M. vette észre a Reál parkolójában. Amikor megláttam, a hideg végigfutott a hátamon és lábaim elgyengültek. Nem mondhatom, hogy első szerelem volt akkor, amikor 1800 német márkáért megvettem, inkább "ha nincs ló jó a szamár is" alapon került hozzánk, de hát ő volt az első szamarunk. És igazán jó szamár volt mindvégig, amíg divat és nagyzolás miatt el nem prédáltam. El lehet képzelni milyen autó lehetett, ha huszonkét évesen még vásárolni viszi jelenlegi tulajdonosát. A festés rajta az a gyári festés most is, amivel eladtam, rozsda is alig van rajta. Isten látja lelkem: nem sajnálom hogy eladtam - hisz azt szeretném, hogy a jelenlegi tulajdonosa használja és becsülje meg minél tovább - de azért kicsit mégis felkavart ez a találkozás. Végülis ez volt az első autónk...
.
Olyan emberek tanítottak meg örvendeni ennek a keletnémet autógyártás gyöngyszemének, akik sajnos már rég nincsenek köztünk. Nem is emlékszem mindegyikükre, viszont nem felejtem el Kiss bácsit a Maxim Gorkij utcából, sem a zilahi Osváth Laji bátyámat, sem Marcel Aronescu szomszédomat. Mindannyiuk bátorított és gratulált ahhoz, hogy jó vásárt csináltam, mindannyiuk olyan tanácsokkal látott el, amiknek éveken át hasznát vettem. Így utólag is köszönöm nekik. Osváth Lajosról el kell még mondanom, hogy huszonvalahány éven át olyan Trabant-tulajdonos volt, aki két karosszériával és négy motorral másfélmillió kilométert tett meg. Ő mondta ezt nekem, és semmi okom sincs kételkedni benne. Ő mutatta meg nekem, hogyan kell a három platinát állítani villanykörtével. Apám unokatestvérét, Ilut vette feleségül, így került még annakidején apámmal rokonságba, rendszerváltás után néhány évvel kiköltöztek Magyarországra, de ott nem találta a helyét és hazajött a Meszesre (ott volt hétvégi házuk) meghalni. Egyszerre temettük anyósával, Ilonka nénivel (Manci nagyanyám nővérével). Isten nyugtassa őket, és Isten éltesse a Wartburgert.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése