l
Péntek este Áron zenekarát meghívta Laci, a Jokerman gitárosa előzenekarnak az Exit klub megnyitóestjére. Ez volt az első fellépésük amióta új énekesük, Hanna csatlakozott a csapathoz. Amikor először hallottam, hogy Áronéknak lány énekesük lesz, nagyon meglepődtem, hiszen meggyőződésem, hogy néhány kivétellel a női énekesek mindig a soft-rock felé viszik a fiúcsapatokat, már csak női hangjuk miatt is. Én személy szerint nem is hallgattam soha nőnemű énekesek zenéjét, mindig úgy gondoltam, hogy Janis a rockzene női hangját magával vitte - hamvaival együtt - a tengerbe. Nagyon kiváncsi voltam hát, mire költöttük a pénzt hangszerrel, próbateremmel, stb., mert Áron soha egy próbára nem akart minket elhívni. Nehezen kiharcoltam magamnak hogy elmehessek, még abba is belementem, hogy ha belépődíjat kell fizetni, kifizetem, csak vigyen magával :).
l
l
Andráskát, motoros barátomat a cégtől is meghívtam magammal, hogy ne legyek ott feltűnően egyedül a sok fiatal között. A koncert szervezésével volt egy kis probléma, már rég meg kellett volna kezdjék, amikor szólt Áron, hogy nem tudnék segíteni a kocsival lehozni a Jokerman kombóit a próbatermükből, mert aki a cuccokat kellett volna hozza, eltűnt. Persze, hogy segítettem, sőt utána hazamentem áramhosszabbítókért és T.-t is vittem magammal a keverőpultjáért. Mire visszajöttem, már ott volt a rádiós Zilcsi barátom a Tomi apjával (azt mondja, együtt szerveztek gitártáborokat valamikor). Tomi a zenekar ritmusgitárosa, Norbi basszusozik, Vilmos dobol és, mint már említettem, a tizanhatéves Hanna énekel, Áron fiam szólógitáros. Az együttes neve R.I.O.T. (csak nem Rock & Improvisational Orchestra of Transylvania ???). Zilcsivel elbeszélgettünk kicsit a régi átkos-szép időkről (valamikor mindketten szemeztünk a rockzenével, neki még koncertjei is voltak). Végre tíz óra körül (nyolc helyett) megkezdték.
l
l
Őszintén mondom, hogy kellemesen csalódtam. A fiúk is határozottan ügyesek voltak, de a lány az minden várakozásomat felülmúlta. Egyáltalán nem vagyok szakértő, de kívülállóként annyit mondhatok, hogy ezt a lányt egy igazán különleges hanggal áldotta meg a fennvaló. Persze rengeteget kellene még tanuljon és gyakoroljon, hogy ebből karriert csináljon, de a legfontosabb hozzávalója talán meglenne. Azt hiszem tizenegy számot játszottak, hogy őszinte legyek, nem is tudom milyen zenék voltak, talán egy vagy két ACDC is volt és egy Four Non Blondes, de nem is az volt a lényeg, egyszerűen jól éreztük magunkat, (bulizott a közönség, ahogy Áron mondja) és végülis ez a lényeg. A hangkeverés lehetett volna jobb is (lett is a Jokermannál), dehát mire való egy előzenekar, ha nem arra, hogy néha besípoljon :). Mindenesetre első koncerthez képest aránylag nyugodtak és magabiztosak voltak, ha egy-két helyen el is rontották, ügyesen folytatták.
l
l
A közönség pedig... Hát a közönség az 90 százalék barátokból, 5 százalék ismerősökből és 5 százalék rokonokból állt, úgyhogy tombolt volna akkor is, ha öten ötfelé zenélnek, hiszen mindenki tudja, hogy egy rockkoncerthez egyenlő arányban kell a hozzáállás és a tehetség. Tehát a közönség tombolt és pogózott. Na itt elkaptalak benneteket. Nem tudjátok mi a pogózás. A wikipédia szerint a Pogo vagy pogózás egy tánc, melyet általában punk vagy metál zenére táncolnak. Legegyszerűbb formájában a táncoló körülbelül ugyanazon a helyen maradva fel-le ugrál. Gyökere a 70-es évek brit punkmozgalmába vezet, neve egy német cégnek köszönhető. Állítólag Sid Vicious, a Sex Pistols későbbi basszusgitárosa amikor még csak a nézőtérről nézte a koncerteket, rendszeresen fel-le ugrált, hogy a tömegből jobban lássa a színpadot. Egy alkalommal droghatás alatt az ugrálás hevesebbre sikerült és más nézőket is magával ragadott. Jelenlévő újságírók nevezték el az új és hirtelen népszerű táncot pogónak, mert a fel-le ugráló alakok úgy tűntek, mintha pogo stick-en (pogo rugós boton) ugrálnának. A "pogo rugós bot" egy népszerű gyerekjáték: a botra felállva, annak felső végébe kapaszkodva kell a bot aljára erősített rugón ugrálni. A játék (és így a tánc) neve a német gyártó cég nevéből, Pohlmann und Goppel, ered.
l
l
A pogózásnak számos variációja van, módja nagyban függ zenei irányzattól. Az alkalmankénti ütközések és a tánc első látásra szabálytalan volta miatt külső szemlélőnek úgy tűnhet, hogy a táncolók egymást lökdösik, illetve verekednek, de ez nem így van. A pogózás célja a a zenére való közös ugrálás, tánc öröme és nem a lökdösődés. Esetleges sérülések történhetnek, de ritkák. A pogo durvább fajtái is előfordulhatnak (pl. pig-pogo, slamdance), ahol a táncolók többet ütköznek, de szándékos ütések és rúgások itt is tabunak számítanak és a komoly sérülések itt is ritkák. A pogó íratlan szabályai szerint a gyengébbekre tekintettel kell lenni, azokat a pogózókat, akik elestek, fel kell segíteni. Nagyobb koncerteken megfigyelhető, hogy baleset során azonnal védelmi kör alakul ki a földön fekvő körül és az elesettet felsegítik. Az arc vagy más érzékenyebb testrészek véletlen megütése után a két fél rövid szemkontaktussal vagy hasonló gesztussal jelzi, hogy „minden rendben”. Ezeknek a gesztusoknak az elmaradása gyakran durvább pogózásra való kihívást jelent.
l
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése