2010. február 19., péntek

eBay modulátor



Gondolom mindenki sejti már, hogy ez nem az a lélegzetelállító gadget, amivel az ember a blogján eldicsekedjen. Valóban nem az. Én azonban most az eBay-jel akarok dicsekedni, ugyanis meggyőződésem, hogy nem túl sok idő múlva az internetes kereskedelem komoly szerepet fog játszani a vásárlásainkban. Ezt a bejegyzést annak az örömére írom, hogy pontosan egy hónap után megérkezett az első Kínából (tulajdonképpen Taiwanból) rendelt termékem: az FM modulátor. Azért rendeltem ezt a modulátort, mert annyira olcsó volt, hogy kár lett volna nem kipróbálni, hogyan működik és működik-e egyáltalán az eBay illetve a PayPal. Hát igen, kipróbáltam és működik. Kb. üzleti árának egyharmadáért küldték el Taiwanból a szóbanforgó modulátort ingyenes postaköltséggel egy légpárnás borítékban, doboz nélkül, távirányítóval és kábellel együtt. Hogy reális értékekről beszéljünk: pontosan 3,68 amerikai dollárért, azaz 2,72 euróért.



A modulátorról csak annyit, hogy amellett, hogy a többi modellhez hasonlóan telefont, mp3 lejátszót, ipodot rákötve az autórádión keresztül lejátssza a kívánt zenét, ez a modell SD kártyaleolvasóval és USB bemenetellel ellátott mp3 lejátszó is egyben, ami azt jelenti, hogy önállóan lejátssza a kártyára illetve USB stickre írt zenét, persze ugyancsak rádión keresztül. Jellemzők: 12 V szivargyújtós csatlakozás, távirányító, manuálisan választható FM frekvencia, digitális frekvencia kiírás, mappa navigáció, 3,5 jack csatlakozáson keresztül bármely fejhalgató kimenettel rendelkező készülék is ráköthető. Tartozékok: 1 audio kábel, 1 távirányító, 1 felbélyegzett boríték :). Mivel az én autórádióm csak egyszerű CD lejátszóval rendelkezik, az mp3 formátum nyilvánvaló előnyt jelent, hátrányként pedig rónám fel, hogy a lejátszónak semmilyen memóriája nincs, ezért akárhányszor újraindítjuk az autót, mindig ugyanaz (az első) dal fog felcsendülni :). Shuffle, vagyis random, találomra kiválasztott dalfunkció nincs rajta. 3,68 dollárért pedig elvárná az ember...



Az eBay Incorporated (eBay Részvénytársaság) az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett, internetes aukciós weboldal, amelyen bárki felkínálhatja eladásra bármilyen jószágát, vagy szolgáltatását. Az eBay a NASDAQ-on jegyzett, nyílt részvénytársaság. Szlogenje a The World's Online Marketplace. Az eBay-t 1995-ben alapította Pierre Omidyar „AuctionWeb” néven, egy nagyobb személyes oldal részeként. Eredetileg az oldal az Echo Bay Technology Grouphoz tartozott, mely Omidyar tanácsadó cége volt. Omidyar megpróbálta regisztrálni az „EchoBay.com” domain nevet, de már foglalt volt, így jött létre a ma is ismert „eBay.com”. Az eBay főhadiszállása ma is a kaliforniai San Jose-ban található. Meg Whitman a cég vezérigazgatója és elnöke 1998 márciusa óta. 2004-ben 8100 főt foglalkoztatott. 2004-es árbevétele 3,27 milliárd amerikai dollár volt. Termékei: online aukciós üzleti modell, elektronikus kereskedelem, internetes üzletközpont, PayPal. Ahhoz, hogy az eBayről vásárolhass, kötelező a PayPal tagság is.




A PayPal egy készpénzmentes pénzforgalmi szolgáltatásokat nyújtó pénzügyi intézet, mely az elektronikus kereskedelemre szakosodott. Ez a név szinonimaként használatos az intézet által kínált internetes fizetési módozattal is. nternetes vásárlások során nem kell bizalmas hitelkártya- vagy számlaadatokat megadni ill. továbbítani, hanem a PayPal felhasználói név valamint a jelszó megadása elegendő a fizetés lebonyolításához. Ennek természetesen feltétele, hogy a webáruház szerződéses partnere legyen a PayPal-nak. A PayPal Corp. a jelenlegi információk szerint 1998 decemberében alakult a Confinity Inc. és az X.com 2000. márciusi egyesülése során. A társaság székhelye San Jose, Kalifornia államban található. A társaságnak több telephelye is működik Omaha, Nebraska államban, Dublinban, és Berlinben. A PayPal Ltd. a 2000-es évektől az Egyesült Királyságban engedélyezett és bejegyzett, elektronikus pénz kibocsátására szakosodott hitelintézetként működik. 2007 tavaszán Luxemburgban banki engedélyt kapott, 2007. július 7-étől teljes körű banki szolgáltatásokat nyújt.




Nincsenek megjegyzések: