Peer, Dovre apó, Gomböntő és a többiek

(Plakátterv: Molnár István; Fotó: Biró István)

A néhány modern vagy modernizált darabbal szemben, amit mi a Kolozsvári Magyar Színházban ebben az évadban láttunk, tegnap este egy igazi klasszikust néztünk meg: Henrik Ibsen Peer Gyntjét. Egy olyan varázslatos világba vittek minket a manók, koboldok, arabok, rabszolganők és pásztorlányok, amellyel csak a vasárnapi gyerek-operettek matiné-előadásain lehet még találkozni. Nem tudom megállni, hogy ne annak a János Vitéznek fény- és díszleteffektusai jussanak eszembe, amit tizenöt évvel ezelőtt láttunk Áronnal itt Kolozsváron, (ő akkor hároméves volt), amikor a repülő boszorkány villogó szemei láttán a gyereksereg irdatlan visítozásba kezdett. Számomra a megragadó ebben a tegnap esti Peer Gynt előadásban nem is annyira a rendezői koncepció volt, mint a koreográfia, a jelmezek, a díszlet és persze nem utolsósorban a fényeffektusok. (a CEZ - legjobb fényjáték - díjra benyújtott 27 versenymunka közül az első díjat Yaron Abulafia nyerte el, a kolozsvári Peer Gynt fénytervéért.) Meg az is nagyszerű volt, hogy egyáltalán ott lehettem.

A darabot David Zinder tel-avivi rendező vitte színpadra. Az izraeli rendezőnek ez a negyedik munkája Kolozsváron, a Bakkhánsnők, a Bulldog hadnagy Magritte nyomán és a Fehér tűz, fekete tűz című darabok után. A Tel Aviv Egyetem színművészeti osztályának tanára, nemzetközileg elismert rendező és színjátszás-tanár, David Zinder éveken keresztül az egyetem színházának főrendezője és művészeti igazgatója volt. Nemzetközi elismerést és összeköttetéseket szerzett az általa vezetett osztálynak és társulatnak. Akkoriban kezdte nemzetközi pályafutását mint rendező és színjátszás-tanár. 2004-ben, miután évekig ingadozott akadémiai és szakmai karrierje között, Zinder visszavonult az egyetemi életből és minden energiáját első szerelmének, a rendezésnek szenteli. (DavidZinder.com).

Szakmailag semmit nem tudok mondani az előadásról, lévén, hogy nem értek hozzá. Ezeket a bejegyzéseket is csak azért írom, hogy ha netalán valaki olvasná, hátha kedvet kap és elmegy megnézni. Mint néző csak annyit mondhatok, hogy tetszett, mert különleges volt és végig azon tűnődtem, hogy a címszereplő(k) hogy is tudtak annyi rengeteg szöveget megtanulni és észben tartani. Szerencsére, a fiatal Peer-t Sinkó Ferenc és az időst Bogdán Zsolt játszotta, így kétfele oszlott a 3 óra 40 perces előadás nagyon hosszú és nehéz szövegű főszerepe. Persze meg vagyok győződve, hogy bármelyikük remekül el tudta volna játszani egyedül is mind a két Peert. Továbbá, Gomböntő: Bíró József; Gomböntő-fényképész, Idegen utas, A sovány: Dimény Áron, Åse (Peer anyja): Kató Emőke, Solvejg: Pethő Anikó; Ingrid, A zöldruhás nő, Anitra: Kali Andrea; Dovre király: Galló Ernő; Solvejg anyja, Manó, Őrült, Tolvaj, Idős Solvejg: Albert Csilla; Falubeli, Esztenás leány, Manó, Arab táncoslány, Őrült: Vindis Andrea; Falubeli, Esztenás leány, Manó, Arab táncoslány, Őrült: Skovrán Tünde; A vőlegény anyja, Esztenás leány, Manó, Arab táncoslány, Őrült: Györgyjakab Enikő; Falubeli, Manó, Pincér, Az őrültek háza igazgatója: Molnár Levente; Vőlegény, Udvari manó-tolmács, Tolvaj, Gomböntő-inas: Bodolai Balázs; Falubeli, Manó, Cotton, Ápisz király: Szűcs Ervin; Solvejg apja, Ballon, Huhu: Salat Lehel; A vőlegény apja, Manó, Eberkopf, Őrült, Szakács: Orbán Attila; Falubeli, Manó, Trumpeterstraale, Husszejn, Gomböntő-inas: Laczkó Vass Róbert; Helga, Manógyerek: Salat Hanna. Bravó.

Most pedig kritikus szemmel nézve a tegnap esti előadást, két dolog nem tetszett. Első: Egy falusi liba az első sorban végigköhögte mind a háromóra-negyvenpercet, már azt hittem a mentők viszik el onnan, nem értem, az ilyen miért nem megy haza, vagy legalább miért nem lövi főbe valaki. Jó, hogy a Ványa bácsiban végig hadonásztak meg lövöldöztek a pisztollyal, na azt most miért nem lehetett elővenni: kussojá' má' vagy főbelő páldául a kairói bolondokháza igazgatója. Második: Stúdióelőadás lévén, mi a zenekari árok fölött ültünk, amivel nem is lett volna baj, de a székek olyan közel voltak egymáshoz, hogy a mellettem lévő hölgy félig az ölemben ült, pedig én amennyire tudtam, összehúztam magam, és simultam a feleségemhez. Ki lehetne venni minden sorból két-három ülőhelyet és az amúgy is kényelmetlen székek között legalább arasznyi helyet hagyni. Ha ez túl nagy ráfizetés lenne a színháznak, legalább a plakátra írják ki: Csak tizennégy éven felülieknek és hatvan kilón aluliaknak.

Száznyolcvan éve, 1828. március 20-án született Henrik Johan Ibsen norvég drámaíró, a XIX. század második felének egyik legnagyobb színpadi szerzője. Első irodalmi próbálkozásait az 1848-as forradalmak, majd a magyar szabadságharc elbukása ihlették, ekkor keletkezett latin olvasmányai nyomán Catilina című darabja is. 1850-ben Kristianiába (a mai Oslo) ment, ám gyenge érettségi eredményei miatt az egyetemre nem vették fel, rövid ideig újságírásból tartotta el magát. 1851-ben a bergeni színházhoz szerződött dramaturgnak és afféle háziszerzőnek. 1857-ben a fővárosi Norvég Színház dramaturgja lett, de az ezt követő öt év élete legkomorabb időszakának bizonyult. A Norvég Színház csődje után 1864-ben hátat fordított a hazai színpadoknak, s ösztöndíjjal Rómába utazott. Életének következő 27 évét jórészt külföldön, Rómában, Drezdában és Münchenben töltötte. Ez volt legtermékenyebb korszaka, az önkéntes száműzetésben végre rátalált saját hangjára és témáira. Elkészült két hatalmas drámai költeménye, a Brand, majd a Peer Gynt.

1869-ben Ibsen vígjátékot írt A fiatalok szövetsége címmel, 1873-ban történelmi drámát, A császár és a Galileust. Rövid alkotói válságát legyőzve 1879-ben elkészült a Babaház, amelyet Nóra címen ismer a magyar közönség. A női egyenjogúság kényes témájához merészen nyúló darab óriási sikert aratott világszerte, több film is készült belőle. Az idős mester 1891-ben körutat tett Európában, s mindenütt nagy lelkesedéssel fogadták. Magyarországra is eljutott, részt vett a Nóra bemutatóján, a rossz nyelvek szerint szövődött is némi románc közte és a címszerepet alakító Jászai Mari között. Kései korszakának művei már önelemzőbbek, személyesebbek, vallomásos jellegűek, s sokkal inkább a szimbolizmus felé mutatnak. 1900-ban agyvérzést kapott, egy évre rá ismét, s tolókocsiba kényszerült. 1905-ben még megérte, hogy Norvégia Svédországtól független lett, s Sigurd fiát nevezték ki külügyminiszterré. Egy évvel később, 1906. május 23-án a betegség végleg legyőzte a világszerte ismert és ünnepelt írót. (MTI-Panoráma - Sarudi Ágnes).

Henrik Ibsen háromfelvonásos verses drámája 144 évvel keletkezése után is sok aktuális mondanivalóval rendelkezik. A történet maga valahogy így hangzik: Peer Gynt a valamikor gazdag, ám később elzüllött Jon Gynt fia. Peer mindazt vissza akarja szerezni, amit apja elvesztegetett, dehát csak hencegni és ábrándozni képes. Elrabolja a haegstadi Ingridet, egykori szeretőjét esküvője napján. Ezért falujából száműzik, menekülése során mindenféle mesebeli alakokkal találkozik: három szerelmes pásztorlánnyal, a Zöldruhás nővel, Dovre Papa lányával, akit majdnem elvesz feleségül, és Görbével. Solvejg, akivel a haegstadi esküvőn találkozott, eljön Peer házába, hogy vele éljen, de Peer nem mer olyan utat vállani, ahonnan nincs visszaút, elhagyja Solvejget, és útnak indul. Sok éven keresztül bolyong a világban, Marokkó partjainál rabszolgakereskedelemmel foglalkozik, beduin törzsfőnök és próféta lesz, megpróbálja elcsábítani Anitrát, egy beduin lányát, majd a kairói bolondokházában köt ki, ahol császárként tisztelik. Itt ráébred saját őrültségére és hazatér a norvég hegyek közé. Ám a fáradt Peer előtt megjelenik egy új szereplő, a Gomböntő, azzal a szándékkal, hogy rosszul sikerült életét beolvassza a közös formába. Az öreg vándor nem tudja bebizonyítani, hogy mindig önmaga volt, tehát a halálban is jogosan tart igényt egyénisége tiszteletére. mert sem a manókirály, sem az ördög nem hajlandó elismerni egyéni létét, s már-már úgy néz ki, hogy a Gomböntő kanalába kerül, amikor eljut régi kunyhójához, amelyben ott várja az otthagyott Solvejg. Solvejg elmondja, hogy az ő szemében, hitében és szeretetében Peer mindig is önmaga volt. Ez megváltja a haláltól és a Gomböntő haladékot ad. Happy End. Vagy mégsem?

A szokásunk régi, akár a kígyó
értékőrző és megtakarító.
Te ezt a mesterséget is ismered,
tudod, hogy az öntésben hiba is lehet,
ilyen a gombnak a füle hiánya.
Mit tennél ezzel? - Messze hajítanám.
- Jon Gynt, míg bírta a pénze s a zsákja,
herdálta a pénzt, vígan, szaporán.
De a Mester, lám, takarékosan
kezel, s ezért becsülete van.
El nem hajít, kegyelmez a művi hibának,
s a hibást felhasználgatja nyersanyagának.
Lehetnél pityke ma, szemnek fényes ék
világ mellényén, ámde füled nyomorék,
s ezért jutsz most a selejt kosarába,
ahol gombtested a massza sorsa várja.
- Egy Peert Pállal, Péterrel összevegyítené!
Csak nem gondolsz ilyesmire, hé?
- Bizony erre gondolok, erre pontosan.
Átestek rajta sokan, sokan.
Kongsbergben a pénzre is ez a sors vár,
ha a forgástól simára kopott már.

(Áprily Lajos fordítása)