Végre sikerült megnéznünk a Három Nővér-t is. Szerencsénkre, mert már éppen az évadzáró előadás volt, és nem tudom a következő évadban hányszor sikerül majd összehozni legalábbis ebben a felállásban. Barkó mester ugyanis 1989 óta Magyarországon él, Kakuts Ágnes szintén, s most mindketten vendégként játszottak azokon a deszkákon, ahol Barkó 35 évig, Kakuts 11 évig bűvölte a kolozsvári nagyérdeműt. Megható és felemelő érzés volt újralátni őket, ezért külön hálával tartozunk Tompa Gábor rendezőnek. A Három nővér Csehov első olyan darabja, amelyet a Művész Színház felkérésére írt. Bemutatója 1901. január 31-én volt. Sztanyiszlavszkij, a rendező és színházalapító eleinte félt tőle, hosszúnak és unalmasnak találta. Majd egyszerre rájött, hogy a darab hősei nem is merülnek bele fájdalmukba, keresik a derűt és a vidámságot, élni akarnak és nem tengődni.
.
Az előadás elnyerte az UNITER 2008-as év Legjobb Előadása díját, és Tompa Gábor a Legjobb Rendező díját. Nagytermi előadás, román nyelvű feliratozással, csak tizennégy éven felülieknek. Ezt nem igazán értettem, hogy miért. A legjobb előadásnak járó UNITER-díjat 1990 óta hatodik alkalommal kapja a Kolozsvári Állami Magyar Színház produkciója: 1989-ben Gao Hszing-csien: A buszmegálló (Tompa Gábor), 1996-ban A. P. Csehov: Cseresznyéskert (Vlad Mugur), 1998-ban Goldoni: A velencei ikrek (Vlad Mugur), 2006-ban Georg Büchner: Woyzeck (Mihai Măniuţiu), 2007-ban pedig A. P. Csehov: Ványa bácsi (Andrei Şerban) című előadások érdemelték ki a rangos díjat. Ha figyelembe vesszük, hogy Romániában kb. 60 színház van, és - a nyelvi akadályok ellenére - a Kolozsvári Színház 20 évadból hatszor nyert legjobb előadásért díjat, könnyen kiszámolhatjuk, hogy a kolozsvári az ország legszerencsésebb közönsége. Nem csoda, hogy a szünetekben egyre több román beszédet lehet hallani.
Fergeteges cselekményű előadást, amilyenre a 21. század közönségének nagyrésze vörösre tapsolná tenyerét, nem lehet a Három nővérből csinálni. A Ványa bácsiból talán igen, de ebből nem. Csehov tudatosan kerüli a látványos akciókat és poénokat, azért, hogy az érdekesség ne vonja el figyelmünket a rejtett mondanivalóról. Külsőleg, láthatóan, kevés a történés - a cselekmény maga a társasági élet. Végső hatásként egyetlen elkomoruló folyamatnak tűnik a négy felvonás négy életút-állomása: az első a még derűsnek, vidámnak ható névnapi ebéd, a teret nyerő sógornő által elrontott farsangi est, a tűzvész fenyegető éjszakája majd végül a párbaj és a katonák áthelyezésének napja, amikor a család eddig életszakasza véget ér. Csehov így nyilatkozott: „Nem akarok mást, mint becsületesen megmondani az embereknek: Nézzétek meg magatokat, és lássátok, milyen rossz és sivár az életetek! Az a legfontosabb, hogy az emberek ráébredjenek, hogy ha akarják, új és jobb életet tudnak maguknak teremteni, És amíg ez az új élet meg nem valósul, állandóan figyelmeztetni fogom az embereket: Értsétek meg, az isten szerelmére, hogy rossz és sivár az életetek!”
"Két héttel ezelőtt is vesztett, decemberben is vesztett. Csak legalább gyorsan elkártyázna mindent, akkor talán elkerülnénk ebből a városból. Istenem, minden éjszaka Moszkváról álmodom, és olyan vagyok, mint az őrült. Júniusban költözünk oda, és júniusig... február, március, április, május... majdnem egy fél esztendő!" (fordította: Kosztolányi Dezső). "Cselekmény, ármánykodó fondorlat, külső esemény nem mozgatja a darabot, mégse novella, mégse regény, hanem dráma, melyben egy írói lángelme a legnagyobb erőpróbát vállalta." (Kosztolányi Dezső).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése