig nem találtunk meg. Ezúttal is Peterd (Petresti) felől közelítettük meg a hasadékot, ami számunkra azt jelenti, hogy a Bükki-erdőn keresztül a régi menedékházat elhagyva Szelicsén majd Csürülyén keresztül, a tavak mellett, a 107L jelzésű úton érkezünk olyan harminc kilométernyi döcögés után.


.

A Tordai-hasadék, Erdély egyik leglátványosabb és leglátogatottabb kirándulóhelye a Peterdi-gerinc és a Kövesbérc-Szindi mészkőgerinc között alakult ki. A természettudományos magyarázat szerint a hasadék egy víz által kivájt mészkőbarlang tetejének beomlása következtében jött létre. A mintegy három kilométer hosszúságú szurdokvölgy alján, a 200 méteres magasságot meghaladó sziklafalak között folyik végig az Aranyosba ömlő Hesdát-patak.
És ez az amivel mi nem számoltunk. Június elején ugyanis országszerte olyan heves esőzések voltak, hogy a máskor jelentéktelennek tűnő Hesdát-patak mind a négy hidat elvitte, sőt a hasadék előtt található peterdi kemping betonhídját is teljesen elmosta. Mondanom sem kell, hogy a doboz a patak túlsó oldalán volt...

.

.

Nem volt más választásom, mint átgázolni a patakon a bakancsokkal a nyakamban, a túloldalon ugyanis még erdőbe kellett menni, sőt sziklákra is kellett mászni. M. mevárt a patak peterdi oldalán, én pedig valahogy átevickéltem, leültem, a pólómban megtöröltem a vizes lábam, felvettem a bakancsom, megkerestem a ládát, a füzetbe bejegyeztem a találatot, lehúztam a bakancsom, visszajöttem a vizen át, megtörulköztem, felöltöztem ... s aztán eszembe jutott, hogy a csehországi geocoin-t amit kimondottan ezért hoztunk magunkkal Budapestről, elfelejtettem betenni a ládába. Levetkőztem, átevickéltem, leültem, a pólómba már bele sem töröltem a lábam, hanem mezítláb kerestem meg a ládát, betettem az érmét, nyakamba vettem a bakancsom, visszajöttem a vizen át, megtörulköztem, felöltöztem és hazajöttünk mert közben elindult az eső :)

.

Nincsenek megjegyzések: