Görögország 5: Szkiathosz

.
Görögországi nyaralásunk fénypontját mindenképpen Szkiathosz szigetén tett kirándulásunk jelentette. Elég sokat vacilláltunk, menjünk - ne menjünk, hiszen összesen hét napot töltöttünk a görög tengerparton, nem unatkoztunk volna Olimpic Beachen sem. Mégis nekem valami azt súgta, hogy menjünk el erre a hajókirándulásra. Szerdán elmentünk a Mita Travelhez és feliratkoztunk a csütörtöki Szkiathosz-útra 30+30 euró fejében. Mint utólag kiderült, ez volt egyik leghasznosabban elköltött hatvan eurónk. Az autóbuszt valamilyen óraeltolódás miatt majdnem lekéstük, reggel fél hatkor volt az indulás, a már Olümposztól ismert emeletes Mita-busszal mentünk több mint két órát.

.

.

.

Az autóbusszal egy idő után a tengerpart mentén haladtunk, ahol többhektáros olajfaültetvényeket lehetett látni. Az idegenvezetőtől sok érdekes dolgot megtudtunk az olajfákról, többek között azt, hogy Kréta szigetén már időszámításunk előtt háromezer évvel olajfákat ültettek, melyek termését elfogyasztották. Később az olajbogyóból sajtolt olajjal ételt készítettek, a bőrüket kenték, sebet és daganatot kezeltek, világítottak. A görög költő, Homérosz idejében a fa olaját elsősorban a test bedörzsölésére használták, és i.e. 600 körül már a rómaiak is sokfelé termesztették. Később az összes földközi-tengeri országban elterjedt. Az olajfaültetvényeket nézegetve elég kellemesen eltelt az idő, úgyhogy hamarosan megérkeztünk a képen látható Ahillio kikötőjébe, ahol az Elizabet Cruises három nagyobb hajója várta azokat, akik már előttünk odaértek, így mi egy negyedik, kisebb, de annál hangulatosabb hajóra szálltunk, melynek neve Apollon volt.

.
.

Rossz nyelvek szerint az Ahillio-Szkiathosz közötti flotta tulajdonosa, bizonyos Kosztasz egy földhözragadt görög tengerész volt aki egy (másik) sétahajón dolgozott mint matróz. Itt megismerkedett egy dúsgazdag norvég nővel akit aztán feleségül vett és az ő pénzén építette ki ezt a most 3 darab 250 személyes sétahajóból álló Elizabet-flottát, amelynek fedélzetén naponta szállítanak turistákat Szkiathoszra. Mi az Elizabet I-II-III-ról lemaradtunk, de amint a képen is látható, ez cseppet sem zavart. Ahillio kikötőjéből lassan kiindulva már kezdtünk rájönni, hogy nem akármilyen vizeken járunk: annyira tiszta volt a tenger, hogy a bedobott kenyérdarabokra odagyűlt halak hemzsegése nem mindennapos látványt nyújtott. A parttól párszáz méterre lámpaernyőhöz hasonló, óriási vörös-narancssárga medúzákat láttunk békésen lebegni a vízben. A víz áttetszősége, a medúzák lomha tánca, a hajót körülvevő csend különleges nyugalommal töltöttek el bennünket, olyannyira hogy még M. is feledni kezdte mindenféle fóbiáit.
.

.

Jóelőre felkészítettek bennünket, hogy a fedélzeten majd a kapitánnyal fogunk táncolni, dehát én tudtam, hogy ez így ebben a formában nem jön össze. Bármilyen Metaxa-partival fenyegettek, sejtettem, hogy nem tudnak nekem annyi konyakot felszolgálni, amitől én egy kapitánnyal táncoljak. Viszont a kapitány tényleg táncolt :). Dimitri kapitány egy szimpatikus kopaszodó görög, aki egy szót más nyelven nem beszél, ám folyékonyan táncolja a szirtakit. Volt a hajón egy másik pasas (akivel a kapitány a fenti képen táncol), nem jut eszembe a neve, az szerintem kimondottan animátornak volt alkalmazva, ő minden nyelven el tudta mondani, hogy rász-dvá-tri-jobbra-balra és végig jópofáskodott meg szervezte a hangulatot.

.

.

.

Hát olyan nagy hangulat nem igazán lett, mert a Metaxa-parti abból állt, hogy egy ötliteres üvegnek a csapjából a táncoló lányok szájába próbált egy-egy kortyot csorgatni, persze nem sok sikerrel. A hajóút végülis kellemesen telt, a zene senkit nem zavart, akit pedig nem érdekelt a szirtaki tanfolyam, az nézegethette a tengert, a partokat és persze egy idő után a lélegzetállítóan szép Szkiathoszt. A hajó fedélzetén egy bár is működött, nem is mentem megnézni milyen árak vannak, el lehet képzelni. Vittünk magunkkal otthonról két üveg csonttá fagyott ásványvizet, mire megérkeztünk a szigetre egy már elfogyott, a másik teljesen megmelegedett, ott vettünk aztán másikat. Habár a tengeren nem is éreztük annyira a kánikulát, mint később, délben a városban, az utcákat bóklászva.

.

.

Most hogy utólag elgondolom, én a Margit-szigeten kívül nem is nagyon láttam élőben szigetet. Nem is fárasztottam magam elképzelni milyen lesz Szkiathosz, úgyhogy tényleg elakadt a lélegzetem amikor megláttam. Mintha egy szélesvásznú amerikai kalózfilmből lett volna kivágva, ha Errol Flynn integetett volna a parton, meg sem lepődtem volna. A sziget 60 strandjával, Kukunariesz, Ajia Eleni, Nosztosz, Vromolimnosz, Megalosz, Mikrosz, Aszelinosz, Lalaira, a Szporádok szigetcsoport legnépszerűbb tagja. Területe mindössze negyvennyolc négyzetkilométer. Fővárosa Szkiathosz, a sziget délkeleti részén található, a város kikötőjében egy kis sziget és rajta az egykori Bourtzi erőd helyezkedik el. A régi, elhagyott főváros Kasztro, virágkorát a XVI-XVII. században élte. A sziget fővárosától nem messze, egy szurdok felett 450 m magasan fekszik Moni Evangélisztriasz, a XVIII. században épült klastrom, a görög szabadságharcban a felkelők egyik központja volt, ahol 1807-ben először húzták fel a görög nemzeti zászlót.

.

.

A körülbelül 5 ezer lakosú, nyáron 10 ezer lakosra duzzadó Szkiathoszon a kávézókban és hagyományos éttermekben dúskáló kikötőben legtöbbször halászhajók állomásoznak, ám nem ritka, hogy jachtok is. Filmrajongók figyelmébe: ez az a kikötő, ahol a Mamma mia! című filmben Pierce Brosnan és Colin Firth lekési a kompot. A Szkiathosz kikötőjét két részre osztó kis félszigeten, az úgynevezett Bourtzi-n egykor erőd állt, ma viszont szabadtéri kulturális központként működik, ahol görög táncesteket és koncerteket szerveznek. Szkiathosz város keskeny, de igen hangulatos utcáival, üzleteivel, tavernáival, kávézóival és igazi görög hangulatával varázsolja el a látogatókat. Sajnos voltunk annyira naivak, hogy ebéd tekintetében bedőltünk az idegenvezetőnek, és beültünk abba a tavernába, amit ő ajánlott. Az étel kevés volt és drága, miután leültünk vettük csak észre, hogy az egész legénység ott ebédelt (persze ingyen) annak a fejében, hogy a hajóval hozott turistákat ideirányították. Miután kimérgelődtük magunkat a "zöld ernyős" tavernában (nem ajánlom senkinek: valahol a kikötőhöz közel van), átsétáltunk a Bourtzi félszigetre majd megnéztük a kompkikötőt, fagyit ettünk és a part hangulata hamar elfeledtette velünk az ebédet.
.

.

Rövid ebédutáni sétánk után újra felszálltunk az Apollóra és félórányi hajókázás után kikötöttünk a Földközi-tenger egyik legszebb partján (nem én mondom) Koukunariesen. A sziget több, főleg természetes öbölben kialakított strandja közül tehát méltán a legnépszerűbb a Koukounaries Beach kristálytiszta víze és aranyló homokja miatt. Ami nekem egyedülállónak tűnt, az a feketefenyő (pinus nigra) látványa a tengerparton. Valahogy mindig a fenyőt a hegyekkel kötöttem eddig össze és a homokot a tengerrel, most a kettő együtt különleges látványt nyújtott. Mondjuk kellemesebb lett volna, ha nem egyszerre ezren érkezünk erre a relatív kis partszakaszra, dehát a látvány és a víz minősége hamar legyőzte azt, hogy alig találtunk helyet ahová leüljünk. Amikor aztán feltettem a búvárszemüvegemet és beúsztam ötven métert, még az idegenvezetőnek is kezet csókoltam gondolatban, hogy idehozott. A víz alján, körülbelül tizenöt méterrel alattam egyszer egy lepényhal mozdult meg, pedig azelőtt homoknak néztem, máskor egész raj villogó apróhal húzott el alattam, szóval végig olyan érzésem volt, hogy most úsztam be a Discovery Channelbe. Ezért az érzésért most itt mindenki előtt megbocsátok nekik hogy az én pénzemen ebédeltek, hogy nem adtak Metaxát és visszafelé az ouzót is felvizezték. Szkiathosz, remélem látjuk még egymást.