Segesvári kiruccanásunk alkalmából meglátogattuk a legcsendesebb falut, amit valaha láttunk: Bese falut, ami románul Stejarenii, németül Peschendorf. Először azt hittük, hogy a falu teljesen elhagyott, de aztán találkoztunk két-három gyerekkel és a házakon is eléggé jól látszott, hogy mégiscsak lakják őket. Azonkívül semmi: sem kutyaugatás, sem tehénbőgés, sem szekérzörgés, még ólálkodó cigányok sem, pedig ezek mind hozzátartoznak a falusi élethez.
Bese egy nem mindennapi falu Romániában, Maros megyében. Dános község része, a trianoni békeszerződésig Nagy-Küküllő vármegye Segesvári járásához tartozott. Első írásos említése 1305-ben történt "Villa Besse" néven. Akkoriban került a falu az Apafi család birtokába. 1340-ben a Nagyszebeni tartományi képviselőház elismeri és megerősíti az Apafiak tulajdonjogát. 1493-ban Bese község átkerül a Bethlen család tulajdonába.
Mivel fontos útvonal mentén feküdt, a 16–17. században a falut a törökök többször elpusztították. Ezután még erőre kapott, de az 1800-as években már újabb pusztítás érte, ezután románokkal és szászokkal népesítették be újból. A betelepült románok megkapták a szász lakosok szabadparaszti státuszát, ezzel párhuzamosan a határt is újraosztották. A képen látható épület az egykori impozáns, ma düledező iskola és a templomkert közötti telken lévő kultúrház.
A szász telepesek első hulláma 1150 körül érkezett Erdélybe, amikor II. Géza magyar király a 12. század közepén a keleti országrész nagyobb arányú betelepítésébe kezdett. Nyolcszáz évi becsületes munka és adófizetés után a 248.000 főnyi erdélyi szász lakosság elkezdett rohamosan apadni. A 2002-es népszámlálás adataiból kiderül, hogy 44.000 román állampolgár vallotta magát német anyanyelvűnek. Hogy ebből hány szász és hány román származású, nem tudom kideríteni, ugyanis most újra "divat" errefelé németnek lenni.