Tarnicai vízgyűjtő

.

Vasárnap Péterék felhívtak, hogy nem-e lenne kedvünk kimenni Tarnicára, mert ők már péntek óta kinn vannak és csak kettejükre maradt a főnöküknek a nyaralója. Na most itt tudni kell azt, hogy az utóbbi 20 év alatt a tarnicai gyűjtőtó egy régi-újgazdagokból kialakult zártkörű csoport magántulajdona lett ... mindazok akik annakidején csak úgy kijártak a tópartra halászni vagy fürödni elmaradoztak, mert ma már egyszerűen nem lehet a tavat megközelíteni a körülötte lévő beépített telkektől. Őszintén szólva én nem is igazán szeretek oda kimenni: annyira idegennek és betolakodónak érzem ott magam a sok orvos, ügyvéd és sikeres üzletember telke között, hogy attól félek valaki még magukfajtának tekint és kezelésért, tanácsért vagy kölcsönpénzért fordul hozzám :). Persze kezelést és tanácsot is adhatnék bármelyiküknek ...

.

.

Szóval kimentünk, és rövid reggeli után uszályra szálltunk és kitutajoztunk a tóra. A tarnicai magántutajokat nagyjából úgy kell elképzelni mint két valamilyen tetszőleges méretű fémszerkezetre hegesztett gáztartályt aminek a felszíne le van padolva. Akkorák is vannak, amelyekre egy kisebb ház is ráférne, sőt felszínen is tartaná azt. A szóbanforgó tutajra egy kis egyenáramú (akkumulátoros) csónakmotor volt szerelve, amely lehetővé tette a navigációt evezőlapátok nélkül is. A tutajjal együtt járt egy egyszemélyes műanyagcsónak amit aztán kisajátítottam magamnak és onnan játszottam el Az öreg halász és a tengert.

Hemingway fentemlített kisregényével Pulitzer díjat fogott ki, én azonban az alakításommal csak a Péter édesapját akasztottam meg, félórát elkínlódtunk amíg rájöttünk, hogy az ingujjából a horgot nem lehet kivenni anélkül hogy az ingét elvágjuk. Szerencse, hogy nem a bőrébe kapott bele a horog. Merthogy a tarnicai tavon úgy kell halászni (ezt most tanultam), hogy a csónakból-tutajról a part felé kell nagyot hajítani a horoggal, aztán gyorsan magad felé tekerni a zsineget aminek a végén van valami furcsa mozgó figura amiről a halak azt hiszik hogy szitakötő (?) és utánakapnak, felakadva a horogra. Ilyen egyszerű. Csak Tóni bácsi ült rossz helyen. Többet aztán nem is mertem dobálózni, inkább csónakba száműztem magam s onnan aztán nyugodtan horgászhattam. Végül ki is fogtam is egy vézna sügért (?) amit gyorsan visszadobtam mielőtt valaki meglátott volna vele.

.

A folyó, amiről itt beszélünk csak tévesen Szamos, hiszen a Szamos igazából Désnél alakul ki a Kis- és Nagyszamos egyesüléséből. Kolozsváron is csak a Kis-Szamos folyik át, ez pedig nem sokkal a város fölött, Gyalunál alakul ki a Hideg- és Meleg-Szamos találkozásából. A tarnicai duzzasztógát tehát a Bihari-hegység belsejéből fakadó Meleg-Szamos egyik mesterséges tava. A 215 hektárnyi vizet felfogó ívalakú gyűjtőgátat 1974-ben adták át, elsődleges célja a 45 megawatt teljesítményű vízierőmű segítségével előállított energia szolgáltatása volt. A gát magassága 97 méter, a felső hossza 237 méter és 70.000.000 köbméter vizet képes felfogni. Szóval itt voltunk horgászni és egyáltalán nem estem hasra tőle. Mert keserű szájízzel gondolok rá és nem tudok belenyugodni abba, hogy egykori és mostani opportunisták bekerítettek egy olyan helyet ami tulajdonképpen nem az övék, de sajnos a kerítések miatt már legkevésbé a miénk.