Görogország 1: Utazás

.

Hosszas érdeklődések, információgyűjtések és számolgatások után úgy döntöttünk, hogy idei nyaralásunkat - házasságunk során először - külföldön, pontosabban Görögországban fogjuk tölteni. Mondanom sem kell, hogy M.-t elég nehéz volt meggyőzni, repülőgép még így sem jöhetett szóba, autózni sem szeret (főleg velem), így a legkézenfekvőbb opció: Görögország, Katerini környéke, autóbusz, villa-apartman, önellátás. Na így barátomat és kollégámat I.-t felfogadtam utazási ügynöknek és neki köszönhetően találtuk meg a legkézenfekvőbb megoldást: Christian Tours, 7 éjszaka apartman Olympic Beach, Pieria tartomány, autóbusz kolozsvári indulással 230 euró-per-főért.

.

.

A kavarodás akkor kezdődött, amikor kiderült, hogy elég későn döntöttük el azt, hogy ugyanakkor szeretnénk menni Görögországba, amikor Áron fiunk sem lesz itthon. Áron ugyanis kéthetes Taizé-körútra készült augusztus második hetétől, így M. hozzá igazította kettőnk nyaralását. Igenám, de arra a hétre már a kolozsvári busz megtelt, csak bukaresti indulással foglalhattunk jegyet. Így történt, hogy ahelyett, hogy péntek reggel indultunk volna Kolozsvárról (ahhoz hogy szombat délben odaérjünk), mi már csütörtök este elindultunk vonattal Bukarestbe.

.

.

Szerencsére a cégnek, ahol dolgozom van egy bukaresti kirendeltsége, ami nem más mint egy háromszobás tömbházlakás amiben egy szoba irodának lett kinevezve és kettő lakó-hálószoba (itt szoktunk megszállni kiállítások és egyéb fővárosi kiszállások idején). Hát így most nagy szerencsénk volt, hogy a vonatozás után odamehettünk lemosdani, falni valamit és pihenni, így este 8 órakor a Parcul Izvor-tól aránylag kipihenten indultunk. Délben elindultunk Bukarestben kicsit szétnézni, de a csúf szürke betonrengeteg, a kosz és leginkább a kánikula gyorsan hazakergettek. Reggel a vonatállomásról, illetve este az Izvorhoz metróval mentünk, mindkétszer átszállással. Na ezt nem kívánom senkinek. Az egész nyaralásom során ez volt az egyetlen rossz élményem: a bukaresti metró. Nem hiszem, hogy van még a világon ennél rondább és koszosabb földalatti hely. A metrót pedig azért választottuk, mert a bukaresti taxisok, ha minden igaz, európa legnagyobb gazemberei :). Ezt megerősíteni nem tudom, csak hallottam, hogy annyit kérnek egy útért, amennyit akarnak.

.

.

Tehát este fél nyolckor kellett találkozni egy parkban, hét után, amikor odaértünk már elég sokan üldögéltek csomagokkal a padokon. Első kellemes meglepetés: pontban fél nyolckor végigvonult a parkon egy narancssárga Christian Tours-os pólóba öltözött csoport, felszólítva minket, turistákat hogy kövessük őket. Az első busznál (olyan 4-5 busz lehetett felsorakozva) felolvasták az odatartozó utasok névsorát (ezek között voltunk mi is, csak hirtelen nem ismertem fel a nevem, annyira elrománisítva olvasták:), a többiek továbbmentek a következő buszokhoz. Szóval nekem úgy tűnt, hogy - román mércével - igazán jól meg volt szervezve a beszállás, így pontban 8 órakor már a buszon ültünk, mindenki a kijelölt helyén.

.

.

A busz minőségétől is féltünk egy kicsit , amikor Kolozsváron befizettük a Christian Toursnak a tizenhárom-valamennyi-millió lejt. Most, miután felültünk a Parcul Izvornál, ez is kellemes meglepetés lett: a vadonatújnak tűnő Setra 415 HDH bármilyen négycsillagos utazás feltételeinek eleget tesz. Nem is csoda, hiszen ezt a 400-as Top Class típusú buszt az EvoBus Gmbh tavaly, 2007-ben nagy sikerrel mutatta be a Kortrijk-i kiállításon. Ami számomra meglepő volt: a hátsó két tengely közül egyiknek a kerekei valamennyire elfordíthatóak, így a 12,3 méteres buszt aránylag könnyen be lehet parkolni egy 14 méternyi helyre. Annyit mondhatok végülis, hogy kényelmesen, biztonságosan és nyugodtan (még M. is, ami pedig nagy szó) utaztunk a Setrával.

.

.

Az út persze Bulgárián keresztül vezet, ez is picit rázós téma volt mág néhány évvel ezelőtt, és mit mondjak, most sem tűnt valami kellemes és vendégszerető országnak. Legalábbis nekünk nem, akik román rendszámú buszból kellett kiszálljunk néha sötét, koszos parkolókban vécézni. Köztudomású, hogy a bolgárok nem nagyon szeretik a románokat és viszont, de szerencsére reggel öt óra körül már a görög határnál csodálkozva néztük, hogy már itt is vagyunk. Görögországba belépve első benyomásom az volt, hogy a Zorbában látott negyvenévvel ezelőtti országba léptem: a táj, az agyagos-homokos föld, a cserjés-bozótos növényzet nem is változhatott semmit ezen a Közép-Makedón vidékén, még akkor sem, ha 1981-től elég sok pénzt elnyelő eurorégió lett belőle.

.