2007. augusztus 5., vasárnap

Certo Certina, a rollfilmes


Ez az 1955-ös NDK Certo Certina az egyik legrégebbi gépem. (Innen is látható, mennyire kispályás gyűjtő vagyok:). A Certo Kamera Werk-et herr A. Lippert és herr Peppel, két drezdai szász mérnök alapította 19o2-ben. A harmincas évek közepén mutatták be az első Certo Dollinát. A német eltökétséget mi sem példázza jobban, mint az, hogy 1946-ban piacra kerül az első Super Dollina. Történik ez mindannak ellenére, hogy alig egy évvel azelőtt a gyárat és a gépeket elvitték az oroszok. (!). Csak 1972-ben került sor a Certo államosítására, akkor beolvasztották a VEB Pentacon-ba. 1984-ben elkezdik gyártani az Ihagee nagysikerű modelljeit, az EXA 1b-t és 1c-t. (A Certónál gyártott Exák szériaszáma mindig C-vel kezdődik).




Az én rollfilmes Certinám elméletileg működőképes, sőt állítólag lomográfiára is alkalmas tunneleffektusa miatt. Lehet majd egyszer kipróbálom. Mint említettem, rollfilmes, azaz széles filmet használ és 6x6, illetve 4x4-es filmkockákat fotografál. Az átállás nagyon egyszerűen történik, a film betöltése előtt behelyezünk a film elé egy 1 cm vastagságú kocka-keretet, vagy nem. Különben nem sok fejfájás van vele: időállítás nicht, blendenyílás ohne zwei, távolság 1,5 m bis endlos. Azt lehetmég megemlíteni a Certináról, hogy hátlapján Made in Germany felirat található, nem pedig az utólag megszokottá vált Herstellung in DDR. Főbb jellemzői: objektív Certo 1:8/75 mm; záridők 1/5o és "B"; távolságállítás 1,5 m-től végtelenig; blendenyílás 8 vagy 11 mm.

Nincsenek megjegyzések: